Megsemmisülő lélek, személyiség, kibontakozó skizofrénia a milliárdnyi mikrofeladatra bontott életvitel következtében
A mesterséges intelligencia ama tulajdonságainktól való megfosztatásunkat szavatolja, melyek az ösztönállati világgal és az automatizált droidállománnyal szemben bennünket emberré tesznek. Célja a kevéske megmaradt kis öröm kigyomlálása az alkotás-teremtés folyamatából, hogy a legkreatívabb tevékenységet is primitív lélekgyilkos munkává züllessze.
Az egyiptomi rabszolgatartók kora óta világosan tudjuk, hogy az emberek teljes körű lefoglalásának célja a meddő, gyilkos, monoton, haszontalan, minden idejüket és életenergiáikat felemésztő munka erőszakolásával, hogy azok úgymond „ne hajoljanak a hazug szavakra„, azaz ne figyelhessenek fel a lelkiismeret hívogató szólamaira.
Régi korok elnyomói úgy hitték, az ember testének megvásárlásával egyben birtokba vették annak lelkét és elméjét is. Ám mindez ócska illúzió: lehet ugyan a testet szabadulhatatlan rabláncra verni, ám nincs a világon az a vasjárom, amely a képzeletünket, a fantáziánkat, az álmainkat, vágyainkat, szellemi és lelki szabadságunk eredendően bennünk lakozó képzetét képes volna megtörni!
Ahhoz, hogy a rendszer, a hatalom a testünk birtokba vétele mellett az elménk és lelkünk rabláncra fűzését egyaránt sikerrel foganatosítsa, szükséges elérnie, hogy életünk minden egyes napjában, napjaink minden egyes percében gondolati szinten csakis és kizárólag a hatalom szólamainak befogadása felé terelődjön figyelmünk. Semmiképp ne kalandozhasson el elménk a rendszeren kívül elérhető öröm, boldogság, élet birodalma felé, mert még a végén meglógunk az ő alapos műgonddal előkészített szabadulhatatlan munkaparadicsomukból.
Elménk örök leláncolására meg mi más volna a leghathatósabb módozat a hatalom részéről, mint a mi megállás nélküli interakcióra kényszerítésünk annak aktoraival a soha le nem járó megfigyelés, adatszolgáltatási kötelezvény, árnyékmunka és mikrofeladat által, amelyek egyetlen percre sem engednek bennünket kicsusszanni a karhatalom lélekgyilkos fojtogatása alól?
Az 1600-as években egy vaskapu kovácsolása tökéletesen más élményt jelképezett napjaink munkafolyamataihoz képest, amikor napi szinten sokszáz beérkező e-mailen kell átvágnunk magunkat, egyenként néhány percig tartó mikrofeladatok ezreit szükséges teljesítenünk, s még a menedzsment által gründolt meetingek során is tovább kell sorvasztanunk elszivacsosodó agyunkat.
Azt hihetnénk, a XIX. század dickensi kapitalizmusa mára a múlté. Mint utólag kiderült: a kor szövőgyáraiban halálosan monoton munkát 70 órás műszakokban űző állomány éppen csak bemelegítésként szolgált a vadkapitalizmus mindent felfaló és soha ki nem elégülő gépezete számára.
A hatalmi terrorral erőszakolt distrakciók szisztémája örökre megszabadított minket a munkaidő, szabadidő és pihenés éles különválasztásának lehetőségétől. A tetemes bírságot befizetni nem szándékozó és a biztos hajléktalanság réme elől menekülni igyekvő munkaerő kénytelen a munkahelyére zötykölődő vonaton hajnalonként és munka után szundizni. A reggeli kakaó szürcsölése közben muszáj átfutnunk e-mailjeinket, műszak után meg felvennünk zaklató főnökünknek a telefont, különben maholnap útilaput kötnek a talpunkra. S mint nagyon jól tudjuk: mindig van száz másik a helyünkre, akik épp családjuk vagy a széles társadalom által parazitákként megbélyegezvén a végtelen fizetetlen árnyékmunka feladatait végzik ama meddő reményükben, hogy egyszer majd ők is elnyerhetnek a rendszertől egy korai fatális testi összeomlást és elkerülhetetlen lélekhalált garantáló munkát.
