Kína minden egyes gyártósorról legördült iparcikk előállításával és amerikai szerzőtől származtatott CD, könyv, mozijegy, videójáték vagy akár játékkonzol eladásával súlyos összegű részesedést fizet az amerikai gigamultiknak, melyek eme akciónak hála tovább növelhetik gazdasági hegemóniájukat a nagyvilágban és befolyásukat az otthoni törvényhozásra (dereguláció), miközben a nagyvilágban esetlegesen ringbe lépni szándékozó konkurenciáit csírájában fojthatja el.
A Kínába, Délkelet-Ázsiába és Dél-Amerikába kihelyezett rabszolgatelepek hadának hála a nyugat népe is megnevelhetővé vált, immár nyakló nélkül lehetett utcára dobálni ama milliókat, majd százmilliókat, kik a rohamosan csökkenő reáljövedelmeiknek hála kétségbeesésükben kölcsönökkel voltak kénytelenek kiesett keresetüket pótolni.
Hála az égnek kiderült végül, hogy Kínának több esze van ennél. Rendszerkényszerből belementek ugyan a WTO-diktátum ratifikálásába, ám ezzel párhuzamban a háttérben megkezdték az amerikai technológiák és szellemi termékek kopírozását, majd maguk képére formálását.
Mialatt tehát a nyugat tőkés rétege önelégülten hátra dőlhetett, hogy sikerült Kína népességét a világ összeszerelő üzemeinek rabszolgáivá transzformálniuk, a vállalatok által átnyújtott tervrajzokat, műszaki leírásokat, szabadalmi eljárásokat roppant alapos vizsgálódás alá vetette a helyi műszaki és tudományos elit.
A 2008-as válság alkalmával még Kína húzta ki a világot a totális összeomlásból, eddigre azonban egyértelmű sikerrel zárult törekvésük, hogy a nyugat technológiáit és szabadalmait lemásolják, majd elkezdjék azok módosítására épített termékeiket a helyi piacokon forgalmazni. Ugyan jóval előbb megszületett már, de a kínai nagy tűzfalnak hála a globális internettől elszigetelt helyi intranet közösségi hálózatok és digitális pénzügyi szolgáltatók virágzó ökoszisztémáját hozták létre, melyek nem voltak kénytelenek versenyezni a nyugat Facebook-jaival és Twittereivel, valamint azok törvényi regulációinak megfelelni. Ugyanakkor saját belső piacukon mindenre (is) alkalmas szuperappokká fejlődhettek, melyeken egyetlen felhasználónévvel tweet-elhetünk, lájkolhatjuk barátaink és ismerőseink fotóit, indíthatunk élő adást telefonunkon, és még fizethetünk is rajtuk keresztül az üzletekben vagy webshopokban.
A 2010-es évek közepére Kína digitális ökoszisztémája bizonyos fokon felülmúlta a nyugat antiszociális médiáinak egyre inkább közösségbomlasztó képességeit. Elon Musk alaposan el is irigyelte eme roppant kifinomult szuperapp-struktúrát, s a Twitter felvásárlásával igyekezik e platformot a kínai formulára épülő szuperappá fejleszteni. Más kérdés, összejön-e neki.
Amerika ugyan észlelte az olcsó kínai termékváltozatok elburjánzását az ország belpiacán, ahol egy iPhone-nak tökéletesen megfeleltethető Huawei telefon fele akkora árcédulát kap, ám a folyamat végül nem nyert retorziót, mivel a tőkések jobban féltették a saját birodalmaikban abszolválható profitnövekményeiket, semmint utána menjenek az eleve eladhatatlan méregdrága vackokat lekopírozó kínai cégeknek. Meg aztán eme belpiaci vállalatokat a kínai állam védi a külföldi beavatkozástól, az pedig nem fogja a nyugati multik által rá erőszakolt, lakossági jólétet szabotáló diktátumokat ratifikálni.
A folyamatok következtében a 2010-es évek végére elmérgesedett a viszony a nyugat és Kína között. Donald Trump 2016-20 közt regnáló amerikai elnök első ízben vetett ki vámokat a Kínából beérkező nyersanyagokra – pedig a WTO értelmében ez nyilvánvalóan tilos. Ugyanezen elbánást nyerték el a COVID-karantén feloldását követően a kínai elektromos autók, melyek első ízben a nyugati gyártók hegemóniáját is kikészítik, profit-lehetőségeiket szabotálják.
Megfordult hát a kocka, s láthatjuk az imperialisták képmutatását a szituáció kapcsán: amint egy termék, szolgáltatás vagy szabadalom nem az ő köreikből érkezne be az éterbe, egyből kapják a vérszemet, s pakolják büntetővámjaikat, tilalmaikat az idegen árukra. Ugyanígy járt a TikTok is, amelyre ugyan egyáltalán nem sikerült rábizonyítani a felhasználók utáni kémkedés tényét, mégis kerek perec betiltotta azt az amerikai törvényhozás – hacsak nem hajlandó az appot készítő Bytedance átadni a szoftver és a komplett szerverfarm közvetlen felügyeleti és kontrolljogát a Szilícium-völgy kezébe.
Mindezek ellenére Kína napjainkra a globális piac legnagyobb nettó exportőrévé vált, mely privilégiumot – a már nevezett nettó exportőrséget – a nyugati világban egyedülálló módon Németország engedheti meg magának. Ez viszont Kínához képest mégiscsak tizedötöd akkora népességgel bír, ennek megfelelő belső kereslettel, gazdasági erő ide vagy oda.
