Lesokkolta a gyógyszertárost, hogy a Moderna vakcinák dobozában a kockázatokat és mellékhatásokat felsoroló betegtájékoztató helyett csak egy üres fehér papírlap díszeleg

0

Komikus jelenetet kaphatott lencsevégre egy amatőr riporter, aki hivatalosan ama célból sétált be egy patikába, hogy emlékeztető oltását felvegye. Ahogy azt egy értelmes, jogaival és kötelességeivel egyaránt tisztában lévő polgártól illik, a harmadik dózis kísérleti vakcina felvétele előtt megtudakolta egy segítőkész patikustól, hogy az általa választott Moderna vakcina tekintetében miféle nem várt mellékhatásokkal kell számolnia.

Ahol nem szabotálják el a folyamatot, a rendelőkbe járuló oltatni kívánók elvileg kapnak a kezükbe betegtájékoztatót, mellyel pusztán két aprócska probléma akad: legtöbbször nem kapnak, ami súlyos törvénysértés, vagy ha mégis, mindössze egy roppant rövid, kivonatolt változatot, melyben nem szerepel minden lényeges információ az oltással kapcsolatban, ráadásul az annak biztonságosságát visszaigazoló tudományos kutatások eredményei is hiányoznak belőle.

Akad viszont a szállítmányok dobozában is egy szép nagy, lepedő méretű tájékoztató, melyet általában a patikusok és orvosok tartanak meg önálló tanulmányozásra, illetve az ügyfelek kérdéseinek tisztázására. Ebben elvileg már minden létező információ szerepel, melyek alapján az önálló polgár eldöntheti, szüksége van-e a booster oltásra, vagy sem.

Egy ilyen kiadványt szeretett volna kérni a dolgozóktól a videót készítő hölgy, mellyel kapcsolatban természetesen készséggel állt rendelkezésre a személyzet. Ugyan eleinte nem igazán volt fogalmuk arról, hol is keressék a nevezett papírt, a végzettség nélküli tudománytagadó nőszemély kisegítette őket azzal, hogy a tájékoztató után a vakcinák ampulláit tartalmazó dobozban ildomos kutakodni.

pikwizard-c164ab3dda12cbf5e70dff869ab1efc4

Miután előkerült az esztétikusan összehajtott lepedő, annak borítóján a „szándékosan üresen hagyva” felirat díszelgett. A tájékoztató anyag nyilván a kihajtogatandó részen szerepel.

Meg is kezdte az egészségügyi „prank” áldozatává lett gyógyszerész a bontogatást, majd sokkoltan vette észre, hogy a poszter méretű kiadvány teljesen üres! Kizárólag az annak kihajtogatása előtt is látott „szándékosan üresen hagyva” felirat árválkodik rajta!

Mivel a vakcinák dobozában semmiféle hitelt érdemlő, a tájékozott beleegyezést lehetővé tevő információ nem szerepel azok biztonságosságáról, a teljes szállítmányra a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó protokollt érdemes alkalmazni, vagyis azonnali hatállyal meg kell szabadulni eme förtelmes mérgektől, mielőtt még a mit sem sejtő naiv áldozatok véráramába kerülnének.

A videós hölgy és a patikus párbeszéde igazán komikus és tanulságos fordulatot vett a fiaskót követően:

pexels-anthony-shkraba-5214955

Nő: Szóval, ha mi nem tudjuk, mit injektálunk magunkba, akkor nem értem, hogy nevezhető ez informált beleegyezésnek.

Patikus: Önnek teljesen igaza van, és helytálló a véleménye. Egyáltalán nem kéne ezeket a vakcinákat kiadnom.

Nő: Akkor miért teszi?

Patikus: Mert én… mert nekem ezt mondták, és… minden, amit mutattak nekem, beleértve a pácienseimet, akiknek beadtam ezeket, azt jelezte, hogy… ez biztonságos.

Nő: Mely kutatások alapján állítja, hogy az oltás hatásos és biztonságos? Tudom, hogy ez egy kemény kérdés.

Patikus: Igen, így van, de sajnos nem tudok Önnek válaszolni. Most úgy érzem… teljesen kudarcot vallottam patikusként.

A beszélgetés a patikus bocsánatkérésével zárult, aki elismerte, hogy semmi tudományos adat nincs a kezében, ami a tájékozott beleegyezést lehetővé tenné. A hölgy udvariasan felhívta a figyelmet arra, hogy a nürnbergi perben a „csak parancsra cselekedtem”, illetve az „ezt mondták, hogy ezt csináljam” nem számítottak hitelt érdemlő kifogásnak a bitófa elkerülésére.