Még a rendszerből való ideiglenes (szigorú külső kontroll mellett hébe-hóba megengedett) kicsatlakozásaid alkalmával sem lelhetsz megnyugvásra. Vakációdon muszáj promotálnod vállalkozásodat Instagramon és válaszolgatni az érdeklődők kérdéseire, különben rögvest földbe döngöl téged a konkurencia.
A rendszer a komplett illuzórikus szabadidőnket egyaránt az anyagi-szellemi-mentális kifosztatásunk eszközévé tette. Miközben önfeledten csippantgatjuk lefelé bankkártyánkat a butikban vásárolt ruhadarabokra, csekkolunk be Google Maps-en a nyaralásunk színhelyéről vagy töltögetjük kifelé a nyakló nélkül elénk szórt ügyfélelégedettségi-kérdőíveket, a háttérben üzleti és államhatalmi aktorok sokasága figyeli és elemzi minden egyes „önként” beszolgáltatott információnkat, hogy azok alapos átnyálazása nyomán a manipulációnk és zsarolásunk egyre hathatósabb módszerei után kutakodhassanak.
Az ASOMOCO blogon olvasható egy érdekes esszé, melyet talán egyszer teljes terjedelmében lefordítok, s amely kiemelkedő igényességgel vázolja fel a XXI. századi digitális állampolgárságunk szellemi értelemben vett lényegét.
A technológiai transzformáció az első ipari forradalom óta soha nem idézett elő időmegtakarítást számunkra, épp ellenkezőleg: versengésre kényszerített minket a gépekkel. Végső eredményében a technikai fejlövés nemhogy szabadidőt nem biztosít nekünk, de a rendszerből való halálos kitaszíttatás damoklészi kardként fölöttünk lebegő veszélye mellett felgyorsítja életvitelünket.
Az 1700-as évek parasztjainak nagy átlagban egy órájukba került kibattyogniuk a faluszéli földjeikre megművelni azokat. Most egy bő 50 kilométer sugarú körben vagyunk kénytelenek egy folyton dugóban veszteglő autóban vagy tömény izzadságszaggal átitatott buszon heringek módjára vergődni, s a bejárás pont ugyanannyi időt rabol el tőlünk, mint korábban a gyalog, szekéren vagy később traktorral való kijárásunk a földekre vagy a lakhelyünkhöz legközelebb eső ipari üzembe. Annyi különbséggel, hogy a séta egyben segített fittségünk megőrzésében, míg az autókázás nem.
Az emberek közösen is eljárhattak a földekre, miközben boldogan elbeszélgethettek egymással, s így útközben nem unatkoztak. Napjainkban egy család három tagja négyfelé jár dolgozni vagy iskolába, mely útvonalak még csak nem is érintkeznek egymással. Gyakran minden családtagnak saját autója van, melyet nem a maguk komfortjának szolgálatára használhatnak és fizethetik utánuk az egyre tetemesebb összegű díjakat, hanem csakis és kizárólag a munka rabszolgaságának kiszolgálására, szigorúan a főnök útmutatásának megfelelő módon és időben.
Régen az embernek maradt ideje és energiája szemlélődni, elmélázni vagy morfondírozni, az autóvezetés azonban folyamatos koncentrációt követel, ahol egy másodperc erejéig sem vehetjük le szemünket az útról és a közlekedési táblákról. A kötelező mentális erőfeszítésünk így már azelőtt megkettőződik, mielőtt a vernyákoló főnök egyáltalán megindítaná a morálunk pusztítását.
Napjainkban a létszükségleteink biztosítása oly széles és egyben rendkívül sérülékeny ellátási lánchoz van kötve, amely által a munkaerő globális versengésre van kényszerítve a gépi termelés mellett a szegény országok olcsóbb és legalantasabb munkákat is elvégezni hajlandó munkaerejével. Ezek termelékenysége nem baj, ha jóval kisebb a miénknél, csak álljanak rendelkezésre alacsonyabb bérért, mint amennyivel kevesebbet termelnek.
