A szoftver az orvosi állománynál sokkalta gyorsabban képes diagnosztizálni a rákos daganatokat azok korai stádiumú megjelenésénél is, amikor a szabvány doktori kar még nem is gyaníthatja azok megjelenését. Ám az algoritmus rendkívül érzékeny, és temérdek fals pozitív diagnózist közvetít. Ezért minden, pozitív leletként megjelölt röntgenképet az orvosi állomány kénytelen újból átvizslatni, ráadásul olyan állapotukban ellenőrizvén a daganat fejlődését vagy épp nemlétét, ahol annak hagyományos diagnózisa még csaknem megoldhatatlan.
A megjelölt és kézileg ellenőrzött leletek hada nyomán a doktorok akárhogy is döntenek a páciensek sorsáról, valóságos jogi, reputációs és pénzügyi aknamezőt eresztenek magukra.
Amennyiben egy feltételezett beteg megoperálásáról döntenek úgy, hogy annak ténylegesen nincs daganata, tettükkel megkárosítják egyrészt a kórházi kasszát, másrészt az áldozat pszichéjét, amely bűnükért nyilván vezekelni fognak. Ha nem operálják meg, miközben korai stádiumában kockázat nélkül gyógyítható lett volna a betegség, s közben a beteg állapota elkezd vészesen romlani, neadjisten el is halálozik, a gyászoló család a doktorokat fogja perbe, az intézmény vezetősége pedig rendíthetetlen hévvel hárítja a felelősséget az elszámolhatatlan és büntethetetlen MI-re meg a doktorok egyéni mulasztására. A helyzet még bonyolultabbá válik, amennyiben a szoftver nem detektál semmit, a doktorok mégis gyanítják, hogy valami nem stimmel a beteggel. Ekkor kizárólag a saját kontójukra és kockázatukra elrendelhetnek alaposabb vizsgálatot, vagy hagyják a beteget a sorsára, ám ez esetben szintén őket bünteti a rendszer, mert a menedzsment és a bíróságok értékítélete szerint az AI, mint személytelen aktor nem lehet felelős a maga döntéseiért, amelyeket viszont maga a főnökség erőszakol a doktoraira a munkafolyamatok meggyorsításához.
Tehát az AI minden tekintetben hozhat a doktorok értékítéletétől független döntéseket, ám mit sem számít azok igazságtartalma, voltaképp továbbra is minden esetben a doktorok felelnek a pácienseik egészségi állapotáért úgy, hogy az AI által erőszakolva vannak a munkatempójuk radikális felfokozására.
Egyes munkahelyeken a főnökség elvárja, hogy az alkalmazotti állomány a munkaidején kívül, természetesen el nem ismert és ki nem fizetett túlórában trenírozza be az algoritmust a vállalati feladatok ellátására, melyek sikeres abszolválása után a „felesleges zabáló” munkaerő akár nyugodt szívvel le is selejtezhető.
Ügyfélszolgálati munkatársak helyett AI chatbotok haptákba állításával felszámolható a szolgáltatás-kieséstől vagy technikai problémáktól szenvedő ügyfelek panaszáradata, mivel ezen instrumentumok olyannyira utálatosak, hogy legtöbben egyszerűen felhagynak próbálkozásaikkal a valós technikai támogatás elérésére.
A legszörnyűbb a helyzet akkor, amikor nyakló nélkül bántalmazható és büntetgethető rabszolgahadat kombinálunk ún. autonóm ügynök AI-jal.
Egy cselekvő ágesként működő mesterséges intelligencia nemhogy információkat ad és javaslatokat nyújt felhasználójának, de az ő nevében hozhat döntéseket, illetve szabályozhatja egy munkavállalóra bízott rendszer istápolását.
Az ún. „vibe coding” jegyében az ember humán (tehát nem programozási) nyelven írt parancsot adhat a mesterséges intelligenciának mondjuk egy webszerver szokásos üzemeltetését és karbantartását szabályzó script megírására. Ezeket a scripteket gyakran még szakavatott programozók sem képesek dekódolni, így temérdek programhiba és súlyos biztonsági rés kerülhet elhelyezésre bennük.
Amennyiben egy ilyen autonóm AI-ügynök által szerzett script vagy rosszul konfigurált program a webszerver totális leállását idézi elő, a működésképtelenné lett online szolgáltatás helyrehozatali, illetve kártérítési díját nem a továbbra is elszámoltathatatlan és megbüntethetetlen (pláne végrehajthatatlan és inkasszózhatatlan) AI-ágensen veri le a munkáltató vagy a bíró, hanem természetesen ama munkaerőn, kitől megvonták a jogosultságot a maga istápolta rendszer helyes és folyamatos működésének szavatolására, hogy munkakörét automatizálván egy saját magától cselekvő algoritmust ültessenek a helyére, aki azt se tudja, mit és miért csinál, de mindenesetre csinálja.
Az egyik legelső AI-ról szóló cikkemben értekeztem a mesterséges intelligencia tökéletes elszámoltathatatlanságáról és büntethetetlenségéről. Lám, a valóság e téren is utat tört magának. De természetesen a vadkapitalizmus önkényes büntetgető-jutalmazó mechanizmusa nem tűri a megnevezhető felelős(ök) nélküli hibaejtést és szándékolatlan gazdasági károkozást, ezért tehát az alkalmazotti állomány leselejtezését és rabszolgásítását végző AI mindennemű hibájáért továbbra is a valós hatalom és immár személyi autonómia nélküli munkaerő lesz felelősségre vonva, kiknek nincs beleszólásuk, a fejük fölött terpeszkedő élősködő pénzmágnások miféle kötelezvényeket vernek erőszakkal a nyakukba.
A felelősség-lefolyó érvényesül akkor is, amikor az AI a főnök, az élő munkaerő pedig a szolga. Az Amazon-futárok egy tevékenységüket másodperc alapon figyelgető algoritmus totális kontrollja alatt állnak, kiknek szemgolyó-mozgásait is figyeli a furgon belső terében rögzített kamera, a futár pedig hatékonyság-optimalizáló algoritmusokkal meghatározott útvonalon, illetve házsorrendben köteles járni. Ha késik a forgalom miatt, jutalék-levonást kap az algoritmustól. Ha kikényszerített sietsége végett rátapos a gázra, átlép a piroson, elnéz egy táblát, stb., újabb pénzlevonás a jutalma. Ha egy társasházban több címre is szükséges árut szállítania, miközben a furgonjával nem mozdul, az algoritmus úgy értékeli, az illető lustálkodik. Ezért újabb pénzlevonás illeti.
Ez az ellenőrző algoritmusokkal megtámogatott vadkapitalista terror keserű valósága. Végtelen büntetgetés, fenyegetés, egzisztenciális és lelki terror, az idők végeztéig, soha véget nem érvén.
Aki ilyen világban szeretne élni, annak (szó szerint) lelke rajta.
Világválság kozmetikai elfedése:
Az S&P 500 mindennemű növekményét immár harmadik éve kizárólagos érvénnyel a már emlegetett „magnificent seven” részvények értékmozgása generálja, miközben a nagyvilág összes tőzsdéje zuhan, a reálgazdaság pedig recesszióban agonizál.
Amint az AI-lufi kipukkan, bizony vége a dalnak. a keletkezett pénzügyi kár becslések szerint az ezredfordulót követő dotkomlufi, a 2008-as sevizahitel-válság és a 2020-as COVID-sokk együttes hatását messze meghaladván az 1929-es nagy gazdasági világválságra emlékeztető állapotokat generál.
A mesterséges intelligencia spektákuluma egyre kisebb hatékonysággal bár, de egyelőre tereli a figyelmet a világszerte egyre csak eszkalálódó megélhetési válságról, lakossági lázongásokról és autoriter rémhatalmak – olykor algoritmikus kontrollal megtámogatott – terrorregnumáról.
Remélhetőleg már nem sokáig.
Financiális csalás:
Szűkítvén a fókuszt pusztán a mesterséges intelligenciára, annak százmilliárd dollárokat megmozgató dotkomláza nem több egy igencsak méretesre fújt financiális csalásnál.
A dotkomlufi kipukkanásakor ezernyi kisebb-nagyobb vállalat ment csődbe, a kevés számú túlélő, mint a Google, Amazon, Microsoft, Apple és egy ideig a Yahoo viszont alaposan megerősödve evickélt ki a válságból, miközben roppant jutányos áron felvásárolhatták a financiális lefolyón letuszkolt ellenlábasaik irodáit, infrastruktúráját, szerverfarmjait, tárhelyeit és optikai kábelhálózatait.
Az MI-lufit, vagy inkább Hindenburg-zeppelint teljes egészében alig fél tucatnyi vállalat fújja felfelé, melyek igencsak zárt körű és specifikus szerződéseikben egymásnak nyújtanak szolgáltatásokat, egymástól vásárolnak hardvert, illetve egymásnak passzolgatják e minden korábbinál magasabbra ágaskodó Ponzi-piramisba beszálló befektetők és ügyfelek körét.
