Recseg-ropog a hajnali pacsirták diktatúrája az éjjeli baglyok felett

0

Ha egészséges – és mindemellett ráadásul termelékeny – társadalmat szeretnénk, felül kell vizsgálniuk a kora hajnalban már ugrabugráló pacsirták ránk erőltetett diktatúráját, miszerint aki nem fél 5-kor kel, már nem is ember.

A napjainkban erőltetett 6-14, illetve 8-16 közötti munkarend még a XIX. századi szakszervezetek intézkedése nyomán maradt ránk, és a maga idejében korszerű módon be is töltötte a rá szabott szerepet. Előtte ugyanis napi 12-14 óra bérrabszolgaság volt a norma a korabeli vadkapitalisták bűzös gyáraiban.

Ahogy azonban a tudomány halad előre, érdemes mindig a korábbi időkből hátramaradt társadalmi normákat egy-két évtizedenként felülvizsgálni. Kevesen vannak például tisztában ama ténnyel, hogy a visszasírt sorkatonaság intézménye magyar viszonylatban alig 150 éves múltra tekint vissza. Azaz a közhiedelemmel ellentétben nem egy örökkön-örökké működő intézményrendszerrel állunk szemben. Azt be kellett vezetni, kihívva az adott kor jeles képviselőinek ellenállását is, majd győzedelmeskednie is kellett – legalább a törvényhozó nagyurak körében – az akkori szokásjogban szereplő zsoldosság felett. A parasztok még a Török Hódoltság idejében sem vonultak milliószám ágyútölteléknek, pusztán a felettük pöffeszkedő földesurak kénye-kedvéért. Más kérdés, hogy ideológiai útmutatás keretében sok akkori ifjoncból faragtak a szultánhoz hű janicsárt.

Az utóbbi 30-40 évben mintha teljesen megállt volna az idő. A felesleges, sőt bizonyos esetben fejlődést hátráltató tényezők nem alakulnak a kor követelményeihez igazodóan élhetővé. Minden téren megtorpant a fejlődés. A közel 100 éven át rendíthetetlenül zajló munkaidő-csökkenés sem folytatódik tovább annak ellenére sem, hogy lassan a világ minden kormányának azon fáj a feje, hova dobálja vagy kényszerítse a rengeteg feleslegessé vált embert a „munkaerőpiacon”.

A múlt századokból hátramaradt kötelezvényeket gyarapítja az ébrenléti idő is.

A Psychcentral pszichológiai szaklap szerint az 50 százalékot is eléri azon emberek aránya, akik inkább preferálnák a reggel fél 9-es, vagy még későbbi kelést. Ennek fényében teljesen érthetetlen, hogyan maradhatott az összemberiség által követendő magatartás a hajnali 5 és 7 közötti ébredés. Ne feledjük azt sem, hogy a reggel 6-os műszakkezdéssel operáló üzemek dolgozói egy részének muszáj akár 4 óra előtt feltápászkodnia, hogy időben beérjen munkahelyére.

Egy 38 önkéntest tartalmazó vizsgálatban azt kutatták, ki mikor rendelkezik a leggyorsabb reakcióidővel. Ennek érdekében az egész csoportot MRI vizsgálatnak vetették alá, hogy az agyi aktivitást vizualizált formában is elemezhessék. A pacsirták természetesen reggel 8-kor voltak leginkább elemükben, míg az éjjeli baglyok egészen este 8-ig csupán közepes aktivitást mutattak, mire igazán megtáltosodtak. Ez azt jelenti, hogy eme két embertípus gyakorlatilag teljes mértékben ellenkező napszakokban való működésre „lett legyártva” természet anya által.

Tehát a kötelező alvási és ébrenléti intervallum mesterségesen megkreált konstrukció, annak semmiféle természeti-biológiai alapja nincsen.

Olyannyira nem embernek való a kötelező hajnalban kelés, hogy alig 1-2 évszázaddal ezelőttig a biológiai meghatározottságok és a földrajzi hely sajátos keveréke határozta meg csupán a szokásokat. Mediterrán vidékeken a – csodával határos módon még mindig nyomokban megtalálható – sziesztázás számított etalonnak.

A szieszta, mint intézmény ráadásul optimálisabbá teszi alvásidőnket. Aki megteheti, annak érdemes is volna megfontolni az átállást. Kiváltképp azok számára hoz kedvező változást, akik felnőtt korban is megközelítik vagy meghaladják a 8 óra szükséges alvásmennyiséget, ám valamilyen oknál fogva nincs módjuk ennyi időt ágyban tölteni.

