A mai öregek nyugdíjas korukra nem válnak spirituálisakká, nem kutatják a megnyugvást, a lelki békét, hanem végletekig ragaszkodván a materializmusukhoz a halottak és haldoklók feltétlen ellátását követelik. A gerontokrata halálimádat feltétlen szolgálata érdekében pedig muszáj a jövő nemzedékeit felemészteni.
Ne feledjük, hogy a mai nyugdíjas tömeg már teljes egészében a kommunista-kapitalista-szekularista nemzedék, akik kizárták Istent és a vallást az életszervezési metódusaik listájáról. Ezért semmi előnnyel és jutalommal, ami nem kifejezetten fizikai és kézzel fogható nem elégszenek meg.
Márpedig az ideálisan párokba rendeződő fiatalság csak úgy tudna immár nemhogy egyről a kettőre, de mínusz egyről a nullára jutni (az analógia megértéséhez lásd a mai fiatalság súlyos mínuszokról indulását taglaló írásaimat), hogy az öregektől ellesett materialista haszon -és hatalomvágy elsajátítása helyett inkább a lelki működésére fordítana gondot, az öregek pedig tevőlegesen besegítenének az utódgondozásba.
Mintha ez nem volna evidens, hogy nem olyan időket élünk immár, amikor az apuka-anyuka karnyújtásnyira lakik szüleitől. A „költözzön mindenki oda, ahol munka van” doktrína jegyében a fiatalok vagy fájó szívvel maguk mögött hagyják szüleiket, vagy a gyerekszobából kiszabadulni nem tudván örökre benne ragadnak a szülői házban, hiszen a munkaerőpiac nem díjazza a mobilitási képesség hiányát a mélyszegény zsellérek részéről. Oldja meg ahogy tudja a költözést, vagy hikikomoriskodjon, amíg szülei elhunytával maga is éhen nem döglik.
A mai öregek s velük a pártállamok tehát úgy várják el a fiatalságtól a nyakló nélküli ellést, feltétel nélküli rendszerszolgálatot, hogy mindennek feltételeit legkisebb mértékben sem biztosítják, s közben az eredeti család nyújtotta szegényes szociális háló (pl. gyerekfelügyelet, míg apuka-anyuka dolgozik) lehetőségéből sem nyerhetnek semmit.
Egészen elképesztő, ahogy a mai öregek az istenért sem fogják fel a fiatalság kudarcának lényegi kiváltó okait, s egyre inkább látom úgy, hogy azért, mert túl hülyék hozzá. Mert nekik is nehéz volt. Ők sem a legideálisabb partnert fogták ki, keményen meg kellett dolgozniuk a napi betevőért, blablabla.
A mi életünk meg nem nehéz, valóban kevés nehézség van benne, inkább csak lehetetlen és reménytelen. A puszta próbálkozás is hiábavaló. Öregeinket soha nem kényszerítettek önálló próbálkozásra a rabszolgaságuk bebiztosításához, őket vitték vagy kiutalták a társadalomban betöltendő helyükre. Ebből kifolyólag nem is lehetett őket az egyéni felelősségvállalás hazug mételyével fertőzni. Nekünk meg nem elég megdolgoznunk a betevő falatért, a mi jussunk az örök prekariátus. Végtelen jelentkezgetés, bizonygatás, próbálkozás mínusz pénzből és negatív jövedelemért. Édeskevés pusztán dolgozni valamit a megélhetés magasztos jogának elnyeréséhez.
Nem mondom, hogy mindannyian hajlandóak volnánk megmaradni egy számunkra másodvonalas partner mellett, a válási statisztikák nem erről árulkodnak. Azt viszont határozottan állítom, hogy a mi nemzedékünknek tökéletes lehetetlenség ismerkedni és önállóan, külső segítség nélkül családot alapítani. Még akkor is, ha feltételezzük a későbbi együtt maradást.
Régen a gazdasági kényszerek összeterelték az embereket, s sokan idegbeteg, autoriter, láncdohányos vagy alkoholista partner mellett voltak kénytelenek végigsenyvedni egész életüket. Most ugyanezen gazdasági kényszerek szétválasztják az embereket. Ha képesek is volnának párokba rendeződni, soha nem kerülnek olyan élethelyzetbe, hogy az összerázódásuk lehetősége megteremtődjön. Régen a létszükségletek, kiemelt tekintettel a fedélre alanyi jogon és akár ingyen jártak, vagy legalábbis nagyon olcsók voltak, vagy a közösség gondoskodott azok biztosításáról. Most megfizethetetlenek. De legalább a fölös luxus elérhető közelségbe került.
