A tőke egzisztenciális válsága és zombiapokalipszise
Ám minden mindennel összefügg alapon a munkaerő halódása és lélekveszejtése nem marad sokáig legalul. Ahogy fentről lefelé, úgy lentről felfelé is kibontakozhatnak a rendszer végső megsemmisülését szavatolni képes folyamatok.
A tőke újabban a mesterséges árfelhajtás és hiánygenerálás által elérhetetlenné tett szükségletek mellett egyéb javakat is előszeretettel von meg a lakosságtól a maga igényeinek kielégítésére. Ilyenek voltak a GPU-k 2023-24-ben, és most a memória, illetve SSD árak fatális elszállása, amiért azok tömeges felvásárlására hosszú hónapokkal előre leszerződtek a mesterségesintelligencia-vállalatok.
Ez minden idők legszörnyűbb pazarlása a privát tőke élősködő természetének kielégítésére, ugyanis az adatcenterekbe pakolt GPU-hegyek a napi 24 órás agyonterheltségük következtében még ideális hőmérsékleti körülmények közt tartván őket sem bírják 150-180 napnál tovább.
Ez még hagyján, de az elszabaduló keresleti sokk véglet az Nvidia úgy srófolhatta sokszorosára e speciálisan preparált GPU-k árát, hogy mellette a lakossági szereplők, kiváltképp a gamerek már nem juthatnak hozzá a részükről igényelt hardverekhez. Azaz a GPU gyártói kapacitás száz százalékát szívja el magának aranyáron a mesterséges intelligencia, miközben azok kényszerűen fogyóeszközökként kezelése megakadályozza rövid -és középtávon a kínálat stabilizálódását. Ezzel párhuzamban a tőkét is megsemmisíti, hiszen eme rendkívüli árfelhajtással kísért esztelen bevásárlási hullám pénzügyi fedezetét teljes egészében a magántőke nyújtja! Kiknek kapcsán kibeszéltük immár a mesterséges intelligencia fejezetnél, hogy egy örök milliárdos veszteségeket generáló ágazatba szálltak bele nagy boldogan, amelyből kilépés a soha el nem érkező profitabilitás napjáig nincs, vagy azonnal rendszercsőd a következmény.
A privát tőke mindent elszívó hegemóniája és a pénzügyi megtérülés fájó hiánya kivérezteti a termelő gazdaságot. Nvidia GPU-kra meg SSD-kre nem feltétlenül csak gamereknek van igényük, hanem mondjuk médiamunkásoknak, SSC-knek, gyártó vállalatok mérnöki és tervezőrészlegeinek, állami nyilvántartóknak, vagy akár szimpla irodistáknak. Már most bejelentették egyes vállalatok, hogy az újabban akár 64 GB RAM beszerzését megkövetelő PC-s játékok elburjánzásának véget kell vetni, mert a közeli jövőben megfizethetetlen luxussá válik minden, 16 GB-nál több memóriát magába fogadó asztali PC vagy laptop beszerzése. Közben a telefongyártók meg azzal riogatnak, hogy végérvényesen megszűnnek a belépő kategóriás eszközök, mivel a RAM és statikus memória megfizethetetlensége végett ilyeneket nem lehet többé gazdaságosan gyártani.
Tehát a privát tőke most ott tart, hogy a saját folyamatos veszteségeket halmozó befektetéseinek további pumpolása érdekében teljességgel kifekteti a személyes érdekkörén kívül eső gazdasági szereplőket, lakosságot, de még államokat is, mert alapvető informatikai alkatrészek válnak jó időre megfizethetetlenekké.
Nem tudják a tőkések, esetleg szándékosan eltitkolják, hogy eme húzásukkal beindítják a komplett rendszerük megsemmisülését kibontakoztató Domino Day-t. Lássuk, miképp teszik.
Mivel a lakosság éppen teljességgel agyonfinanszírozott negatív létszínvonalon van tartva, eme abszurd viszonyrendszer közepette fenntartható fizetőképességi szintje nem állhat meg többé, amennyiben jövedelméből nem képes megfizetni a munkaképessége fenntartását szolgáló eszközöket. A rendszer ugyanis kizárólag az által marad a megmaradás szintje alatti equilibriumában viszonylag stabil, hogy az élősködő rendszer fenntartására az ember továbbra is kényszerítve van. Máskülönben az ember a gazdasági világválsághoz vagy 2008-hoz hasonlóan egyszerűen nem fizetné tovább adósságait, amennyiben nem látna többé reményt a sikeres és maradéktalan visszatörlesztésre.
