FIGYELEM: jelen írás 2021. augusztus 22-én keletkezett, ám csak később került beszerkesztésre. A benne foglaltatott egyes információk elavultak lehetnek.

A babiloni parázna egyház fő feje, Ferenc Pápa mindenkit arra biztat, hogy az Istennek parancsolatait szépen félretéve az emberek rendeléseit tartsák be. Ahogy mondja, mindenkinek be kell oltatnia magát, hogy ennek a szörnyű pandémiának véget vethessünk.

Úgy tűnik, Isten oltalma mit sem ér a felsőbbrendű tudomány oltásaival szemben.

Ferenc pápa megjegyzi továbbá, hogy a szörnyű pandémia csak akkor válik legyőzhetővé, ha mindannyian összefogunk és hadba lépünk a járvány ellen, természetesen állig felfegyverkezve vakcinákkal. Az emberiség összefogásának legnemesebb és leghíresebb gyümölcse a Bábel tornya, melynek felépítésével az volt a korabeli züllött és parázna emberiség célja, hogy (a fizikai térben) azt az égig emelve elérhessék Istent.

Nem hatott részükre ama feddés, hogy Isten nem lakik élettelen dolgokban, többek közt kőből készült építményekben, templomokban. De a felhők tetején sem vár rájuk egy szakállas bácsi, aki majd jól megsimizi a buksijukat, mikor felérnek lakhelyére. Az efféle babonákat az ostoba ateisták terjesztik, akik aztán saját magukkal vitába lépve bizonyítják Isten nemlétét a maguk által kifundált ótvar elméletek alapján (saját farkába harapó kígyó filozófiája).

boa_trainer

Ha már pápa: vizsgáljuk csak meg szépen az ellenkező oldal, a tudósok vérmes ostobaságát.

Zacher Gábor egy interjújában dülledő szemekkel nyilatkozta, hogy nem érti, miért nem száll be az egyház az oltáskampányba és miért nem buzdítják híveiket a papok a kísérleti vakcinák felvételére. Bár több babiloni parázna létezik az egyházi „méltóságok” között, akik megtették a császár részére a „nemes” gesztust, és propagálták házon belül az oltást.

A képmutató írástudók és farizeusok viselkedésmódja: önhatalmúlag felülbírálják Isten szavát (sőt mi több, kvázi a helyébe képzelik magukat), szemétbe vetik Jézus tanításait, akinek helyébe pakolják az ő vérmesen ostoba, és nagyon gyakran törvényi zsarnokság, illetve karhatalmi erőszak révén érvényesített követelményrendszerüket, majd azt hazudják, hogy az ő kijelentéseik egyenlőek Isten szavával. Mindezt egy vérateista hangoztatja, hiszen mint következő mondatából kiderül, fogalma sincs, általában véve miről szoktak prédikálni a papok a templomban.

Lássuk, miként vélekedik Jézus az efféle magatartásról:

vaccinegod

Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai. Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását [maszkhordást, kézmosást, távolságtartást]; és sok egyéb efféléket is cselekesztek. És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.

A földi parancsolatok érvényesítésének mozzanata a tudósok részéről, hogy azok savanyú pofával, langymeleg előadásmóddal, úgy, hogy majd megalszik a tej a szájukban böfögik fel élettelen monológjukat a vakcinák szükségességéről, de még az újabb meg újabb vírushullámok és mutációk érkeztének hírét is csak hebegve-habogva képesek prezentálni. Ha valóban élő hittel képviselnék hülyeségeiket, szenvedéllyel nyilatkoznának arról minden orgánumnak, hogy hála a magasságos tudománynak, mind meg fogunk menekülni! Nem pedig a halál szavát hintenék az éterbe és pakoltatnának förtelmes riogatásaikkal újabb milliókat a tepsibe, miközben a vakcinapropaganda erőtlen szólamai susmognak a háttérben.

Természetesen a Bibliából eme viselkedés mibenlétére is magyarázatot lelhetünk:

…Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen.

A „gazdag vagyok” szókapcsolatot nem feltétlen csak a materiális javakra kell érteni. Az is gazdagnak képzelheti magát, aki a fejében elterülő gigantikus mennyiségű használhatatlan tudománnyal és felesleges információhalmazzal kívánja magát beállítani felsőbbrendű fajnak. E kritériumot pedig az alantas celebvirológusok maximálisan teljesítik.

