Népszerű hiedelem a lakossági szereplők, de még a hivatásos pénzügyi szélhámosok körében is, hogy az embereknek úgymond pénzük van, amivel úgy rendelkeznek, ahogy csak akarnak, és senki más nem szólhat bele annak kezelésébe saját magukon kívül. A probléma mindezen állítással, hogy egyáltalán nem igaz.
Mielőtt belevetnénk magunkat a mély vízbe elmondanám, hogy sem a készpénz, sem a számlapénz soha a büdös életben nem válik egyetlen személy kisajátítható magántulajdonává. Olyannyira nem, hogy egyfelől egyértelműen rá van írva minden egyes bankjegyre, hogy az kinek a tulajdona (forint esetén a Magyar Nemzeti Bank, eurónál az Európai Központi Bank), s e tulajdonjog a pénz ide-oda szórásával sem változik át mágikusan, másrészt minden országban külön bejáratú hivatásos bűnszervezet (naffia) épül az eleve magántulajdont nem képező pénzek visszarablására a polgároktól.
Mindezen nyilvánvaló tényen az emberek szatyorban pislogó halak módjára csodálkoznak, majd ökölrázván hivatkoznak arra, hogy márpedig a kezemben lobogtatott bankóköteg az én pénzem, és én mondom meg, mi lesz vele! Hát, nagyon bilibe lóg az a fránya kéz… és akkor még nem is beszéltünk az ilyen össznépi delúziókra rájátszó Kiszámoló blogokról, akik behazudják, hogy a pénz az ember személyes tulajdona, amit ügyesen forgatni szükséges annak minél szélsebesebb gyarapításához. S még ennél is van lejjebb: létezik egy „Az én pénzem” nevezetű blog is a világhálón. Az eddig elmondottak nyomán remélem érthető, mi ezzel a címmel a probléma. Pontosan, ahogy egyébként már nem egyszer elmondtam:
Neked nincs pénzed.
Két vonatkozó írásomban már lelepleztem ama tény keserű rögvalóságát, hogy a népszerű skizofrén delúzióval ellentétben (isteni eszköz, mely a csere megkönnyítésére jött létre) a pénzrendszer valódi célja az emberiség rabszolgaként tartása. Mivel e tényt rendkívül alaposan körbejártam már, nem kívánok foglalkozni az e híradás megértését szolgáló hiteles információk újbóli sorolásával, ehelyett tessék elfáradni a linkelt cikkekhez, és elolvasni azokat.
Aki a hiteles iránymutatásnak hála immár jól tudja, mi az a pénz, s nem akar az ostoba tudatlan pofázmányaival belekötni a mondandómba, az immár egyrészt képes szívből befogadni az alábbi sorokat, másrészt semmi meglepőt nem fog találni bennük. Pedig milliók fejében csak most koppant a tantusz, hogy miféle rendszert szolgáltak gyakorlatilag komplett életükön át.
A Truthstream Media nevű konteós csatorna hozta le az amerikai kormány ama felháborító kijelentésére alapozott híradást, mely szerint a párnacihád alatt rejtegetett vagy bankszámládon kuporgatott pénz nem a tiéd, az nem magántulajdon, ebből kifolyólag az államnak jogában áll téged megfosztani attól, ahogy és amikor csak akar.
Sőt, a valós szitu ennél is áldatlanabb: mivel a pénz nem képez tulajdont, a hatalom akár bírósági tárgyalás nélkül is nyugodt szívvel elszedheti tőled mindet.
Mindez roppant triviális igazság ama tény fényében, hogy a készpénzt a jegybank, számlapénzt a magánbankok hozzák létre ama célból, hogy a maguk terveit teljesíthessék vele, magyarán hogy az emberek ezekért a fiktív számjegyekért egy élet izzadságos munkáját áldozzák részükre.
Aki pénzért dolgozik, pénzt vár a kemény munkájáért cserébe, az voltaképp ingyen rabszolgája a rendszernek, hiszen azért a pénzért, melyet a bank a semmiből előteremtvén kiutal mondjuk lakásépítésre, soha korábban senki nem dolgozott meg. És igen, a komplett világgazdaság erre a paradigmára épül: a pénz kibocsájtója, azaz a jegybankok és magánbankok hálózata tartja szabadulhatatlan láncai alatt a komplett emberiséget, akik kizárólag azt, úgy és akkor cselekedhetnek, ahogy a gazdaság irányítói (tágabb értelemben a pénzintézetek mellett a politikusok, pénzügyminiszterek, dollármilliárdos tőkések) megparancsolják részükre. Ahogy az a dokumentumfilmben elhangzik:
A komplett financiális rendszer lepapírozott rabszolgaság.