A kapitalizmus teljesítmény és képességek tekintetében felfelé, jövedelmek és létszínvonal terén lefelé orientációra kényszeríti a munkás osztályt. Azaz minél többet termelnek, minél inkább odateszik magukat az emberek a munkájukban, minél többet túlóráznak és minél előkelőbb szakmányokat sajátítanak el, annál inkább megnövekszik az ő anyagi és mentális nyomoruk, annál több totális rendszerfüggőséget keletkezhető láthatatlan madzag által vannak a szisztémához láncolva, annál közelebb és közelebb lopódzik háztartásukhoz a totális kiégés, fatális szervi katasztrófa, mélydepresszió és öngyilkosság démona a munkaerejük minimális újratermelésére sem elegendő depriváció következtében, melyet a kemény munka kierőszakolt követelménye hoz létre.
Sokan hitték anno naivan, hogy az automobil majd megváltást hoz létükre, hiszen tíz perc alatt is kigördülhetnek vele ugyanarra a mezőre, ahova korábban egy órába telt elsétálni. Nem sejthették a kor naiv parasztjai, hogy a találmány nem erre lesz használva, hanem hogy napi szinten ingáztassák őket a kor perspektíváit messze meghaladó távolságokból a munkahely és az egész napokon át üresen hagyott, viszont folyamatosan ketyegő jelzáloggal fojtogatott otthonuk között. Amely szituációban egyetlen munkavégzési nap kihagyása vagy egyetlen csekk befizetésének elmulasztása azonnali hajléktalanságot eredményez.
A kapitalista kasztot a legkisebb mértékben sem érdekli, akarod-e használni az ő elfuserált technológiáikat, melyek mindegyike kizárólag az ő gazdagításodra és a te egyre felfokozottabb kizsákmányolásodra kerül bevezetésre. Miután lecsengett az ipari forradalom, a 80-as évek automatizációs hulláma, a 2020-as esztendők „MI-forradalma”, nem áll fenn többé választási lehetőségként a visszatérés az önfenntartó gazdálkodásba, a kézműves termékelőállításba, a manufakturális gyártásba, a készpénz használatába, a papír alapú (s így kétoldalú) nyilvántartásba. Az egyetlen lehetőség az életben maradásunkra a digitális állampolgárság, vele a másodperc alapú kontroll, szigorúan egyirányú és egyoldalú rendszerszolgálat, komplett testünk, időnk, elménk és lelkünk felemésztésének feltétel nélküli elfogadása.
A fejünk fölött átütött egyre szabadulhatatlanabb kontroll egyáltalán nem választás kérdése. Mi nem vagyunk, soha nem is voltunk megkérdezve, kívánjuk-e a végtelen ingázgatást, ezernyi mikrofeladatot, másodperc alapú adatszolgáltatást. Automatikusan és alanyi jogon emésztjük fel komplett életünket a rendszerszolgaságban, nincs választás, nincs apelláta.
Az élet kimúlása az MI-diktatúra következtében
A digitális transzformáció ki nem mondott, viszont minden értelmezhető jel szerint abszolválandó kizárólagos célja az élet felemésztése. Még a hazudozásaik szerint saját személyes életvitelünk megkönnyítésére vállalkozó digitális szolgáltatások is ezen irányba mutatnak.
A randiappok célja például az embereket a lehető leghosszabb ideig (ideálisan örökre) benne tartani a meddő párkeresésben, hiszen az előfizetési díjaik folyamatos és végeláthatatlan csengetése az áldozatok részéről gyakorlatilag megköveteli a pártalálás ellehetetlenülését, különben a felek felmondják előfizetéseiket.
