Digitális rémálom: még több lélekgyilkos ingyenmunka a hatékonyság és kényelem ürügyén
Napjainkban immár a tökéletesen megszokottá vált ingázgatás, állásinterjún és munkahelyen való brillírozás, az otthoni árnyékmunkák sokasága tökéletesen megakadályozza részünkre a gondolkodó és autonóm emberekké válás puszta esélyét is. A helyzet pedig évről évre csak még tovább súlyosbodik: a fékeveszett innováció immár a legkeményebben dolgozókat is súlyos anyagi deprivációba sodorja a megfizethetetlen albérletek és minőségi éhezés képében. A többszörösen feldolgozott élelmiszerek a mentális egészségünk minimumának fenntartására sem alkalmas mennyiségű tápanyagaikkal garantálják korai kiégésünket, depressziónkat, nihilizmusunkat, krónikus betegségek árjában való fuldoklásunkat.
Az 1980-as évek óta csak tovább nőtt a rendszerfüggőségünk tökéletes bebetonozása érdekében előírt fizetési és árnyékmunka kötelezettségeink száma. Immár telefon, internet, B-kategóriás jogosítvány, OKJ-s szakma, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány és legalább ötven, bennünket csődbe taszító, végletekig depresszív és lélekgyilkos állásinterjú bevállalása nélkül bele se foghatunk az életben maradási jogunk kivívásába. Mi újat hoz az éterbe ezen a téren a digitális transzformáció?
A virtualitás birodalma további árnyékmunkák egész sorát oktrojálja ránk erőszakkal pártállami és magánhatalmi részről egyaránt, kezdve a hatalom embereivel való immár másodperc alapú kommunikáció és feltétel nélküli együttműködés súlyos bírságok terhe mellett fellépő kívánalmával (NAV-hoz közvetlen bekötött kasszák, Ügyfélkapu+, számlázószoftverek használata, folyamatosan szigorodó adózási szabályok), folytatva a pénztárcánk kirablását szavatoló kötelezően választható előfizetések használatára és nyilvántartására szolgáló appokkal: repülőjárat-foglaló app, VOLÁN app, MÁV app, digitális BKV-bérletek (már amely országokban üzemel ilyen), tucatnyi bankszámlaapp és digitális pénztárca, egészségügyi, járműtulajdoni és biztosítási adatokat nyilvántartó adatbázisok, telefonszámunk évenkénti újraregisztrációja Pintér Sanyi bácsi személyes nyilvántartásába.
Ezek mindegyike rendszeres becsekkolást követel a vonatkozó hivatalos appon vagy weboldalon át, állandó biztonsági ellenőrzéseken való sikeres átmenetelt, na és persze rendszeres időközönkénti szoftverfrissítéseket meg jelszóváltásokat. Gyorsan szignózzuk alá végrendeletünket, amennyiben egy szoftver használatában megakadnánk, esetleg kizárólag személyes ügyfélszolgálaton orvosolható technikai problémánk merülne fel.
A sorolt tételek egyike sem könnyíti meg életünket (helyette akadályozza azt), nem tesz minket produktív és termékeny munkaerőkké (éppenhogy elzombiasítanak bennünket), nem válunk tőlük gazdagabbakká (inkább a még hathatósabb kifosztatásunkat szavatolják), nem csillapítják adminisztrációs terheinket (inkább napi szintű egzisztenciális félelembe taszítanak). Magyarán a mi életünk kárára vadidegen aktorok gazdagodnak és hatalmaskodnak nyakló nélkül.
A rendszer javára kötelezően feláldozandó életünk mellett e totalitárius néppusztító szisztéma kiépítését teljes egészében mi finanszírozzuk az alanyi jogon elrabolt adópénzeinkből. Azaz megint csak: a rendszer egyszerre foszt meg minket minden pénzünktől és életidőnktől egyaránt. Szó nincs róla, hogy az egyik tényező beáldozásával a másikban gyarapodnánk: időt nyernénk pénzfizetéssel, vagy pénzt kereshetnénk az időnk felemésztésével.
Nemhogy időt nem takarítunk meg a digitális állampolgársággal, nemhogy a fejünk fölött terpeszkedő diktatúra hathatósabb bebiztosítását segítjük elő kizárólagosan, de a szisztéma még csak nem is produktív, részünkre legkisebb mértékben sem hasznos. Minden, a Moloch javára alanyi jogon beszolgáltatott életidőnk az árnyékmunka oltárán kerül felemésztésre.