Kinek szavaiban és előadásában nincs élet, arról egyértelműen lerí, hogy nem isteni eredetű szónoklatot tart. Isten világa ugyanis annyira izgalmas, változatos és koronavírus-mentes, hogy aki csak egy kósza betekintés pillanatáig megtapasztalhatja ezt az eljövendő világot, az gyermeki hévvel és lelkesedéssel alig várja, hogy beszámolhasson róla, és részt vehessen benne!

Mi hát az efféle tudósokkal szemben követendő viselkedés? Kérdezzük csak meg Jézust:

És előszólítván a sokaságot, monda nékik:
– Halljátok és értsétek meg: Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.
Akkor hozzájárulván az ő tanítványai, mondának néki: Tudod-é, hogy a farizeusok e beszédet hallván, megbotránkoztak? Ő pedig felelvén monda:
– Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik. Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.

contemplative-doctor-in-uniform-reading-clinical-records-4173239

Tehát aki a víruscelebeket, a többször téved, mint ahányszor a számításai bejönnek kategóriájú tudósokat követi és arra számít, hogy majd ezek a förtelmes alakok a szánalmas vakcináikkal megmentik az emberiséget, máris kezdheti ásni a maga részére a likat, mert csakhamar koporsóban találja magát.

Mi hát a koronavírus gyógymódja? Jézus erre is hathatós választ ad:

– Mégsem értitek-é, hogy minden, a mi a szájon bemegy, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe vettetik? A mik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanubizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert; de a mosdatlan kézzel való evés nem fertőzteti meg az embert.

Ugye nem kell emlékeztetnem semelyik épelméjű embert arra, mennyire hazug, képmutató, szarházi világ volt itt az elmúlt bő egy évtizedben? Valamennyire persze mindig jellemző volt a hazugság, de mostanra az életellenességnek oly foka mételyezte meg a bolygót, mely jó eséllyel az egész emberiséget a kihalásba taszította volna (esetleg pont egy háttérhatalom által provokált harmadik világháború révén), ha nem jön a megmentő koronavírus!

coronavirus-5129046

Mert mi történt az utóbbi bő másfél évben? Nem lehullt a lepel gyakorlatilag mindenkiről, hogy miféle alak? Akik eddig csendben agonizálva tűrték a gyilkos rendszer pusztítását és kerültek az utóbbi évek során apátiába, még ők is egyből kapcsoltak és varázsütésre felismerték, hogy itt több mindenről is szó van, mint pusztán egy halálos vírusról, mely az emberiség 0,02%-át elpusztítja! Aki meg a hazugságrendszer képmutató haszonélvezője volt, annak fosos pelenka került a pofájára!

Nyíltan lehullt a lepel a háttérhatalom új világrend-terveiről és a korábban partvonalra sodort jelenség immár nem őrdöngős Mordorból szökött púpos hátú alakok konteója, hanem a keserű hús-vér valóság. Látható volt a járványriogatás kitörésekor, hogy a terrorhatalom is totálisan meg van zavarodva, és most már azt is jól tudjuk, miért: mert idő előtt szökött ki egy laborból a vírus félkészen, melyet később kívántak bevetni az emberiség ellen az új világrend elfogadtatására.

Kényszerből változott a terv és vele a narratíva, de mindannyiunk nagy szerencséjére nem képesek a hazugságot oly mértékben összetákolni, hogy mindenki bevegye, hogy egy szaros influenza-szerű kórságtól kell rettegnünk és gyorsan beoltatnunk magunkat a grafénos és nanorobotos vakcinákkal, hogy megmenekülhessünk.

Lelepleződött a hazugság, és mindenki kénytelen volt valamilyen szinten magába nézni. Tényleg azért betegszem meg, vagy félek a koronavírustól, mert nem ölöm meg az embertársamat, aki nem hord maszkot, nem fertőtlenítővel mos kezet, nem retteg kimenni az utcára és még levegőt is merészel venni? Vagy esetleg, netántán más oka van halálfélelmemnek, melyet valahonnan a sötét mélységből kell előbányásznom?

homeless_on_the_street

És egyesek megtértek, keservesen megbánták bűneiket és megmenekültek, míg mások továbbra is rezignáltan játsszák ócska szerepeiket a pandémia-színház színpadán, amíg a forgatókönyv el nem ér a harakiri fejezethez.

