Szerte a világon sorban veszi át a Z-generáció a gerontokrata rémuralom alatt sínylődő politikai diskurzus irányítását – ha akarja ezt az uralkodó osztály, ha nem.
A TikTokon és Discordon át immár világszerte szerveződő ellenállási mozgalmak ama hosszú idők óta zajló folyamatokra reflektálnak, hogy a kapzsi és szociopata nyuggerek – voltaképp társadalmi osztályuktól függetlenül – gyötrik, pocskondiázzák, kizsálmányolják és kigúnyolják a fiatalságot, miközben fröcsögő pofájukkal neisegyékezvén feléjük vagy negatív reálbérekért való örök rabigáskodásra kényszerítik őket, a világ minden korszakában alapvetőnek és minimálisnak számító egzisztencia megteremtésének puszta esélye nélkül, vagy tartós munkanélküliségre kárhoztatják, miközben tömeges pszichoterrorral, egzisztenciális fenyegetőzéssel, zsarolások és szidalmazások hadával kergetik őket tökéletesen szabadulhatatlan nihilizmusba és depresszióba.
Miközben a kikényszerített pofabefogásaik keletkeztette permanens szociális exklúzió és soha véget nem érő létbizonytalanság feltétel nélküli elfogadásának kötelezvényét ütötték át rajtuk, másik oldalról az „aki akar, az talál munkát” meg a „mindenki a maga cseresznyéjének a pogácsa”, továbbá az „Egyéni felelősségvállalás!” kaliberű férgesült mantrák hadával ütötték őket agyon, és kergették e komplett nemzedéket a totális reménytelenség keltette passzív önfeladás feneketlen vermébe.
Most, hogy a munka többé nem keletkeztet megélhetést, szinte szinkronban eszmélnek eme viszonylag tudatlan, ámde rendkívül gyors tanulásra képes nemzedék képviselői a rendszer keserű valóságára és annak skizofréniába menően önellentmondásos működési módjára.
Ha tovább szolgáljuk ezt a tömeggyilkos rendszert, a szorgos munkavégzésünk keletkeztette mély nyomorúságunk hamarosan mindannyiunkat éhhalálba taszít. Ha felettünk pöffeszkedő hatalmi tekintélyek döntenek létünk minden mozzanatáról, többek közt arról is, kaphatunk-e egyáltalán bebocsájtást a megélhetésünket elszabotáló mocskos-tetves munkahelyekre, akkor már hogy volna a mi egyéni felelősségünk több száz szarba sem vett önéletrajz kiküldését követően a saját létfenntartásunk és foglalkoztathatóságunk szavatolása?
Kiépült a fejünk fölött egy olyan totalitárius és tömeggyilkos diktatúra, amelyben immár létünk egyetlen mozzanatának gyakorlásában, ideértve személyes testi funkcióink működését sem bírunk abszolúte semminemű szabadsággal. Ezerszám kiküldözgetett önéletrajzok, hajléktalanságba és hikikomori sorba taszítgató depresszív interjúk százai, soha véget nem érő bizonygatás és elrákosodásba menően gyakorolt megfelelési kényszerek ide vagy oda, az állami és magánhatalom aktorai egyaránt a maguk kis személyi önkényének megfelelően döntik el, juthat-e egyáltalán falat a szánkba, vagy robotikusan hajtogatott neisegyékezéseikkel körítvén egyszerre aláznak meg minket és ítélnek éhhalálra.
Immár az állandó munkakeresés, permanens munkavégzés, soha véget nem érő adósságtörlesztés és a nemzedékünket örök életen át elkísérő nyugger-karhatalmi megaláztatások hada csaknem a végső kipusztulás peremére sodort minket. Itt az ideje a revansnak!
Világszerte kormányokat döntenek meg és megállás nélkül tüntetnek a Z-generáció hős tiktokkerei
Ahogy a Z-generációt nem kérdezték, kívánnak-e örök életen át leláncolt, szükségleteikhez mérten alacsonyabb bért hazavivő bér -és adósrabszolgákká alakulni, ugyanígy ők sem kérdezgetik most udvariasan, mindenki portáját békésen körbekopogtatván, kívánnak-e a korrupt politikusok, diktatórikus nyuggerek, az őket létfenntartási esélyeiktől heveny neisegyékezések közepette megfosztató munkáltatók egy kis izgalmat a végletekig poshadttá lett életükbe. Ajtóstul ront nevezett aktorok házaiba a hosszú éveken-évtizedeken át rendszerkényszerből visszanyelt düh és frusztráció idő közben heveny bosszúvággyá transzformálódott, mindent elsöprő árja.