Az ember most azért nem adhatja fel adósságai törlesztését, mert egyrészt a rendszer a 2008 előtt megszokott protokollhoz képest nem indít ellene azonnali végrehajtást és kilakoltatást, amennyiben kötelezettségeit nem tudja fizetni, ehelyett a megfizetetlen részletek folyamatos ide-oda tologatása mellett némi haladék nyújtásával extra terheket és büntetéseket vet az emberre. Viszont a szerződését akár hosszú éveken át nem mondják fel. Másrészt, mivel a lakossági szereplők immár illúziók szintjén sem rendelkeznek saját tulajdonnal, a negatív jövedelmezésű munkájuk feladásával nem marad hova zuhanniuk, vagy hogyan életben maradniuk.
Az ember úgymond életben maradási kényszere annak totális inszolvenciájáig megakadályozza, hogy fizetendő kötelezettségei alól kifaroljon. Ezért, amíg csak éhen nem hal, az ember mindig finanszírozni fogja negatív létszínvonalának költségeit a munkáltatója és eladósítója számára, akár a saját létfenntartása rovására.
A viszonyrendszer csak úgy fordulhat meg, ha az ember kötelező fizetnivalói immár a munkaképessége negatív bér melletti fenntartását sem teszik lehetővé. Mint 2008-ban, egy véletlen elszálló törlesztőrészlet, megfizethetetlenné váló árszínvonalú munkaeszközök, a negatív bérszínvonalú munkavégzés tartós művelését lehetővé tevő egyéb feltételek, mint pszichoterápiába járás, gyógyszerek kapkodása, folyamatosan tornyosuló sárga csekkek és fizetési felszólítások mentális kezelésének képessége felszámolódásával a mínusz létszínvonal kaszinógulágja végérvényesen bezárja kapuit. Innentől fogva már a negatív jövedelem folyamatos újtatermelése sem szavatolható munka által.
A privát tőke felépítette babiloni bábeltorony-szisztéma a maga AI lufijával, kreditekkel finanszírozott személyi létfenntartásával, dinamikus árazású termékeivel, központi megfigyelő-hálózatával, illetve törvényileg, jogszabályi kitételekkel meg bírságok, pénzlevonások hadával érvényesített illúziója végérvényesen szertefoszlik.
A cirkusz bezár, a kenyér elfogy, a fagyizóból eltűnik a fagyi, a kaszinóból a zseton, s színtiszta pucér vázként megmarad a rendszer eredendő lényege, a gulág.
2008-ban ha az ember tönkre ment, földönfutóvá vált, a tőke még kettőt jól belerúgott, miközben kevéske keservesen gyűjtött vagyonkájától is megfosztatásra került.
Mostanra a szabvány dolgozó embertől nem maradt mit elvenni, az egyetlen, személyét a rendszer szorongató vergődésében tartó erő a létfenntartás kényszere. Amennyiben a létfenntartás puszta esélye is felszámolódik a rendszeren belül, az emberek feladják végtelen adósságszolgálatukat, a pénzrendszer összeomlik, s megszületik a nagy nyomorúság, amelyhez hasonló soha nem volt a Földön, s eztán sem lesz.
A parazita saját magával együtt kinyírta a gazdatestet, s most a közös sírás-rívás elkerülhetetlen lesz.
Amennyiben a kapitalizmus végső összeomlásának elkerülhetetlenségét kívánjuk igazolni, nem hozhatjuk fel példaként szabvány módon a rendszer megelőző összeomlásait, mert minden korábbi válságából a tőkés rendszer megerősödve kerekedett felül. A kapitalistákat nem érdeklik az eddigi összeomlások, mivel azok mindennemű következményeit, sőt utólag kiváltó tényezőiket is rá tudják kenni a lakosságra.
