Beköszöntött a civilizáció alkonya, kezd az emberiség visszasüllyedni a barbárságba

0

Egy igazán izgalmas, jogok nélküli jövő vár minden elmeprogramozott rendszerszolgára. Ebben a kedélyes utópiában minden mozdulatunk és levegővételünk ellenőrzés alá kerül, parizert a boltban kizárólag a szén-dioxid hitelkártyánk terhére vehetünk. A széles tömegek lelkendezve éljenzik és tapsolják a demokrácia mindenféle pandémiák meg időjárás-viszontagságok rémképére alapozott felszámolását.

A modern rabszolgaság korában az emberiségre folyamatosan leselkedő halálveszélyek mantrázása mentén tartják a lakosságot a rendszer generálta megtévesztések bűvkörében. A műsortábla tökéletesen telített: a pandémia színház stáblistájának leforgását követi a háborús színház előadása, az i-re a pontot pedig a klímakatasztrófa színtársulat izgalmas bemutatója rakja.

A civilizáció lehanyatlását követő új világrend feltett szándéka a pokol elszabadítása a Földön, hol az emberek digitális börtöneikbe zárván nyílt sátánimádatot végeznek.

A rendszer megszilárdulásának kedvez az újbarbárság elszabadulása. Az antiszocális média cenzorai virtuális népirtást eszközölnek, miközben a tudományos inkvizíció az emberiség ellen végrehajtandó hadműveletek következő fázisát készíti elő. Ahogy egy halálos világháborúhoz illik, az elme birtokba vételéért zajló hadviselést kísérik a különféle globális válságok és hiányok, melyek elburjánzása csakhamar kannibalizmusba taszíthatja a társadalmat.

vampire_woman

Mialatt az emberiség agonizál, az elefántcsont-tornyaikban csücsülő elitek is folyamatosan korcsosulnak. Nem igazán találkozhatunk olyan névvel a felső tízezer köreinek listáján, ki ne volna minimum pedofil vagy ne törekedne az emberiség génállományának lecserélésére a transzhumanista génmérnökség mentén, hogy a lakosság egy hibrid kiméra fajjá alakuljon, akik végleg kiírják magukat az emberiségből.

Törekvéseiket rendkívüli sürgősséggel szükséges véghez vinniük, az új világrendet és a kapitalizmus nagy újraindítását meghirdető Davos ugyanis roppant súlyos válságban agonizál, a globalista aberrációt a végső felbomlás veszélye fenyegeti.

Az Alcyon Plejádok dokumentumfilm-sorozat legfrissebb epizódjában a lakosság robotizációjára irányuló történelmi és jelenkori törekvésekről hull le a lepel.

FIGYELEM: Az Alcyon Plejádok elmúlt időszakban készült epizódjai a YouTube-ról való kitiltásuk végett kizárólag a Bitchute-on érhetők el, ami egy roppant lassú, megbízhatatlan és technikai problémák sokaságával mételyezett platform. Ha nem megy a lejátszás, ne erőltesd, helyette próbálkozz később. Legnagyobb esély a sikeres lejátszásra a délelőtti és kora délutáni órákban mutatkozik, mikor a tengerentúlon éjszaka van.

A világ gazdaságának és politikájának birtokosai, korrupt, pedofil, sátánisták, akik nem tisztelik az embereket, a “hatalmasok”, a “világ megmentésére kiválasztott személyek” 2023 januárjában Davosban találkoztak, és sokak számára a szervezett bűnözés gazembereinek legnagyobb összefonódását alkotják: a Világgazdasági Fórumot, ahol a szociopata Klaus Schwab keze alatt a világ uralmáról szóló sötét programjukról döntenek.

A hamis éghajlatváltozás, az élelmiszerekkel és rovarokkal való mérgezés, a gyilkos vakcinák, melyek elpusztítják a DNS-ünket és több millió halottat követelnek, az oktatáson keresztül történő indoktrinálás, beleértve az LMBT agendát, és még hosszasan sorolhatnánk a többi elemet, melyeket “Davos” arra használ, hogy elvezessen minket a robotizmushoz, a lélek és lelkiismeret nélküli transzhumanizmushoz, a lakosság teljes ellenőrzéséhez, egy diktatórikus “Új Világrend” bevezetésével, mely valójában nem új, inkább a legrosszabbak keveréke, amit az emberiség az elmúlt évszázadban megismert: a kínai kommunizmus, az olasz fasizmus és a német nácizmus.

A Világgazdasági fórum egyik résztvevője Tony Blair, a sötét elit engedelmes követője, a Bilderberg Klub törzsvendége, az európai egészségügyi útlevél és a vakcinák nyomon követésének támogatója, azért, hogy minden ember beoltását biztosítsák, aki miután távozott a brit miniszterelnöki tisztségből, vezető tanácsadóként csatlakozott az amerikai JPMorgan Chase & Co Inc. bankhoz, és aki folytatni akarja ezt az emberiség elleni eugenikus programot.

Sürgősen fel kell ébrednünk, ki kell szállnunk a folyamatos indoktrinációból, amelyben elmerültünk, és meg kell tanulnunk NEM-et mondani arra az új világrendre, amelyet ránk akarnak kényszeríteni, cserébe az emberiességünk elvesztéséért, mielőtt még túl késő lenne.