Lengyelország példáján nyert kiváló visszaigazolást a tény, hogy a munka alapú társadalom elsődleges kiváltó oka a globális demográfiai katasztrófának
Minél munkább alapúbb egy társadalom, annál szélsebesebben haldoklik kifelé. Mindezen tény nemhogy korrelációt, hanem egyenesen kauzációt sejtető igazolást nyer az elébünk feltétel nélkül követendő példaként citált, kipusztulás peremén vergődő államok sorának példáján, mint amilyen Dél-Korea, Japán, Tajvan, Szingapúr és újabban immár Kína is.
Derék pártállami viktátoraink könnybe lábadt szemekkel hintik vízió nélküli vizionárius elképzeléseiket a Kárpát-Medence vég nélkül gyötört népének elméjébe, hogy amennyiben mi is megtanulunk kinézerekké alakulván heti 100 órákat ledolgozni, úgy édentől nyugatra a mesés munka alapú földi Paradicsom benépesítőiként fogyhatunk el nagy boldogan, hiszen jól láthatjuk a mi derék kis munkakerülő munkafasiszta Viktorkánk ténykedésének következményeit a születésszámokon. Ahogy Kelet-Ázsia, úgy lassacskán a Duna-menti Pannon Köztársaság is büszkén és széles léptekkel menetel a totális demográfiai katasztrófa felé.
Persze lehet, Hogy Magyarország nem a leghithűbb példája az ázsiai termelési mód elsajátítása keletkeztette kihalás folyamatának, hiszen egészen egyedülálló módon szerény kis hazánk gazdaságpolitikai innovációk terén igencsak úttörőnek számít: bár a népesség egyre gyorsuló ütemben fogy, a gazdasági mutatók nemhogy felfelé, de egyenesen a sárga föld irányába orientálódnak.
A magyar lakosság tehát keményen dolgozván és testi-lelki-mentális leépüléseit becses gyűjteménybe rendezvén a mélyszegénység csodás ajándéka melletti kihalást választja.
De mi a helyzet az ellenpéldákkal, amikor az ország GDP-je szárnyal, a termelékenység egyik rekordot dönti a másik után, s ráadásul – ellentétben Magyarországgal ugye – a heveny túrórudihiány ellenére is százezrével támolyognak haza Angliából az energikus és tettre kész fiatalok?
Hát ez: Lengyelország a neoliberális gazdasági csoda legfrissebb – s voltaképp egyetlen – példájaként papíron kezdi lepipálni a dél-európai államok gazdasági teljesítményét, jövedelmek és fogyasztás terén pedig, hála többek közt a termékek és szolgáltatások rendkívül alacsony árszínvonalának a lengyelek anyagi értelemben lassan nagyobb bőségben élnek a balkanizálódó angoloknál.
S valami mégsem stimmel, mert a mesés, amerikai szövetségi minimálbért lepipáló minimumjövedelmeket, a magyarhoz képest lassacskán dupla létszínvonalat produkáló, keresztény-konzervatív Lengyelország férfijai és asszonyai valahogy az ázsiai államokhoz hasonló intenzitású „termékenységi magatartást” produkálnak.
Az elmúlt egy évben a lengyel lakosság lélekszáma a folyamatos intenzív hazavándorlás ellenére 158 ezer fővel csökkent, amely adat az EU-s szinten abszolút mélypontnak megfeleltethető 1,11-es termékenységi ráta felmutatásához elég.
2025 januárja-szeptembere között 181 ezer lengyel csecsemő született, 11 ezerrel kevesebb az előző esztendő azonos időszakához képest.
Az elmúlt évtizedben a lengyel lakosság átlagjövedelme megduplázódott, a családi pótlék összege a szánalmas magyar alamizsnával ellentétben 75 ezer forint / gyermekre nőtt, a munkanélküliség soha nem látott mélypontot verdes és a nem kizárólag ócska pártállami viktorkai retorika szintjén megnyilvánuló családtámogatási szisztémába forgatott 8%-nyi állami költekezésnek hála sorra nyílnak az országban a bölcsődék és az óvodák. Mindennek ellenére Lengyelország népessége most 1,5 millió fővel kisebb, mint volt 2014-ben.