Ott tartottunk legutóbbi, alig néhány napja napvilágot látott hírcsokrunkban, hogy a hős fiatal tiktokker lázadók megdöntötték első körben még tavaly nyáron Bangladesh kormányát, idén szeptember elején pedig elkergették a velük szemben folyamatosan gázlángozó korrupt nepáli hatalmat. A sikeres forradalmat követően a fiatalság Discordon választott magának új átmeneti elnököt, kinek személyét imádja a nép, s aki hamarosan kiírni készül az új parlamenti választásokat.
Az elüldözött nepo-kölykök és azok dúsgazdag szülei pucér seggel kerültek kiverésre az országból. Olykor szó szerint, merthogy egyes pártállami aktoroknak, mint a nepáli pénzügyminiszter botokkal verték el a seggüket a hatalom által mélyszegénységbe taszított lázadók.
A nepáli hősies kormánydöntéssel párhuzamban Kenyában is zajlottak diáktüntetések az országra erőszakolt, fiatalságot örök adósrabszolgaságba taszító IMF hitel ellen, melyeket azonban az ottani karhatalom erőszakkal elfojtott. Indonéziában a parlamenti képviselők saját maguknak megszavazott luxus-juttatásai, ezzel párhuzamban a népre vert megszorítások és adóemelések hadával szemben lázadtak fel az ifjú forradalmárok. Itt, amikor a tüntetőket az egyik miniszter a világ legbutább embereinek nevezte, nyilvánosságra hozták annak igencsak heveny pironkodásra indokot nyújtó érdemjegyekkel tűzdelt iskolai bizonyítványát.
A Fülöp-Szigeteken 11 ezer milliárd forintnak megfelelő, kizárólagosan árvíz -és monszunvédelem kiépítésére kiutalt pénz 50-70 százaléka illant köddé a politika és a vele összefonódó magángazdasági aktorok korrupciójának hála. Itt a Z-generáció a szociális médián precízen koordinált tüntetés-sorozatot hívott létre az ország szinte minden városában.
Ezek a lakosságot örök kussolásra és fejet hajtva rabszolgaságra kényszerítő hatalmi söpredékek zabolázatlanul gyilkolnak a népességellenes működésükkel, hiszen a meg nem valósult védekező intézkedések és infrastruktúrák ára újabb több ezernyi halálos áldozat lett az elmúlt években.
Itt tartottunk legutóbb, s biza az igazi, mindent elsöprő lázadás a rendszer ellen csak eztán bontakozik ki igazán! Lássuk most az elmúlt napok beérkezett híradásait a globális tüntetésekről és kormánydöntő akciókról.
Peruban, Paraguayban és Argentínában egyaránt kormányellenes tüntetések hada söpört végig. A perui fiatalság megostromolta a kongresszus épületét, Paraguayban viszont arcfelismerő kamerákkal megtámogatott Pokémon-gyűjtő akcióba fogott a karhatalom. Az összecsapásoknak halálos áldozataik is keletkeztek. Argentínában az országot csődbe taszító láncfűrészes elmebeteg Mileivel szemben pattantak ki lázongások, kinek élősködő libertárius kormányát húszmilliárd dollár értékű mentőcsomaggal segíti az USA, közvetlen belepofázván ezzel az ország belügyeibe.
Afrikában is tovább eszkalálódik a fiatalság forrongása. Most Madagaszkárban robbant ki egy igazán véres felkelés, melynek hatására az ország elnöke feloszlatta a regnáló kormányt. A sajtó kamerái előtt energikusan nyilatkozgató fiatalok büszkén veszik magukra az „idióták generációja” megnevezést – mivel ezzel illette őket a végül világgá üldözött kormány provokatőrhálózata.
Az ország fiatalságát elképesztő szegénysége és átlag 8000 forintra rúgó havibére végett úgy zsákmányolja ki a rendszer, hogy az ország ásványkincseit a francia kolonizálók széthordják, a kevéske egyetemet végzett fiatalt meg újabban mesterséges intelligencia algoritmusok trenírozására fogják be havi száz dollárért cserébe. Az országba telepített MI-központok úgy zabálják az ország kevéske rendelkezésre álló áramellátását, hogy mindennaposakká váltak a hosszú áramszünetek, miközben az évek óta tomboló szárazságnak köszönhetően a lakosság éhezik.
