Mario Draghi szerint azért juthatott az unió ebbe az állapotba, hogy kénytelen elviselni a megaláztatás évszázadát, mert Európa történelme során rendre mindig a geopolitikai, biztonságtechnikai és nyersanyag-ellátási tényezők terén bukott el, miközben hellyel-közzel valóban példamutató módon képviselte a politikai stabilitást, gondolati szabadságot és gazdasági hatékonyságot. Ám ezen tényezők pont napjaink USA – Kína – Oroszország befolyásolta politikai tenzióinak fényében nem számítanak perdöntő előnyöknek.
Úgy is mondhatnánk, hogy a Hayek-féle libertárius ideológia vizionálta közös európai piac képét szíven döfte, majd két vállra fektette a radikális államizmust erőszakoló Kína, Oroszország, s a mostanra ugyanezen útra tévedt USA is, kiváltképp a külpolitikájában. Trump vámjai egyértelműen piacellenes intézkedések, melyek megfojtják a szabad kereskedelmet, miközben az amerikai állam résztulajdon-szerzése az Intelben belengeti egy kínai modellhez hasonlatos, termelés-orientált és célzott állami fejlesztéseket (vele a piaci szereplők központi szelektálását) forszírozó modell nyitányát.
Csak úgy képes az USA és az EU egyaránt versenyre kelni Kínával, ha Kossuth után szabadon a komplett nyugati félteke népessége áttranszformálván magát kinézerek hadává elsajátítja az egy tál rizsért cserébe önfeledten űzött hetven órás munkahetek imádatát.
Amerikának a maga produktivitás-fétisizmusával mindezen kívánalom teljesítése viszonylag egyszerűen foganatosítható. De mi lesz Európával, ezzel a szegény, megviselt, elaggott kontinenssel, mely már csak nyersanyag-ellátottságának elégtelensége okán sem képes termelésben versenyre kelni Kínával, technológiailag és financiálisan az USA minden gazdagon burjánzó pénzforrást totálisan ledominál, munkateljesítményben pedig a temérdek belső konfliktus, kiváltképp a világtörténelem két valaha volt legvéresebb háborúja nyomán nyugalomra, békességre intett, jóléti szolgáltatások hadával altatott (Magyarország kivétel, mi már most kinézerek vagyunk) lakossága nem képes tartani az iramot a keleti munkamorállal?
A Csing-dinasztia bukásával Kína darabokra hullott, s megkezdődhetett az 1945-ig tartó megaláztatás évszázada. Európa egysége most ugyanilyen sérülékeny, s az unió esetleges nemzetállamokra bomlásával beindulhat az öreg kontinens Amerika, Kína és Oroszország általi újrafelosztása. Talán még India is becsatlakozhat a nagy lakomába, ha igyekszik. Megkaphatják Nagy-Britanniát gyarmatnak.
Jelen helyzetben – mivel a lapok immár gyakorlatilag leosztottnak tekinthetők – jól láthatóan kizárólag háromféle sorsutat választhat magának Európa.
Jelen állapotok közepette legvalószínűbb forgatókönyv a kontinens totális eljelentéktelenedése, többféle lehetséges elágazással. Az unió fennmaradásával egy stabilan összezárt, de legalább koherens belső piac talán még elősegítheti a lakosság végletes elszegényedésének elkerülését. Az EU végével a kontinens dél-amerikai banánköztársaságok hadára bomlik, ahol aztán tényleg megszűnik mindennemű szociális biztonság. Legrosszabb esetben a polgárháborús feszültségek az EU felbomlasztása mellett magukat a nemzetállamokat is elevenen emésztik fel, mely folyamat következményeként külföldi beavatkozás sújthatja a halódó kontinenst, miközben nemzetközi kereskedelmi megállapodások és diplomácia terén a délkelet-ázsiai országokkal kerülünk majd egy kalapba.
Az Európai Unió jelenleg nem valódi közös piac, s az euró projektje megbukott. A minap olvastam egy viszonylag friss tanulmányt, melynek szerzője szerint a központi valuta nemhogy nem segítette elő a tagállamok közti olajozottabb kereskedelmet, de egyenesen visszaszorította azt. Az eurózónán belüli gazdasági tenziókról és súlyos válságokról ne is beszéljünk…
Ez tehát egyazon forgatókönyv három lehetséges kifutása. Második alternatívaként elképzelhető az EU radikális, minden eddigit messze felülmúló reformja, akár annak ideiglenes megszüntetése és totális újjászervezése árán az alapoktól fogva. Az EU jelenlegi struktúrája ugyanis többé nem segíti elő az integrációt, sőt mi több, inkább alaposan elfojtja.