A párválasztási és családalapítási szokásokat feltérképezni hivatott állami statisztikusok lesújtó ítéletet mondanak a fiatalság létperspektíváiról a randizás és ismerkedés terén, magyarán már az alapoknál elhibázott intézmény a komplett családpolitika.
A fiatalok, kiváltképp a szexuális energiák terén hagyományosan legaktívabbnak mutatkozó 18-24 éves nemzedék tagjai nem tudnak kivel meg hogyan (legtöbb esetben hol sem) ismerkedni, mert vagy elszólítja őket az ültetvény sokszáz kilométerrel odébb, a „költözz oda, ahol munka van” doktrína jegyében mindennemű jövedelem-növekményétől és spórolási esélyétől megfosztván a fiatalságot a rekordot döntögető bérleti díjakkal, vagy pedig mamahoteles lúzernek gúnyolt áldozatokként legfeljebb párnákat ölelgethetnek odahaza, de hús-vér szerető partnert biztosan nem.
2024-ben a lengyel 18-24 éves férfiak 40%-a saját elmondása szerint egyszer sem szexelt az elmúlt évben, ugyanezen korosztály női pedig magányosabbaknak aposztrofálták magukat a 75+-os kategória megözvegyült asszonyainál.
Érdekes diszparitás mutatkozik a két nem szexhiányában azok politikai irányultsága terén: a jobboldali férfiak és baloldali nők hirdetnek leginkább maguktól, vagy önkéntelenül szexuális absztinenciát.
A tinderezés trendisége ellenére az online társkeresés siralmas sikerrátákkal kecsegtet: a kérdőív összeállítása idejében párkapcsolattal rendelkezők 9%-a ismerte meg partnerét az interneten.
A családmodellt mindenesetre sikerrel verte szét a munka alapú társadalom. A fiatalság ama depresszív realitással szembesül, hogy nekik kell elmagyarázni a világ működését szüleik részére, mert azok kizárólag a központi propagandamédiából hajlandóak tájékozatlanódni. Az agyrothasztó agitációs propaganda végett a generációs konfliktusok felfokozódnak, olykor szakadásig fajulnak: a 45 év alatti lengyel nők egyötöde immár semmi kapcsolatot nem tart az apjával, ehelyett meglehetős gyakorisággal járnak pszichoterápiára.
Miközben fanatikus katolikus nemzetként a lengyel fiatalság 22%-a jár templomba, az oltár szentségének közelségében is egyre többször ütik fel fejüket az öngondoskodásra, lélekápolásra, manifesztációs technikák alkalmazására, illetve negatív emberektől való megszabadulásra buzdító szólamok. Eközben a női elme szótárából totál kikoptak a „norma”, „elvárás”, „kötelesség” meg ezekhez hasonló kifejezések.
A radikális transzformáció nem magyarázható a női nem diszkriminációjával, mivel már az 1980-as években több nő tanult egyetemen, mint férfi, a nemek közti bérkülönbség a legalacsonyabb az egész EU-ban, és az ország de jure kommunista múltja miatt a nők hosszú évtizedek óta tökéletes gender-egyenlőséget élvezhetnek.
Egyetlen tényező magyarázza a népességzuhanást a női hipergámia mellett, ez pedig a munka alapú társadalom. A munkának hála a fiatalságnak nem marad ideje és esélye sem ismerkedni. A diplomás nők felfutásának hála azok egyre nagyobb számban költöznek városba, míg a semmi támogatást nem nyerő, sőt olykor nyakló nélkül hibáztatott és büntetgetett férfiak maradnak a kistelepüléseken és zsákfalvakban. A felfelé házasodásnak hála a diplomás nők nem ismerkednek maguknál „alacsonyabb rangú” férfiakkal. Csakhogy a számító taktikázásuk megbicsaklik az elemi matekon: hol a diplomások tekintetében kétharmados a nők aránya, ott nem lehetséges kivétel nélkül mindenkit párba rendezni.
