A hagyományőrző magyar:
(A két világháború és ’56 után) az iskolában „Ismerd meg a Szovjetuniót” vetélkedőt rendeztek, és nem honismereti versenyt.
De ez nem a magyargyűlölet miatt volt, hanem a kommunista internacionalizmus végett. A Szovjetunió voltaképpen tagállami tanácsok egyesülését jelentette. Nem volt nemzet, mert nincs olyan, hogy szovjet nemzet. Tehát nem a magyar nemzet meggyalázása volt a cél a szovjet dicsőség hirdetésével, hanem az emberiség nemzetek feletti egységének összekovácsolása. Más kérdés, hogy ez nem jött össze.
A mostani 50-es korosztály tehát nagyon traumatizált, míg a 20-30-as generációk tökéletesen belecsúsztak a fogyasztásba, mert ők már ebben szocializálódtak. Ők a nemzeti identitásnál sokkal fontosabbnak tartották, hogy a Túró Rudi mellett Snickers is legyen, meg Mars. A 40-50 évesek azonban már megtapasztalták, hogyan használják ki őket a multicégek, nem véletlen, hogy rengetegen kilépnek a munkahelyükről, és elmennek vidékre, kétkezi munkát végezni, hogy a saját kezükkel alkothassanak. Mindnyájan látjuk, hogyan szaporodnak a kis farmok, ahol sajtot termelnek, illóolajat készítenek, bort, kézműves kenyeret.
Aztán szép sorban tönkre is megy az összes. A magyar vállalkozók meg a multicégeknél is jobban kizsigerelik az embert.
A fogyasztói társadalom pedig arra törekszik, hogy ne legyenek olyan emberek, akik büszkék a nemzeti hagyományaikra és a nemzeti termékeikre, mert akkor nem fognak fogyasztani. Nem fognak egy tízezer négyzetméteres üvegházban előállított paradicsomot vagy paprikát venni, ami hiába szép piros, ha semmi íze nincs, mert fontos lesz nekik a minőség, és az, hogy hazait vásároljanak akkor is, ha azért egy kicsit többet kell tenni vagy többet fizetni.
Nem fognak enni meg inni, vendégségbe menni, zenés mulatságokra járni, akik büszkék a nemzeti hagyományaikra meg termékeikre? Maga mit szívott? A 2008-as válság után a nacionalista húrok pendítésével busás profitokat tudtak kieszközölni az ide települt külföldi multik!
A magyar zöldség-gyümölccsel nem az a baj, hogy többet kell érte fizetni, hanem a magas árszínvonal olykor ótvar minőséggel párosul. Gátlás nélkül bepakolják a földrögöt meg a kapanyomos krumplit a zsákba. Persze finom az 1600 forintos körte, csak hát… 1600 forint.
Nyugaton még drágább a zöldség-gyümölcs, sőt a hús is, mégsincs pofája semmi értelmes embernek minőségtelennek nevezni azokat (kivéve az angolokat, ők a saját konyhájukat maguk is megvetik).
A legtöbb ilyen vízízű hagyma meg felfújt paradicsom nem nyugatról érkezik, hanem Kínából. A mézről nem is beszélve, amit ott nagyüzemileg hamisítanak. De hát ők barátok ugye, őket nem szabad kritizálni.
Temérdek hungarikum nem is magyar eredetű. Hogy válhatott ikonikus magyar étekké a dél-amerikai paprika, krumpli, paradicsom? Miért dél-afrikai származású görögdinnyét termesztenek a magyar gazdák? Hát mi közünk hozzá? A közép-amerikai fingatós babhoz egy igaz magyar hozzá sem ér!
Ja, és ha kizárólag magyar sör lesz kapható a boltokban, akkor inkább örökre leszokom a sörivásról. Mert a magyar sör jobbára ótvar szar!
De nehogy azt higgye drága Csernus, hogy nekem minden szar, ami magyar. A Törley pezsgő pl. egész kiváló, valahogy mégsem kap annyi reklámot. Ugyanakkor nem lesz automatikusan nemes mennyei ambróziává a 2300 forintos sárgabarack, csak mert az 2300 Ft. És jó volna, ha az idegen földrészekről származó híres magyar étkek kapcsán nem fikáznánk a külföldet, amikor minden mai magyar hungarikumot úgy loptunk. Még a Túró Rudi sem magyar nasi, hanem eredetileg orosz.
