Világszerte milliónyi értelmiségi hivatkozik Karl Marx munkáira – kiváltképp, amikor valami tömegpusztító kapitalista aljasság igazolására vörös zászlók alatt gödörbe lövetett tömegeket szükséges vizionálni.
Ilyenkor a baloldal lapít, mint az a bizonyos humán melléktermék a gazban, mert eszük ágában sincs az örök jolly joker „Kommunizmus! Szocializmus! Diktatúra” ütőkártyák lobogtatása ellenében kérdőre vonni az uralkodó osztály ideológusait, hogy miért terelik a témát? Úgy volt, hogy a kapitalizmus káros tevékenységéről értekezünk, ti meg jöttök a mindenféle ballibsizéseitekkel meg marxistázásotokkal, megakadályozandó aljas ténykedésetek kérdőre vonását.
Ha tehát a kapitalizmusról értekezünk, ne tereljék ezek a szolgasághoz leléphetetlen utat kijelölgető Mises és Hayek-hívők a témát a százmilliózásaikkal, Mao Cetungozásaikkal, kultúrmarxistázásaikkal, hanem igenis vesézzük ki szépen a kapitalizmus VALÓS működésének mikéntjét.
Itt van példának okáért a Friedrich Engels szerezte könyv a kapitalizmus realizmusáról. „A munkásosztály helyzete Angliában” c. 1845-ben kiadott művet alaposan átnyálazván több ponton olyan érzetünk támad, mintha egy 2025-ös kiadású publikációt szorongatnánk a kezünkben, annyira modern és korszerű megállapításokat tesz a korabeli kapitalizmus keserű és depresszív valóságáról – melynek kiváltképp a rendszer századvégi esztendeiben százmilliós nagyságrendű emberáldozat is szerves részét képezte, csak ugye erről a tényről illik szemérmesen hallgatni.
Az alább sasolható esszé a könyv teljes körű recenzióját tartalmazza, mégpedig temérdek kivágott szöveggel tarkítva. Tudtommal ez a mű már réges-rég nem copyright-védett (a szerző is több mint 70 éve meghalt), így teljesen szabadon idézgethetek belőle, amennyit csak akarok.
A kiadvány a kapitalizmus kialakulásának oly egyszerű és logikus felvázolásával kezdődik, hogy még a hülye is megértheti a kapitalizmus kibontakozását előidéző eredeti tőkefelhalmozás lényegét. Na jó, a libertárius ideológusok nem feltétlen, nekik talán külön bejáratú színezős mesekönyvet kéne osztogatnunk a megértés szellemi színvonalukhoz illeszkedő módozatának átadásához.
Ezt a fejezetet konkrét idézetek kiemelése helyett zanzásítva prezentálnám, mivel Engels kifejezetten szeret terjengősen fogalmazni, mintha csak karakterszámra fizetnék.
E fogalmazásmód sajnos az összes többi fejezetben is megmutatkozik, de ha azokat is mindegy szálig átírnám, már lehet hogy fél lábbal a koporsóban fejezném be az utolsó szentenciákat. Úgyhogy a későbbi fejezetek mondatait csak itt-ott megvágom, ahol lehetséges, de nem írom át. A bevezetés viszont csak a könyv többi részének egyszerűbb megértését szolgálja a laikusok részére, de nem szól konkrétan a munkásosztály 2025-ös helyzetéről.
A kapitalizmus kialakulása nagyon egyszerűen
Ama felütéssel indul a könyv, hogy a gépek bevezetése előtt voltaképp az egyetlen létező vállalkozási forma a családi vállalkozás volt. A családon belül az emberek mai értelemben vett munkája nem heti 80 órát vett el az életükből, sőt, legtöbb esetben még csak 40-et sem.
Engels a szövőgép példája mentén festi le, hogy amíg csak a rokka létezett, a családtagok szőtték a fonalat, a ház ura pedig elkészítette és eladta a ruházatot. Mindenki csak annyit dolgozott, amennyit a megrendelések igényeltek, illetve amíg a férjnek kedve tartotta.
A szerény, de meghitt vállalkozás vezetése mellett nyilván minden családnak önfenntartó módon kellett élnie, így azok saját kertes házat birtokoltak, olykor a falu szélén még egy tekintélyes méretű plusz termőfölddel. Ezeken, ahol nem kifejezetten mezőgazdasággal foglalkoztak, nem voltak kényszerítve az emberek a magas termelékenységre és munkahatékonyságra, mégis megtermett a szükséges mennyiségű élelem.