Lengyelország – s vele Magyarország – babadeficitje tehát nem a különféle, totális rendszerfüggőséget megteremtő és bebetonzó pénzügyi incentívák vagy a gyerekvállalási kedv hiányának köszönhető, hanem a természetesnek behazudott hagyományos családmodell bukásának és az aberrált, az ember mindennemű szellemi, lelki, pénzügyi és időbeli kapacitását önkényesen kisajátító, kontrolláló, végül felemésztő munka világának.
Magyarország a következő a hikikomori és NEET létmódot felfuttató államok sorában
Egyre csak terjeng nyugat felé a munka alapú társadalomból való – akár akaratlagos, akár kényszerű – kicsatlakozás filozófiája. A Japánból útnak indult hikikomoriság és az angolszász világban elrajtolt NEET létmód (nem tanul, nem dolgozik, nincs képzésben) végre Koreában, Kínában, s az Amerikai Egyesült államokban is megállíthatatlanul hódít.
Látható, hogy a gyilkos és emberiségellenes munkakultuszból való kicsatlakozás direktívája elsősorban a magukat munka alapú társadalmakként hirdető országokban toborozza rendíthetetlenül híveit, így pusztán idő kérdése volt, hogy a kapitalizmus végső megsemmisülését gerjesztő filozófia megjelenjen Magyarországon is.
És íme, az EconomX címlapon hozza a vonatkozó két, egymással összefüggő hírt, melyek szerint roppant aggódik a Karmelita kolostor (hmmm… vajon kik rejtezhetnek e sejtelmes építmény neve mögött) a magyar fiatalság egyre kezelhetetlenebbé váló életkezdési nehézségei miatt. Íme:
Magyarországon tízből egy fiatal nem dolgozik és mellette nem is jár iskolába. Miközben azokkal is van gond, akik megpróbálnak beilleszkedni.
Lassacskán a 30+-osak és 40-esek körében is hasonlóan biztató számokkal szembesülhetünk, hiszen a hatalom és a munkáltató kaszt egyaránt vállt vállnak vetve akadályozza meg az emberek balga törekvéseit a nemlétező munkaerőpiacra való visszailleszkedésre, lásd a további szemlézendő híreket alább.
Az exodus a kapitalizmusból megállíthatatlan. Tökmindegy, hogy valaki önálló elhatározásából dönt a vállalati ültetvény örök elhagyása mellett, vagy pedig a féléves „karrierlyukakat” és állásinterjún való brillírozás hiányát éhen döglesztéssel honoráló rendszer kényszeríti őket jobb belátásra, a folyamatok az elkövetők személyétől és cselekedeteitől függetlenül ugyanabba az irányba mutatnak.
az agytröszt arra jutott, hogy a mai fiatalok nincsenek könnyű helyzetben.
Azta, remélem jó sok milliós fizetést zsebre vágott ezért a nem mindennapi felfedezéséért. Tán egy közgazdasági Nobel-díjat is érdemes volna részére kiutalni.
Az Oeconomus szerint egy rendkívül gyorsan változó és elmagányosodó világban kell boldogulniuk, ahol meghatározó élményük volt a migrációs válság, a koronavírus-járvány, illetve az ezeket követő gazdasági és geopolitikai bizonytalanság.
Vagy inkább a pártállami terror, a szarba sem vett kiküldözhetett önéletrajzok százai, a folyamatos reálbér-hanyatlás, a hatalom gyilkos intézkedései és annak propagandamédiájával a nihilistává tett fiatalságra ráugrasztott hörgő-visító rokonhadak sokasága. Látható, hogy a hatalom örökre egy absztrakt (virtuális) térbe költözött, ahol immár semminemű viszonyt nem ápol a valósággal.
Eztán következik Panyi Miklós miniszterhelyettes részéről az ostoba magyarázkodás és kifogáskeresés: mennyi mindenen kellett keresztülverekednie magát ennek a 16 éve tomboló egyszemélyi totalitárius diktatúrának, hogy megteremtsék szerény kis országunk népessége részére a folyamatosan felszámolt munkavállalói jogok, uszító gyűlöletpropaganda, leépített hülyítési-pusztítási szisztéma, totalitárius bér -és adósrabszolgaság körülbástyázta békességet és biztonságot. Nehogy aztán elfelejtsük megköszönni nekik a temérdek népfejlesztő intézkedést, amelyeknek hála Magyarország graduálisan a sivatagok pápuái meg a jégtáblák eszkimói szintjére hanyatlik szellemi, mentális és anyagi színvonalában egyaránt.
