Még egyszer utoljára bejárhatjuk a siófoki Palace romos épületeit

0

Sok-sok elhagyatott ingatlan búslakodik magányosan országszerte. Egy részük évtizedek óta nem talál szerető gazdit magának, aki rendbe tenné és valamiképp hasznosítaná őket, másik részük pedig magába roskadva, teljesen földig rombolva várja sorsa beteljesedését.

A hajdanvolt Siófoki Palace Dance Clubnak sikerült valahol szarva közt a tőgyit eltalálni: a válság kellős közepén kívánnak szállodát építeni a helyére, ugyanakkor nyoma sem marad a sok-sok tinédzserkori szerelem fellobbanásának helyet adó építménynek.

A romos ingatlanokat felkutató és bejáró „Szellemvárosok Magyarországon” Youtube-csatorna üzemeltetői nyáron tettek egy utolsó nagy körtúrát a Palace épületében, melynek felvételét a napokban publikálták. A mintegy egy órás videón minden helyiség bejárásra került, még a tetőtérben található sztriptízbár is.

Aki a látottak alapján ihletet merítene, hogy Széplak-Felső egykori gyöngyszemét bejárja, már elkésett: januárra az építménynek már csak hűlt helye látható, maradványai hamarosan átadják helyüket a tulajdonos által megálmodott szállodának.