A hagyományos, földi, digitalizáció által mérsékelten vagy egyáltalán nem érintett intézmények és szokások végérvényesen elsorvadnak. A komplett életünk másodperc alapú totális kisajátításának hála az emberek ha akarnának sem tudnának ismerkedni egymással. A házasságok rendre maradéktalanul elsorvadnak, mert a szabályozó algoritmusoknak és az államhatalom kiszámíthatatlan büntető-fenyítő viselkedésének köszönhetően az emberek örökre elidegenednek egymástól. Amely személyek a párkapcsolatuk egyben tartására törekednének az őket folyton folyvást elszólongató e-mailek, végeláthatatlan bürokratikus kényszerek és a munkahelyi csapattevékenység hetvenórás szolgálata helyett, azokat sok szeretettel várja az aluljáró, meg az utódaikat önkényesen elraboló gyerekvédelem.
Szerelemből házasodni, szülni, egymást céljai elérésében segíteni az abszolválhatatlan luxusok körébe tartozik. Az embernek ebben a szisztémában nem lehetnek önálló céljai, gondolatai. Szülni csakis és kizárólag fojtó pártállami kontroll mentén kiutalt CSOK és babahitel elfogadása mellett lehetséges, mely instrumentumok egyben örök életen át tartó rabszolgaságba taszigálják a szülőket és gyermekeket egyaránt. Az utódokat nem a szülők nevelik, hanem születésük napjától fogva állami tulajdonokká válnak, akiket a szülőknek kizárólag pénzelni van joguk (és nem csak a gyerekeket, hanem az életüket pokollá tevő pártállami terror-apparátust egyaránt), minden mást a nevelés és indoktrináció folyamatától fogva a jövőbeli örök bérrabszolgaság jogát bebiztosító fizetendő ingyen árnyékmunkák sokaságán át a hatalom oszt ki részükre.
Miközben elhordozhatatlan terhekkel nyomorítanak téged agyon, s személyes életviteledbe a legcsekélyebb beleszólást sem engedélyezik a magad részéről, a gázlángozó pszichopaták a végső leigázásod és mentális megsemmisítésed érdekében az arcodba tolják, hogy csakis és kizárólag te magad tehetsz keserves sorsutadról, mindenki a maga cseresznyéjének a pogácsa, meg különben is, egyéni felelősségvállalás! Egy olyan rendszerben, amelynek kizárólagos vezérelve a Hobson választása: vagy alanyi jogon és feltétel nélkül elfogadod ama egyetlen opciót, melyet felkínálunk, vagy fel is út, le is út neked!
És nem: a diktatórikusan rád rótt elhordozhatatlan követelmények esetleges makulátlan és előírásoknak tökéletesen teljesítése sem oldoz fel téged az alanyi jogon rád rótt büntetgetések és ellehetetlenítgetések terhe alól. Bármikor előfordulhat, hogy hatalom által kiutalt szakmányod hirtelen egy tollvonás által maradéktalanul elértéktelenedik, te meg dolgozhatsz egész hátramaradt életedben negatív reáljövedelem mellett a nyakadon maradt milliós diákhitel törlesztéséért. Úgy agyonvernek téged a százezres bírságaikkal, hogy nem kelsz fel többet, mert neked nem a mesterséges intelligencia fogalmazta bullshitek nyomán kell eljárnod a rendszer szolgálatára, hanem az értelmezhetetlen törvények és jogszabályok betarthatatlanul sűrű hálója nyomán. A mesterséges intelligencia nem büntethető a hibázásért, te igen.
Immár az emberek csaknem száz százaléka vesztes ebben a szisztémában: a hitelkártyák, diákhitelek és bírságfizetések kezdenek 50 százalék feletti arányban elmaradni, az emberek ugyanennyied része nem is mer ránézni a saját bankszámlájára. Az emberek 92%-a soha nem képes elérni az élete korábbi szakaszaiban megfogalmazott céljait. A rendszer veszteseinek számaránya messze abszolút többséget képez, ami azt jelenti, hogy az egyéni felelősségvállalást és a soha le nem járó kötelezettségek végtelen hadát ránk erőszakoló rendszerapparatcsikok, ideológusok, pszichiáterek, trénerek és coach-ok nem többek végletekig hangos erőszakos kisebbségeknél, akik a még hatékonyabb kifosztatásunk érdekében a saját gondolati szabadságunktól csekélyke üresjáratainkban is megfosztó hamis bűntudatkeltéseikkel züllesztik mentális állapotunkat a skizofrénia szintjére.