A magyar konyha sem a világ legjobbja, a meglehetősen alulértékelt desszertjeink viszont abszolút kiválóak.
Magyarországgal tehát leginkább az a baj, hogy a középszerűséget kívánják felemelni és prémium portékaként beállítani. Azt a kevés jó cuccot meg rejtegetik.
A globalizált világnak nem az a fontos, hogy legyenek magyarok, meg csehek, meg szlovákok, meg görögök, hanem az, hogy egy multikulturális rendszer alakuljon ki, amiben mindenki ugyanazt fogyasztja.
Mintha a nagymagyar „keresztény-konzervatívoknak” az volna a fontos, hogy legyenek csehek meg szlovákok. 😀 Akik a Trianonnal lecsipkedték az ország kétharmadát. Mintha a magyar kormánynak nem az volna a célja, hogy senki ne létezhessen, aki nem fideszes. Pláne ne gondolkozhasson másképp.
Kontra: a nacionalizmus célja megakadályozni a felismerést, hogy elsősorban mind emberek vagyunk hasonló sorssal, életúttal, gondokkal-bajokkal, és csak másodsorban beszélünk X nyelvet, fizetünk Y pénznemmel, nyűglődünk ZS-kategóriás törvények nyomása alatt. A vallási-kulturális-etnikai különbségek az egyes népek között már jóval komolyabb feszültségeket keletkeztetnek, de azoknak kevésbé van közük a nacionalizmushoz.
Akkor ugyanis olcsóbb legyártani a termékeket, mert minden ország egyformát kap.
Hát ja, pont ezért különbözik országonként a Fanta narancstartalma. Emellett a 80-as évek automatizációs hulláma óta kis szériában is gazdaságos a legtöbb fogyasztói cikk előállítása. Ez az „olcsóbb legyártani a termékeket, mert minden ország egyformát kap” mantra az 50-es évek vasfüggönye mögött bírt érvénnyel, amikor az országokat elaknásított határvonalak vették körbe. Tehát megintcsak a fordítottja a valóság annak, amit a Csernus mantráz. 🙂
Megfigyelhetjük, hogyan hódítanak teret nálunk is az amerikai cégek és márkák, jönnek a divattrendek, az ünnepek, a halloweentől a Valentin-napig.
Érdekes, mert Armani vagy Louis Vuitton üzletek szinte kizárólag a Váci utcában meg az Andrássy úton fordulnak elő, a Mayo Chix meg a Saxoo London viszont minden magyar tévéműsor szponzora közt ott szerepel. A 90-es években iskolakezdés előtt szinte minden vidéki üzletben kizárólag Budmil táska volt kapható.
Az pláne nem igaz, hogy minden amerikai ünnep helyi eredetű volna. A Szent Patrik-nap például ír hagyomány, amely ország csaknem fele akkora lakossággal bír a magyarsághoz képest. A halloween kelta hagyományokból (mai Skócia) táplálkozik, a Valentin-nap pedig római eredetű ünnepség, amit a VIII. század óta ünnepeltek. Amerika csak átvette és kommercializálta ezeket az eseményeket, de nem maga találta ki.
Paradox módon éppen az amerikai nacionalizmus gátolja meg, hogy más nemzetek termékei, hagyományai amerikai földön megvessék a lábukat. Tehát amcsi termék mehet külföldre, de külföldi cuccok Amerikába ne tegyék be a lábukat.
Amerikai mozi nyereséges lehet csak amerikai színházakban vetítve, Magyarországon soha, vagy csak nagyon primitív színvonalúak számíthatnak sikerre. Utoljára az 1997-es Csinibaba és a Miniszter Félrelép bizonyult úgy nyereségesnek, hogy kizárólag magyar mozikban mutatták be őket.
Ha tehát nincs hollywoodi vagy újabban koreai film a magyar mozikban, akkor semmilyen nem lesz, mert lehetetlen kizárólag magyar piacra méretezvén nyereségesen filmet forgatni.