Marokkóban szintén kapát-kaszát-telefont ragadott a fiatalság, hogy megregulázza egy kicsit a mostanában igencsak elkényelmesedett és a népesség égető problémáival mit sem törődő kormányt.
Ahogy szinte mindenütt, úgy a COVID-karantén óta Marokkóban is végletesen elszabadultak az élelmiszerárak, a fiatalság bő egy évtizede egyre csak felfelé futó munkanélküliségnek „örvend”, a korrupt király a megdöntött nepáli kormányhoz hasonlóan saját rokonait és hűséges szolgáit halmozza el luxusajándékokkal, miközben a nép nélkülöz.
Az utóbbi években a marokkói kormány kihasználhatatlan infrastruktúrára, mint méregdrága és teljesen felesleges TGV verte el az adófizetők minden pénzét, miközben az iskolák rohadnak, a kórházak pusztulnak és a bíróságok hallgatnak, mert minden korrupciós ügyben tett feljelentés visszapattan róluk.
Itt nálunk az öreg kontinensen is áll a bál.
Grúziában ifjú tüntetők megostromolták az elnöki palotát, habár a vízágyús pribékek sajnos visszaverték őket. Itt igencsak rendkívüli tétje van a fiatalság hatalom elleni fellépésének, mivel az ország az Európai Unió egyelőre felfüggesztett státuszban működő tagjelöltje, s folyamatosak az orosz szabotázs-hadműveletek a nyugati érdekszférához való csatlakozásukkal szemben.
Franciaországban rekord időn, 14 óra leforgásán belül bukott meg az új miniszterelnök, Sebastien Lecornu által felállított kormány. Angliában és Észak-Írországban egyre radikálisabb migránsellenes tüntetések tombolnak, Németország pedig az ipari termelésének újabb 4 százalékos zuhanása közepette szinte teljesen átállt háborús gazdaságra.
A palesztin néppel szembeni szolidaritásuk demonstrációjára Olaszországban 2 millió ember szüntette be egyidejűleg a munkát, Görögországban pedig az egész ország gazdaságát lebénító általános sztrájk zajlott a napokban bevezetett 13 órás (!) munkarend végett.
Épül lefelé a kapitalizmus, zselléresedik a dolgozó fiatalság
Hála a munka alapú társadalomnak, a globális lakosság totális elszegényedésének egyáltalán nem látszik a vége. A rendszer legszerencsétlenebbül járt áldozatai a Z-generációs fiatalok, kikbe kígyónyelvű uralkodóik és elnyomó családtagjaik szigorú büntetések belengetése és terrorisztikus érzelmi zsarolások mentén belebeszélték az élethosszig tartó tanulás szentségét és az idők végeztéig végzendő kemény munka kötelezvényét. Eme okkultista véres hányásoknak köszönhetően a tőkés elit közvetlen rokonságába nem tartozó rétegek kivételével mindenki roppant kvalifikált reáltudományos diplomával a kezében karistolhatja az aluljáró padlóját és törlesztgetheti negatív béréből a soha le nem járó diákhitelét, miközben a hatalom mamahoteles hikikomorikként gúnyolván őket neisegyékezik feléjük önfeledten.
Megkapták jutalmukat a hatalom szava iránti engedelmességükért, amely jutalom ki nem nyilvánított módon a diplomás túltermelésnek hála sárga földig zülleszthető, ideális esetben negatív tartományba taszítható reáljövedelmet jelenti, ahol az ember fizet, hogy ingyen rabszolgájává válhasson a szisztémának.
Az összeomló kapitalizmus diszfunkciójának legnyilvánvalóbb jelei az immár gyakorlatilag senki által el nem hitt, össze-vissza hamisítgatott jövedelmi, foglalkoztatási, GDP és termelési statisztikák. Hamarost beugrik a majom a vízbe, mert elkerülhetetlenül szembesülni fog mindenki a ténnyel, mennyire átver minket a palánkon a rendszer, s ahogy az én párnacihám alatt sem, úgy a legfelső egy százaléknyi burzsoázia kivételével senki zsebében nem fityeg 13 millió forint megtakarítás, nem keres nettó 650 ezret és pláne nem dolgozik 4,6 millió ember napi 13 órában a betevő falatja megteremtéséért, hanem 350 hiábavalóan kiküldözgetett önéletrajz után milliószám adják fel végérvényesen a rendszerben való érvényesülésük vágyát.