Mi hát a rendszer célja, annak utolsó óráiban? Semmi más, mint az utolsó halálhörgés előtti tombolás: akit csak lehet, magával kíván rántani a sírgödörbe. Ha már pusztulnia kell, dögöljenek vele együtt minél többen!

És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének… a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt… Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.

A Jelenések könyve meglehetősen nehézkesen befogadható szekciójának üzenete: A Sátán (a hazugság) levettetik a földre, vagyis a vaksi emberi szem számára is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a rendszer, amiben kényszerből vegetálunk, és amely a hatalmi hierarchián alapul, színtiszta kamu, melynek egyetlen célja, hogy a hatalmasok nyakló nélkül nyomorgathassák az alájuk tartozókat. Szó sincs arról, amit az ostoba néptömegek haluznak, hogy a mi császáraink, miniszterelnökeink, munkáltatóink akár csak kósza gondolat szintjén (az üres pofázástól, tehát hazudozástól, sátáni viselkedéstől eltekintve) törődnének a mi jólétünkkel, és kívánnának gondoskodni szükségleteinkről!

dragon_snake

Az is kiderül a jelenések könyvéből, hogy a földi hatalom tombolásának utolsó húzása és egyben legvégső frontvonala az emberek teste feletti kontroll végső átvétele! Ez az egyetlen erődítmény, melyet az egyre istentelenebbé és ateistábbá váló emberiség ellenére a földi hatalomnak korábban nem sikerült bevennie, tengernyi hulla előállítását követően sem. Jézus feltárja részünkre, miért a test feletti uralom átvétele a végső frontvonal:

Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék [COVID-hazugság]… És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.

Tehát Isten szempontjából a (látszólagos) fizikai halál szinte semmi! Nagyjából azzal egyenlő, mint amikor egy kígyó levedli gúnyáját, és új (tartósabb, erősebb) bőrt növeszt. A fizikai halál valójában egy illúzió, melytől semmi félnivalónk nincs – kivéve persze, ha förtelmes bűnöktől átitatottan rettegünk visszamenni ahhoz, aki leküldött minket ide megtapasztalni, miféle sors vár ránk egy istentelen világban, hogy lehessen összehasonlítási alapunk a mennyek országával, ahol – Isten ígérete szerint – a legutolsó koldusnak is jobb sora van, mint idelent egy – ráadásul mások vérén-verejtékén felkapaszkodott, és azokon élősködő – főúrnak.

Ezért nem végzetes tragédia a földi hatalom azon tombolása, amikor tömegmészárlás révén éli ki magát – az ártatlan, bűntől megtisztult lelkek úgyis megmenekülnek.

egeszseg_vedelem

Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.

A végső, valódi halál, amikor valaki már nem kizárólag a testét, hanem a lelkét is beszolgáltatja a földi hatalomnak! És a mai világban ennek véghezvitele gyakorlatilag elkerülhetetlen, hiszen a különféle pártállamok és magánhatalmak az indoktrinációjukkal, az iskolarendszerükkel, a mindenféle ideológiáikkal (kapitalizmus, demokrácia) a hazugságot kötelezően követendő univerzális rendszerré szervezték, mely alól lehetetlen kibújni, vagy pedig nyakló nélkül folytatott büntetgetés és gyötrés a lázadó renitensek jussa

Mégsem tökéletes az elnyomás, mivel egyetlen homokszem bármikor bekerülhet a gépezetbe: az elnyomott szolgák, kik a rendszer rabigája alatt haldokolnak, egyénenként bár, de feleszmélhetnek az igazságra, úgymond meghallhatják a lelkiismeretük szavát. Felismerik, hogy a rendszer hazugság, és bár eleinte totálisan a sötétben tapogatóznak, az igazság megismerésének vágya elvezeti őket a spiritualitás felé! Olykor persze kerülőutakon.