Régen az emberek kalákában építették fel házaikat, a leány (néhány országban a férfi) pedig hozományt vitt a közös háztartásba. Most adósságot. És emellé követelik még meg a lakáshitel igénylését. Régen a család egy gazdasági egység volt. Most egy család 3 tagja négyfelé szalad napközben, a kulimunka lejártát követően pedig semmi közük nem marad egymáshoz. Lelkük a vállalatot meg az iskolát illeti meg, nem a partnert. Az orbáni családmodell egy ócska hoax, mert a modern család nem képez egységet.
Dehát ne elégedetlenkedjünk, mert az egy szem 30 ezer forintos okostelefonunkkal meg a havi 5 rugóba kerülő internettel ki vagyunk fizetve. Fogjuk hát be a pofánkat. Úgyhogy egyébre lehetőségünk nem is akad, mint feltétel nélkül elfogadni az erőszakkal ránk oktrojált lehetetlen állapotokat, úgyse tudunk változtatni rajtuk.
Szóval egy generációs háború kirobbanásának vagyunk most tanúi, s ennek megakadályozására az uralkodó gerontokrácia leselejtezné az eltartásukra kötelezett fiatalságot. Az ő ifjúságuk idején 6 dolgozóra jutott egy nyugdíjas, most kettőre, s lassan másfélre.
Nemrég futottam bele egy kínai középiskolai professzor, bizonyos Jiang egészen tekintélyes viralitást nyert előadmányába, melyben pontosan az általam taglalt aggályokat feszegeti a 16-18 éves hallgatósága előtt. Elképesztő, hogy Pekingben, a kegyetlen „kommunista diktatúra” fészkében lehetséges egyáltalán ilyesféle témákról értekezni, pláne ily fokú nyíltsággal és racionalitással.
Jiang elmondja, mi mindent követelnek a mai öregek a maguk számára: alacsony adókat, magas vagyon-valuációkat, ideértve az ingatlant is, felfutó tőzsdét, szegények kitaszítását vagy akár megsemmisítését, bevándorlást az olcsó munkaerő és az időskori ápolás szüksége végett, de azok lehetőleg ne vegyüljenek a fogadó ország őshonos lakosságával és ne lakjanak a fehér emberek közelében.
Ezen igények gyakorlatilag mindegyike ellentétben áll vagy a rendszer, vagy saját ellátásuk biztosításával. Ha kiárazzuk a fiatalságot a lakáshoz jutásból, mondván az ingatlan befektetés, nem pedig létszükséglet és élettér, akkor nyilván nem fognak unokát adni a nagypapának, hiába hivatkozik az folyton ökölrázva, hogyan nevelte fel a hálátlan és haszontalan gyerekét. Ha az öregek nem fizetnek adót, akkor minden teher a fiatal és középkorú munkás osztályra hárul, újabb unoka árát átnyújtván az örök enyészet számára. Ha szárnyal a tőzsde, a vagyonkülönbségek oly elviselhetetlenre nőnek, hogy előbb-utóbb a puszta léfenntartás is ellehetetlenül egy dolgozni kénytelen ember számára. Ha akarják az idősek az olcsó személyes gondoskodást, miközben a migránsok ne gyüjjenek ide, akkor vagy elégedjenek meg a halálig tartó magánnyal és fizikai kiszolgáltatottsággal, vagy békéljenek meg szépen gyerekeikkel / unokáikkal és kezdjenek el alkalmazkodni a kényszerítő körülményekhez. Na azt már nem, akkor inkább háború!
Jiang eztán elmondja, hogy az öreg generációk végletekig reakciósok (megakadályozzák a szükséges változásokat), biztonság-mániások (rendőrállamot és totális megfigyelést követelnek a hatalomtól), továbbá szélsőségesen makacsok és rugalmatlanok: még akkor is meghajlítanák maguk körül a valóságot, ha egyébként aberrált követelőzéseik következményeképp utódaik nem tudnak önálló életet élni.
Egy normális világban nyilvánvalóan az eltartottat, tehát az öreget kellene alkalmazkodásra kényszeríteni, azaz ha egoisztikusan imádott gyermeke csak százhúsz kilométerrel arrébb talál megélhetést szavatoló munkát magának, partnert és házat, akkor vagy otthon maradván szépen békésen hozzászokik annak hiányához, vagy szépen meghúzván magát bekéredzkedik a gyermek házába, esetleg bérel magának egy kis lakást helyben.
