Valóságos csodatételeket hajtott végre a mesterséges intelligencia – csak épp nem olyanokat, amilyeneket a kapitalisták vártak volna tőle. Lássuk, hogyan növelte a munkahelyek számát a vállalati kioszkokban, mekis éttermekben, robotaxi cégekben, robotizált konyhákban, kórházakban és drónkiszállító szolgáltatásokban bevezetett algoritmikus Jézus Krisztus!
Valóságos megváltásként hordozták körbe a mesterséges intelligenciát a nagyvállalatok fejesei, kik heveny rajongásuk igazolásaképp busás befektetői pénzekkel is fulladásig tömködték a tucatszám gründolt MI-startupokat. A kapitalisták ábrándos vágyképe szerint a vállalati mesterséges intelligencia végre leselejtezhetővé teszi a munkahelyeken csak lébecoló, improduktív munkaerőt. Végre kiiktathatóvá válik az élő ember a szabad piac végtelen növekedésének képletéből, immár semminemű fizetési igény, táppénz, szabadság, sztrájk nem korlátozhatja a végtelen tőkefelhalmozás mesés műveletét!
Legelsőnek az épp profitabilitási válságban agonizáló McDonald’s háza tájáról érkezett egy, az MI-vezérelte kioszkok hatalmas sikeréről értekező friss hír. Bizony rájuk fér a sikerélmény, hiszen a profitvesztés nem játék és mese a minden fillérnyi forgalmat precízen nyilvántartó tőkemágusok számára!
A kihelyezett érintőképernyőkön a vásárlók végre saját maguk állíthatják össze kívánt menüjüket, mely akció teljesítését követően akár készpénzzel is fizethetnek a roppant nyájas hangvételt alkalmazó műanyag doboznak.
Csakhogy a vevők nagy része nem tudta megugrani e követelményt, s sikeres rendelés feladása helyett tanácstalanul vakargatják fejüket az apparátus előtt, vagy véletlen félrenyomják a gombokat. Így a franchise-tulajdonosoknak egy új pozíciót volt szükséges gründolniuk „ügyfélélmény-vezető” címszó alatt, mely állomány feladata a betérő vendégek elkalauzolása a kóla és sültkrumpli-rendelés kibogozhatatlan útvesztőiben.
Sok esetben teljesen új kollégákkal volt szükséges e magasztos munkakört feltölteni, mert sem a pénztárosok, sem a felszolgálók nem lettek betanítva a kioszkok használatára. Olyan munkaerőre volt hát szükség, mely minimum felhasználó szintű informatikai ismeretekkel bír, tehát nyilván nem a legolcsóbban igénybe vehető felmosórongy-huszárok fogják ezeket a pozíciókat betölteni.
Az ügyfélélmény-vezetők tehát hozzáadódnak az eredeti létszámhoz, akik szintén nem leselejtezhetők, mert a legtöbb vevő továbbra sem tud vagy nem akar képernyőn rendelni.
A munkaállomány létszámnövekményével párhuzamban a bevételek földbe fúródtak a kioszkokat működtető egységekben, mivel a géphang által életre keltett ajánló algoritmus nem végez kellőképp erélyes munkát a dupla krumpli és extra big mac tukmálásában. A képernyőn rendelők csak torlaszolják a sort, miután dupla idő alatt sikerül átverekedniük magukat a rendelés-leadás útvesztőin a hagyományos betanított személyzettel való kontaktus helyett, akik pikk-pakk összerántanák az éhes vevő által áhított csomagot.
Nem kellett sokat várni az első képernyők meghibásodására sem. Végül az MI-algoritmusok vezérelte kioszkok csak növelték az egységek veszteségeit, mert a vevők lassabban és körülményesebben jutottak óhajtott cuccaikhoz, bátortalanságuk és tanácstalanságuk kevesebb étel rendelésére késztette őket, a rendelés és fizetés körül fellépő hercehurcák pedig temérdek félreértést keletkeztettek.
Az igazi gyomrost azonban a friss gyorséttermi foglalkoztatási statisztikák vitték be az MI-csoda bilibe lógó kezű híveinek: a COVID-karantén előtti számokhoz képest az idei évben az USA gyorséttermi hálózatai 3%-kal több alkalmazottat foglalkoztatnak, sehol tehát a várva-várt létszámleépítés.
Mindannyian jobban jártunk volna, ha a McDonald’s inkább a rendszerint üzemen kívüli fagyigépek megreparálására fordítja a rendelkezésre álló tőkekeretét. 🙂
Most tegyünk egy látogatást az önvezetőautó-forradalom apostolainak boszorkánykonyhája felé.
Miután százmilliárd dollár tőke felemésztését követően sem jutott a technológia sehova, a legtöbb vállalat immár végleg felhagyott a saját magukat balesetmentesen elvezetni képes személyautók, taxik és kamionok nedves vágyképének táplálásával. Ugyanakkor az MI-vállalatok újult erővel vetik bele magukat a mély vízbe, hátha valamit még ki lehet hozni ebből a csúfosan felsült technológiából.
