Napjaink legförtelmesebb mételye a szorgos hangyák és méhecskék módjára keményen dolgozó társadalom vágyképe, melynek aberrált víziójával immár a földgolyóbis minden létező fantázia nélküli uralkodója bepróbálkozik.
Hogy nyerjünk némi ízelítőt a mesés munka alapú társadalom kínálta „jólétből és boldogságból”, a globális munkatársadalom éllovasának számító Kínából megszámlálhatatlan inspiratív példát leshetünk el a materialista „képzelet és fantázia” csúcsát jelképező munkavilág megszerettetésére, hogy mi magunk se álmodozhassunk semmi jobbról a lobotomizált elmével végzett babrálgatáson felül az idők végeztéig.
A Shein ruházati webshop a nyugati – kiváltképp angolszász és amerikai – fogyasztói társadalmak nagy kedvence, ahol anélkül pakolhatjuk aktuális divattrendeket megszégyenítően szépséges ruhadarabok sokaságát a virtuális kis kosárkánkba, hogy azokért bármely áruházba vagy márkaboltba látogatást kéne tennünk.
A Shein nem forgalmazza népszerű márkatermékek kollekcióit, ehelyett saját maguk tervezik házon belül az értékesítendő ruházatot, leginkább az aktuális divattrendek és a világmárkák kollekcióinak jóárasított lekopizásával.
2023-ban a vállalat már 32 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le globálisan, ami igazán lenyűgöző adat annak fényében, hogy a szabvány outletekhez képest harmad-negyedáron szórják ki termékeiket. Mindezek mellett ugyanebben az évben a befektetők rekord profitnak örvendhettek az alacsony árszínvonal ellenére, tehát a Shein vezetősége minden bizonnyal igazán megengedheti magának, hogy keményen dolgozó munkásait ha tejben-vajban nem is füröszti, legalább tisztességes fizetést és munkaerejük újratermelését szavatoló emberséges munkakörülményeket biztosítson részükre.
Na persze, bilibe lóg az a kéz, kedves kapitalisták. Ahogy a kínai webáruházak nyugati ellenlábasai (Amazon, Wish) sem a gazdáinak évről évre rekord profitokat megtermelő munkások kényeztetésére használják a temérdek ebül szerzett lóvét, hanem azok még szabadulhatatlanabb szorongatására és kizsákmányolásuk még hathatósabb felfokozására, úgy a kizárólag papíron kommunista Kína vállalatai sem különbek a deákné vásznánál.
A Kanton városában székelő Shein bő tíz éve tökéletesen központosított ellátási láncot működtet, ami azt jelenti, hogy sem a ruhatervezést, sem a gyártást, pláne az eladást nem bízzák szerződéses vállalkozókra. Ehelyett aki szeretne a cég rabszolgája lenni, amely akció nyilvánvalóan kizárólag az illúziók szintjén egyéni választás kérdése, azok kénytelenek természetes életközegüket elhagyván vagy a bűzös nagyvárosba költözni (ott ahol a munka van, ugye), vagy ama települések egyikére, amelyekben a vállalat kihelyezett gyártóüzemet működtet.
Ezekből Kínában nagyon kevés van, annál inkább szaporodnak a Shein gyáregységei Brazíliában, ahol az Orbán Viktor által olyannyira hiányolt száz új gyár már bombabiztosan áll a talpán.
Az Index cikkéből igencsak tragikus lefestését láthatjuk az ezeknek a nem is annyira nagy sikerrel álcázott munkatáborok falain belül tomboló állapotoknak:
Kína és úgy általában az ázsiai országok bármelyike híres arról, hogy polgárai rengeteget dolgoznak, ha kell, bent alszanak munkahelyükön ahhoz, hogy teljesítsék a kötelező mennyiségű feladatot. Ez hatványozottan igaz a gyári munkásokra… A Shein gyári munkásai sem kivételek… Az online webshop az elmúlt években rengeteg zűrbe keveredett, ennek ellenére viszont még mindig hatalmas nyeresége van, és továbbra sem biztosít emberséges körülményeket munkásai számára.
Bár a leírás az anyahonbeli munkaerőre vonatkozik elsősorban, ne higgyük, hogy Brazíliában áldottabb körülményekkel szembesülhet az alanyi jogon kizárólag még több és még keményebb munkáért való kuncsorgásra kárhoztatott dolgozó társadalom. Alig néhány hónapja bukott le a BYD, hogy brazil üzemegységeiben rabszolgákat foglalkoztat, s hogyhogynem a Shein is pontosan ugyanezt műveli a létük értelmétől megfosztatott peonokkal.