Ennek a világnak, hogy az eltartók alkalmazkodnak feltétel nélkül az eltartottakhoz, s adják fel zsarolásból vagy rendszerkényszerből a saját céljaik és terveik megvalósítását, hamarosan vége. Immár lassan pénzügyileg sem lehetséges kimatekozni annak kívánalmát, hogy a kecske jóllakjon, közben a káposzta is megmaradjon.
Jiang konklúziója szerint e végletekig önző, viszont anyagi és testi biztonsága iránt kényszeresen aggodalmaskodó nemzedék védelmére kell háborúba küldeni a fiatalságot, hogy megvédjék az életerő gerontokrácia oltára előtti felemésztésének nyugati modelljét. A harmadik világháború egy világrend-ideológiai konfliktus lesz majd, amelybe az öregek az általuk hallucinált nemlétező morális értékek kierőszakolásáért vezetik bele utódaikat.
Említettem, hogy hosszú évtizedek heveny ignoranciája után a hatalom reagál végre a fiatalság agóniájára, habár véleményem szerint késő neki.
A jóléti állam végével párhuzamban a Merz-kormányzat bejelentette, hogy a nyugdíjasokat kötelező szociális és ápolói szolgálatra késztetnék a nyugdíjrendszer összeomlásának megfékezésére, a munkaerőhiány enyhítésére és az elüldözött bevándorlók pótlására.
Nyugdíjba vonulásukat követően az emberek visszahívhatók volnának az államhatalom részéről még egy év, elsősorban szociális szektorokban végzendő szolgálatra, mint betegápolás, a náluk is idősebbek gondozása, hadseregben ellátmány biztosítása.
A nyugdíjak eleddig szent tehénnek számító adómentességéhez is hozzányúlna a Merz-kabinet: különadót vetnének ki a legfelső jövedelmi ötödben helyet foglaló nyugdíjasokra, a továbbra is vállalkozó vagy ingatlankiadó státuszban tevékenykedő öreg tőkésekre.
A hivatalos indoklás szerint – s ekkora nyíltságot a valóságról hallani sem akaró öregek felé soha nem tapasztaltam – mindezen sarcok bevezetése azért számít tökéletesen jogosnak, mert a boomer nemzedék egyrészt nem szült elegendő számú utódot a kalkulált luxusnyugdíjai biztosításához, másrészt akkora a teher a fiatalokon, hogy azok egyéni kezdeményező készsége és vállalkozó szelleme tökéletes elfojtásra kerül, hogy csakis és kizárólag a boomer szociopaták gründolta vállalatokban és üzemegységekben rabszolgáskodjanak. Így a rendszer a most már igencsak szükségszerű fejlődést és innovációt erőszakkal elfojtja, hiszen aki nem dolgozik, ne is egyék, és a dolgozás tényének elismerését ebben a förtelem rendszerben csakis és kizárólag a havi szinten igazolt hivatalos munkaviszony szolgáltatja. Ami ellentétben áll a szabad tevékenység lehetőségével, az innovációra való képesség kibontakoztatásával, amely folyamatok hosszú éveken át nem járnak együtt rendszeres jövedelemmel.
Napjainkban a munkavégzés a megélhetést, pénzügyi önállósodást és kreatív-innovatív gondolkodást egyaránt készséggel megakadályozza, így a munka alapú társadalom aberrált tévképzetének visszanyesése nélkül a lakossági jólét tökéletesen felszámolódik, végül a mocskos állati munkára kárhoztatott, ám jobb sorsra méltó fiatalság egyedei immár a várható veszteségekkel sem törődvén tömegével menekülnek el a rendszerből, végső összeomlásra ítélvén azt. Persze manapság egyszerű folyamat nem törődni a várható veszteségekkel, hiszen a munkavégzés napjainkban immár garantáltan tartós veszteséget keletkeztető tevékenység.
Az sem véletlen, hogy a szodoma-gomorai magyar települések szinte mindegyike rendszeres jövedelmet követel a betelepülni kívánó jobbágyoktól, mert napjainkban aki nem örök életre leláncolt rabszolga, annak nem keletkezhet megélhetése. A rabszolgaság ténye pedig a havi fizetési csekkekkel igazolandó. Egy ilyen társadalom kihalásra érett, hiszen a halálon és elmúláson felül semmi más táplálása nincs neki megengedve. Kiváltképp az életé.