Ily körülmények közepette a nyugat egész egyszerűen nem engedheti meg többé, hogy határait lezárja a Kínából beömlő tucatáruk előtt, még ha azok el is dugaszolják a kikötőket. Ehelyett eltűrik a többek közt busás állami támogatások végett olcsósított elektromos járművek dömpingjét, vele az otthoni technológiai hegemónia egyre hevesebb kibontakozását, mely folyamatnak hála az appok, szociális média és elektromos háztartási cikkek kopírozását követően a kínai állam immár saját márkatermékek, chipgyártó technológiák és szabadalmak (indítva az 5G-vel) fejlesztésére bazírozik.
Kezdenek hát apadni az imperialista nyugat profitforrásai, a kreditkártya-rabszolgaságban tartott lakosság pedig kénytelen lesz elsajátítani ama keserű felismerést, hogy az adósságokból finanszírozott fogyasztás az ő életüket is behelyezte a totalitárius bér, bérlet -ás adósrabszolgaság szabadulhatatlan körforgásába, csak hogy 50 dollárral olcsóbban kaphassák meg azt a fránya Playstationt.
Ismeretes ugye a kapitalista szlengben az „Út a szolgasághoz” kategóriájú Hayek-féle filozófiai vonal, mely szerint a központi tervgazdaság, az állami szabályozás és kontroll, valamint a magántulajdon hegemóniájának hiánya keletkezteti az elkerülhetetlen zsellérsorsot. A kínai állam mindegyiket aktívan műveli, mégsem vezette el a népességet szabadulhatatlanabb szolgasághoz annál, mint azt a privát aktorok uradalmára bízott magángazdasági szisztéma tette. Ahol az emberek hitelkártyára kénytelenek vásárolni a napi betevő parizert, lakáshoz meg legfeljebb örökség vagy élethosszig való eladósodás árán juthatnak. A magántulajon szentsége oda juttatott minket, hogy a tárgyai birtokolják az embert, nem pedig fordítva.
Bár a kapitalisták roppant egyedi és leutánozhatatlan géniuszoknak tartják magukat, egyfajta tulajdonságában mindegyik egy kutyának számít: azt képzelik, az emberek örömmel és kiváltképp individuális szabad akaratukból vetik magukat a járom alá, mert maguktól vagy eleve éhen döglenének, vagy legalábbis semmi ötletük nem volna eladható és megélhetést szavatoló termékek kifejlesztésére.
Kínában ugyan kiváltképp a vallásos kisebbségekre és politikai ellenzékiekre rendkívüli elnyomás nehezedik, a Kommunista Párt egyáltalán nem törekszik kivétel nélkül mindenki „felemelésére”. Kína nagyvárosaiban és technológiai civilizációjában élők száma jelenleg sem lépi túl a 250 millió főt. 1,2 milliárdnyian tehát továbbra is a megszokott rurális körülmények közt végzik önfenntartó tevékenységüket. Mindez innen a nyugati perspektívából hívható nyomornak, objektíve pedig az alkalmazotti léten felül a nyugati társadalom kizárólag az azonnali éhen halást kínálja alternatívaként. Valaki vagy bér, bérlet -és adósrabszolga, vagy pedig nem létezhet, nem maradhat életben.
Ez a fajta ideológiai szürkehályog a kapitalisták szemén keletkezteti aztán a vakfoltot, amelynek hála azt képzelik, a nyugati népek örömből és egyéni kezdeményezésből vetik alá szabad akaratukat a kapitalisták kontrolljának. A feudalista földesurak világában évszázadokon át tartotta magát ama mondás, hogy a szolga örül annak, ha szolgálhat, hiszen születésétől fogva fellépő indíttatásának hála egyszerűen ilyen a természete. Onnan lehet tudni, hogy valaki irányításra termett elmével jön a világra, hogy eleve nemesi vagy királyi családba születik. Platón idejében úgy tartották, a nemeseknek bronz folyik az ereiben, a középkorban pedig a kék vérű megnevezéssel illették őket.
Az efféle ideológiák keletkeztették aztán a maguk korában a bolond királyokat meg a széthulló birodalmak elmebeteg és belterjes szaporodást művelő utódait, kiket aztán a feudalizmus elmúltával a népharag vasvillákkal kergetett tova.
Kína tehát egy trójai falovat ültetett az imperialista nyugat lelkébe. Úgymond kényszerből elfogadta a WTO-diktátumokat, majd kezdetben nagy titokban, később egyre nyilvánvalóbban lenyúlta, aztán átdolgozta a nyugat kikezdhetetlen gazdasági előnyt szavatoló technológiáit. Mindezt kizárólag Kína volt képes megtenni. Sem a kis védtelen nemzetek, melyeket könnyű szerrel lerohantak volna gazdasági bérgyilkosok, sem az elégtelen belső keresletet prezentáló népes országok (Indonézia, Fülöp-Szigetek vagy akár India) nem volnának képesek erre a műveletre.
A kérdés pedig, hogy mi lesz ezután. Nem véletlen Amerika félelme a BRICS-től annak ellenére, hogy a komplett organizmus egymást gyűlölő vagy belső összeomlásban agonizáló országok diszfunkcionális tömörülése. A BRICS célja – ellentétben a balos propagandákkal – nem egy új birodalom létrehozatala és felemelése USA vagy EU-mintára, hanem az ezek pénzügyi uralmától való függetlenség elősegítése.