Bizonyos szempontból még tovább is mennek a hagyományos rabszolgatartásból a gyerekmunka végeláthatatlan sokasága tarkította korabeli dickensi kapitalizmus felé:
…2023-ban beismerték, gyerekmunkásokat alkalmaztak, ezen azóta változtattak. Kiskorúak ugyan már nem dolgoznak a cégnél, viszont a fizetetlen túlóra és az agyondolgoztatás problémája még mindig fennáll a felnőtt gyári munkások esetében… A Shein sikere nagyrészt a hatalmas termékkínálatának és az alacsony árainak köszönhető, azonban a gyártási körülményekkel kapcsolatos aggályok egyre nagyobb figyelmet kapnak világszerte.
Nagyon érdekes, hogy amíg ezek a felelősségüket kígyónyelveikkel oly hevenyen sziszegő aktorok le nem buknak a rabszolgatartásaikkal meg gyerekmunkások alkalmazásával, addig hogyhogynem eszük ágában nincs a nemhogy törvényt, de mindennemű józan erkölcsi gátat önkényesen felrúgó szokásaikon önhatalmúlag változtatni. Aztán meg szabadkoznak a „háááát, mi nem tudtuk, hogy ez van” színvonalú álsopánkodásaikkal a száz százalékos tulajdonuk és ellenőrzésük alatt álló üzemeik munkaszervezése kapcsán.
Kínában, ahogy a világ majdhogynem minden országában, heti 40 órás munkarend előírása kötelezi a munkáltatókat a kizsákmányolás visszafogására, amely törvényt aztán semelyik vállalat nem tartja be. Miért épp a rekord profitokat halmozó Shein volna kivétel e ténymegállapítás alól:
A Shein székhelye a dél-kínai Kuangcsou városban, Panyu kerületben található, amit a helyiek csak „Shein-faluként” emlegetnek, ugyanis mindenki, aki a városrészben lakik, a Shein dolgozója, legyen szó gyári vagy irodai munkásról. Előbbiek sokkal embertelenebb körülmények között végzik munkájukat, általában havi 31 napot dolgoznak 75 órás munkarendben, annak ellenére, hogy ez szembemegy a kínai munkatörvénnyel.
Hogyhogynem ennek tényével sem a vállalati szóvivők dicsekednek saját önfényező előadmányaikban, hanem ahogy a gyerekmunka, úgy a 996 munkarend erőszakos érvényesítésének leleplezésére is egy újságírónak kellett belopakodnia a zárt falakon belül tomboló embertelen állapotok leleplezésére.
A riporternő levont konklúziója igencsak hathatós KO-t bevivő csapással sújtja a komplett munka alapú társadalmat:
A munkavégzési lánc a ruhagyártási ipari szabványon alapszik, tehát a termékeket legyárthatják a Shein nagy gyárának munkásai, de a kis családi vállalkozások is, amelyeket felvásárolt a cég. Ezek a munkások szinte éhbérért dolgoznak, egyenként átlagosan napi 10–18 órát, és egy munkanapon kétszer mehetnek szünetre: ebéd- és vacsoraidőben. Linnek volt lehetősége beszélgetni néhány munkással, akik elmondták, a túlóra nem egy lehetőség, hanem kötelezettség, mivel ezáltal kapnak annyi pénzt, amiből nem halnak éhen.
Ez igen! Ama igazság valóra válását szemlélhetjük meg valós időben, amelyet jómagam évek óta serényen hangoztatok: minél többet dolgoznak, teljesítenek, minél jobban odateszik magukat az emberek a munkának, annál nyomorultabb, kiszolgáltatottabb, mélyszegényebb és reménytelenebb áldozataivá válnak a szisztémának.
A munkavégzés soha nem látott nyomorba taszítja az emberiséget. Egyszersmind olyan körülményeket állít elő a kemény munka társadalma, amelyben a munkavégzés helyére való költözésre kényszerített bérrabszolgákat az éhen halás elkerülésére éppenhogy elegendő bérek kínálata mellett egyetlen befizetetlen csekk vagy albérleti díj választja el a halálra fagyástól. Lásd ama nagyvárosba költöző fiatal lányok millióit, akiket frissen lediplomázott rendszeráldozatokként nem vesznek fel örök rabszolgának sem, s innentől ujjperceiken meg tudják számlálni az életük végső kimúlásáig hátramaradt napokat.