A boomerek fejére olvasott „nem szültek elég gyereket”rigmus óriási felháborodást keltett a hörgő gerontokrata had kötelékében, kik szerint az igazság kimondása „egymásra haragítja a generációkat”. Azt képzelik a vén hülyék, hogy gyűlölködő akaratosságuk teremti a szociális harmóniát.
Mivel a nyugdíjas generáció minden kétséget kizáróan háborút akar, már készíti fel a Bundeswehr a 2011 óta felfüggesztett kötelező sorkatonaság visszavezetését. Ebben is alkalmaznának reformokat: a 18-25 évesek kötelező kérdőíveztetése mellett az önként jelentkezők hiányos létszáma esetén a férfiak mellett akár nőkre is kiterjesztenék a katonáskodás kényszerét, hasonlóan a már érvényben lévő dán, svéd és norvég modellhez. Ehhez alaptörvény módosítása is szükséges, merthogy Németországban alkotmányos szinten van garantálva a nők behívhatatlansága katonai szolgálatra.
Hála az égnek azért a trottyos akarnokok is elnyerik jussokat az értelmetlen vérfürdőben: Svédországban a leszerelt tisztek visszahívhatóságának korhatárát 70 évre növelné az állam, miközben a korábbi határvonal alig 40 év volt.
A fiatalok a reakciós, gazdag nyuggerek biztonság-érzetének szavatolásáért halnak, nem pedig az őket szarba sem vevő hazájukért. Idehaza a kormány folyamatosan hergeli a nyugdíjasokat a fiatalokkal szemben, lehetetlenítgeti létezésüket, gúnyolja őket az örök életre leláncolgató haszontalan hitelkonstrukcióval, melyek kapcsán az ostoba gerontokrata had csont nélkül beveszi, hogy valós segítséget nyújtó családtámogatások. Az ő kizárólagos mindenható istenük a Viktor, aki a mennyekből pottyantja portáikra a nyugdíj-ellátást, más Istent meg nem ismernek.
„Hála az égnek” tökéletes munkát végzett a pártállam a fiatalság ateizmusra és nihilizmusra nevelésében, oly erőteljesen hamisítgatták a Biblia szólamait és végezték az agymosást a sátánizmust éltető erkölcstan-óráikkal, hogy a mai kamaszok és huszonéves felnőttek ha nagyon akarnának sem tudnának hinni egy felhők közt lebegő szakállas istenség fantáziaképében, vagy bevenni, hogy volt egyszer valami koszos-büdös rabbi, aki mantrái mormolgatásával és kereszthalálával megváltott minket.
Aki ilyesmiket mondott, hogy saját háza népe lesz az ember ellensége, és aki jobban szereti anyját, apját, sógorát, fiútestvérét, lánytestvérét mint őt magát, az nem méltó hozzá. Hogy elsődlegesen mindenkinek az ő szavát kéne követnie, és sutba vetnie a terrorista vén nyuggerek meg a tömeggyilkos népirtó hatalom követelőzéseit. Hogy az ő szavának gyűlölői ki lesznek vetve a külső sötétségbe (örök, soha le nem járó, pusztító és leépítő munka világába, a hatalom fojtó béklyója alá), hol lészen sírás és fogcsikorgatás.
Sajnos sikerült a fiatalságot akképp megtéveszteni, hogy nem a hatalom mocskos rigmusainak érvényét kérdőjelezik meg a spirituális igazságok kapcsán, hanem szimplán kimondják, hogy egy ilyen Isten létében, aki ennyire gyilkos, gonosz, bosszúálló, követelőző és autoriter, ahogy az őt állítólagosan rajongásig imádó gerontokraták meg kígyónyelvű pap bácsik lefestik, egész egyszerűen nem lehet hinni. Egy ilyen teremtő, aki halálosan gyűlöli teremtményét, tényleg inkább pusztítson el minket azonnal, de ne gyötörjön az idők végeztéig elviselhetetlen büntetgetéseivel és teljesíthetetlen elvárásaival.
Pedig a fiatalság szabadulhatna a vén trottyos gyűlölködők által erőszakkal rá vert halálos ítélet alól, amennyiben kisarjasztván magukból elnyomott belső kétségeik magvait kezükbe vennék a minden hatalmaskodó által önfeledten lebegtetett, ám soha nem olvasott Bibliát, hogy rádöbbenhessenek: nem a kitalált vagy létező Isten, hanem a hatalom vágta át őket rútul.
