Elkezdődött, amit előre jeleztem: himlővírust eresztenek ránk a globalista terroristák, hogy átvehessék a testünk és elménk feletti uralmat

0

Röpke fél évvel ezelőtt szóltam, hogy a háttérhatalom épp egy himlővírus ránk eresztését készíti elő, melyet a teljesen földbe állt és bebukott COVID-propagandát követően vetnének be amolyan B-tervként az emberiség leigázására. Azt gondoltam, néhány hónapnyi szusszanás azért megjár az elnyomó terrort követően, de máris riasztott a WHO, hogy itt vannak az első, majomhimlővel fertőzött egyedek.

A majomhimlőt az 50-es évek legvégén fedezték fel, ám közeli rokonával, a fekete himlővel ellentétben szinte lehetetlenség azt egyik embernek átadni a másik részére. Most mégis sikerült a művelet, melyhez nyilván semmi köze a kísérleti COVID-vakcinák immunrendszer-leépülést, valamint AIDS-et előidéző voltához.

Néhány nap leforgásán belül 12 országban jelent meg a vírus, s május 20-ig összesen 150 esetet sikerült dokumentálni. A WHO e cikk megírásának idejére időzítette egy válságtanácskozás összehívását, mely teljesen jogosan roppant aggodalommal feszélyez minket. Amit a WHO kifundál, abból semmi jó nem szokott kisülni.

A fekete himlő történetéről értekeztem már kellő terjedelemben a vonatkozó korábbi cikkben. A majomhimlővel kapcsolatban annyi kiegészítést tennék, hogy ez a vírus – a HIV-hez hasonlóan – leginkább nyálcseppekkel és nemi érintkezés útján terjed. A 80-as évek elejéig, mígnem a fekete himlőt teljesen legyőzöttnek tekintették, az utóbbi ellen bevezetett oltás 85% eséllyel megakadályozta a majomhimlő kialakulását is. 2019-ben kifejezetten majomhimlő ellen egy újfajta „védőoltást” is hivatalosan engedélyeztek.

Itt rejtezik a csapda, hiszen aki eleddig a COVID elleni oltakozást szerencsésen elkerülte, az jó eséllyel nem menekülhet meg a múltban valóban halálos járványokat előidéző vírussal szemben várhatóan előírandó kötelező oltástól, melybe belecsempészhetik ugyanazon anyagokat, melyeket nem sikerült az orvosi rendelőket elkerülő egészséges és életvidám emberekbe eregetni.

Az afrikai nemzetek jobbára együtt élnek a majomhimlővel, ahol egyszerű népbetegségnek számít a kórság, a nyugati országok azonban egyetlen ilyen esetet sem tűrnek el a maguk territóriumain.

A WHO már a válságtanácskozás összehívása előtt figyelmeztetett mindenkit, hogy mivel a különféle szabadtéri összejövetelek, kiváltképp az azokon jellemző nyálcserés ismerkedések és szexuális együttlétek elősegítik a majomhimlő terjedését, ezért tartózkodjon mindenki a fesztiválok és tömegrendezvények látogatásától.

További információkért a himlőjárvánnyal kapcsolatosan olvasd el a korábbi cikkemet!