Pontosan! Nem értem, mi ebben annyira felháborító. Aki dolgozik, kiváltképp fizetésért, az rabszolga, s az is marad komplett életén át.
Hozzunk be most egy másik videót a képbe. Itt két invesztor beszélget arról, hogy Ursula von der Leyen és bandája digitális euró és igazolvány bevezetésével kívánja felpörgetni az európai háborús gazdaságot. Az EU bürokratái mindezek mellett egyre sűrűbben beszélnek a lakossági szolgáltatások, kiváltképp a jóléti állam és a nyugdíjrendszer megvágásának szükségéről, mert különben az EU gazdasága végképp fatálisan lemarad a két egymással versengő imperialista tömb (USA – Kína) mögött.
A duma szerint az európai munkaerő elkényelmesedett, ellustult, miközben a produktivitása egyáltalán nem akar nőni (mindez igaz, csupán a valós gyökérokokat nem akaródznak megtalálni a tisztelt bürokraták). Így más lehetőség nem lévén szükséges őket a termelés fokozására kényszeríteni, aminek egyes számú stabil tartópillérje a felpörgetendő háborús gazdaság (hogy az emberek életszínvonal emelkedése nélküli termelésre kényszerüljenek), másik pedig a totális össznépi egzisztenciális félelem gerjesztése, azaz a kevéske szociális juttatás kirugdosása a talpuk alól. Magyarországon ez utóbbi mostanra megvalósult, s tapasztalhatjuk is a „roppant zseniális” mesterterv megvalósulásának következményeit a saját bőrünkön.
A digitális euró az eddigieknél hathatósabb lakosság-fosztogatási metódusokhoz juttatná az államokat, melyek népességellenes ténykedését egyre kevéssé hajlandó a lakosság kötvények vásárlásával finanszírozni. A digitális ID által pedig a hatékonyabb kontroll és a hadra kötelezhető személyek gyorsabb összeírása valósítható meg.
A soroltak mellett az EKB kifejezett célja a lakossági megtakarítások minimalizálása, illetve a digitális euró révén az ún. bail-in metódus alkalmazása. E modell szerint az állam egész egyszerűen alanyi jogon leemelheti a számlánkról minden pénzünket, vagy amennyit akar, hogy ezzel semmisítse meg a megtakarításokat, fékezze az inflációt, illetve fedezze a maga költéseit, amelyeket a lakosság szereplői nem kívánnak önhatalmúlag feltétel nélkül és alanyi jogon finanszírozni, mint amilyen a fiataljaink lemészároltatása a lövészárkokban.
A digitális számla programozott (bizonyos idő letelte után magától megsemmisülő, ezért azelőtt feltétlen elköltendő) pénz bevezetésére is lehetőséget nyújt, illetve személyre szóló valuták kiállítására, melyeket kizárólag a jogosult személyek (pl. miniszterelnök veje, milliárdos oligarchia fejesei) költhetnek el a maguk kedve szerint.
A második videóban is említésre kerül az igazság, hogy az ECB-nek bármikor hatalmában áll elvenni az emberek pénzét, persze mindezen akciójával nagy eséllyel totális gazdasági összeomlást generálna. Németországban utoljára Hitler idején einstandolta az állam a lakossági megtakarításokat a háborús célok abszolválására.
Nagyjából ennyit nevezett videók tartalmáról, most vizsgáljuk meg, miképp szavatolhatja az államhatalom a totális kifosztatásunkat anélkül, hogy az ellenállás bárminemű csíráját kibonthatnánk az akcióikkal szemben.
Önmagában véve pénznyomtatással nem lehetséges a lakosság életét szoros kontroll alá vonni. Ennek oka, hogy a kibocsájtott pénzt szinte senki nem kívánná saját akaratából az államhoz visszajuttatni, hiszen az nem nyújt érte cserébe az égvilágon semminemű terméket vagy szolgáltatást.
Egyetlen megoldás a probléma kezelésére az adóztatás bevezetése, aminek szerepe kettős. Egyrészt, segíti visszaszedni és kivonni a gazdaságba kibocsájtott pénzt, amely által a lakosság kezében tartott valuta mennyisége és az infláció egyaránt kordában tartható. Ha nem adóztathat hatékonyan az állam, azaz nem tudja visszavenni a lakosságtól az általa elképzelt pénzmennyiséget, akkor akár hiperinfláció is keletkezhet.