E forgatókönyv igazán kényes és ezért bukás veszélyét magában hordozó hátulütője, hogy a szorosabb integráció követelménye végett a tagállamoknak még több hatáskörüket szükséges feladniuk, holott eleddig is viszonylag súlyos tenziók születtek az egyre csak központosítottabbá váló bürokráciából.
Ebben az esetben a megboldogult Osztrák–Magyar Monarchia mintájára a komplett uniónak közös pénzügyet, hadügyet és külügyet kell gründolnia, hadipolitikájában a NATO elnyomását lerázván magáról bivalyerős és ütőképes hadsereget szükséges verbuválnia (pfej de gyűlölöm a militarizmust, de most ebben az esszében a spirituális tényezők nem játszanak szerepet), a belső integrációt pedig nem tudom milyen eszközökkel, de muszáj lesz végre valahogy erőltetni, nem kizárólag a gazdaság szereplői, hanem az országok lakossága közt is.
Jelenleg tán semelyik tagállam lakossága – különös tekintettel Magyarországra – nem érzi magát saját nemzetállami identitása mellett európainak. A szinte kizárólag teoretikus lehetőségként fennálló szabad mozgás és költözés ellenére a tagállamok népessége csaknem oly idegen egymástól, mintha legalábbis minden nemzet külön földrészről származna. Ha a bőrszínünk nem buktatna le minket, simán összekevernének minket a németek a mongolokkal, románokat az indiaiakkal, mi meg a franciákat a vietnámiakkal, szlovákokat a thaiokkal, görögöket a törökökkel.
A reformok hadával az EU gyakorlatilag globális birodalommá válhatna, amivel többé senki nem cseszekedhet, viszont magának nem volna muszáj gazdasági gyarmatosítást folytatnia a harmadik világgal szemben. Ugyanakkor mindent elsöprő ellenállás érhet bennünket az USA részéről, ami kiváltképp Donald Trump regnumának végéig minden eszközzel akadályozná az imperialista hatalom csecséről való leválást, nehogy véletlen ne vegyünk részt fütyörészve az USA magán-hadműveleteiben a NATO-n keresztül, vagy ami még rosszabb, közeledjünk Kínához a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolataink újraformálására.
Harmadik lehetőségként rendelkezésre áll – de csakis a lehető legszorosabb belső integráció megteremtésével és bombabiztos, kölcsönös előnyök garmadáját szállító közös piac felfuttatásával – az EU globális ambícióiról való önkéntes lemondás, és fókuszálás saját jólétünk, életörömünk lehető legszélesebb körű szavatolására.
A kontinenst érintő, gyakorta felhozott, első hallásra szívbe mardosónak ható kritika, hogy Európa egy múzeum, aminek gazdag, egykor világfolyamatokra is kiható történelme, rendkívül színes kulturális élete és a világ összes többi kontinensét együttvéve is leköröző turizmusa kivételével a világon semmi jelentősége nincs.
Amennyiben ez így van, akkor boldogan és ujjongva jelenthetem ki, hogy megérkeztünk végre az évezredeken át oly hiábavalóan hajszolt Kánaánba, csak ezt valahogy nem akarjuk észre venni. Ha a világon semmi több birodalmi ambíciónk nem maradt, nem kívánjuk többé a fél Föld bolygót meghódítani, nem akarjuk harmadik alkalommal is fegyverrel a kontinens népességének nagyját lemészárolni, akkor kizárólag a magunk mintegy 500-700 millió fős népességével (attól függ, lesz-e még valaha EU bővítés) is berendezhetünk egy olyan világot, melyen belül tökéletes harmóniában élhetjük életünket, miközben a külvilággal akár a jelenleginél is joviálisabb viszonyt tarthatunk fenn.
Ne tessék elfelejteni, hogy az EU tagországok csaknem mindegyikének népessége a világ legértékesebbjei közt számon tartott, legtöbb országba vízum nélküli beutazás lehetőségét szavatoló útlevelét tudhatja magáénak, emellett az EU az Amerikai Egyesült Államok mellett a nagyvilág országainak legmegbízhatóbb kereskedelmi partnere, kiknek egyes számú prioritás mentén szállítják a külföldi vállalatok az áruikat, mert bizton tudják, hogy a pénz garantáltan be fog érkezni.
Ugyanakkor e nem mindennapi lehetőség előnyei nem válhatnak kiaknázhatókká néhány külső és ezeknél jóval több belső feltétel teljesülése nélkül.