A magunk személyes életvitele feletti kontrollt a legutolsó másodpercig bezárólag örök életünkre elvesztettünk, immár csakis kizárólag az alanyi jogú passzív behódolás, ennek elmaradása esetén a létezés jogából való kiírás válhat oroszlánrészünkké.
A végső cél nem az örök és ingyen rabszolgaságunk kikényszerítése. Az már igencsak a régmúlt idők ideológiája. A végső cél úgy kényszeríteni minket örök és ingyen rabszolgaságba, hogy annak mindennemű fennálló költségét alanyi jogon mi csengetjük ki (ha máshogy nem, a digitális pénz nyújtotta automatikus tranzakciók lehetősége által), s az éhen halásunkig szolgáljuk alázatosan és hajlongva az uralkodóink parancsolatait és akaratát.
Legyünk igazi mintapolgárok, akikből miután nem lehetséges több teljesítményt kifacsarni az általuk fizetett ingyen munkájukból, szépen maguktól elvándorolnak a temetőbe, becsücsülnek a részükre rendelt koporsóba, majd szépen magukra csukják annak fedelét. Persze ne feledjék előtte a temetési költségüket rendezni.
A rendszer fel fog őrölni, halálra fog gyötörni téged – menekülj belőle, amíg nem késő!
A végső cél a tökéletesen egyirányú és egyoldalú totalitárius diktatúra kiépítése. Ez ama vállalás, mellyel a régi korok diktátorai rendre minden alkalommal felsültek. Ki tudták kényszeríteni milliók, olykor akár százmilliók feltétlen engedelmességét, de nem mindenkiét. A diktátor fanatikusainak nagyja is kizárólag addig maradt a rendszer szolgálatában, hurcibálta felebarátait a gulágra meg a gázkamrába, amíg abból személyes hasznot remélhetett. Amint emberiséget eláruló engedelmességének saját maga kárát látta, a legtöbb rendszerszolga villámgyorsan szivárgott el a diktátor udvartartásából.
A diktátorok meg tudtak gyilkoltatni milliókat, de nem az összes ellenlábast és ellenállót. Kényszeríthették az embereket rabszolga módra való ingyen termelésre, de a legpokolibb körülményeket kierőszakoló gulág építését, fenntartását, őrző-védő apparátus ellátását és még a munkavégzéshez szükséges eszközök biztosítását is magának kellett leszerveznie és finanszíroznia.
A 80-as évek végére azért fuccsolt be és ment csődbe a keleti szocializmusnak hazudott államkapitalizmus, mert az emberek veszteséges munkavégzésre voltak kényszerítve, amely veszteségek árát azonban a végletes eladósodásuk és munkára kirótt adók hiánya, továbbá digitális állampolgárság nemléte végett nem lehetett rajtuk bevasalni. Az állam csődbe ment azon, hogy az emberek szorgos dolgozgatása rendre negatív megtérülésekkel kecsegtetett.
Most képzeld el, hogy úgy jársz majd dolgozni, hogy a kemény munkáddal előállított busás vagyon ellenértéke nemhogy minden utolsó fillérig az uralkodó milliárdos oligarchia zsebébe vándorol, de azok úgy képesek a kizsákmányolásodat soha nem látott szintekre feltornászni, hogy mesés termelékenységed ellenértékeként nyert jövedelmed kevesebb kalória, elégtelenebb szállás, redukáltabb szabadidő és rekreáció fedezésére elég, mint amennyi pénzen a munkaerődet újra tudnád termelni.
A veszteséges munkavégzésre kényszerítés utolsó nagyon nehezen kimeríthető, de azért messze nem végtelen forrása az ember feláldozható lelkiereje, amelynek halála árán néhány éven át még fenntartható a folyamatos deprivációban végzett munka követelménye.