A legförtelmesebb karhatalmi delúzió mindennek kapcsán, hogy az öncélú munka önmagában véve értelmes és hasznos, legalábbis felsőrendű a semmittevésnél. Hogy az időnyerésünkből esetlegesen következő rémesebb alternatívákat ne is említsem, mint gondolkodás megkezdése, értelmes tevékenység kezdeményezése a hatalom kifejezett ukáza nélkül, neadjisten az emberiségellenes viselkedése elleni fellázadás. A fent írottak nyomán tökéletesen egyértelmű, hogy a munka, vagy legalábbis annak egy bizonyos, gyakorlatilag komplett létünket felemésztő altípusa kifejezetten ártalmas és gyilkos.
Hova lett a több szabadidő? Hol a megígért kényelem? Emlékszik valaki erre? Ez volt a hatalom által hosszú évtizedekkel ezelőtt felrúgott alku (s evégett vetették tömegek önként és dalolva sutba a személyi szabadságukat), hogy az embereknek 2030-ra heti 15 órát kell dolgozniuk, a maradék idejüket meg azzal töltik, amivel csak szeretnék.
Hatékonyság a mindennapokban: pszichológiai kizsákmányolás, mentális gyilkosság, nyilvántartásmentes elnyomás
Mostanra az árnyékmunka már a fizetett állásokba is bőszen berágta magát. A legprimitívebb irodistáknak is Steve Jobsokat megszégyenítő organizációs és időbeosztásbeli skillekkel szükséges bírniuk a napi teendőik ellátásához. Kötelező a főnök másodperc alapon ingadozó hangulatát és a kollégák morálját a csillagos egekbe tornászni. Mentoráljuk és trenírozzuk be az újonnan érkezett zöldfülűeket. Hetvenórázzunk a projekt sikere érdekében. Járjunk el feletteseinkkel munka után piálni (Japánban kötelező!).
Odahaza az egyéni felelősségvállalás diktátuma jegyében növessz magadnak PHD-s pszichológusokat megszégyenítő kvalitásokat a magad kiégésének és családod válságának kezelésére, mert nem eshet meg, hogy egyetlen munkanapod is kimaradjon az ültetvényen.
Aztán csodálkoznak az áltudós celebek, miért nem tisztelik többé az értelmiséget a lenézett prolik. Ha mindent nekünk kell csinálni, miközben az erőszakkal ránk sózott feladatokhoz a rendszer ítélete szerint nem is érthetünk (próbáljon csak meg valaki diploma nélkül praktizálni, úgy megb****ák, hogy örülhet, ha seggén a lyuk épen marad), akkor mi szükség erre a pénzünket lehúzó és életünket förtelem életmód-diktátumaival meg rühes okoskodásaival elraboló parazita rétegre? Akik szenvedésünket a maguk hasznára monetizálják, majd a pofánkba tolják, hogy mindezt mi okozzuk magunknak? Akik a kőkemény deréktörő munkák végzésének hiányát hajléktalanná tétellel honorálják, vagy ezek művelőit fehér köpenyes láncdohányos vakcináci csinovnyikjaik peckes orrukkal kioktatják, hogy miért nem vigyáztak jobban az egészségünkre? Most tessék újabb hónapokat és millió forintokat felemésztő rehabilitációra járni, betolatni magadat ágyastul a bankfiókba, hogy kivehesd pénzed, hősiesen viselni az öngyilkosságba kergető megaláztatásaid minden mozzanatát.
A fizetetlen árnyékmunkák száma meg csak nő és nő… A turizmus felfutásával a kórházi alkalmazottak több nyelven beszélni képes hányadának a munkaidején túl kell beszélgetéseket kezdeményeznie az intézményekbe tévedt külföldiekkel. Ez nem oly egyszerű, mint amilyennek tűnik: az orvosoknak és nővéreknek tisztába kell kerülniük a vendég országának speciális adminisztrációs és szabályozási követelményeivel, olykor a beteg vallási nézeteivel is (akadnak pl. felekezetek, melyek tiltják a vérátömlesztést).