A kapitalizmus végső pusztulását igazoló tényező, ha maga a tőke kerül egzisztenciális válságba, amikor nem képes többé a maga végtelen akkumulációjának lehetőségét szavatolni. S ennek pillanata érkezett el az AI-lufi kipukkanásának, a privát hitelezés csődjének, illetve a munka alapú társadalom halálának hála.
A tőke tehát nem talál többé magának extra profitlehetőségekkel kecsegtető befektetési lehetőségeket, mivel tökéletesen körbeért ama gyűlöletlánc, amely által sorban hagyományos kizsákmányolással, technológiai fenyegetéssel, fiktív tőkével, financializációval, s legvégül a vásárlók és ügyfelek kifosztatásával a vég nélküli tőkehalmozás folytatható volna.
A privát tőke immár nem képes megtérülés kósza ígéretét sem magukban hordozó innovációkat felkutatni, s a tőkenövekmény egyre apadó forrásainak hála az minden elérhető financiális eszközt egyetlen lóra feltévén az előbb-utóbb valahogy csak megoldható globális AI-transzformáció sikerében bízik, miközben a lakosságot mínusz létszínvonalon tartja, a valódi gazdaságot kiéhezteti, az összes elérhető fiktív és immár egyre több kézzel fogható eszközt a maga parazitikus elszívógépezetének fenntartására áldoz.
Ám a privát tőke igencsak híján van befektetőknek az utóbbi néhány évben, ezért valószínűsíthető következmény, hogy alig pár esztendő leforgásán belül a jelenleg nagyvilágban üzemelő mintegy 15 ezer tőkealap 80%-a zombicéggé válik.
A COVID-karantén kezdete óta a tőkeportfolio-vállalatok alig egyharmada jutott pénzutánpótláshoz, miközben a folyamatosan felbomló startup-kultúra nyomán elveszejtett összegek javát a végtelen vagyonextrakció instrumentumaira pazarolták a rendre újra meg újra végtelen időkön át megújuló személyi hitelkonstrukciók, finanszírozott létszükségletek és bérelhető szoftverek képében. Mind olyan innovációk, melyek nélkül az emberiség mára gazdagabb, boldogabb és egészségesebb lehetne.
Az AI-nál látott körbefinanszírozás szisztémája arra enged minket következtetni, hogy a pénzleszívás külső forrásai immár teljes mértékben felszámolódtak. Azaz a privát tőkénél ragadt temérdek pénz, ám annak sokasítására nem tudnak újabb módozatokat kitalálni, ezért a vállalatok saját maguk közt passzolgatják ezeket az összegeket, miközben a kibogozhatatlan virtuális tranzakciók hálójában semminemű értékelhető árú, termék, szolgáltatás nem cserél gazdát. Úgy nő a GDP, hogy vele a semmi termelődik, na meg persze fokozódó lakossági nyomor.
Bennfentes jelentések szerint a privát tőke immár az összes AI-jon kívüli alapjából von el forrásokat vagy fosztja ki azokat pénzügyileg (asset stripping-gel) a digitális transzformáció finanszírozására. Amint ezek elfogynak, a tőke, mint a kapitalista társadalom gazdaságszervező instrumentuma megszűnik létezni.
A privát tőkealapokból már menekül elfelé a kevéske életképes és lelkiismeretes munkaerő, akik ezt a fenntarthatatlan Ponzi-sziszémát legalább ideig-óráig még serényen foldozgatták. A tőke elkerülhetetlen csődjével bekövetkezik a kapitalizmus totális összeomlása, ám ahogy a legutóbbi nagy gazdasági világválság alkalmával, sajnos az emberiség nem ússza meg a folyamatot össznépi nélkülözés és nyomor kibontakozása nélkül.
Az új 1929
A privát hitelezés szisztémája éppen összeomlóban van. Ugyanezen intézmény csődje robbantotta ki a kapitalizmus megelőző egzisztenciális válságát is!
A privát kredit temérdek rákfenével és hátránnyal bír a 2008-ban befulladt banki hitelezéshez képest. Először is, a bankok (mivel az államok mellett egyedül nekik van pénzteremtési joguk) jegybanki alapkamat plusz néhány százalékért megelőlegezik a privát tőkealapoknak új, úgymond nem hivatalos hitelkonstrukciók kifundálását. Ez a már gazdagon sorolt fogyasztói hitelek, vedd meg most és fizess később, finanszírozott létfenntartás, illetve személyi kölcsönök és autólízingek világa.
A privát tőke, mivel egyetlen éltető eleme a minél hatalmasabb profit összeharácsolása, megígéri befektetőinek, hogy amennyiben ezen a rendkívüli kockázatokat magukban hordozó, ugyanakkor szabvány banki hiteleknél jóval magasabb kamatozású pénzügyi trükkök bevezetési díját és behajtási költségeket megfinanszírozzák, akkor a biztos és stabil megtérülést kínáló megtakarítási számlákkal és kötvényekkel ellentétben többszörös összegeket nyerhetnek vissza.
A jegybanki alapkamatok évtizedes nulla környékén tartása rendkívül kedvezett a financializált létfenntartás rendszere kibontakozásának, hiszen a magántőkealap kockázata a számára mindössze 2-3 százalék kamatozás mellett elérhető banki hiteleknek hála minimálisra redukálódott, miközben ők maguk ügyfeleiken 15-30 százalék közti kamatokat, vagy szolgáltatássá alakított termékek esetében korlátlan ideig megújuló előfizetéseket vezettek be.
Cuppantak is a milliárdosok a lehetőségre, mint gyöngytyúk a takonyra, szinte sírva könyörögtek a magántőkének, hogy az fogadja be pénzüket. Mondani sem kell, a milliárdosok gazdagodása és a társadalmi vagyoni egyenlőtlenségek fokozódása turbó fokozatra kapcsolt a 2010-es években.
Azonban fenekestül felfordul a helyzet akkor, ha ugyanezen konstrukciók égbe lövellő infláció, rekord magasságú jegybanki kamatok és végletesen elburjánzó megélhetési válság közepette kerülnek fenntartásra, mert ekkor a lakossági szereplők esetleg csődbe menekülvén felmondhatják fizetési kötelezettségeiket, s a radikálisan növelt kamatokat immár azok sem tudják fizetni, akik kedvezőbb környezet mellett még képesek lettek volna a tejelésre.
Ekkor egy érdekes szitu bontakozik ki. Először is a bankok megnövelik a kamatrátáikat, mégpedig az új jegybanki alapkamat +2 százalék szabvány szintre. Erre tesz még rá a privát tőke plusz 15-30 százalék haszonrátát, melytől a vagyontranszformáció zavartalan lefolytatását alulról felülre reméli. Csakhogy a lakossági szereplők kölcsönei sorra dőlnek be, s ezek magas számából eredő veszteségek lassacskán kezdik meghaladni ama 15-30 százalék közé belőtt mozgásteret, amely szintje alá menvén a tőkések immár nem gazdagodnak, hanem pénzt vesztenek.
Kritikus mennyiségű, a példa egyszerűsítésének kedvéért 15-30 százaléknyi kockázatos hitel bedőlésével a konstrukció csődje nyilvánvalóvá válik.
Megkezdődnének a tömeges behajtások, csakhogy akad egy csúnya bibije a folyamatnak. Ellentétben a bankokkal a privát tőke bajosan hajthat végre fedezetként szolgáló ingatlant vagy ingóságot, illetve tilthat le jövedelmet. Ahhoz, hogy a behajtást megkezdhessék a tőkések, külön erre a célra rendelt behajtókat szükséges foglalkoztatni, vagy töredék áron eladni a tartozást egy adósságkezelőnek, mint amilyen mondjuk az Intrum.
Ahhoz, hogy a privát tőke a megtérülés reményét keletkeztető behajtást megkezdje, szintén szükséges a meghatározott radikálisan megemelt kamatozású bankhitelt felvennie. Ennek költségét ráterhelheti ugyan az adósaira extra kamattételek vagy végrehajtási díjak formájában, de így az adós még inkább fizetésképtelenné válik. Ezért szokásosan bevett módon, ha más nem segít, a kamatkockázatot egyszerűen szétdobják az összes fizetőképes adós közt, így az ő kölcsöneik is jelentősen megdrágulnak.
Végül a tartozások tömeges bedőlésének hála a komplett konstrukció csődöt mond. Amennyiben ez a csőd korlátozódik egy-egy hitelcsoportra, addig nincs gond, ám mikor a sevizahitelekhez hasonlóan (melyek ugyan banki ügyletek voltak, de ugyanúgy spekulatívak, mint a privát tőke ármánykodásai) rendszerkockázattá fajul a bedőlő hitelek szisztémája, legutolsó mentsvárként vagy kimentik az államok a pénzintézeteket, vagy gazdasági depresszió következik be.
Jamie Dimon, a JP Morgan Chase vezérigazgatója immár kétségbeesetten kongatja a vészharangot, hogy a privát tőke parazitikus hitelkonstrukciói a magas jegybanki kamatoknak és a lakossági keresleti válságnak hála fenntarthatatlanokká válnak, azaz hamarosan be fognak csődölni.
A privát tőke nagy rákfenéje, hogy miközben a bankszektorral és államokkal ellentétben kevesebb jogi lehetőséget birtokolnak az adósaik megnyúzására, ugyanakkor ők pénzteremtési jog híján a hagyományos bankoktól kénytelenek hiteleket felvenni, azaz ha ők bedőlnek, velük együtt a bankszektor is válságba kerül.
Mialatt a financiális parazitizmus lakosságra nehezedő béklyói folyamatosan sorvadnak, a kapitalizmus totális összeomlásának vagy épp megmaradásának kulcsa kizárólagos érvénnyel ama „magnificent seven” vállalat kezében van, akik a mesterséges intelligencia lufiját feszülésig fújták.
Az AI-transzformáció egyre kevéssé hihető csodája az egyetlen, amely megmentheti a kapitalizmust a végső pusztulástól. Minden más esetben a rendszer totális csődje elkerülhetetlenné válik.
Steve Keen poszt-keynesiánus közgazdász elmagyarázza, mi történik a kapitalizmus következő nagy gazdasági világválsága alkalmával.
Az 1929-es összeomlás közvetlen kiváltó oka volt (merthogy természetesen temérdek egyéb tényező kedvezett az összeomlásnak), hogy adósság alapú kereslet találkozott egy rendkívül alacsony inflációs környezettel. Magyarán a szükségleteket előállító lakossági szereplők úgy adósodtak el, hogy törlesztési kötelezettségeiket nem tudták munkából vagy kereskedelemből teljesíteni, mert a jövedelmük nem nőtt együtt a hiteleikkel. E folyamatot hívják a szlengben adósság-deflációnak: az adósság szintje a jövedelmekhez képest folyamatosan emelkedik, majd egy idő után, pláne kamatnövelés hatására az ember immár nem tudja fizetési kötelezettségeit teljesíteni.
A COVID előtti időszakot szintén alacsony inflációs környezet körítette, több országban még deflációt is elszenvedett a lakosság. Ez normál körülmények közt üdvös volna, de nem egy eladósított rendszerben, ahol a defláció felszámolja a törlesztési képességet.
Magas adósságok kombinálása deflációval katasztrófához vezet. Ezt látjuk Kínában az Ingatlanlufi 2021-es kipukkanása óta.
Az adósság és munkanélküliség szintje közt negatív korreláció fedezhető fel. Minél eladósodottabb egy társadalom, az annál szorgosabban lapátolgatja a GDP-t. Ezért akarja Orbán teljesen elárasztani a lakosságot a maga ótvar CSOK, babahitel, munkáshitel meg Otthon Start Plusz konstrukcióival. Viszont a lakosság teljesítőképessége véges. Előbb-utóbb eljön az a pont, amikor az ember a fennálló pénzügyi kötelezettségei teljesítésére képtelen, ekkor megkezdődik a hitelek tömeges bedőlése, s vele a nevezett korreláció megfordulása. A végrehajtásoknak és büntetési tételeknek hála az adósság egy ideig növekszik, de aztán a tömeges végrehajtásoknak vagy a megfizethetetlen hitelek leírásának hála csökkenésbe fog, ezzel együtt a munkanélküliség megnövekedik.
A modern kapitalizmusban minden összeomlást a magánadósságok elszabadulása generál, mert az államadósságok megfizetése és leírása egyaránt egyszerűbb a lakossági szereplők hiteleinél, akik a pénzügyi szorongattatás mellett mentálisan és lelkileg egyaránt megviselődnek, végül akár depresszióba vagy önfeladásba is sodródhatnak a személyes megélhetési válságaiknak hála.
Historikus tapasztalatok szerint a lakossági eladósodottság 170%-os szintje felett indul be a rendszer összeomlása. Pontosan ekkora mértéket öltött az amerikai lakosság eladósodottsága 2008-ban. Jelenleg, 2025-ben kezdi elérni a 200%-ot a lakossági adósságállomány szintje!
Nehogy azt higgyük, a munka alapú társadalom pedánsan teljesítő mintaállamaként elénk citált Kínában különb a helyzet: ott 194% a lakossági eladósodottság mértéke.
A japán gazdaság 1990-ben bekövetkezett összeomlásának előestéjén a privát adósságok szintje a GDP 217%-án tetőzött. Ez volt a háztartások adósságállományának valaha mért legmagasabb csúcsa. A japán gazdasági lufi kipukkanását 30 éven át húzódó ún, elveszett évtized kísérte, amikor a foglalkoztatás, eladósodottság szintje és a GDP egyaránt folyamatosan stagnált, olykor kis mértékben vissza is esett.
Vajon a privát tőke fenntartotta adósságszolgálat összeomlásával nem egy új 1929 van kibontakozóban?
A kapitalizmus kukába való. De mi következik helyette?
Az ostoba kapitalisták hitvány értékítélete szerint a rendszer totális és visszafordíthatatlan összeomlása kizárólag az olyasféle „konspirátor szocialisták” érdeke, mint amilyen én is vagyok. Ehhez képest maguk a kapitalisták mondják el, élen a privát tőke aspiránsaival és a mesterséges intelligencia vállalatok fejeseivel, hogy a részükről ha törik, ha szakad, mindenképp kierőszakolásra kerülő gazdasági transzformáció célja egyben a kapitalizmus lecserélése valami másra. No de mire is?
A felemelkedő új arisztokrácia, kiket hívhatunk technokratáknak is kifejezett célja, hogy az ő korlátlan istenemberi hegemóniájuk kibontakoztatása és megszilárdítása előtt ne álljanak többé olyasféle áthatolhatatlan akadályok, minthogy nekik mindenféle országonként eltérő államhatalmi szabályozásoknak kelljen megfelelni, hogy a saját feltőkésítésük érdekében maguk is a hivatalos pénzrendszer instrumentumait legyenek kénytelenek annak sajátos szabályrendszere szerint (mint kamatok megfizetése, kockázat vállalása, befektetések tétele, stb.) használni. Nem szeretnének továbbá a további milliárdosodásuk elősegítésére lakossági szolgáltatásokat kitalálni, innoválni, egyáltalán bárki kívánságát lesni, akik nem ők maguk és közvetlen udvartartásuk.
Szóval a kapitalista rendszer végső, totális összeomlásának elősegítése maguknak a kapitalistáknak vált személyes szívügyükké, akik saját rendszerük beépített, egyébként folytatólagos jelleggel lazítgatott szabályait immár kifejezett béklyókként élik meg. Kiváltképp ama követelményt, hogy nekik a milliárdossá válás érdekében muszáj legalább valamit termeltetniük a kizsákmányolt lakossággal, vagy újabb meg újabb népnyúzó konstrukciókat kitalálni.
Most a körülmények árja oly tökéletes viharban kulminál, hogy a hagyományos oligo-kapitalista elit (az ilyen Jeff Bezos félék), karöltve a finánctőke milliárdosaival, a FAANG vállalatok fejeseivel és a Donald Trump szerű elszabadult hajóágyúkkal valóban eszközölhetik a kapitalizmus szétverését.
A jelenlegi gazdasági rendszer trónján csücsükélő elitek szerint bár a kapitalizmus ugyan menthetetlen, ellentétben a korábbi rendszerösszeomlásokkal saját maguk hatalmát még meg képesek tartani a mesterséges intelligenciával.
A transzformáció sikere esetén egy olyan technológiai alapú neofeudalizmus jön létre, amelyben a hatalmukat az új rendszerbe átmentő oligarchák genetikai kiválasztottsági alapon maradnak trónon, miközben uradalmukat hadseregek és rendfenntartás híján az algoritmikus diktatúra által betonozzák be, regnumukat pedig örök időkön át megszilárdítják a szervtranszplantációnak és gyermekek vérének lecsapolásával nyerhető adrenokrómnak hála.
Az eljövendő új világrend kötelező érvénnyel követendő vallási-filozófiai irányzata a sötét felvilágosodás, melynek hittételei szerint egy diktatórikus monarchiával megtámasztott libertárius rendet szükséges létrehozni, ahol az országhatárok felbomlanak ugyan, ugyanakkor minden egyes település valamely milliárdos (egykori) vadkapitalista diktatórikus kontrollja alatt áll, aki egy személyben határozza meg a város gazdasági életének minden tényezőjét, miközben természetesen a legfontosabb intézmények az ő kezeik közt összpontosulnak.
Ezek az új oligarchia-uralom alatt álló városok egyben szabad államokként is funkcionálnának, mégpedig részvénytársasági formában, teljes mértékben kizárván a lakosságot a demokratikus jogok gyakorlásának lehetőségéből.
A globális gazdaság előzetes összeomlasztásának fontos szerepe bizonyul a jövő gazdaságának felépítésére nézvést. Miután a globális lakosság minden vagyona és pénzkereseti forrása felemésztődik, a nemzetközi oligarchák fillérekért markolhatják fel a komplett planéta minden létező és elérhető javait. Az emberek könyörögni fognak majd, hogy az életben maradási joguk preferált gyakorlása érdekében az új rendszer részesei legyenek.
Az új modellben a köznép nem nyer beleszólási jogot saját életébe, továbbá nem hajszolhatja a maga belátása szerint a boldogságot. Központilag szervezett oktatásban sem részesülhet, mert a demokrácia és általános oktatás intézményei a techno-oligarchia szerint elpuhították az elmét, így az emberiség természetes túlélési ösztönei többé nem működnek. Jogokat követelnek maguknak, megszavaznak maguknak mindenféle hazug, korrupt politikusokat, majd az uralkodó elitektől várják, hogy az szolgálja őket munkahelyek nyújtásával meg speciális fogyasztói igényeik kielégítésével.
Az új arisztokrácia nem kíván igazságot szolgáltatni a gyengének az erőssel szemben, egyenlő jogokat biztosítani a rászorulóknak a kizsákmányolókhoz képest. Az új kasztrendszer aszerint kerül berendezésre, ki szolgálja hithűbben az új uralkodó osztály hatalmát és ki kellően intelligens az algoritmikus diktatúra fenntartási feltételeinek rendezgetéséhez.
Az uralkodói szuperabundancia (amikor az uralkodó osztály tagjai korlátlan hatalmaskodási jogot nyernek a természet, emberiség és szétosztható javak mellett) megköveteli a munkás osztály leselejtezését, akik nem érdemelnek maguknak civilizációs keretek közt felhúzott lakhatást, megtermelt élelmet, sem nem nyernek jogosultságot a meggazdagodásra vagy a boldogságra. Természeti körülmények között az embereknek az elemekkel és ellenséges törzsekkel kell küzdeniük, ezért milliárdok kizárólagos érvénnyel választható sorsútja ebben a rendszerben az éhezők viadala marad, rezervátum-körülmények közepette, hiszen a hasznosítható és profitforrássá formálható területek és nyersanyag-kincsek kizárólagos tulajdonosa valamely városállami oligarcha lehet.
Az e rendszer felé vezető nagy összeomlás előidézése érdekében viszont muszáj a mesterséges intelligenciát amolyan globális istenségnek megfeleltethető állapotba pofozgatni, ezért a világméretű AI-transzformáció utópiájának hajszolása akár a komplett reálgazdaság feláldozása és az emberiség egy bizonyos meg nem nevezett hányadénak leselejtezése árán is elsődleges prioritást élvez számukra.
A kapitalizmus végső pusztulása tehát ugyanúgy érdekük a tőkés eliteknek, ahogy nekünk, egyszerű köznépnek is, csak éppenséggel ellenkező okokból.