Ezek az emberek a maguk körülményeinek köszönhetően, és mert jobbára elszigetelten laktak a nagyvilágtól, oly egyszerű életet éltek, hogy nem foglalkoztak a közügyekkel, politikával, nem avatkoztak bele mások életébe (pláne nem erőszakkal). Egymással összejártak a faluközösségben, találkozhattak a templomban, kocsmában, vendégül láthatták egymást, még nagy rendezvényeken és fesztiválokon is részt vehettek. De hétköznapjaikat rendre a maguknak való együgyűség határozza meg.
Engels szerint az egyszeri falusi ember szellemtelensége és tudatlansága emberhez nem méltó létre késztette őket, hiszen az embert jellemző szellemi potenciál töredékét sem használták ki.
Megtették ezt helyettük mások. Amikor az első szövőgép, s egyben a modern munkaeszközök prototípusa, a Jenny megjelent, az egyetlen orsóval működő rokka helyett 16-18 orsót lehetett rá egyszerre felhelyezni, miközben egyetlen munkás elegendő volt a hajtásához.
Akik idejekorán e gép birtokába jutottak, azok mai közgazdász nyelven fogalmazva piaci előnyre tettek szert mindenki mással szemben, noha akkoriban nem ismerték ezt a fogalmat.
A Jenny nagyon drága gép volt, viszont sose fáradt el, így a takácsmunkások rögvest észlelték annak előnyeit, ha a szükséges mennyiség helyett sokszoros számú ruhát állítanak elő. A rokkával dolgozó munkások kénytelenek voltak felhagyni önálló vállalkozó tevékenységükkel, mert sem az iramot, sem az árversenyt nem bírták tartani a jóval olcsóbban s egyúttal gyorsabban is dolgozó szövőgéppel. Ehelyett amely falvakban a szövőgép-tulajdonosok kisajátították maguknak a komplett ruházat-készítés piacát (létrehozván ezzel megint csak tudtuk nélkül az ipart), megélhetés nélkül hagyták a falu többi lakóját, akik kénytelenek voltak a maguk kis kézi rokkáit sutba vetvén pénzért elszegődni a szövőgép-tulajdonosok házaihoz munkára.
Mivel a profitmotívum még nem volt feltalálva, néhány évtizedig meglepő módon radikálisan megnövekedett ezeknek a munkás rétegeknek a létszínvonala. Olyannyira, hogy olykor teljesen felhagytak a földműveléssel, teljes munkaidőben kezdtek a szövőgép mellett dolgozni, a családi vállalkozás és a közös, egy fedél alatt végzett tevékenység helyett pedig a komplett família csak arra várt, mikor hozza már haza apuka a pénzt, melyet aztán elkölthetnek.
A mezőgazdaság még durvább transzformáción esett át. Itt a gépesítés később jött (csak a gőzgép feltalálása után). A paraszti rétegek a legegyszerűbb emberek voltak a világon, kiknek egyetlen vágyuk (voltaképp mind a mai napig ilyesféle attitűddel viseltetnek), hogy mindenki hagyja őket békén, a szükséges élelem megtermelésén felül semmivel nem kívánnak foglalkozni. A munka dicsőségét éltető propaganda-szólamok össznépi harsogása előtt az emberek utálták a munkát, s mindenki kizárólag oly arányú erőkifejtésre volt hajlandó, amely által az éhínséget elkerülhette.
A földet sem vásárolták, hanem sok száz éveken át szállt apáról fiúra. Az utódok is ugyanott, ugyanúgy éltek, mint elődeik, sosem volt semmi változás.
A mezőgazdasági gépek feltalálása fenekestül forgatta fel a parasztság létét, akik egyszerű kis kézi eszközeikkel előállított terményeiket többé nem tudták eladni. Vagy kénytelenek voltak bérmunkásnak szegődni a hozzájuk képest tíz-húszszoros termésátlagot produkáló és földterületet birtokló nagygazdákhoz, vagy léphettek egyet a kibontakozó ipar irányába egy szövőszék vásárlásával, vagy éhezhettek szabadon. De a maguk létfenntartása feletti közvetlen kontrollt örökre elvesztették.
Ezt követően a kezdetleges iparosítás és a bérmunkás szisztéma kibontakozása nem állt meg egy-egy faluhatárnál. Ennek oka, hogy a termelés olcsóbb termékek készítését tette lehetővé, így előbb-utóbb a szomszéd települések lakói is beszálltak a munkamegosztásba, hogy spóroljanak, vagy pedig maguk is beruháztak egy Jennybe. Innentől az új szisztéma kibontakozása, melyet napjainkban kapitalizmusnak hívunk, gyakorlatilag feltartóztathatatlanná vált.