És lehet is. Arra ugyan alkalmatlan a mesterséges intelligencia, hogy átlag 150 méter távolságon túl ne jelentsen halálos veszélyt a zebrákon átsétáló nagyanyókra, de azért megfelel az eleve embertelen körülmények közt dolgoztatott sofőrállomány további kínzására és vegzálására.
Az Amazon futárjai immár hosszú évek óta olyan preparált furgonokban kénytelenek kiszállítani a rendelt csomagokat, melyek egyfajta optimalizáló algoritmus által (lásd: operációkutatás) a lehető legtöbb cím elérését követelik meg a sofőrtől a lehető legrövidebb időn belül. Ugyanakkor mindez nem elég: a furgon a futárt is másodperc alapon figyeli, akinek még a szemgolyója mozgását is (!) szoros kontroll alatt tartja az algoritmus. Amint a sofőr „leveszi szemét az útról”, azon nyomban rárivall a géphang, hogy rossz fele nézel, tessék szépen az útra figyelni!
Nem véletlen, hogy világszerte egyre égetőbb hiány keletkezik futárokból, kamionsofőrökből, haszongépjármű-kezelőkből. Ezek a pozíciók már az MI-algoritmizálás előtt roppant mostoha feltételeket oktrojálták a munkásokra, ám sikerült a kapitalizmusnak a korábbiaknál is elviselhetetlenebbé tenni a munkakörülményeket.
Tehát nem is volna olyan nagy probléma, ha ezen pozíciók java része automatizálásra kerülne. Csak épp nem ez történt.
A buszokhoz ugye jobbára tartozik egy sofőr, aki egyben a jegyeket is kiadja (legalábbis Magyarországon így van). Külföldön más a helyzet: egy kaller is résztartozéka a helyi járatoknak.
A sofőrmentesített buszoktól a feleslegessé lett kalauzok leselejteződését várták a vállalatok, mert a dologtalanná lett sofőrnek csak felügyelnie kell az önvezető buszt, de közben marad ideje jegykiadásra is. Ehhez képest ezeken a buszokon továbbra is kaller adja ki és ellenőrzi a jegyeket – a sofőr pedig ott donaldkacsázik hawaii-ingben a kabinjában. Mint kiderült, ezeket a járműveket egy másodpercre sem lehet felügyelet nélkül hagyni, mert rögvest belerohannak egy véletlen arra mászkáló parkoló kocsisorba.
San Franciscoban és néhány kínai nagyvárosban üzemel automatizált robotaxi szolgáltatás, melynek járművei nem rohannak bele a gépkocsikba és az előttük szaladgáló nagymamákba. Mi ezen technológiák roppant féltett titka? Hát az, hogy a kabinból hiányzó sofőrt nem MI-algoritmus vezérli, hanem egy központi operátor, kinek nagy technikai tudást igénylő munkája végett másfélszer annyi jövedelmet kell kiutalni egy hús-vér sofőrhöz képest.
A mekis kioszkok és robotizált közlekedési apparátus mellett temérdek más területen is megnövelte a mesterséges intelligencia a munkahelyek számát.
Visszatérve az Amazonra: a drón-kiszállítás csodája szintén egy MI-vezérelte csodálatos kaptárelme zümmögését vetíti fejünkbe. Csakhogy a drónokat szintén operátorok vezérlik, akiknek olykor néhány négyzetméternyi füves pázsitra kell pottyantaniuk a csomagokat, mely művelet rendkívüli precíziót követel. Egy normál futár háromszor gyorsabb ezeknél.
A „csak sétálj ki” shopokban a megvásárolt termékeket nem mesterséges intelligencia rendezgette a vevők kosarához, hanem akcióikat temérdek kameraszögből figyelgető indiai távmunkások.
Egyes amerikai éttermekben a helyi kiszolgáló állományt nem MI-képernyők váltották, hanem ZOOM-on át csatlakoztatott filippínó távmunkások.
Az önkiszolgáló pénztárakhoz az elburjánzó árulopások és temérdek technikai probléma végett közel akkora létszámú személyzetet kell állítani, amennyit a hagyományos szalagpénztáraktól elvontak.
Az újabban mutogatott emberalkatú mezőgazdasági betakarító robotokat indiAI melósok vezérlik Mumbaiból.
Szinte mindenütt tehát vagy nem szüntetett meg egyetlen munkahelyet sem a mesterséges intelligencia, vagy egyenesen még több és jobban fizetett pozíciót hozott létre. Hogyan lehetséges ez?
A mesterséges intelligencia eleddig háromféle hatást gyakorolt a munkahelyekre. Le lehetett cserélni vele helyi drágább munkaerőt olcsóbb külföldiekre olyan munkakörökben is, melyek eleddig személyes jelenlétet követeltek. Leváltott olcsó betanított munkaerőt jóval többe kerülő képzett alkalmazottakra, valamint megnövelte a munkakörök számát az eredeti állomány megtartásával és új, technikai ismeretekkel bíró munkások felvételével.