A rendszer saját személyes használati tárgyainkat is felhasználja a láncra verésünkre, például megköveteli, hogy olyan autót vásároljunk magunknak, melynek bár minden létező felmerülő költségeit mi magunk fizetjük a karbantartástól a tankoláson át a kötelező súlyadó és biztosítás kipengetéséig bezárólag, azt kizárólag rabszolgatartóink kényének és kívánságainak megfelelően használhatjuk. Ők határozzák meg, mikor kötelező beleülnünk járművünkbe, hogy eldöcögjünk vele az ültetvényre, majd parkoltassuk azt a munkáltató által előírt 8-12 órán keresztül, végül estefelé ugyanezen módon elbattyoghassunk vele hazafele. Az autót életünk egyetlen percében sem használhatjuk a magunk igényei szerint, hiába van az a saját nevünkön és fizetjük annak mindennemű adóit maradéktalanul, a rendszer diktátuma alatt marad annak használata. Merészelnél egyetlen egyszer is az ültetvényre való battyogás helyett mondjuk a legközelebbi tengerpart felé venni az irányt a munkáltatód kifejezett engedélye nélkül, egy hét elteltével máris nem lesz járműved, amivel csakis és kizárólag munkába igyekezhetsz.
A digitális állampolgári fiókod fenntartása megköveteli tőled az ehhez szükséges eszközök saját erőből való beszerzését mobiltelefontól internet-előfizetésen át a bankszámláig bezárólag. Ezek az ún. havidíjas ügyletek soha le nem járó kötelezettségeket képeznek, azaz életed minden egyes napján, napjaid minden egyes órájában csakis és kizárólag ezen kierőszakolt függőségeid pénzügyi kielégítésének vágya felé terelheted minden létező gondolatodat. Úgy válsz örök rabszolgájává a szisztémának, hogy közben csakis és kizárólag az illúziók szintjén szabadnak láttatnak. Bármikor gondolkodhatsz másképp, az automatikus éhen halásod árán.
Akad erre az elzombiasodott, felső szellemi világok létét tagadó, a lélek hívogató szólamait mereven elutasító ateista és materialista nemzetségre vonatkozó találó megállapítás a Bibliában.
E szerint a világvégét és az emberi élet végső kimúlását egyáltalán nem a fizikai pusztulás, mint például tömeges kihalás veszélye fenyegeti. Az emberi élet elsorvadásának és kimúlásának végső állomása nem a fizikai halál, hanem a megtagadott lélek elveszejtése a gyehennában. Az örökkön örökké tartó gyötrődés a gyehenna tüzén.
Képzelj el magadnak egy olyan világot, amelyben már a halál is megváltásként volna értékelhető azzal szemben, ami ránk vár. A legnagyobb veszély nem az lesz ránk nézvést, hogy a hatalom a testünket a régenvolt korok kedves kis szokásaihoz hasonlatosan megkínozza, megcsonkolja, elpusztítja. A rendszer ezúttal nem pusztítja el fizikai testünket. Amit tesz, hogy kvázi örök életre kárhoztatván minket soha le nem járó bizonytalanságba, gyötrelembe, lelki fájdalomba, szomorúságba, életveszélyes fenyegetettségbe taszít minket, amely akcióit rendre minden egyes nap újra meg újra fáradhatatlanul megismétli.
Nem megöl téged, ha ítélete szerint nem jól végzed munkádat, hanem minden egyes nap ismét megbírságol, automatikusan leemeli számládról a maga önkénye szerint meghatározott kárt, amelyet felelőtlenkedéseddel okoztál. Nem hagy majd téged békésen kimúlni, akár öngyilkosságot elkövetni, ehelyett olyan kémiai vagy elektronikai stimulus-csomagot sugároz az agyadba, amely által képtelen leszel a szenvedéseid megszüntetésére vagy legalább enyhítésére irányuló erőfeszítéseket tenni.