Amerikában a 2023-as palesztinpárti tüntetések alkalmával az egyetemi kampuszok gondnokaira rótták az épületek biztosítását és az esetleges károkozások megakadályozását, ami roppant súlyos, ámde kikényszerített munkakör-túllépés. Hát igen, a kapitalisták a maguk fogalmazta szerződéseket bármikor szabadon felrúghatják, kizárólag a szolgákat lehet azokkal megkötözöttségben tartani.
És akkor a foglalkoztathatatlanná minősítés elkerülése érdekében elvárt belső munkát nem is érintettük. Tökéletes mentális állapot prezentálása minden körülmények között, kifogástalan konfliktuskezelés, kiváló kommunikációs készség, fizetetlen túlmunka kérdezősködés és ellenállás nélkül, személyes sérelmeink és gyötrelmeink akár elrákosodás árán való örök visszanyelése, hogy ne mételyezzük azokkal a csapat morálját.
Mindennemű pszichológusi-szociológusi delúzió ellenére az árnyékmunka nem önkizsákmányolás. Bár az elménkbe fővesztés terhe mellett kitörölhetetlenül bevésett elvárásrendszer belsőnek és magunkból eredőnek látszik, valójában annak minden egyes pontját kívülről oktrojálják ránk a hatalmasok, kik meghatározhatják, kinek a szájába juthasson falat és kiébe nem.
A digitális nyilvántartás szisztémája hogyhogynem semmit nem javít állapotunkon a megkövetelt egyre részletesebb adatszolgáltatásaival. A ránk lőcsölt fizetetlen árnyékmunka abszolválását nem szankcionálja pozitívan a NAV. Amit önálló elhatározásból, a magunk örömére végzünk, azért feketegazdaság megnevezés mentén halálra bírságol minket, az ingyen rabszolgaságunk tényét viszont heveny vállrándítással rendezi.
A rendszer csakis és kizárólag ama tényezők mentén büntetget, illetve jutalmaz minket, amelyek méréséhez neki személyes privát érdeke fűződik.
A digitális önrendelkezés illúziója – és a virtuális rabszolgaság keserű valósága
Azt képzelhetnénk, a digitális térben rabszolgának lenni semmiképp nem lehet szörnyűbb egy valós, hús-vér totalitarizmusnál, pedig mi sem áll ennél távolabb a valóságtól.
A digitális diktatúra nem elégszik meg cselekedeteink (rabszolgatartóink részére végzendő ingyen munka, amiért fizetünk) kisajátításával. Ahhoz, hogy alázatos és hajlongó szolgái lehessünk ennek az új világrendnek, a digitális diktatúra elsősorban és legfőképp az elménk átprogramozását követeli meg részünkről.
Hobson választása jegyében a rendszer igazán joviális opciókat ajánl fel részünkre: vagy feltétel nélkül ráokézunk az általuk kínált totalitárius digitális kontrollra, vagy a valóság terében megszűnik a létezéshez való jogosultságunk. A virtuális kontroll a hús-vér fizikai világból való kizáratásunkat fogja szavatolni. Ha nem fogadod el alanyi jogon a szerződési feltételeket, nem tehetsz szert életjogra. A feltételeket meg bizony rendszerint egyetlen monopolintézmény diktálja, szó nincsen két egyenlő fél közt köttetett szabad megállapodásról.
Ráadásul a szerződések felbonthatatlan csomagokban érkeznek: vagy minden létező pontra okét nyomunk, vagy következő nap már nem lesz bankszámlánk, viszi a rablógyilkos naffia a pénzünket, nem juthatunk élelemhez, nem közlekedhetünk, mert mindezekhez való hozzáférés a felhasználási feltételek maradéktalan elfogadásához kötött.
Mindezek fényében a digitális ügyintézés a világtörténelem minden ismert népirtó és rabszolgatartó szisztémájánál kegyetlenebb diktatúrába terel minket, s ami a legrosszabb, hogy immár cselekedeteinket és gondolatainkat nem választhatjuk el egymástól. Mivel a létjogosultságunk elnyerésének egyetlen és kizárólagos útja a felhasználási feltételek leokézása, muszáj a cselekedeteink mellett gondolatban is egyetértenünk az új világrend előírásaival, tehát őszintén és térdre rogyva kell kívánnunk a testünk és elménk magántulajdonba helyezését, hogy materialista igényeink kielégülést nyerhessenek.
A monopol-platformoktól való, előbb-utóbb totálissá váló függőségünk kiépülését követően pusztán a felhasználói profilunk felfüggesztése elégséges akciónak minősül az éhen döglesztésünkhöz vagy lelkünk totális megnyomorításához.