A sziesztázásra való átállás a következőképp zajlik: dél és délután 4 között egy tetszőlegesen kiválasztott, kb. másfél órás időintervallumban ledőlünk szunyókálni. Előtte és utána természetesen végezzük dolgunkat. Másfél óra szieszta mellett azonban alig 5 óra alvásra lesz szükségünk éjszaka. Ez azt jelenti, hogy a mediterrán vidékeken jellemző 7 órai keléshez elegendő hajnali 2-kor ágyba vonulnunk. Ráadásul spórolunk minden nap másfél órát, melyet szívünknek kedves tevékenységek űzésére fordíthatunk.

Az egzotikus tengerpartokat és a forró déli napsütést az év nagy részében nélkülözni kényszerülő kelet-közép európai lakosság sem aludta le egyhuzamban a maga 8 óráját. Ahogy a korabeli krónikák írják, a középkori átlagember első körben mintegy 3 és fél órán át szunyált. Ezután egy rövid, 1-1,5 órás ébrenlét következett az éjszaka kellős közepén! Az emberek ilyenkor végezték privát teendőik nagyját. Istent keresték imádságok révén, szőttek-fontak, házastársukkal beszélgettek, és a szexre is ez idő tájt került sor. Később, az írástudás terjedése nyomán könyveiket is ekkor bogarászták, gyertyafénynél.

A másfél órás én-időt követően ismét álomba merültek, és további 3,5 órát szundiztak még.

A biológusok szerint ráadásul evolúciós oka is van a hajnali kelés természet-ellenességének. A legtöbb, emberre is veszélyes ragadozó kora éjszaka támad. Hamar kivonódott tehát a génállománya annak, aki a farkasok lakmározási ideje alatt elszundikált. Ráadásul az elsősorban barlangokban, kézzel eszkábált kunyhókban élő törzsi társadalmakban a tüzet is őrizni kellett, ami szintén értelmet adott az éjjeli baglyok létének már az ősi korokban is.

A gazdag történelmi példák ellenére eleddig nem igazán találkozhattunk a kétféle beállítódás közti alapvető különbségek mögött rejlő tényezőket bemutató vizsgálatokkal. A Nature Communications publikációs platform egy egészen elképesztő, 697 ezer fő genetikai térképét tartalmazó minta alapján megállapította, hogy a hajnali pacsirta, valamint éjjeli bagoly életmód közti különbségek valójában nem viselkedési, ill. attitűdbeli döntések következményei, hanem komoly genetikai okai vannak. Létezik olyan géncsoport, mely egymagában 25 percnyi időeltolódást okoz a cirkadián-ritmusban. Az elemzések során összesen 351 gént sikerült felfedezni, melyek befolyásolják a szervezet belső biológiai órájának működését. Ami radikális különbség a korábban feltételezett 24 génhez képest.

Eme eredmények természetesen nem állapítják meg egyik alvási ciklust követő csoport felsőbbrendűségét sem a másikkal szemben. Mindkét beállítódásnak megvannak a maga előnyei és a hátrányai. Az éjjeli baglyok a megfigyelhető tulajdonságaikkal összhangban genetikailag is fogékonyabbak a mentális betegségek kialakulására. Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy a kialakulás valószínűségének egyik jelentős faktora az alapvető biológiai beállítódással ellentétes életmód erőltetése a környezet részéről.

Nem erősítette meg a vizsgálat két további éjjeli baglyoknak tulajdonított kockázat, az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség gyakoribb előfordulásának veszélyét. Eszerint más életmódbeli tényezők játszanak közbe a baglyokra jellemző fokozottabb elhízás szempontjából.

A genetikai és életmód faktorok mellett a környezet is alakítja a baglyok életmódját. A kényelmi indokokkal bevezetett lakáson belüli hőszabályozásos fűtés / klíma, illetve a hálószoba elsötétítésének lehetősége megerősíti a genetikai meghatározottságokat. Ezért érdemes a korai ébredésre kárhoztatott baglyoknak nem elhúzni a függönyöket éjszakára, a szoba hőmérsékletét pedig összhangba hozni a kinti környezettel – természetesen nem a súlyos mínuszok befogadására gondolunk, hanem ami télen és nyáron egyaránt elviselhető tartományban mozog.