Már most is létezik olyan réteg, amelyik meg tudja és hajlandó is megfizetni a kézműves hazai termékeket, a jövő útja pedig végképp ez lehet, mert az emberi fajt nem arra találták ki, hogy mindenféle kínai webshopokból rendeljen árut halomszám.
Tán maga teremtette az emberiséget, hogy ily precizitással képes értekezni a preferenciáinkról?
Ha nem létezik azoknak az olcsó és szar kínai áruknak megfizethető magyar alternatívája, akkor garantáltan nem ez lesz a jövő. Nincsenek is például magyar autó vagy háztartási gép márkák, laptopok, elektronikai cikkek, semmi ilyesmi.
Egy ideig lehet fantasztikusan izgalmas, hogy a világ minden létező cucca között turkálhatsz három forintért, de egy idő után ráunsz arra, hogy csupa szemét meg gagyi vesz körül, és folyton fáj a hasad, mert ki tudja, mi minden vackot ettél össze éveken keresztül.
De ugyanezen vackok tripla árcédulával a nyakukon és „Made in Hungary” felirattal a hátukon hirtelen megnemesülnek.
Nemrégiben hallottam egy történetet egy lányról, amely jól példázza ezt. A lány éveken át egy multinál dolgozott marketingmenedzserként. Aztán egy szép nap kilépett, és elköltözött egy kis faluba, mert hiányzott neki a magyar táj, és el akart menekülni a városból. Létrehozott egy kézműves pékséget, és meg tud belőle élni. Rengeteget kell dolgoznia, de szereti, amit csinál, a vállalkozása virágzik, és a környék összes menő éttermébe ő szállítja a kenyeret, a boltját meg mindennap kiürítik a helybeliek.
Itt falun is nyílt egy külön bejáratú pékség, két év sem kellett hozzá, hogy csődbe menjen. Egy fecske nem csinál nyarat.
A legtöbb ember azt gondolja, hogy bonyolult dolog, mondjuk, kecskét tartani, aminek a teje a legkevésbé allergizáló, és a kecskesajtot is sokan szeretik. Pedig egyszerű a feladat, bár az igaz, hogy nagyon melós: kibérelek havi 5-10 ezer forintért egy területet, ami a kutyának se kell, odaeresztek öt kecskét, a villanypásztor vigyáz rájuk, én meg odajárok, megetetem, megitatom, majd megfejem őket. Előbb csinálok magamnak házi sajtot, majd kiderül, hogy ízlik a környezetemben élőknek, és eszembe jut, hogy készíthetnék eladásra is.
Csernus valahogy mégsem csap le a kiváló lehetőségre, ehelyett norvég papírra vetett betűömlennyel fertőzgeti a magyarságot. Arról meg csak álmodozzon bilibe lógó kézzel, hogy egy gazdaságos mennyiségű kecske tartására alkalmas földterületet 5-10 ezerért megkap.
Nálunk a gyerekek abban nőnek fel az óvodától kezdve, hogy ha valami nem jön össze, akkor kudarcot vallottál, béna vagy, megbuksz és megbélyegeznek.
Így van. Ezért nem létezik remény sem a kiemelkedésre.
Az ünneplő magyar:
Ott leng a házakon a nemzeti lobogó, az önkormányzatok teszik a dolgukat, a falvakban is megszervezik a kis helyi ünnepségeket, de hogy a hétköznapi ember március 15-én nem azzal fog foglalkozni, hogy mi történt 1848-ban, az biztos. Örül, hogy nem kell bemennie dolgozni.
Bezzeg a nemzetáruló liberális Hollandiában és Norvégiában tudnak önfeledten ünnepelni az emberek. Hollandiában a Konigsdag napján az egész nép az utcán csapat narancssárga lufisisakban, a norvégok végzős ünnepségén, a Russefeiringen pedig a fiatalok egyen-kantárnadrágba bújván és norvég zászlókba bugyolálván magukat három teljes héten át vedelnek és buliznak. Az amerikai zászló is ott lobog az USA minden közintézményén, hotelén, oktatási intézményén és a magánlakások felén.