A XXI. század kapitalistái hajszál pontosan ugyanolyan módszerekkel csapják be, verik át, alázzák meg az eleve végletekig kizsákmányolt jobbágyaikat, ahogy tették Friedrich Engels idején a frissen kibontakozó iparkapitalizmus dúsgazdag mágnásai:
…Minimum 12 órát kell mindennap dolgozniuk ahhoz, hogy elérjék a körülbelül 900-1000 dolláros (355 ezer forint) havi jövedelmet, amiből éppen csak meg tudnak élni. A bökkenő mindebben azonban az, hogy az álláshirdetéseken nem ezt állítja a cég, valamint honlapján sem büszkélkedik ezekkel a tényekkel.
Cinthia Lin az állásokat pásztázva egészen elfogadható összegeket és munkaórákat látott, azonban meglepte, mennyi hirdetés van, és a kecsegtető ajánlatok ellenére nem akarnak jelentkezni egyikre sem az emberek. Körbekérdezett hát a helyiek és a munkások körében, mi ennek az oka, és gyorsan kiderült, hogy a hirdetések hazudnak. Egy fiatal fiú elárulta neki, direkt nem pontos összeget adnak meg, hanem egy tól-ig határt, és a hónap végén elbírálják, mennyit ért az adott dolgozó munkája. Ő is kiemelte, alapvetés a túlóra, amit nem fizetnek ki, és nem igazán fordul elő, hogy a magasabb összeg irányába hajlik a munkások bevétele. Példaként említette, ha egy gyári munkás fizetését 1300–1800 dollár közé kalkulálják, akkor valószínűbb, hogy a legalacsonyabb fizetést kapja majd, de az sem ritka, hogy még a minimumot sem éri el a bevétel összege.
Lin rákérdezett a műszakvezetői pozíciókra, amelyekért már tetemesebb összeget ígérnek a hirdetések, de hamar lelombozta bennfentes ismerőse, hogy az ő jövedelmük sincs a közelében az ígértnek. A hirdetések szerint 2200 dollár körül keresne egy műszakvezető, mire a bennfentes csak azt felelte: „Az egy nagy vicc”.
A libertárius szekta leghazugabb átverése a „saját teljesítményének megfelelően” kereső munkás mítosza. Mint látható, a kapitalizmusban szerte a világon mindenütt, függetlenül attól, hogy neoliberalizmusnak hívják vagy kommunizmusnak csúfolják a szisztémát, rendre kivétel nélkül az adható legkisebb összegre állnak be a jövedelmek, mely szint a betöltendő pozíció presztízsétől függően kizárólag az azonnali éhen halás elodázására és a további munkavégzés követelményének kielégítésére elég, s semmi egyébre. De lassacskán már ezekre sem.
Kevesek által ismert módon Marx alaposan körbejárta a teljesítménybér hazugságának problematikáját. 150 éve megcáfolatlan konklúziója szerint az előállított darabszám alapján történő javadalmazás csakis és kizárólag a burzsoá kaszt hasznát szolgálja.
Eme intézmény pszichológiája rémesen egyszerű: a szisztémában a munkás puszta látszatok szintjén ura idejének és szorgalmának, melynek végeredménye az előállított darabszámokban nyilvánul meg. De nem ura a felajánlott darabárnak.
A teljesítménybérért dolgozó munkások nyilván önként is felfokozzák munkatempójukat, hogy egységnyi időben több terméket állítsanak elő, hiszen így vagy több szabadidőt nyerhetnek a hatékonyságuk feljavításával, vagy pedig több pénzt a termékek számának növelésével. Vagyis hát nyerhetnének, amennyiben a kapitalizmus oly józan logika szerint működne, ahogy annak áldozatai a naiv és oktalanul jóhiszemű elméjükkel elképzelik.
Mivel a teljesítménybéren tartott munkás nem ura az egységnyi áru előállításáért cserébe felkínált javadalmazásnak, a munkáltatók rendre mindig ennek folyamatos csökkentésével állítják be pontosan úgy a jövedelmi szinteket, hogy vagy a törvényileg meghatározott 8 óra keretein belül állíttatnak velük elő egyre több darabot ugyanazon bérért (ez a nyugati modell), vagy pedig az önhatalmúlag megvágott darabárból következő fatális elszegényedés kompenzálására kénytelen a munkás nyilván „csakis és kizárólag önálló szabad döntéséből” túlórázni, hogy a korábban kevesebb munkáért is elérhető létfenntartási jövedelem meglegyen (ez pedig a kelet-ázsiai szisztéma).
Az aberrált teljesítménybérezésnek hála egyszerre foganatosítható az előírt teljesítménykvóták folyamatos növelése, miközben a munkaerő ugyanazon teljesítményéért egyre kisebb jövedelmet vihet haza. Marx konklúziója az efféle munkák kapcsán egyértelmű: az emberek egyre többet kénytelenek dolgozni ugyanazon jövedelemért. Ismételten abszolúte varázslatos visszaigazolást nyert az általam igencsak intenzíven hangoztatott igazság, hogy minél többet dolgoznak az emberek, annál szegényebbek és nyomorultabbak lesznek.
