Örök életen át tartó lelki-mentális sérülést szerezhetnek a gyerekek az iskolabezárásoknak köszönhetően

0

Az eszetlen hatalom kivétel nélkül mindig valamiféle nemes cél előrelendítésére hivatkozva viszi véghez néppusztító intézkedéseit. Évszázadok óta bullyingolnak bennünket ócska játszmáikkal, a továbbra is békés zombilétben hörgő lakosság azonban mit sem tesz a tomboló terror megfékezéséért. Inkább ezt mondják:

Vigyétek a lelkemet, hurcoljátok el és tegyétek rabszolgává a gyerekeimet is, mindent megkaptok ingyen, csak mentsetek meg attól, hogy el kelljen kezdenem gondolkodni vagy lelkiismeretet növeszteni!

Az önfeladás akcióját követően ugyan lepotyog az égből 1-2 marék krumpli vagy száraztészta, ám lényegileg pontosan azt végzi a hatalom, amire a birka nép felhatalmazta: visz mindent, cserébe nem ad semmit. Esetleg még több elnyomást, ha már annyira sír érte a lakosság.

40+ évesen az efféle korrupció már oly mértéket ölt, hogy az eddigre krónikus betegségek, súlyos testi-lelki-mentális hanyatlás tengerében halódó lakosság képtelen magától életben maradni. Elveszett energiáikat igyekeznek azoktól pótolni, akiknek még van: a fiatalokra pakolnak egyre több és több elhordozhatatlan terhet. Áldásos tevékenységüknek köszönhetően a tinédzserkori depresszió, illetve öngyilkosság mértéke ágyúszerűen lövellt az égbe az utóbbi években. 8 éves kisgyerekeket traktálnak oly mértékű elvárásokkal, túlterheléssel, illetve elnyomással, melyet egy elvileg ereje teljében lévő 30 év körüli férfi vagy nő sem igazán volna képes elhordozni.

young-girl-with-new-backpack-for-school_4460x4460

Mivel a lakosság továbbra is a halálkultusz űzésével van elfoglalva, nem véletlen, hogy egyre kevésbé érkezik utánpótlás szívható vérű fiatalságból. Funkció szerint a holtak helye a temetőben van, nem kéne szabadon bóklászniuk a világ minden táján összefertőzve mindent, amit csak meglátnak, a halál mételyével.

Meg is kapta a lakosság, ami jár neki: Jött a COVID, és megkezdődtek a lezárások. Maradjon szépen mindenki koporsóközelben. Olyanok is, akiknek élettel teli gyermekként bizony jó volna futkározni a szabadban, játszadozni a természetben, illetve, amennyiben a hulladék iskolarendszer züllesztő tevékenységét kevéssé vesszük figyelembe, bizony új készségek elsajátításában, rengeteg érdekes felfedezni való tudás megszerzésében is feladata lenne.

Amennyiben maradt volna bármiféle értelem, illetve életenergia ebben a halódó rendszerben, az átállás megszervezése semmiféle komolyabb problémát nem jelentett volna. A „zseniális” szervezésnek köszönhetően azonban az egész rendszer dominószerűen omlott össze és dőlt kardjába.

Fogyatékos tanárok, akik képtelenek egy konferencia appot megfelelő módon kezelni, elmebeteg hatalom, akik a gyerekek elvételével fenyegetik a teljesíthetetlen követelményekhez alkalmazkodni képtelen, holtfáradt szülőket; megroggyant diákság, akiket a fogyatékos tanári kar, az őrjöngő terrorhatalom, valamint az életerejüket vesztő szülők kizárólag mint statisztikai számjeleket vesznek figyelembe. Felesleges koloncként tartják őket nyilván, akik azért előbb termeljék meg a szüleik nyugdíját, valamint az elnyomást biztosító terrorapparátus fenntartási költségeit, mielőtt a szüleik által kitaposott útvonalra lépvén befekszenek a sírgödörbe.

exhausted_parent

A zabolázatlan elnyomásnak köszönhetően a gyerekek szociális készségei zuhanórepülést vettek az elmúlt év során. Legalábbis szüleik így ítélik meg. Ugyan a rendszer önmagában véve mindent megtesz, hogy az életvidám, virgonc fiatalságot az iskolaévek során halódó, gyógyszarszedő, skizofrén, depressziós vágóállatokká degradálja huszonéves korukra, olyannyira ellehetetlenítette a hatalom bármiféle alternatíva létét, hogy a lurkók kizárólag e rácsos börtönök falai közt léphetnek interakcióba hozzájuk hasonszőrű hús-vér gyerekekkel. Mely folyamat elengedhetetlen az ilyenkor ildomos szocializációhoz.

Mindezen mesterségesen generált fejlődési rendellenességre persze legyint a pártállam: inkább váljon pokollá évtizedekre a teljes létük, csak ne legyenek ezek a gonosz csemeték saját anyjuk, nagyanyjuk gyilkosává, miután hazahurcibálják a „fertőzést”.

A hatalom hallucinációjának, erőszakos rettegtetésének ugyanakkor semmiféle alapja nincsen. Az American Institute of Physics kutatása szerint az iskolabezárások egyáltalán nem járulnak hozzá a halálos kimenetelű kórság terjedésének visszaszorításához, viszont nagy mértékben rontják a gyerekek kedélyállapotát. Mindez – teszem hozzá ismét – azért van, mert a hatalom erőszakkal kényszeríti az iskolapadba nem pusztán az alapvető tudás, hanem a többi gyerekkel való szocializáció folyamatát, minden lehetséges alternatívát irtván maga körül. Jön egy kisebb válság, és Róma máris lángol.

roma_langol

Külső veszedelmek persze gyakran végeztek centralizált birodalmakkal, ám a spontán öngyulladás történelmileg eleddig soha nem feljegyzett eseménynek számít.

Mivel az elnyomóktól függ civilizációnk sorsa, akik – valós képességek híján – kizárólag elnyomóskodnak, semmi nem fékezheti meg a mostani covidos diák-generációt a lejtőn való lecsúszástól, melynek néhány éven belül komplett össztársadalmi hatása mutatkozik meg. Ilyen hülyeségnek, hogy az eleve halálra terhelt diákság majd az iskolák nyitását követően behozza elmaradását, akkor volna realitása, ha maradt volna headroom a rendszerben, vagyis a diákok sok szabadidővel, játékra való lehetőséggel rendelkeztek volna.

Mivel azonban a komplett rendszer működését a végletekig erőszakolt, retardált teljesítményelv határozza meg – teljesen felesleges, elavult, értelmetlen ismeretek nyakló nélküli magoltatása révén –, nincs épkézláb módja annak, hogy a kalapáccsal, vésővel, csákánnyal átütött „tudás” anyagát kellő hatékonysággal plántálják bele a diákság fejébe.

Bár lehet, hogy épp az által válnak majd életképesebbé szüleiknél, hogy felesleges baromságok magolása helyett inkább koncentrálnak a valódi önfejlődésre, és tankönyv helyett olyan spirituális médiumokat bogarásznak, mint a Revolife. 🙂

0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás