Egyáltalán nem árt, sőt, bizonyos esetekben kifejezett előny, ha a munkás réteg züllött, csapongó életet él. Az alkoholizmus, a renitencia benne tartja az embereket a rendszerrabságban. Persze munkaidőben lehetőleg ne igyon az ember, annál inkább hívja magából elő az állatot hétvégén, és vedeljen orrba-szájba. Vagy váljon szerencsejáték-függővé. Járjon el k***ázni. Valami legyen, az a lényeg:
De a szegény ördögnek is szüksége van valamilyen élvezetre, és mivel a társadalom megfosztotta minden egyéb élvezettől, elmegy és pálinkát iszik. Az ír számára csak a pálinka teszi elviselhetővé az életet, — a pálinka, meg gondtalan, vidám természete; ez az oka annak, hogy imádja a pálinkát és leissza magát a sárga földig.
Ezzel a réteggel szemben egy jobbára absztinens, kábítószerektől tartózkodó nemzedéket, mint amilyen mondjuk a Z-generáció már nem lehet halálra dolgoztatni csak úgy pacsira. Mert nincsenek olyan függőségeik, melyek napi szintű kielégítése megkívánná az örök rabszolgaságot. A szociális média kvázi ingyen van, az internet-előfizetés nagyon olcsó, a legtöbb TikTokon táncikáló fiatal akár némi pénzt is kereshet. A látszat ellenére alapvetően más világ ez, mint amikor néhány percig – óráig tartó kielégülésért pengetünk ki tízezreket. Aztán újabb hét a gályán azért a néhány pillanatnyi ereszdelahajamért.
Persze azért bepróbálkozik a burzsoázia a további legatyásításunkkal, nem véletlen a Z-sek a modern világ egyik legszegényebb nemzedéke:
Ki ne látná, hogy az angol munkások legalsóbb rétegének helyzete egyre hasonlóbbá válik az ír munkások helyzetéhez, akik az összes piacokon konkurrálnak velük; hogy minden olyan munkát, amely csupán testi erővel, különösebb jártasság nélkül is elvégezhető, nem angol bérért végeznek, hanem annyiért, ami közel jár az ír munkásokéhoz, vagyis valamivel többért, mint amennyi elegendő, hogy évente harminc hétig a legrosszabb minőségű burgonyával félig-meddig csillapítsák éhségüket, — valamivel többért, de minden új hajóval, mely Írországból érkezik, egyre közelebb jutnak ehhez a végcélhoz.
A legrosszabb lakások is megfelelnek nekik, ruházatukkal nemigen törődnek, amíg csak egy szál céma összetartja a rongyokat, a cipőt nem ismerik; táplálékuk burgonya és kizárólag csak burgonya, s amit ezenfelül keresnek, elisszák — mire kell az ilyen embereknek nagy bér?
az írek felfedezték, mennyi az életszükségletek minimuma, és most az angol munkásokat is megtanítják erre.
A végcél a kapitalisták részéről, hogy a lélekkel rendelkező ember visszasüllyedjen a hempergő disznó sorba, kinek kizárólag még több munkáért pitizni marad joga:
Ahhoz, hogy mechanikus legyen (mechanic-nek neveznek angolul a gépgyártásban foglalkoztatott minden munkást), ahhoz, hogy gyári munkás legyen, előbb el kellene sajátítania az angol civilizációt, át kellene vennie az angol szokásokat, egyszóval voltaképpen angollá kellene válnia. Ahol azonban egyszerű, kevésbé pontos munkáról van szó, ahol inkább erő, mint ügyesség szükséges, az ír épp olyan jó, mint az angol. Ezért ezekben a munkaágakban túlnyomóan íreket látunk: a kéziszövők, kőmüvessegédek, teherhordók és napszámosok stb. között rengeteg az ír, és ennek a nemzetnek a behatolása itt igen sokban hozzájárult a bérek süllyedéséhez és a munkásosztály helyzetének rosszabbodásához.
…Mint odahaza, itt is a házhoz építi a disznóólat, és ha ezt nem teheti, a disznó vele hál a szobában. A nagyvárosi állattenyésztésnek ez az új, abnormális módja egészen ír eredetű; az ír úgy ragaszkodik a disznajához, mint az arab a lovához, de azzal a különbséggel, hogy az ír eladja a disznót, mihelyt meghízott és levágható — különben vele eszik, vele alszik, gyermekei játszanak vele, lovagolnak rajta, és a disznóval együtt henteregnek a sárban.
És hogy milyen piszok van a házakban, milyen barátságtalanok a lakások, az leírhatatlan. Az ír nem szokott bútorhoz — egy rakás szalma, pár rongydarab, amelyet már sehogy sem vehet fel: ez az ír ágya. Egy darab fa, egy széttört szék, asztal helyett egy öreg láda — többre nincs szüksége; egy teáskanna, néhány fazék és törött cserépedény teljesen elegendő, hogy berendezze konyháját, amely egyszersmind háló- és lakószoba is. És ha nincs tüzelője, minden éghető dolog, ami keze ügyébe akad, szék, ajtófélfa, párkány, padló, ha van ilyesmi, a kályhába vándorol. S minek a sok hely? Odahaza agyagviskója csak egy helyiségből állt, ez elég volt mindenre; Angliában sincs többre szüksége a családnak.
Miután a sorolt tényezők kapitalistáknak tetsző kombinációja hatására a reálbérek a sárga földig leszorítódtak, megkezdődhet a betakarítás, a profitmaximalizálás folyamata:
Ilyen konkurrenssel kell megküzdenie az angol munkásnak — egy konkurrenssel, aki a lehető legalacsonyabb fokon áll, mely civilizált országban egyáltalán elképzelhető, és akinek éppen ezért kevesebb bérre van szüksége, mint más munkásnak. Ezért nem is lehet másképp, mint ahogy Carlyle mondja: az angol munkás bérét minden munkaágban, ahol ír munkás konkurrálhat vele, egyre mélyebbre szorítják.
Persze a XIX. század közepe óta további fondorlatokat találtak a kapitalisták a munkás osztály totális kifosztására. Ilyen a deindusztrializáció, azaz a gyártósorok elvitele szegény sorban tengődő országokba; a financializáció, vagyis a munkáltató kaszt behozhatatlan tőkeelőnyökhöz juttatása: végül a mennyiségi könnyítés (quantitative easing), frissen kinyomtatott dollármilliárdok ingyen szociális segélyként való kihelyezése a gazdagok feneketlen zsebébe.
A munkásosztály demoralizáltsága régen és most
A rendszer kezdetektől fogva gyötörte változatos módon a munkás osztályt, züllesztette annak morálját a sárga föld alá. A kapitalizmus hívta létre a fizikai erőszaktól, nyílt színi terrortól, erőszakos kényszertől mentes tömeggyilkosság lehetőségét a munkás osztállyal szemben:
Ha valaki valakin testi sértést követ el, mégpedig halált okozó testi sértést… tettét gyilkosságnak nevezzük. Ha azonban a társadalom olyan helyzetet teremt, hogy a proletárok százai szükségszerűen idő előtti, természetellenes halálra vannak kárhoztatva, amely éppoly erőszakos, mint a kard vagy golyó okozta halál, ha ezreket megfoszt nélkülözhetetlen életfeltételeiktől, s olyan viszonyok közé taszítja őket, amelyek közt nem képesek élni, ha a törvény vaskezével arra kényszeríti őket, hogy ilyen viszonyok között éljenek a halál beálltáig, mely ezeknek a viszonyoknak szükségszerű következménye, ha a társadalom tudja, nagyon jól tudja, hogy ilyen körülmények között ezreknek kell áldozatul esniök, és mégis fenntartja ezeket a körülményeket — akkor ez éppolyan gyilkosság, mint az egyes ember bűntette, csak burkolt, alattomos gyilkosság, amely ellen senki sem tud védekezni, amely nem tűnik gyilkosságnak, mert a gyilkos nem látszik, mert ez a gyilkos mindenki és senki, mert az áldozat halála természetes halálnak tetszik, és mert ez a gyilkosság nem annyira tevőleges, mint inkább mulasztásból eredő bűncselekmény. De mégiscsak gyilkosság.
Nem végeznek ki téged, lehet, hogy még csak nem is találkoznak veled. Viszont végrehajtják a jövedelmed, leinkasszózzák a bankszámládat, önéletrajzok nyakló nélküli küldözgetésére kényszerítenek, melyekre aztán nem válaszolnak. Haszontalan és soha meg nem térülő szakmák, vizsgák, soft skillek halmozására kényszerítenek téged, amelyekkel elrabolják minden életidődet, energiádat és kevéske kuporgatott pénzedet. A szükségleteidnél kisebb összegért való robotolásra kényszerítenek, hogy kénytelen legyél hitelt felvenni létfenntartásod biztosítására, melyet eleve csak azért végzel, hogy foglalkoztatható maradhass.
Ez a sunyi, alattomos, viszont az erőszak nyílt színi megnyilvánulásaitól visszatartott népirtó szisztéma aztán tovább eszkalálódik a COVID-karanténokban, vakcinaprogramokban, lakhatási és megélhetési válságokban, mesterségesen generált hiányokban.
És mindezekért senki nem felelős. Illetve dehogynem, te egyénileg, akinek abszolúte semmi beleszólása a folyamatokba.
A lezüllesztett egészségügy gondoskodik a halál peremén agonizálók hathatós kezeléséről:
A munkások testi szenvedéseinek másik oka az, hogy betegség esetén nem vehetnek igénybe jó orvosokat. A munkások tehát vagy semmit sem tehetnek, vagy pedig kénytelenek olcsó kuruzslókhoz fordulni és kuruzslóktól kotyvasztott orvosságot szedni, ami végeredményben többet árt, mint használ. Minden angol városban rengeteg kuruzsló garázdálkodik.
Bár napjainkban jó képzés és színvonalas oktatás nélkül nem veszi hasznát a burzsoázia a fiatal munkásoknak, az oktatás és fejlesztés nehézkes feladatát ama társadalomra hagyja, amellyel semminemű közösséget nem érez, és amelyet kizárólag kizsákmányolni kíván.
Ezért aztán a kapitalista réteget minden korban jellemezte egyfajta kettős beszéd, melynek skizofrén ukáza szerint a munkaerő egyszerre legyen önálló gondolataitól megfosztott, lobotomizált agyú zombi, mellette einsteini kvalitásokat megszégyenítő zseni a burzsoázia által aktuálisan megkövetelt speciális részterületen, mely a hatékony munkavégzés elengedhetetlen feltétele.
Napjainkban az élethosszig tartó tanulás kultusza, az egyetemi oktatás glorifikált szakmunkásképzéssé züllesztése szavatolja az egyszerre fogyatékos és zseni munkaerő nyakló nélküli tenyésztését a munkaerőpiac hathatós kiszolgálására.
S régebben sem volt ez másként: a burzsoázia vágyott a korlátlan munkaképességgel bíró, jól képzett munkásokra, de ezek megszületését gyakorlatilag minden létező módon gáncsolta:
…Igen sok gyermek egész héten át dolgozik gyárakban és otthon, és ezért nem látogathatja az iskolát. Az esti iskolákat pedig, amelyeket azoknak kellene látogatniok, akik nappal dolgoznak, alig néhányan keresik fel, és nekik sincsen semmi hasznuk belőle. Csakugyan senki sem kívánhatja, hogy a fiatal munkások, akik 12 órán át agyondolgozták magukat, még este nyolctól tízig iskolába járjanak. És azok, akik eljárnak oda, többnyire elalusznak…
Vannak persze vasárnapi iskolák is, de szintén igen kevés tanítóval, és csak azoknak nyújtanak valamit, akik már a nappali iskolában tanultak egyetmást. Vasárnaptól vasárnapig — nagy idő, és az egészen tanulatlan gyermek a következő óráig már régen elfelejtette azt, amit az előző órán, egy héttel előbb tanult.
…Anglia munkásosztályának soraiban olyan tudatlanság uralkodik, amelyen az ember még Spanyolországhoz és Olaszországhoz hasonló országokban is meglepődnék. De ez nem is lehet másképp; a burzsoáziának kevés remélni-, de annál több féltenivalója van a művelt munkásoktól.
Kötelezően tanuljon a gyerek mindent, ami a hathatós rabszolgásításához szükséges, de semmi egyebet ne sajátíthasson el.
A munkaerő mentális leépülésének másik gyökéroka szó szerint maga a munka:
A munkások demoralizálódásának másik forrása az, hogy munkára vannak kárhoztatva. Az önkéntes termelő tevékenység a legmagasabb rendű élvezet, amelyet ismerünk, de a kényszermunka a legrettenetesebb, legmegalázóbb gyötrelem. Nincs borzasztóbb annál, mint ha valakinek napról napra, reggeltől estig olyasmit kell tennie, amitől irtózik. És minél emberibben érez a munkás, annál jobban kell gyűlölnie munkáját, mert érzi, hogy az ő szempontjából mennyire kényszer jellegű és milyen céltalan ez a munka.
Ugye miket hallunk napjainkban a munka lelkes apologétáitól? Hogy a munka nemesít, a munkát SZERETNI KELL. Van ennél lejjebb is: a munkához való jog, mint abszolúte pozitíve szabadságjog. Mellyel való éléshez az embernek soha semmilyen körülmények közt nincs szabadsága, mivel az ENSZ nem méltóztatott bevenni mellé a megélhetéshez való jogot. Csak a munkát, dolgozhatsz nyugodtan kedvedre látástól vakulásig, mint a gulágok és koncentrációs táborok lakói, de életben maradási jog nem jár hozzá. Ásd ki az árkot, másnap temesd be. Ezzel növeled a GDP-t, miközben a szükségleteid abszolút minimumát sem termelted meg.
Miért is dolgozik? Azért talán, mert örömét leli az alkotásban? Természete ösztönzi erre? Szó sincs róla. Pénzért dolgozik, olyasmiért, aminek semmi köze sincs magához a munkához, dolgozik, mert kénytelen dolgozni, és ráadásul annyit és olyan végtelen egyhangúságban, hogy már csak ezért is az első hetektől kezdve gyötrelemnek érzi ezt a munkát, ha még tud emberként érezni.
Megkérdőjelezhetetlen szent dogmaként harsogják a kapitalisták a kemény munkavégzés pozitív jellemformáló hatásának doktrínáját. Lássuk, mi erről Engels véleménye:
A munkamegosztás még megsokszorozta a kényszermunka állattá aljasító hatását. A legtöbb munkánál a munkás tevékenysége egy apró, tisztán gépies műveletre szorítkozik, amely percről percre ismétlődik és éveken át ugyanaz marad. Ha valaki gyermekkora óta mindennap 12 órán át és még hosszabb ideig gombostűfejet készít vagy fogaskerekeket reszel, s azonkívül egy angol proletár viszonyai közt él, vajon marad-e még benne emberi érzés, nem veszti-e el minden képességét, mire harmincéves lesz?
A munkára való koncentráció követelménye visszafordíthatatlanul debilizálja a lakosságot, egyszersmind megakadályozza a totális leláncoltságból való kikecmergést:
Ugyanez a hatása a gőzerő és a gépek bevezetésének is. Könnyebb lesz a munkás munkája, nem kell annyira megfeszítenie izmait, maga a munka jelentéktelen, de rendkívül egyhangú. Itt nem nyílik tere szellemi tevékenységre, de ennek ellenére munkája annyira leköti figyelmét, hogy nem szabad egyébre gondolnia, ha jól akarja végezni.
És vajon nem kell-e annak, aki ilyen munkára van kárhoztatva, mely a munkás minden rendelkezésre álló idejét igénybe veszi, semmire sem hagy időt étkezésen és alváson kívül, még arra sem, hogy a szabad levegőn testmozgást végezzen, a természetet élvezze, nem is szólva már a szellemi tevékenységről, — vajon nem kell-e az ilyen munkára kárhoztatott embernek állattá aljasodnia!
A munkásnak ismét csak az a választása lehet, hogy vagy megadja magát sorsának, „jó munkás” lesz, „hűségesen” ügyel a burzsoá érdekeire — és akkor egész bizonyosan állati sorba süllyed —, vagy pedig ellenáll, harcol emberi mivoltáért, amíg bírja, de ezt csak a burzsoázia elleni küzdelemben teheti.
Láthatjuk, hogy ebben az értekezésben minden a fordítottja a XXI. századi mainstream narratívának. A normális ember gyűlöli a munkáját, kizárólag az állattá aljasodott imbecilis ember szereti azt. A monoton munka nem építő, hanem pusztító tevékenység.
Manapság oly mélységekbe süllyedt a szabvány emberiség lelki állapota, hogy ilyen szörnyűségeket azonnali fővesztés és éhhalálra kárhoztatás mellett szigorúan tilos kimondani, hogy a kemény munka önmagában véve egy gyűlöletes tevékenység!
