Az ócenánjáró-biznisz a legnagyobb szennyezést gerjesztő entitás a világon. Mi más volna hát racionálisabb művelet, mint rendelést leadni egy minden idők leghatalmasabbjaként elkönyvelendő monstrumra?

Az „Icon of the Seas” tengerjáró vízre bocsátását 2024-re tervezik. Ekkor a maga 7600 fős kapacitásával (mely létszámban a legénység benne sincs) a világ legterebélyesebb lebegő erődjeként szeli a habokat.

Azért is érdekes mindez, merthogy a COVID-riogatás alkalmával temérdek üdülőváros lakossága fogalmazta meg az igényt, hogy ne kelljen többé viselniük a turizmus gerjesztette mételyt, valamint kerüljenek kitiltásra a látképet, ökoszisztémát és a helyiek egészségét egyaránt súlyosan romboló luxushajók.

A XXI. század Titanicjára a megrendelés még 2016-ban érkezett, ám az építését csak 2021 közepén kezdték meg, amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy a turizmus a koronavírus-járvány előtt megszokott formájában többé nem folytatható. Ugyanígy az eltelt évek során tömegével láttak napvilágot felmérések, melyek alapján kijelenthető, hogy csak a burzsoázia óceánjáróinak és privát jetjeinek tiltása révén több szívességet tehetnénk a klímának, mint a hétköznapi polgárok autókázásának visszaszorításával, szén-dioxid hitelkártya bevezetésével, illetve kukacok, bogarak fogyasztására való ösztökéléssel.

Ha már ígyis-úgyis elkészül ez az apokaliptikus csillagromboló, lássuk hát a paramétereket.

A gigantikus vashalom 250 ezer tonnás súllyal bír. A vendégek összesen 20 szinthez tartozó szobákban kerülnek elszállásolásra. A hajó teljes területén 7 úszómedence, valamint 6 vízicsúszda foglal helyet. Egyaránt fellelhető fedett és szabadtéri park, színpad, valamint sportcentrum.

Több szinten foglal helyet a hatalmas kantin, a legfelső emeleteken pedig vízidóm fogadja a bámészkodó családokat. Merthogy családi élménybárkáról van szó, melyre a kölyköket is nyugodtan fel lehet vinni.

A soroltak mellett minigolf-pálya, óriási piactér és persze shopping-központok sokasága színesíti a kínálatot.

Aki szeretne egy hasonló jellegű bárkát építtetni magának, mindössze 500 milliárd Forintnyi pénzmagot kell kirángatnia a párnacihájából, ami – mint azt Öveges professzor óta tudjuk – minden magyar háztartásban akad.

iconoftheseas_plan_full

Kép nagy méretben itt

Aki nem bír 2024-ig várni, az választhatja a bemutatott hajó kistestvérét, a Wonder of the Seas-t, mely idén márciusban állt hadrendbe, s alig pár százzal kevesebb vendéget fogad az Iconnál. Utóbbi vízre bocsájtásáig a legnagyobb óceánjáró a világon, és hogyhogynem egyazon társaság birtokában van mindkettejük.

iconoftheseas_plan1

iconoftheseas_plan3

iconoftheseas_plan_night

iconoftheseas_plan4

iconoftheseas_plan_indoor