A hetek leforgása alatt kifejlesztett kísérleti COVID-vakcinák csúfos bukása előre borítékolható volt, hiszen a történelem során számtalan alkalommal kíséreltek meg oltást kifejleszteni a koronavírus különféle típusaira, mely törekvések mindegy szálig kudarcnak bizonyultak. A „95%-os hatékonyság” plecsnijének önkényes ráhegesztése ezekre a veszélyes kígyóolajokra nem teszi őket automatikusan biztonságos csodaszerré.

Akár hisszük, akár nem, az ezredforduló beköszönte előtt még rendelkeztek néminemű ésszel a manapság beszélni sem tudó akadémikusok és celebvirológusok, kiknek fogyatékos makogásait hallgatni voltunk kénytelenek a tévében – legalábbis amíg meg nem tanultuk, mire való a távkapcsolón a bal vagy jobb felső sarokban rikító piros gomb.

2000 előtt alig néhány próbálkozás zajlott a koronavírus-oltások kifejlesztésére, melyekből egyetlen alkalommal sikerült működőképes prototípust összeeszkábálni. A gyerekek részére az 1960-as években bevezetett kísérleti oltás természetesen világra szóló katasztrófának bizonyult. Aki megkapta a veszélyes mérget, arra hosszas kórházi kezelés és a betegség lefolyásának nagy mértékű súlyosbodása várt. Hogy tetézzék a bajt, az emberi fajt rágcsálóknak néző tudósok nem végeztek előzetes állatkísérletet, mivel akkoriban nem volt kötelező.

A 2000-es évekre aztán újbóli felmelegítésre került a hatásos és biztonságos koronavírus-vakcinák feltalálásának nedves vágyálma. Világszerte kutatólaborok tömkelege cuppant rá az újféle trendre – immár állatkísérletekkel.

hamster_feeding

A 2000-2020 közt eltelt két évtized azonban csődbe taszította a vakcinakutatás renoméját. Akárhogy is próbálkoztak az Isten szerepét magukra öltő doktorok, csak nem sikerült életmentő oltásokat kifejleszteniük, életet kioltókat viszont annál többet:

– 2004-ben hepatitiszt és vesesérülést okoztak a kísérleti vakcinák az alanyul használt görényekben.

– 2005-ben egerek és cibetmacskák betegedtek meg súlyosabban az oltatlan társaiknál.

– 2012-ben szintén görények hulltak el tömegével a koronavírus-vakcináktól, továbbá egerek és görények egyaránt tüdőbetegségben kezdtek szenvedni.

– 2016-ban újfent egerek váltak tüdőbetegekké egy másik kifejlesztett vakcinától.

Alig néhány évnyire vagyunk a COVID-oltástól, ám a 60 év során véghez vitt mindennemű próbálkozás egy működő koronavírus-oltás kifejlesztésére tömeges megbetegedésekhez, az eliminálni szándékozott betegség súlyosbodásához, vagy az alanyok halálához vezetett.

vizsgalati_apparatus

Mindez persze nem gátolja a pszichopatákat abban, hogy élő embereket is fogyóeszközként használjanak fel. A tudományosnak még radikális jóindulattal sem mondható módszertanon alapuló vizsgálataikat követően mint kész, kiforrott termékeket vezették be ezeket az életveszélyes szereket a köztudatba. Persze, hogy a lehető legtöbbeket rásegíthessenek a „helyes döntés” meghozatalára, törvényileg kötötték ki, hogy aki nem kíván orosz rulettet játszani, az nem rakhat falatot a szájába és nem pakolhatja egyik lábát a másik után.

A nyolcmilliárd fő aktív részvételével végrehajtani kívánt patkánykísérletet ugyanazon eredmények mentén kívánták legitimálni, mint anno a tömegesen elhullt állatokét: a koronavírus-oltás megnöveli az antitestek számát. Hogy aztán azok az antitestek a szervezet totális lefárasztásán és ennek okán immunleépülés kiváltásán felül mást nem művelnek, az meg kit érdekel?

Egy valamit mégiscsak sikerült felfedezni: egyes vakcinák a betegség gyógyítása helyett annak súlyosbodásához járulnak hozzá.

Feltalálták a tudósok a vakcinák által megerősödő betegségeket, melyek beinjekciózásával kiváltképp remekül lehet a lakosságot kontrollálni, valamint a puszta létezés jogát előfizetéses konstrukcióhoz kötni. A képlet egyszerű: a vakcinákkal felszámoljuk az emberi szervezet természetes védekezőképességét, majd miután lezajlott a totális immunrendszer-leépülés, melynek indikátorai a kifejlődött autoimmun-betegségek, valamint AIDS lesznek, immár visszavonhatatlanul a hatalom zsebébe került az emberiség teste és elméje, hiszen az előfizetéses modell által bevállalható oltás-konstrukció egyetlen alternatívája a tényleges fizikai halál a vakcinák révén megszüntetett immunrendszernek hála.

doctors_patient

Persze csak annak, aki volt olyan balga, hogy a kígyónyelvű új világrend-ügynökök ukázára, meg a karhatalom fenyegetőzésének hatására eltéblábolt a rendelőbe.

Az oltások révén súlyosbodó betegségek jelenségének egyébként komplett szakirodalma, illetve esettanulmány-hálózata van, melyeket a budipapírjaikat lobogtató fogyatékos akadémikusok és gyengeelméjű celebvirológusok nem ismernek, hiszen ők nem a valóság ismeretéért nyerték el a diplomát, hanem felesleges, értelmetlen és haszontalan, de legalább megjegyezhetetlen mennyiségű hulladék információ bemagolásáért.

Példának okáért 2020-ban, a kísérleti COVID-vakcinák bevezetése előtt alig néhány hónappal a vakcinafasiszta Guardian cikkezett arról, hogy immár a szakirodalom szerint is védőoltásnak nevezett hagyományos vakcinák a gyermekek, illetve fiatal felnőttek megbetegedéseinek súlyosbodásához járulnak hozzá. Többek közt annak révén, hogy az oltóanyagban helyet foglaló legyengített vírusok a természetbe visszakerülvén felerősödnek, illetve akár mutálódhatnak is.

Egy ideje tehát ismert annak ténye, hogy az oltásprogramok nemhogy elérték a tudományos szempontból hasznosnak nevezhető határaikat, de újabban több kárt hoznak, mint hasznot. Ennyi évtizeden át értelmetlen, hiábavaló, sőt mi több, veszélyes vakcinák feltalálásába ölt dollárszázmilliárdoknak azonban valamilyen módon meg kell térülniük, így hát – mit van mit tenni – nem számít az emberélet, csak a pénz kerüljön vissza a kutatásokat finanszírozó hatalomittas pszichopatákhoz. Akik egyébként ingyen és bérmentve kapják alanyi jogon a földi javakra is beváltható digitális jeleket.