Ha a hatalom úgy akarja, egész napokon át szétmenésig sajog a fejed a fájdalomtól. Elintézheti, hogy szabadidős tevékenységeid – már ha maradnak ilyenjeid – élvezetére még gondosan elkülönített időbeosztásodban se maradjon módod. Oly módon stimulálja agyadat, hogy elkerüljön téged a kedvelt foglalatosságaid végzése keltette örömérzet. Mit gondolsz, miért lapátolják össze milliószám másodperc alapon a te személyes adataidat? Hogy megtalálhassák rajtad ama pontot, az Achilles-sarkadat, amelynek megsebzésével te és minden egyes embertársad a rendszer által foghatók maradnak. Lehet ez egyfajta zsarolási potenciál (valamilyen egzisztenciális félelem), sötét titkaid nyilvános kiteregetésének veszélye, vagy pusztán a tartós fizikai depriváció veszélyének örök belengetése, hogy az ültetvényen tartható maradhass.
A gyehenna tüze az örök életnek olyan módozatát jelképezi, amelynek keretében a Föld minden embere automatikus és alanyi jogon elnyeri az örök élet ajándékát, ám emellé nem kap feloldozást az elsősorban bűnei és rendszerfüggőségei tengere keltette nyomorúságai alól, azok az idők végeztéig elkísérik őket. És igen, a hatalom ukázainak engedelmeskedni a krisztusi erkölcs ellenében a lehető legsúlyosabb bűncselekmény, amit az ember az élet ellen elkövethet.
Szeretnél-e úgy örök életet nyerni magadnak, hogy mostantól fogva a megszámlálhatatlanul sok életéved minden egyes napját kivétel és engedmény nélkül kizárólag azzal töltheted, hogy bebattyogsz a munkahelyedre, ott hallgatod a pipacsvörös fejjel óbégató főnököd mételyező baromságait, végezheted a soha le nem járó zombimunkát negatív megtérülés és felemésztett életenergia mentén, majd ugyanez immár végtelen napon át újra meg újra elölről kezdődik, soha véget nem érően?
S nem, a test halála vagy az öngyilkosság nem fog megmenteni téged a gyehenna tüzétől. Illés apokalipszisében olvashatjuk a profetikus rigmust, hogy mikor a Föld minden embere örök életet nyer magának, ha akarja, ha nem, s mindenki az addig leélt életminőségének megfelelő módon fog üdvözülni vagy épp kárhozni, az emberek teste is teljes egészében halhatatlanná válik, azt nem lehet majd többé megsérteni, csonkolni, sem elpusztítani.
Illés szerint az emberek bánatukban meg persze az ezen esszében gazdagon taglalt igazságok végett tökéletesen elviselhetetlenné lett létüktől való szabadulásuk érdekében levetik magukat a sziklákról, ám földet értükkor tökéletesen sértetlenek maradnak.
Na ezt a halált nyeld le, amikor a halálos bűneid sorának következménye nem a tested végső megsemmisülése, hanem tökéletesen sérthetetlenné és kimúlhatatlan testedben bárminemű könnyebbség lehetősége nélkül átéled mindazon szenvedést, gyötrelmet, lelki fájdalmat, depressziót, hallhatod a fajtád által koldusbotra juttatott vagy digitális állampolgárágra kárhoztatott felebarátaid sírását, kik a füleid alapos bedugaszolását követően sem hagynak fel halálhörgéseik egyre csak feltekert hangerővel űzött éterbe zengésével.
Képzeld el ezt az apokalipszist, amelyben önelárulásodért cserébe nyert jutalmad nem az lesz, hogy felakasztanak, lelőnek, leköpdösnek, leváltanak az apparátus éléről, hanem teljesen halhatatlanul, viszont fizikailag tökéletesen szabadulhatatlan módon ugyanazon bánásmódot nyered el magadnak az örökkévalóságban, amellyel te a kivételezett státuszod, kényelmesnek hazudott életviteled és hamis felsőbbrendűség-tudatod önös igazolása érdekében belementél és amelybe ártatlan embertársaidat a mentális terroristáskodásaiddal belekényszerítetted.
Aki szeretné a gyehenna örökkön örökké égő tüzét elkerülni, annak bármi áron, akár a teste épségének tökéletes feláldozásával kötelező megtagadnia a feltétlen rendszerszolgálatot és az univerzális, örök érvényű, össz-emberiségre kiterjeszteni óhajtott digitális diktatúra megvalósítását.
