Parlament előtt a kakukkfiókákat kiszűrő német törvénytervezet

0

Figyelem! Ez a cikk jóval a Revolife indulása előtt keletkezett, és archiválási céllal került az oldalra. A benne szereplő információk esetleg elavultak lehetnek.

Egy új törvénytervezet szerint a nő köteles lesz megnevezni gyermeke biológiai apját, amennyiben az nem a gyermeket nevére vevő férfitől származik. Az indítványt Heiko Maas, a német igazságügyi miniszter nyújtotta be. A német kormány szerdán már adoptálta is a kakukkfióka-törvényt, melynek természetesen még át kell mennie a parlamenti szavazáson.

Heiko Maas, Németország igazságügyi minisztere

Az újfajta joggal azok a férfiak élhetnek, akik gyanítják, hogy nem tényleges apjai gyermeküknek. Ekkor a bíróság elé terjeszthetik ügyüket, ahol a nőnek kötelező megneveznie partnerét, akivel a fogantatás pillanatában együtt volt. Az esetlegesen palánkon átdobott, valamint gyerektartásra kötelezett férfiak kártérítésre is jogosultak lennének, melyet a biológiai apával szemben érvényesíthetnek maximum 2 éves időtartamra vonatkozóan. „Magasabb szintű jogi védelmet kell biztosítanunk a „hamis” apák számára” – nyilatkozta Heiko Maas a törvény bevezetése szükségességének indoklásaként.

A bíróság elé citált asszonyoknak a tárgyaláson joguk lesz hallgatni a valódi apa személyéről, ez esetben az ítélőszékre lesz bízva, hogy – kártérítésre kötelezhető egyéb személy hiányában – a titkolózó nő milyen büntetésre számíthat. Emellett az is lehetőségként esik számba a biológiai apa kilétét védendő, hogy neve az átvert férfi számára titokban maradjon, ám a kártérítés ekkor is jár. A nő bizonyos esetekben elkerülheti a büntetést, de csak akkor, ha a gyermek bizonyíthatóan nemi erőszak vagy vérfertőzés eredményeképp fogant.

A hivatalos tájékoztatás nem szól arról, hogy a bíróság előtt kikötött ügyek esetében kerül-e sor kötelező apasági teszt végrehajtására. Németországban reprezentatív kutatások még nem készültek az átvert apák számáról, különféle felmérések 4 és 10 százalék közé teszik azoknak az eseteknek a számát, amikor nem a gyermeket nevére vevő férfi a biológiai apa.