Lesz nagy meglepetés, amikor a neisegyékező söpredékek mocskos pofájának tömésére nem érkezik több élelem a boltba, vagy nem viszi ki többé a postás a munka alapú társadalom lelkes éltetőinek portájára a nyugdíjat.
A mi Great Reset-ünk az lesz, hogy eleve nem létező egyéni felelősségünket magunkról levetvén nem törlesztjük többé az átb***ás diákhitelt, nem járunk a legszűkebb szükségleteink biztosítása kivételével dolgozni, s ha nem tetszik viselkedésünk a bennünket palánkon átverő, életünket tönkre tevő, örök bér -és adósrabszolgaságba taszító terrorhatalomnak, akkor a rendszer mindennemű táplálásával együtt az adófizetésnek is örök pápát intünk. 🙂
Az összeomlás tényadatai lassacskán elkerülhetetlenül szembesítenek mindenkit a keserű valósággal. Amerikai adatok szerint a 30 év alatti munkaerő 48%-ának van teljes munkaidős állása. 52%, azaz a többség nem dolgozik.
Mindez racionális következménye az aberrált munkafasizmus, megkövetelt hiábavaló tanulás és negatív reáljövedelmek hármasának. A munka kényszere végett az emberek nem juthatnak megélhetést szavatolni képes álláshoz, hiszen ahogy a koncentrációs táborokban, úgy a modern kapitalizmusban is a munka önmagában álló úgymond valóság, amely tevékenység követelménye automatikusan teljesül, mivel nem létezik olyan, hogy valaki nem dolgozik keményen és éjt nappallá nem téve.
Illetve dehogynem. Mindezen igazság szavatolója pedig a másik két tényező. Ha a fiatalságot a rendszer átverte a semmit érő, hulladék képzéseivel, miközben azok mesterségesen sztratoszférába lövellt díját hosszú évtizedeken át folyamatosan veri le rajtuk, akkor az egész rendszer nem egyéb és pláne nem több közönséges rabszolgatartásba oltott rablóuzsoránál, ahol a munka alapú társadalmakban az emberek a kikényszerített költéseikhez képest kevesebb jövedelmet lapátolhatnak haza, azaz mínusz bérért kötelező dolgozniuk. Csakhogy eme erőszakkal megkövetelt abszurdum nem tud megállni a valóság talaján, ezért a három tényező kombinálásával olyan szisztéma jön létre, melyben az emberek immár túl szegények ahhoz, hogy egyáltalán dolgozni tudjanak járni.
Vagy marad a „mamahotel” végső halálra fagyásig, vagy munkába lépést és a szülői ház elhagyását követő első hónapban máris kopogtat az azonnali hajléktalanság fenyegető réme.
A rendszer nem rabszolgatartó, azon messze túlment, hanem a rabszolgákkal fizetteti meg az ő ingyen dolgoztatásuk díját.
Éppen ezért e három követelés önálló teljesítése tökéletesen lehetetlen, s nem létezik érvénye a hörgő pofájú boomerek részéről egyre gyakrabban hangoztatott okkultista mantrának, hogy valaki csak úgy, mindennemű külső tényező figyelembe vétele nélkül magától „elmegy dógozni”.
Az amerikai fiatalság pedig a világ egyik legszegényebbje, hiszen velük a világrekord bérletárak, tandíjak, bőrükről kötelező érvénnyel és alanyi jogon lehúzott díjtételek oly összegekre rúgnak, hogy munkavégzésük lassacskán egy tisztességes szibériai gulághoz képest is kevesebb személyes megtérüléssel kecsegtet.
Épp ezért csak azok tudnak elmenni dolgozni, akik burzsoá-fattyak lévén túl sok zsebpénzt kapnak, és odahaza veszettül unatkoznak. Mindenki más kiárazódott a negatív bérért végzendő kemény munka mesés és soha vissza nem térő „lehetőségéből”.
A munka világának pusztulása immár globális jelenség, s ha a kisemmizett rabszolgák mégis visszatérnének ostorcsattogtató uraságaik lába elé munkáért könyörögni (hiszen megélhetésért eleve nem tudnak), akkor kijózanító pofonként kapják az arcukba az ipari termelés folyamatos leépülésének tényét. Azaz nemhogy tisztes megélhetés, de legalja, negatív létszínvonalat garantáló munka sincsen immár a rendszerben.