A dotkomlufi kipukkanásával temérdek hasznos és rentábilis módon kiaknázható eszközzel gazdagodhattak a kibontakozóban lévő 2.0-ás (interaktív, blogger, szociális médiás) internet kreatív startupjai. A mesterséges intelligencia feneketlen kútjába öntött mindennemű tőke viszont elsüllyedt költség, melyek olyan haszontalan, használhatatlan szerver -és hardverhalmokat hagynak az utókorra, melyek pénzügyi hasznosíthatóságának lehetősége a zéró felé tendál.
Lássuk sorjában. Az adatcenterek méretüknél és energiaigényüknél fogva alkalmatlanok bármilyen nulláról induló startup kezdő infrastruktúrájának biztosítására, munkahelyek berendezésére, hiszen ezek messze a lakott területeken kívül helyezkednek el és folyamatos energia-ellátásuk biztosítása igazi rémálom.
A körbetartozások zárt rendszere végett az elmaradt pénzügyi hasznot nem marad kin behajtani, hiszen az egyik dominó kidőlésével kivétel nélkül mindegyik szereplő csődbe jut. Meglepő módon a leginkább feláldozható eleme ennek a Ponzi-sémának maga a ChatGPT-t gyártó OpenAI, mert ők egyedül nem rendelkeznek semmi saját tulajdonú hardver-kapacitással, illetve évtizedek során felhalmozott profittal a válság átvészeléséhez. Ezért a Google, karöltve a Meta-val és a Microsoft-tal játszi könnyedséggel kosarazhatja ki őket, amennyiben saját házon belül fejlesztett modelljeik népszerűségükben utolérik a ChatGPT-t.
Hardver téren mondható csak igazán tragikusnak a helyzet. Bár a szegény, megfizethetetlen GPU árakkal kikosarazott gamerek igazán jól járnak a temérdek leselejtezendő GPU-val, azok értelmes hasznosítása vállalati kereteken belül tökéletesen lehetetlen.
Az MI szolgálatára hadrendbe állított GPU rackek a roppant magas hőtermelés és megállás nélküli számítási kényszer végett nagy átlagban 100-110 naponként mennek végérvényesen tropára, ám e tény figyelembe vétele nélkül sem kerülhetjük el a kijózanító pofont, hogy ellentétben egy hosszú évtizedeken át korszerű és strapabíró üvegszálas internethálózattal a videokártyák folyamatosan csökkenő értékű vagyoneszközöket jelképeznek, melyek legideálisabb esetben is 2-3 év értékcsökkenési leírásait követően elérik a nulla pénzügyi értéket.
Tehát a megfeneklő AI-forradalmat követő totális gazdasági összeomlás gerjesztette pénzügyi kár tökéletesen jóvátehetetlen, még csak részben sem pótolható. Ebből következően az AI nagyurai maguk is olyan kényszerhelyzetben vergődnek, amelyben nem engedhetik meg maguknak a lufi szép lassú és folyamatos leeresztését, hanem a globális gazdaság totális összeomlása árán is végig kell vinniük központi elmeprogram-agendájukat, hogy márpedig a mesterséges intelligencia Krisztus második eljövetelét hozza el számunkra. Ennél magasabb értékű aduász kártya a pakliban már nem is létezik.
Kisvállalatok kizsákmányolása az MI-cégek által
A 2008-as válság után a globális KKV-k kapitalistái a burzsoázia oldalán szálltak be az osztályharcba, akárcsak a mostanra leselejtezett informatikusok. Hát most mindketten megkapják!
Az amerikai állam felmérése szerint az S&P 500-tól megtisztított vállalati szektor profitabilitása 2025 első félévében negatívba fordult, azaz jellemzően és nagy átlagban a komplett amerikai KKV szektor masszívan veszteséges! Folyik kifelé a pénz a vállalkozók kezei közül.
A hivatalos közgazdászok Trump vámjait okolják a hanyatlásért, ám megfeledkeznek a behazudott mesés AI-transzformáció nyomán végül semmilyen mérhető tényező szerint nem realizálódó produktivitás-növekmény, profittermelés és a kirúgott munkaerőn megspórolható bérek ígérvényéről. Amennyiben a GDP stagnál és a munkanélküliség nő, az AI-nak akkor is szállítania kellett volna néminemű pozitív pénzügyi megtérülést, ez pedig, mint látjuk, teljes egészében elmaradt.
equilibrium elmélet, malthusianizmus
Az MI-transzformáció kudarcának legfőbb oka, hogy teljes mértékben hamis paradigmákra épül.
A közgazdász szféra által elengedhetetlennek ítélt malthusianizmus eszménye és az equilibrium-elmélet végett, melyek az örök hiány és nélkülözés gazdaságát rendezik be, tökéletesen lehetetlen folyamat többlet-jövedelem kisajtolása a rendszerből, hiszen a felszeletelhető torta mérete összességében jottányit sem növekszik, kizárólag a tortaszeletek méretének újraelosztása abszolválható, nyilván olyan irányba, hogy a dollármilliárdos burzsujok egyre méretesebb falatokat haraphassanak ki belőle, a globális népesség asztalára meg lassan morzsák se jussanak.
Mivel a gazdasági equilibrium és malthusiánus gondolkodás gerjesztette örök hiány gazdaságáról már szereztem egy esszét, tessék oda elfáradni a lényeg megértéséhez.
Dotkomlufi a négyzeten
A nagy nyelvi modellek komplett szervervárosokat követelnek a maguk működésének szavatolásához, karöltve kisebb országok áramellátását felemésztő energiaellátással, hogy az uralkodó elit által oly rendíthetetlenül hajszolt AI-transzformáció, ideális esetben technológiai szingularitás megvalósulhasson.
Csak az OpenAI 17 gigawattnyi kapacitás nyújtására képes számú hő -és vízerőművet, illetve mini nukleáris reaktort kíván hadrendbe állítani a mesterséges intelligencia farmjai istápolásához. Összehasonlításképp: a paksi atomerőmű összteljesítménye 2GW, ami az AI követelményének alig egykilenced részét volna képes lefedni.
A mini reaktorok megoldást jelenthetnének az egyes adatcenterek áramigényének kielégítésére – amennyiben lehetséges volna azokat rentábilisan működtetni. Csakhogy a mai napig nem sikerült a világ egyetlen országában sem olyan mini atomerőművet felhúzni, ami profitot hozna a konyhára.
Az Nvidia által gyártatott GPU tömbök olyan specializált hardverek, melyek több tucatnyi, vagy akár több száz videokártya összehegesztésével képeznek szekrénnyi méretű számítási egységeket. Ezek kereskedelmi ára a millió dolláros szintet verdesi, miközben az AI-szingularitás megkövetelte villámgyors elavulás és a 24 órás hajtásukból eredő gyakori meghibásodás gyakorlatilag hónapok leforgásán belül ítéli leselejtezésre e hardvereket, miközben speciális felépítésük végett nem lehetséges őket a hagyományos gamer PC-kbe szánt használt videokártyákként a piacon értékesíteni.
Az AI költéseknek csak egyik fele a felépítendő infrastruktúra, a másik felét az AI kutatás-fejlesztési, marketing, PR és adminisztrációs részlegeit feltöltő munkásállomány fizetése, a nagyvárosokban pöffeszkedő irodák bérleti és karbantartási díjai képezik. Az AI fejlesztése olyan rendkívül ritka és specializált tudás meglétét kívánó informatikusokat, illetve mérnököket követel, kiknek jövedelmét minimum évi 500 ezer és 1 millió dollár közti szintre szükséges belőni, hogy egyáltalán megfontolják az ezen szakemberekért egymással is ádáz harcot vívó vállalatok állományaiba való jelentkezést.
Maguk az adatcenterek is igényelnek az épületeken és hardvereken felül eső súlyos kiadásokat.
Ellentétben az eleddig uralkodó pozícióba jutott informatikai, szoftverfejlesztő és szociális média vállalatokkal, az AI struktúra felállítása megköveteli az adatcenterek és azokat tápláló energiaellátó intézmények elhelyezésére gigantikus földterületek vásárlását, melyek ideális esetben síkságon terülnek el, könnyen megközelíthetők, közel fekszenek az anyavállalatok székhelyéhez, miközben nem építhetők fel trópusi éghajlatú helyszíneken, mert megsülnek a szerverek. Mondani sem kell, az efféle feltételeknek való kivétel nélküli megfelelést szállító földterületek aranyáron vásárolhatók a nagyvilág államaitól. A legtöbb helyütt súlyos adókat és környezetvédelmi díjakat kell fizetni a használatba vételük lehetőségéért, amennyiben a vállalatok kiváló minőségű szántóföldre zöldmezős beruházásokat telepítenének.
Nem kizárólag az AI vállalatok, de a mesterséges intelligenciát termékeikbe beépíteni készülő nagyvállalatok is heveny vesszőfutást végeznek az adatközpontok felhúzásáért és millió dolláros bérezést elváró szakemberek bevonzásáért.