Második szerepe az adóztatásnak (s ebben rejlik a rabszolgatartás magva) igényt támasztani magára a nemzeti valutára. Ha az állam nem szedne adót, melyet csak forintban enged kielégíteni, az emberek temérdek kereskedelmi és cserebere módozatot kitalálhatnának maguk közt az áruik mozgatására és munkaerejük eladására.
Az adó miatt azonban minden ember rákényszerül forint valuta beszerzésére, amely kívánalmat csakis és kizárólag úgy elégítheti ki, ha forint birtokában lévő aktoroknak forintért cserébe szolgálatot teljesít. Az pedig eredendően, alanyi jogon kizárólag az államnak van, onnan kerül aztán szétterítésre a gazdasági szereplők közt, majd adóztatással vissza a hatalomhoz, ami a pénzt megsemmisíti (kivonja a forgalomból, vagy újraosztja). Forint beszerzése érdekében lehetünk alattvalói közvetlen az államnak vagy valamely magáncégnek, viszont önálló elhatározásból semmilyen tevékenységet nem végezhetünk, ami nincs közvetlen becsatornázva az államhatalom diktálta gazdasági vérkeringésbe.
Az össznépi tévhittel ellentétben az államnak nem a maga költései és a közszolgáltatások biztosítása érdekében szükséges adóztatnia. Az állam fedezhetné a maga költéseit adókivetés nélkül is (erről szól a modern monetáris elmélet tana). Ez esetben az adóztatás szerepe kizárólag a lakossági pénzügyi vagyon megsemmisítésére korlátozódna.
Hiperinfláció a népszerű delúzió szerint akkor jön létre, amikor a lakosságtól már semmit nem lehet elszedni, mivel az nem bízik többé a pénzrendszerben. A pénzt ekkor felváltja a barter, a gazdaság meg nyilván összeomlik. Ezzel szemben a valóságban minden hiperinfláció mesterségesen generált a jegybank által, és feladata, hogy megszabadítsa az államot a megfizethetetlenné vált külső adósságaitól. A hiperinfláció tehát egy adósságtörlesztő metódus volt egész addig, míg a háttérhatalmi bankárok el nem intézték az efféle módszerrel operálni kívánó államok példás megbüntetését az ENSZ-en keresztül (gazdasági embargókkal, szankciókkal, háborúval).
A pengőt azért kellett hiperinfláció áldozatává tenni, mert az országra erőszakolt első és második világháborús jóvátételek eleve megfizethetetlenek voltak. Ezek a kierőszakolt szerződések azonban fix kamattal való törlesztést követeltek, kiigazítva az infláció mértékével, melyet viszont mindig az előző napok eredményei nyomán számítottak újra. Körülbelül négy hónap leforgása alatt elvezetett a folyamat odáig, hogy az ország a maga teljes pénzügyi megsemmisülése és új valuta (forint) bevezetésének szüksége árán az utolsó fillérig megszabadulhatott külső adósságaitól. Azt kifizette a vécépapírnál is kevesebbet érő bilpengőkkel. 🙂
1946 és 73 között a magyar államnak zéró adóssága volt, majd az 1973-83 közti évtizedben Kádár János felvette a notórius 20 milliárd dolláros hitelt az IMF-től. Azóta ezt az adósságot görgetjük, plusz még jön is mellé minden évben új.
A digitális pénz bevezetése előtt is több lehetőségük volt az államoknak a lakossági vagyon alapos megdézsmálására az adóztatás mellett.
A legnépszerűbb, száz évek óta űzött trükkjük a kötvénykibocsájtás. Kiállítanak általában 5-10 évre szóló papírokat fix kamatra, majd szépen igyekeznek úgy belőni az infláció mértékét, hogy az meghaladja a kamatkifizetések terhét. A futamidő lejártát követően a lakosság reálértéken kevesebb pénzt kap vissza, mint amennyit befektetett.
A II. világháború alatt az USA háborús kötvények kibocsájtásával fedezte a maga hadi kiadásait. Ezek kifejezett célja volt a megtakarított lakossági vagyon felszámolása, hogy az állam az infláció kordában tartásával nagyon kedvező áron finanszírozza a maga igényeit, mondhatni szinte fillérekért gyártathassa a tömegpusztító eszközöket.