Márpedig nem ez volt az MI ígérvénye, hanem hogy legalább 10-15%-nyi felesleges szaporulat elküldésével az ültetvényen maradt áldozatokat az eddigieknél is magasabb produktivitásra lehet serkenteni.
Cory Doctorow kanadai techblogger kifejti, hogy a mesterséges intelligencia segíthet ugyan bizonyos feladatkörök magasabb minőség mellett való végzésében, viszont egyáltalán nem fokozza fel a produktivitást, márpedig a kapitalisták erre bazíroztak.
Példának hozza a radiológiát, ahol a röntgen-felvételeket elemző MI-algoritmus alá vetik, hogy az detektáljon olyan korai elváltozásokat, tumorokat, rák-kezdeményeket, melyeket a doktorok e stádiumukban még nem vennének észre.
És az MI szállítja a kívánt eredményt: temérdek rendkívül hamar detektált, ez által nagy eséllyel gyógyítható elváltozást észlel. Ám az MI képes a hallucinációra és olykor meglehetősen túlzott érzékenységet mutat, ezért nem lehet annak ítéletére feltétlen hagyatkozni. Ehelyett az MI-által gyanúsként jelölt felvételeket újból át kell futniuk a doktoroknak.
Magyarán megnövekedik a diagnózisra fordított idő, aminek köszönhetően jóval pontosabb eredmények születnek – a munkahatékonyság rovására.
Ezen eredmény roppant dehonesztáló az MI-startupok számára, kik termékeik kapcsán nem pontosabb eredményeket ígértek némi plusz kiadás szükségével, hanem a munkaerő egy része kirúgásának lehetőségét jelentős megtakarítás mellett.
Azonban még a produktív és kreativitást igénylő területeken (grafika, írás, zene) sem brillírozik úgy a mesterséges intelligencia, ahogy annak ígérvénye az előzetes brossúrákban szerepelt. Egyszerűen mindig szükséges egy hús-vér ember ellenőrzése és korrekciója a kiköpködött anyagokhoz, mert a minőség roppant hullámzó tendenciát mutat. Igazából inverz munka-könnyítést visz véghez a mesterséges intelligencia: megfoszt minket az örömteli kreatív alkotástól, és meghagyja részünkre a depresszív, monoton kulimunkát.
Az MI, bár sem a betanított, sem a szaktudást igénylő munkát nem váltja le, arra azért már alkalmas, hogy a főnök vagy maga az algoritmus másodperc alapon figyelje a ténykedésünket és akár szankcionáljon is minket, ha nem úgy dolgozunk, ahogy a gép elvárja.
A karantén idején a home office-ban dolgozó alkalmazottak laptopjaira kémprogramokat telepítettek a munkáltatók, melyek a munkaerő billentyű-leütéseinek és egérmozgásainak távoli megfigyelését tették lehetővé.
Temérdek call centerben immár a mesterséges intelligencia diktálja az operátoroknak, azok mit mondjanak a telefonokba, hogyan kommunikáljanak az ügyfelekkel.
Ha egy munkahelyen sztrájkba fognak a munkások, és felbérelt gig workerekként mi nem gyaloglunk keresztül a felállított élőláncukon, hogy elvégezzük helyettük a munkájukat, az app automatikusan feketelistáz minket a további megrendelések lehetőségétől.
Az MI további lehetőségeinek tárházát gyarapítják a szemgolyók mozgását figyelő érzékelők, a munkahelyekre beültetett és dolgozókat viselkedésük szerint szankcionálgató digitális poloskák, a vécészünetek számát és hosszát nyilvántartó szoftverek, a dinamikus árazást alkalmazó szupermarketek (hamarosan Magyarországon is!).
Bár a kulimunkát nem szünteti meg az MI, sőt ha lehet, még inkább felfokozza azt, azért a kevés hasznot hajtó főnököket és CEO-kat már játszi könnyedséggel koldusbotra juttathatja.
Egy MIT felmérés szerint az esetleges leépítésekben érintett igazgatók és felsővezetők 47%-a áll ki teljes mellszélességgel a vezetői döntések gépi automatizációja mellett, míg egy 2017-es kutatásban a brit munkás osztály 1000 felkérdezettjének 42%-a semmi kivetnivalót nem látna abban, ha egy computer osztaná ki számára az utasításokat.
Ott tartunk tehát, hogy a munka alapú társadalom legutolsó ingatag jolly-kártyája (közösség a kollégákkal) is végleg szertefoszlóban van, marad kizárólagos érvénnyel a lélekölő, gyilkos, monoton, üres rabszolgamunka. Ebből is látszik, hogy a munka semmiképp nem lehet egy magára valamit is adó társadalom szervezőelve.