És lám, Marx tanai igazán hathatós visszaigazolásra lelnek a Shein példáján:
A termékek előállítása nehéz és aprólékos feladat, mégis rendkívül olcsó a Shein számára, ugyanis egy ruhadarab elkészülését (legyen szó bármiről) átlagosan 0,68 amerikai centben (megj.: valószínűleg dollárra gondolhatott a szerző) határozza meg, ami alig 300 forintnak felel meg. Ebből könnyen kikövetkeztethető, miért is annyira alacsony egy munkás fizetése annak ellenére, hogy szinte egy teljes napot végigdolgozik, és termékek százait állítja elő ez idő alatt. Például az az illető, akivel Lin is beszélgetett, reggel 8 órától este 10-ig tartó műszakban dolgozik, és ezalatt mindössze egy gyors ebéd- és vacsoraszünete van, munkaideje alatt pedig elvárás, hogy túlteljesítse a napi feladatait. Mint elmondta, az ő napi bére 41–55 dollár (14–20 ezer forint) között mozog, és a hónap végén általában nem kapja meg a minimálbért sem.
Radikális túlteljesítésért minimálbér sem jár. Ez igen!
A burzsoá kaszt további jutalmazása a produktivitás és személyes teljesítmény ajándékával hamarosan mindannyiunkat koldusbotra, aztán meg dögrovásra juttat.
Amivel Marx a maga korában a fejletlen pszichológiának hála nem tudott számolni, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ama töréspont, amelynél a halálosan kizsákmányolt munkaerő immár mentális alapon bizonyul képtelennek a további teljesítésre, mivel a végletekig szorongató kizsákmányolásuknak hála elérik ama szintet, amelyen az abszolvált jövedelem az éhen halás vagy halálra fagyás fenyegető terhe mellett sem elégséges az emberek munkaképességének fenntartásához.
Ebből kifolyólag feladják a rendszer további fenntartásáért tett meddő és lélekgyilkos erőfeszítéseiket, s immár karhatalmi eszközök sokaságának bevetésével sem lehet többé kényszergetni őket a kőkemény munkavégzésre.
Ennek kapujában állunk most, a munka társadalmának remélhetőleg végső és totális összeomlásában. Szerte a világon nem akarnak többé a fiatalok dolgozni, s igazán csodálatos, ahogy a hetvenórázás követelményét gyakorlatilag gránit szilárdságú alaptörvénybe véső kínai társadalom jár elöl éllovasként az aberrált és gyilkos munka világának pusztulásában.
A sátáni munkakultusz nekrológjának is felfogható az alábbi konklúzió, amely minden eddigi bizonyítékot felülmúlván mutatja meg a munka eredendően emberiségellenes intézményének totális csődjét:
Választ kapott arra is, hogy a cudar körülmények ellenére miért maradnak annyian mégis a cégnél, és miért nem keresnek más állást. Azért, mert nincs jobb alternatívájuk, illetve a kínai kultúrának szerves része már addig dolgozni, amíg teljesen ki nem égnek. Világossá vált számára, a munkások és a gyárak tulajdonosai hálásak a Sheinre érkező megrendelésekért, mivel a városi versenygazdaságban családjuk eltartása érdekében erre a munkára támaszkodhatnak, erre biztosan számíthatnak, mert az emberek mindig akarnak majd ruhákat vásárolni. Így aztán legyen bármilyen embertelen a munkakörülmény vagy a fizetés, csendben tűrnek, és dolgoznak, ameddig csak kell.
Mondjuk én úgy tudtam, hogy a kőkemény lélekgyilkos munkát nem passzívan eltűrni kell, hanem lelkesen isteníteni, és heveny neisegyékezések közepette másokra is ráoktrojálni. Hogy a halálunk napjáig tartó monoton és derékroppantó munka nem kényszer, hanem lehetőség. Hogy nem csendben nyelve kell a kemény munka követelményeit fatális szervi összeomlásig szolgálni, hanem akaratlagosan és önálló szabad döntésünkből űzni.
Hát hova jutna a világ, ha ezek a vakbuzgó Shein munkások egyszer csak rádöbbennének a szabadulhatatlan rabszolgaságuk tényére ilyen felelőtlen szólamok hangoztatásával, hogy némán tűrik az ostorcsattogtató idomárjaik kegyetlenségét, vagy embertelenek a körülmények, ahelyett hogy dalolva és fütyörészve örvendenének a részükre juttatott mesés munkalehetőségeknek?