Sajnos jelenleg még mindig kapitalizmus alatt vergődünk, ezért nem lehetséges ignorálni az EU-n belüli vállalatok rentabilitását és érdekeit. Amennyiben minden cég szinte kizárólag az egységes belső piacra támaszkodhat, fékezett habzással szolgálván a nemzetközi kereskedelmet, akkor az unió lakosságának és vállalathálózatának egyaránt szükséges oly tőkeerőssé és gazdaggá válnia, hogy csak ezen a tekintélyes belső piacon rentabilitásuk egésze és profitjuk oroszlánrésze biztosítható maradjon. Ezt jelenleg nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen elérni, mert az EU legnagyobb része a fentebb tett megállapításaimnak megfelelően igencsak dezintegrált, koránt sem egységes piac, ahol a tagállamok gazdaságpolitikái egymás országai vállalatainak működését ássák alá. Tehát ez esetben is szükségessé válhat a radikális reformok legalább egy részének abszolválása.
Ha tökéletes békében és harmóniában szeretnénk élni e kontinensen, a belső, jelenleg kibogozhatatlannak látszó feszültségek csillapítása mellett szükséges a külső konfliktusok rendezése, mint amilyen az orosz-ukrán háború vagy az Izrael-Hamász konfliktus. Ezek módjára javaslataim nincsenek, nem az én kompetenciám ilyenekről dönteni. Erőszakos fenyegetés esetén kizárólag a tökéletesen összezárt, egységes fellépés segíthet ellenségeinket eltántorítani az agressziótól. Ezt a NATO kereteibe ágyazván kizárólag Amerika érdekeivel egyező módon tehetjük meg, tagállami szinten pedig senki nem képvisel jelentős erőt ilyesféle stratégia érvényesítéséhez. Ezért az egyetlen működőképes lehetőség az EU tagállamai hadseregének megszervezése egy közös, NATO-szintű, de arról leválasztott ernyő alá, amely azonban továbbra is működhet szövetségben a NATO-val, csak nem az fog nekünk közvetlenül dirigálni.
Mindezen törekvés nem feltétlen ássa alá az amerikai érdekeket, mert olvastam egy tervezetről, mely a kelet-ázsiai országokat, név szerint Japánt, Dél-Koreát, Tajvant és a Fülöp-Szigeteket egyesítené a kínai expanzionista törekvések leszerelésére egy közös katonai szövetségben, melynek működése hasonló lenne a NATO-éhoz.
Egy hármas katonai szövetség létrehozatalával akár még erősödhetne is a nyugat geopolitikai befolyása a harmadik világ és a lázadó államok felett, mert a NATO tekintélyes adminisztrációs terhektől szabadulhatna meg, a közös ernyő alá vont EU-s hadsereg meg foglalkozhatna önállóan az orosz és kínai fenyegetésekkel, mely tenziók mindegyike nyerhet magának akár diplomatikus megoldást, mivel kiváltképp a Kínához való közeledésünket jelenleg Amerika szabotálja, Putyin agresszív viselkedését meg nagyban tüzeli a Moszkvához az idő múltával egyre közelebb és közelebb telepített NATO-támaszpontok megléte. Amennyiben az amerikai kolonializmus legalább itt Európában visszaszorulna, miközben az unión belül megszületne a NATO-hadsereg ütőképes alternatívája, talán az oroszok is hajlamosak volnának egy értelmes békeszerződés iránti engedékenységre.
Persze ezek mind teoretikus lehetőségek, leginkább arra kívántam kilyukadni, hogy az EU úgymond globális történelem-befolyásoló ambícióinak feladásával, vele elengedhetetlen feltételként a belső kohézió radikális megerősítésével megteremthető egy olyan közös Európa, mely a külvilággal való lehető legharmonikusabb viszony ápolásán kívül saját belső működésében is fenntartható, rentábilis, s ami még fontosabb, prosperáló marad. Utóbbi lehetőség abszolválását viszont az EU jelenlegi gazdasági szervezését meghatározó hayeki neoliberális ideológia nem teszi lehetővé, mert az állami szabályozóktól mentesített vadkapitalizmus, mint kiderült igencsak siralmasan teljesít a lakossági igények (=belső kereslet) kielégítésében, állami források és külső tőkeellátottság híján ezen vállalatok nem képesek egy bizonyos szintnél nagyobbra növekedni, a tagállami korlátok pedig továbbra is nagyban akadályozzák az amerikai monopol és oligopol vállalatokkal, vagy akár a koreai csebolokkal konkurálni képes cégek kibontakozását.
Az EU prosperáló, harmonikus és rentábilis egységes piaccá alakításához ezért mindenképp szükséges az amerikai birodalmi érdekekről való legalább részleges leválás, a hadipolitika és geostratégia kizárólag belső és külső fenyegetettségek elsimítását és béke megteremtését szolgáló átalakítása, továbbá az EU jelenlegi gazdasági modelljének kukázása, mert ez a szupranacionalista eszközökkel érvényesített libertárius téboly a komplett társadalmat tönkre vágja.
Ennyi fért ebbe az esszébe, de az EU szükségszerű reformjának részletezésével egy komplett könyvet meg tudnék tölteni, ennyit meg köszönöm szépen, nem kívánok gépelni.