Ezekben a lippsi fertőkben érdekes módon nem szégyen ünnepelni és a nemzeti színekbe borítani az országot. Miért szégyen hát magyarként önfeledten és felemelkedetten ünnepelgetni? Tán csak nem azért, mert egy erőszakos szekta önkényesen kisajátította magának a nemzeti szimbólumokat, azok viseletének jogát párthűséghez vagy ideológiai elfogultsághoz kötötte feltételül, és akik nem a nép felett önkényesen basáskodó karhatalom istenség ukázait éltetik feltétel nélkül, azok nem lehetnek magyarok?
Egy liberális ne viseljen már kokárdát, hát ez Petőfi örökségének megcsúfolása! Nem azért harcoltak elődeink 48-ban, hogy ne az abszolutista uralkodóink ukázait követgessük feltétel nélkül! Lyukas zászlót micsoda pofátlanság már október 23-án a Kossuth-térre vinni a libsiknek! Hát ők kommunisták, kizárólag az egykori KISZ-es és MSZMP-s titkárok lehetnek a Maléterek és Salabertek méltó utódai!
Azt sem értem, hogy merészelik Kossuth térnek nevezni a parlament előtti placcot, amikor mindenki jól tudja, hogy Kossuth Lajos nemzetellenes vadlibsi szabadkőműves volt!
Tán nem az aberrált, ordas és ferde nemzeteszmény az oka ünnepeink érdektelenségbe fulladásának? Azért nem tudunk ünnepelni, mert már idehaza is szégyen lett magyarnak lenni. Egy szélsőséges és erőszakos szekta kisajátította magának a magyarság jogát.
Az egyik barátom arra is emlékszik, hogy az egyik osztálytársa a rendszerváltás előtt azért kapott igazgatóit, mert volt rajta kokárda, négy évvel később meg azért, mert nem volt.
Na, erről beszélek. A hatalom célja idehaza nem a társadalom életvitelének megszervezése a lehető legigazságosabb módon, hanem a korlátok és ellenállás nélküli hatalmaskodás és gyötrés. A kiszámíthatatlan, viszont elkerülhetetlen terror, amihez voltaképp lehetetlen alkalmazkodni.
Manapság nagyon gyakran találkozhatunk olyan emberrel, aki sem a munkát, sem a földet nem tiszteli. Nem becsüljük az ennivalót, mert hatalmas a túltermelés, és a felesleget kidobjuk a kukába.
Itt valami nem stimmel, mert ha nem becsüli az ember a munkát, akkor hogy lehet temérdek élelem, és mindenből hatalmas túltermelés?
Az egyik, néhány éve szőlőtermesztéssel is foglalkozó barátom mesélte, hogy amikor először összegyűltek a pesti haverjaival szüretelni, annyira nem értettek hozzá, hogy megkértek néhány környékbelit, segítsen nekik. Az egyik pesti srác viszont sosem csinált még ilyet, és nála mindenhová ment a szőlő, csak nem a puttonyba. Ezt látva odament a barátomhoz az egyik helybeli, bizonyos Károly bácsi… félrehívta a barátomat, és azt mondta neki: ezzel a bottal egy kicsit üssél már rá a kezére annak a fiúnak, mert a földre potyog a szem! Károly bácsi számára a szőlő, a gyümölcs a rengeteg munka eredményének a szimbolikája volt. Ő nagyon jól tudta azt, amit a hanyag pesti szüretelő nem, hogy ha valaki hagyja a földre esni, pocsékba menni a termést, az azt jelenti, hogy az illető nem tartja tiszteletben azt rengeteg a munkát, aminek köszönhetően a szőlő megtermett.
A Biblia meg azt mondja, hogy a lepotyogott szemeket ne gyűjtsétek össze, hanem hagyjátok meg a jövevényeknek. Plusz a gyümölcs ideális esetben saját magától is megterem, nem az ember kezében van tehát a termés bősége, hanem az Istenében. De az ilyen „segíts magadon” hozzáállás ezt a tényt nyilván fejtetőre állítja.
Úgyhogy inkább erre a Károly bácsira kéne akkorát verni, hogy leszakad a dereka.