Magyarországon a Rákosi-rezsim idején bevezetett hírhedt békekölcsön célja volt a lakosság pénzének elvétele. A propaganda szerint önkéntes, de facto kötelező befizetésekkel a lakosság közvetlen finanszírozta a Rákosi-rendszer terrorját maga ellen, és az erőltetett iparosítást. A békekölcsön rejtett célja tehát az állam feltőkésítése volt, miközben a lakosságot pénzének elvonása által lefegyverezte, szökésüket megakadályozta.
Mindezek mellett az állami kötvényprogramok kifejezetten alkalmasak a lakosság jövedelmének elvonására plusz adó kivetésének szüksége nélkül, hiszen a futamidő lejártáig a lekötött pénzt nem költhetik el, illetve a politikusok gazdagítására. A kötvények nagyipari vásárlói ama befektetőtársaságok, melyek igazgatását jobbára az uralkodó osztály tagjai végzik. A milliárdos tőkések ritkán vesznek kötvényeket, ők a részvényekre és kockázati befektetésekre esküsznek.
Amennyiben eme álcázott instrumentumok által sem szavatolható a lakosság pénztől való hathatós megfosztatása, vagy egy adott ország gazdasága nem piacgazdaság, akkor jöhet örök jolly jokerként a pénz leváltása, s helyébe új valuta ültetése.
Hiperinflációt követően nyilvánvaló, miért van szükség új pénz bevezetésére, de mi a helyzet anélkül? Észak-Korea valamikor a 2010-es években minden további nélkül lecserélte a maga won bankóit újakra úgy, hogy a régieket azonnal érvénytelenítette, vagyis a lakosság pénzügyileg totális lenullázásra került.
Miért volt szükség eme rendkívül radikális fiaskóra? Mivel a lakosság életvitelének oroszlánrésze nem kötött pénzhez (pl. a lakásokat ingyen kiutalják), piaci kereskedelem nincs az országban és a lakosság szinte semmire nem tudja a kevéske pénzét sem elkölteni, pláne megtakarítási számlára helyezni, egyéb lehetőségük nem lévén elkezdték a felesleges pénzt odahaza a párnacihákban halmozni.
Kim Dzsongunt roppant nyugtalanította, hogy a folyamat következtében előbb-utóbb valaki majd kitalálja a kapitalizmust, neadjisten felhalmozott pénzmagja által telik neki a minden létező irányból aknazárakkal körített országból való elmenekülésre, így egyik napról a másikra kitalálta, hogy elveszi, pontosabban lenullázza a lakosság pénzét egy új won bevezetésével.
Hamarosan az EU és temérdek nyugati ország államhatalma is megkísérli majd a lakossági pénzek közvetlen totalitárius kontroll alá vonását, és azok nyakló nélkül való szabadrablását lehetővé tevő eszközök (digitális pénz, állampolgárság, kreditrendszer) átütését a népesség feje fölött.
Összefoglalásképp tehát: neked nincs pénzed, minden egyes zsebedben kuporgatott fillér a jegybank tulajdona és az is marad annak végső kivonásáig. Akkor is, ha azt offshore számlára viszed. Az állam minden igyekezetével a nálad tartogatott pénz elvételére pályázik. Ennek klasszikus lehetőségei az adóztatás, elinflálás (megfizethetetlen külső adósságok esetén hiperinfláció gerjesztése), lekötés az infláció tervezett mértékénél alacsonyabb kamatok mellett, s ha ezek sem segítenek, akkor megsemmisítés. Azaz pénz kivonása, s helyébe új valuta ültetése.
A pénztől való megfosztatásunk új lehetőségei a digitális korban az ún. bail-in vagy spontán inkasszó bevetése (véletlenszerű összeg alanyi jogú leemelése számlánkról), illetve névre szóló vagy lejárati dátummal ellátott valuta kibocsájtása, mely határidőig vagy elköltésre kerül, vagy automatikusan megsemmisül. Ezek bevezetésével szavatolható ama kívánalom, hogy a népesség halála napjáig soha le nem járó, viszont örökkön örökké megújuló fizetgetési kötelezettségeget kapjon a nyakába, továbbá hogy a hatalom által személyesen feljogosított aktorokon felül senki a világon ne halmozhasson megtakarításokat. Magyarán a globális kapitalizmus következő logikus lépcsőfoka a fogyasztói diktatúra.