Nem szükséges gulág-szigeteket meg koncentrációs táborokat kiépítenie a hatalomnak a tömeges megsemmisítésünkhöz, elegendő részére a digitális pénztárcánk zárolása, s máris alanyi jogon megszűntünk létezni.
Mindezen szisztéma erkölcsi csúcsra és isteni szintre emeli a bűnözést, rablást és gyilkosságot, míg az erkölcsi tisztaság képviselőit dögrovásra ítéli, hiszen egy igaz keresztény Jézus Krisztus szavához kell feltétlenül hűséges legyen, nem a hatalom ukázaihoz.
A hatalom, mely adócsalásnak kiáltja ki az ő feltétlen támogatásának elmaradását, játszi könnyedséggel torzíthatja az univerzális erkölcs minden egyes tényezőjét a maga kívánalmaihoz.
A technológiai produktivitás-növekedés blamázsa: a mesterséges intelligencia nem tesz minket termelékenyebbekké
Érdekes paradoxonra figyeltek fel az 1980-as években a gyártósorok automatizációját levezénylő értelmiségek. Mindennemű elvárásaikkal ellentétben a munkaerő produktivitását a gépek nemhogy nem növelték meg ugrásszerűen, de az a 90-es évek közepéig heveny stagnálásba fogott. A jelenséget utólag produktivitás-paradoxonnak keresztelte a közgazdász szleng.
A 90-es években úgy hitték, sikerült az automatizációt és az IT-forradalmat a gazdasági növekedés medrébe terelni, csakhogy a 2000-es évek másik felétől egészen napjainkig újfent megfeneklett a fokozott digitalizáció kísérte, egyértelműen kimondhatóan sosemvolt mesés produktivitás-bumm.
Immár napvilágot láttak végre az MI-t legelsők közt hadrendbe állító „innovatív” vállalatok produktivitási adatai, és hát nagyon nem fényesek a számok.
Az Intel saját globális munkaerején végzett felmérése szerint a vállalat MI-szoftvereivel együttműködésre kényszerülő irodai alkalmazottak jelentős produktivitást vesztettek ama kényszerüknek köszönhetően, hogy a mesterséges intelligencia által kiköpködött információk és kódsorok sokaságát manuálisan ellenőrizniük kell – azok hitelességéért ugyanis szigorú büntetés terhe mellett ők felelnek. E korábban nem létezett adminisztrációs tehernek hála az alkalmazottak amit nyernek a vámon, elvesztik a réven.
Ugyanilyen konklúzióra jutottak az egészségügyi MI-szoftverek hatásosságát vizsgáló kutatások is. A mesterséges intelligencia ugyan pontosabb – és koraibb – diagnózisok felállítását teszi lehetővé, ugyanakkor ezek pontosságát a személyes felelősséggel tartozó doktorok kénytelenek manuálisan lecsekkolni.
Több helyütt immár presszionálják a doktorokat az MI-diagnózisok felgyorsítására, csakhogy ellentétben az élő emberrel a gép nem büntethető és nem számoltatható el a fals pozitív diagnózisokért és a szükségtelenül végzett műtétekért, ahogy a páciensek életének kioltásáért sem. Márpedig a mesterséges intelligencia gyakorta képes haluzni vagy behazudni nemlétező betegségeket.
Önmagában véve magának a mesterséges intelligenciának a puszta léte is tetemes időveszteséggel jutalmazza a dolgozói állományt, amely a folyamatos ellenőrzések és az MI téves adatszolgáltatásai kiigazítása mellett annak trenírozását is kénytelen felvállalni. Ezt jobbára hivatalos munkaidejükön kívül végzik.
Akadnak az MI-transzformáció következményeit évtizedes távlatban elemző kutatások is, merthogy a 2022-ben oly heveny agresszivitással köztudatba robbantott világmegváltó technológia első programkódjait csaknem 60 évvel ezelőtt vetették képernyőre, kezdetben programozók helyett akadémikusok és doktorok.
Egy 2004-23 közti periódus MI-transzformációját vizsgáló jelentés szerint a mesterséges intelligencia átlag 2,2 órával megnövelte (!) a heti munkaidőt, igencsak hathatós fricskával illetvén a digitális transzformáció hatékonyságában hívó apostolokat.