Létrejött Európa legbiztonságosabb országa, amelyben a pártállam közvetlen szervezi és koordinálja a néppusztító intézkedései foganatosítása mellett a bűnözést (táskás emberek), korrupciót (650 milliárd), fiatalságot gyilkoló rendszerterrort (gyermekvédelem fedőnév alatt), és szervez központi pedofil-hálózatot (Szőlő utca). Természetesen, ahogy az erkölcsileg illendő, kegyelmet is nagyvonalúan gyakorol, kiváltképp amikor milliárdos NER vállalkozók adóhátralékainak eltüntetése vagy gyermekmegrontók szabadon engedése érdekében szükséges intézkedni.
A második cikk még érdekesebb, mert itt hallgathatjuk. pontosabban láthatjuk a munkáltató kaszt könnyfakasztó sirámait a fiatal munkaerő-állomány alkalmatlanságáról:
…A pályakezdő fiatal 3-4 nap múlva egyszerűen nem veszi fel a munkát, vagy a HR-snek sírva osztják meg a szörnyű felismerésüket, hogy mostantól szabályok és egy rendszer szerint dolgozniuk kell.
Tudatosul bennük a lélek elveszejtésének ténye. Ez az első halál. Érdekes amúgy ez a „dolgozniuk kell” frázis, hiszen a rendszer szava szerint az emberek maguktól és szívből jövő örömből dolgozzák halálra magukat, nem pedig kényszerből. Egyéb életszervezési lehetőséget pedig el sem tudnak képzelni.
…Amikor munkaerőpiaci kihívásokról beszélünk, akkor nem azokat a huszonéveseket említjük, akik egyébként örömmel és boldogan dolgoznak. Akkor van a kormányzatnak feladata, ha nem ez a helyzet.
Ekkor szükséges felállítani a munkaügyi sóhivatalokat, bullyingolni, büntetgetni a megélhetésüktől megfosztatott áldozatokat, elbuktatni őket az iskolában vagy az állásinterjún, stb. Bármi szóba jöhet, ami a nihilistává tett lakosságot vidám hikikomorik hadává transzformálja.
…A NEET-fiatalok (Not in Employment, Education or Training) hazai arányában nem érjük el az uniós átlagot, de a magyar szint még mindig magas, és az elmúlt években tapasztalhattunk egy emelkedést, ami elvileg megtorpant már.
Nocsak.
…Gyakorlatilag már az első osztályos kortól kötelező pályaorientációs mentorálás, és minden évben pályaorientációs napokat kell tartani az iskolákban. Idetartozik még az egyre népszerűbb diákmunka. A kormányzat azért támogatja diákszövetkezeteket, mert… segítheti a fiatalokat a későbbi beilleszkedésben.
Nagy lóf***t segíti.
A NEET-fiatalok csoportja tehát nem a munkaerőpiacról kiszorultakat, hanem azokat a fiatalokat foglalja magában, akik soha nem léptek be az aktív gazdasági életbe.
Tehát akkor akik egy ideig kétségbeesetten kaparnak, de a munkáltatók vagy az állam lehúzzák őket a vécén, azok bele sem számítanak a statisztikába. Így könnyű elviselhető szintre kozmetikázni a számokat.
…A tartós inaktivitás nemcsak egyéni szinten jár súlyos következményekkel (ideértve a jövedelmi önállóságot és az életkezdési lehetőségek hiányát), hanem társadalmi kockázatokat is hordoz.
Jövedelmi önállóság, amikor a dolgozó ember minden egyes mozzanatát a külvilág kontrollálja. Önkényesen levonható a jövedelme, büntetgethető, kirúgható, ellehetetleníthető stb. Beköltözik egy munkahely közelébe, ahogy azt a magasságos munkáltató istenség parancsolja neki, felveszi a CSOK-ot meg a babahitelt is, csakhogy legyen mi végett leláncolnia magát, aztán 1-2 hónap múlva meg rúgják is ki, mert akkora a létbiztonság meg jövedelmi önállóság ebben a pusztuló-hanyatló munkaposványban.