Az elmúlt évtized során fejvesztve menekült el a rendszerből a tehetség és az értelem. Erről szólnak a különféle sirámok a munkaerőhiányról. Akik maradtak, azok a képesség nélküli, erőszakos bűnözők, akik NAV végrehajtóként, rendőrként, kapitalistaként hivatalos titulusokkal felvértezvén magukat gyakorolják a szélhámosságot. Viszont éhen halnának, amennyiben a császár parancsára nem inkasszóznák le felebarátaik bankszámláját, törnék rá az ajtót és hurcolnák meg igazmondásért (mint a COVID-csalás leleplezése), vagy termeltetnék meg vele a maguk élelmiszerét.

zombietalism

Ennek a világnak van vége. A nyakló nélküli vegzálás-gyötrés rendszerének, ahol bár testünket talán megtarthatjuk, de a lelkünk működését örök időkre megnyomorítják, és azt a múlandó test, az omladozó infrastruktúra, a korrupt hierarchia, a halál, a pusztulás szolgálatába vetik.

Ha már a lelkünk birtokba vételét is megengedjük a hatalomnak, igazán nem okozhat nehézséget extraként a testünk beszolgáltatása, így a pszichopata elit mostantól afelett is rendelkezik, hogy egyáltalán vehetünk-e levegőt, vagy pedig – materiális hasznosíthatóságunk végéhez érvén – kötelező bevonulnunk a részünkre kijelölt koporsóba, majd magunkra csukni annak fedelét.

Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.

Mi a teendője annak, aki szeretne menekülni a halálosztó rendszer gyilkos szorításából? Nem más, mint:

spiritualitas_kiolt

Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.

Tehát aki szeretne megmenekülni, az azonnali hatállyal hagyja ott a rendszert! Ne képzelje azt, hogy egy terrorisztikus, elnyomó hatalmi hierarchiában van egyáltalán bárminemű esélye jót cselekedni!

Oly mértékű a megtévesztés, hogy egy szegény, szerencsétlen nővér, persze parancsra és kötelezően követendő protokoll mentén, a lélegeztetőgépekkel gyilkolja meg áldozatait, és észre sem veszi magát, hogy embert öl. Mit öl, sorozatgyilkol! És elhiszi, mert a feljebbvalói bemesélik neki, hogy ő jó ember, hiszen a mammon szolgálatában hierarchikus utasításra a keze alá kerülő áldozatok 80%-át elteszi láb alól! Nem engedik neki, hogy olyan protokollt alkalmazzon, mint a meghurcolt román doktornő, aki rájött, hogy a tüdő kitisztításával a betegek megmenekülnek a fulladozásból. Azt sem tehetik lehetővé számára, hogy Ivermectinnel kezelje pácienseit, mely végstádiumú halódó esetén is 50% eséllyel fordítja vissza a betegséget, vagyis 30%-kal nagyobb sansszal, mint a tüdőt szétfeszítő gyilkos lélegeztetőgép.

És akkor még mindig a mammon rendszerén belüli kezelési lehetőségekről beszélünk, nem pedig a valódi, lelki gyógymódokról, melyek ugye egyenesen sarlatánságok az ótvar celebvirológusok szerint.

system_of_death

A megoldás tehát: meneküljünk fejvesztve a rendszerből, vissza se nézzünk! Lépjünk a spiritualitás útjára, és építsünk ki személyes kapcsolatot Istennel! Nehogy bevegyük a baromságot, hogy kizárólag földi elöljárók, mint a maszkban miséztető papok vagy a vakcinapárti pápa révén léphetünk kapcsolatba a fenti világokkal. Ez nem pont ugyanoda vezetne minket, mint ahova a mammon rendszere?

Bizony, a spiritualitáson belül is ugyanúgy át kell vágnunk magunkat a hazugságok sűrűre szőtt dzsungelén, mint a mammon által uralt világban.

Ezután egyetlen teendő maradt hátra: a mammon szennyétől megtisztulva semmi szükségünk megkülönböztető titulusokra, mint doktor vagy mester. És nem a gyengébbnek kell szolgálni az erősebbet, hogy az továbbra is elnyomásban tarthassa őt, hanem épp fordítva.

Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön [Halljátok, papok?]; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.
Hanem a ki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok.

gondoskodo_doktor

Így jön el rövid, átmeneti agóniát követően a mennyek országa (pontosabban először Jézus ezeréves királysága, vagy aranykor) a Földre, akár már jelen életünkben is, amennyiben erélyesek és kitartók maradunk, nem hagyjuk magunkat többé megtéveszteni és akit csak lehet, igyekezünk felébreszteni.