A ChatGPT 2023 eleji vállalati bevezetését követően jelentős mértékben gyarapodott az MI-transzformáció érintette munkakörökben a munkaidő, 3,15 órával tolván ki a heti műszakok hosszát. Az MI-vel dolgozó alkalmazotti állomány a kevéske szabadideje felemésztődésével elsősorban az analóg, képernyőktől távol eső hobbik és kikapcsolódási tevékenységek sutba vetését eszközölte, míg a képernyőhöz kötött szedatív pihenés (Netflix, videójáték) idejét megnövelte. Ez azt jelenti, hogy az MI-vel végzett munka a korábbiaknál is hatékonyabban kötözi képernyőhöz az embereket.
Azért is érdekes a felmérés konklúziója, mert eszerint a hatalom pofátlan hazudozásaival ellentétben nem az unalom és pláne nem a lustaság, hanem épp ellenkezőleg: az egyre csak kitolódó idejű, ezért tartalmas és sok szabadidőt megkövetelő tevékenységek űzését ellehetetlenítő munkavégzés taszítja az embereket a zombi módra zajló agyatlan fogyasztásba. Minél több a munka, annál kevesebb a személyes kapcsolat, barátság, szex, családalapítás, gyerekvállalás. A fizetetlen árnyékmunka és egyre számosabb túlóra a munkaerő mentális és fizikai utánpótlását egyaránt készséggel megakadályozza.
Megint csak ama igazság leleplezésénél tartunk, hogy az emberi psziché és létszínvonal fatális leépülését a munka intézménye szavatolja.
A nevezett évtizedes távlatú kutatás más faktort is talált az MI és heveny digitalizáció szavatolta munkaképesség-romlás igazolására. Ez pedig a már érintett, hosszú bekezdéseken át sorolt, végeláthatatlan ellenőrzések és kötelező adatszolgáltatások szisztémája.
A COVID-karantén alkalmával az önfeledten home office-ba igyekvő alkalmazotti állomány távoli kontrolljára produktivitásellenőrző-szoftvereket installáltak a vezetők a munkavégzéshez kiutalt laptopokra, melyek valós időben és másodperc alapon figyelték a dolgozók szemmozgását, billentyű-leütéseit és képernyőn való kattintgatásait.
Csakhogy a szabvány produktív munka nem a kapitalisták hülye elméjével elképzelt módon zajlik, hogy az ember a lobotomizált agyával rendre monoton módon zakatoló fix outputot köpköd ki a képernyőre. Ha vesszük mondjuk a programozást vagy cikkírást, olykor hosszú órák telhetnek el zéró ihlet és teljesítmény mellett, máskor ujjsorvadásig koppannak a gombok a billentyűzeten, mert annyi inspiráció érkezik.
A központi digitális megfigyelés egyrészt állandóan elterelte az emberek figyelmét és elméjét a tényleges produktivitásról annak kötelező színlelése (jellemző, hogy többen egy folyamatos egérmozgást imitáló szoftverrel cselezték ki az ellenőrző algoritmusokat), továbbá a megfigyelés tényének tudatosítása felé, amely szorongáskeltő módozatnak hála korábban produktívnak számító óráikban sem volt képes megszállni őket az ihlet.
Az algoritmikus megfigyelés alá helyezett alkalmazotti állomány munkaideje az állandó és kikapcsolhatatlan disztrakciónak hála radikálisan megnövekedett. Ami ennél is érdekesebb, hogy az irodák újranyitását követően az emelt munkaidő megmaradt!
Bárminemű köntörfalazást mellőzvén tehát nyugodtan elmondható a mesterséges intelligenciáról ugyanaz, ami az ezt megelőző minden korábbi technológiáról: ezeknek a fejünk fölött önkényesen átütött „kényelmi technológiáknak” a célja nem a munkahatékonyságunk növelése és szabadidőnk gyarapítása, hanem a kizsákmányolásunk egyre hathatósabb felfokozása.
A vizsgálat konklúziója szerint bár az AI-jal dolgozni képes alkalmazottak kismértékű jövedelem-növekménynek örvendhettek, korábban még úgy-ahogy megmaradt kevéske szabadidejük az utolsó percig felemésztődött, mentális egészség szempontjából pedig tragikusan alulteljesítettek az MI-transzformáció által nem érintett munkakörök űzőihez képest.