Az öntudatos magyar:
A nagy többség valószínűleg azért cserélte le a nagymama parasztbútorát skandináv cuccokra, mert az utóbbi olcsó és főleg praktikus, könnyű és lapra szerelhető, sokkal könnyebben lehet mozgatni, sokkal kevesebb ápolást meg törődést igényel. Lehet, hogy szétesik három év múlva, de akkor bemegy az ember az áruházba, és ugyanúgy a vállán hazaviszi a következő polcot, nem kell komoly logisztikával leszervezni, hogyan jusson haza a 350 kilós tömörfa könyvespolc.
Meg is indokolta, miért jobb a skandináv cucc a magyarnál. Mire hát a fölös szájjártatás a hitványabb és használhatatlanabb magyar bútorok feltétlen imádatának szükségéről? Honnan veszi, hogy három év múlva szétesik a másik? Mert enélkül nem állná meg helyét az érvelése?
A fiatalok azért ezt tartják trendinek, mert ezt tolják eléjük minden lehetséges fórumon, és azért a gyorsétterembe mennek, mert mindenhonnan az zuhog rájuk, hogy az milyen menő. De ha megmutatjuk nekik, hogy a gyorséttermen kívül is van élet, akkor oda fognak szokni, és az lesz a trendi és a menő.
A nagy francokat. A hagyományos éttermek bukása immár világméretű jelenség, mert órákat várni a kajára totál inkompatibilis azzal a létmóddal, amelybe belekényszerülünk. Ilyen hülyeségekről, hogy kizárólag a kitalált trendek határozzák meg az emberek életvitelét is kizárólag az ilyen csernusi gazdasági analfabéták tudnak fantáziálni.
Az egyik barátom mesélte, hogy a kamasz fiánál látja, az ő generációjukban a meggazdagodás, a pénz a mindenek fölötti érték.
Talán mert a retardált szüleik azt verték a fejükbe, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, hogy tiszteletben kell tartani a temérdek meddő munkát, amely által a szőlő magától is megterem, meg kemény munka mindenek felett, akkor is, ha az sikerélmény helyett csak leépíti és tönkre teszi az embert. Meg hát nem is tudom melyik boomer meg Kádár-kori nemzedékek kapcsán terjedt szét országszerte a mantra, hogy ezek az anyjukat is eladnák száz forintért. Tán csak nem a Csernus-generációról van szó?
Meg aztán ha a kevéske pénzünket is elveszi tőlünk ez a boomer söpredék, akkor mi marad nekünk? Az agresszív ütleg meg a háromszázötven kilós szekrény? Ezt a hányingerkeltően istentelen és materialista kultúrát tiszteljük és szolgáljuk minden erőnkkel?
Én soha nem olyan erőszakosan viselkedem, mint akár a fogyasztói társadalom, akár a politika, csakis ajánlatokat fogalmazok meg. Ha ugyanis a másik megérzi, hogy amit javasolok, az pusztán egy lehetőség, onnantól kezdve azt is tudja, hogy dönthet bátran, vagy elmenekülhet. Rajta múlik, hogy ennek függvényeként gyáva magyar vagy bátor magyar lesz-e.
Íme a mentális erőszak, az érzelmi diktatúra.
Megadja Csernus a választás illúzióját, majd vázolja, hogy automatikusan elfogadod és követed, amit ő mond, vagy alanyi jogon gyáva vagy. Olyan választási lehetőség nem létezik, hogy a barom, valós létben működésképtelen okoskodásait sutba vetem, és mellette tudatos és bátor maradok.
Ugyanígy működik a rendszer is: nem alkalmaz nyílt erőszakot, nem cipel el a gulágra, nem tördeli le a körmeidet, pusztán törvényekkel, jogszabályokkal, paragrafusokkal, mentális befolyásolással, titkosszolgálati eszközökkel, megfigyeléssel és digitális diktatúrával elintézi, hogy a puszta esélyed se lehessen meg arról az útról letérni, melyet az megszab számodra. És akármivel is próbálkozol, mindig a kezében marad az összes ütőkártya. Ha mindent megteszel, hogy a lehető legalázatosabban szolgáld a rendszert, akkor is megbüntethet vagy ellehetetleníthet.