Ettől fogva a kétkezi munka, hiába hivatkoznak rá napjainkban is bőszen uralkodóink, nem bír az égvilágon semminemű pozitív renoméval, abból megélni nem lehet, mivel az ember akaratlanul is kényszerítve van a minél magasabb termelékenységre és hatékonyságra, a maga életideje és energiája rovására. Ennek kívánalma pedig kizárólag gépi termeléssel abszolválható.
Az élő munkaerő helyébe tehát a gép lépett, aminek folyamata a Jennyk tökéletesedésével még inkább kibontakozott. Kézi forgatás helyett több tulajdonos vízimalomhoz kötötte annak meghajtását, így hamarosan a gépeket működtető munkaerő nagy részétől is meg lehetett szabadulni. Eddigre a kézi munkások tönkre mentek, mivel a rohamosan eső textilárak mellett nem tudták többé fenntartani működésüket.
1801-31 között az angliai városok népessége megduplázódott. Az emberek kényszerűségből parlagon hagyták földjeiket, hogy tulajdon nélküli proletárokká alakulván munkaszolgálatot teljesítsenek a korabeli tőkéseknek. Eddigre a mezőgazdaság gépesítésének hála az önfenntartás lehetősége is jobbára felszámolódott. Végül a gépek kitörvén anyaországukból meghódították a komplett brit gyarmatvilágot. A termelt áruk minden, szigorú vámokkal nem védett nemzetgazdaságot letaroltak.
A kapitalizmus megszilárdulásához és a tőkés hegemónia kiépüléséhez már csak meg kellett szervezni a gazdaságos szállítást az egymástól távol helyezkedő országok közt, kiváltképp mivel a szükséges nyersanyagok beszerzési országa, a gyártás helye és a késztermékek eladási piaca gyakorta eltért. Így hát megkezdődtek a tömeges munkásszálló, csatorna, vasút és hídépítési programok, első körben az első generációs iparmágnások részéről.
A bevezető fejezet végén Engels még egy rakás másik gép társadalomformáló hatását taglalja, ezeket átugornám. Pepitában a folyamat mindig: késztermékek árának olcsósítása –> hagyományos kétkezi vállalkozók tönkremenetele –> bérmunka kényszere –> felfokozott termelés –> külpiacok meghódítása –> külpiacok függővé tétele a beömlő áruktól.
Ily körülmények közt agonizál a nincstelen ipari proletariátus
A korábban létfenntartása minden tényezőjét önhatalmúlag birtokló független paraszti réteg megszűnik önellátónak lenni. Kialakul egyfajta függőség a többi embertől, akik maguk szintúgy függnek másoktól.
A kis megtakarításokra építő gazdaságszervezés elveszik, ehelyett a termelés egyes szegmenseit központi kontroll alá vonó hatalmaskodó iparmágnások végzik a szükségletek beosztását. Kivonódik az egyéni kontroll a létfenntartás biztosításának lehetősége mögül.
Miután kritikus tömegű gyáregység ömleszti el a nagyobb településeket, felépülnek az ún. iparvárosok, melyek a földműveléssel kényszerűen felhagyó egykori parasztokat centralizált élettérbe kényszerítik. Az ő utódaik ezt az állapotot már természetesnek veszik.
A sorvadó falu nem tud a jelenséggel mit kezdeni, ezért a pusztuló kistelepülések kényszerűségből beszállnak az ipari tőkések kegyeiért vívott versenybe. Lehet, hogy városban több a választék munkaerőből, de nálunk még olcsóbb a foglalkoztatás, nagyobb földterületet tudunk privát használatra átnyújtani! Kialakul a lefelé tartó bérverseny.
Tehát az iparcikkek olcsósága beetető művelet volt. Amint kritikus számú munkás lett függővé téve a rendszertől, a létszínvonal-növelés lehetőségét megvonták a kapitalisták az emberektől, miközben a munkaterheket és elvárásokat folyamatosan emelték tovább.
Menekülhetnek ugyan a kisemmizett falusiak a városba, ám egy idő után megszűnik, vagy legalábbis belassul az új dolgozókra támasztott igény, ezért azok munkanélküliekké válván vagy hajléktalan sorra jutnak, vagy kisebb jövedelem-igénnyel fellépvén aláígérnek a már dolgozó embereknek, akik így lecserélésre kerülnek az olcsóbb munkaerőre.
