Beindult az apokalipszis, aki még mindig a rendszer bűvkörében vergődik, hamarosan meg fog halni

0

Se szeri, se száma az újabban lebegtetett társadalomjavító elképzeléseknek. Kukacevés, mesterséges hús, GMO élelmiszerek termesztése, 15 perces városok. Segít az újdonságok feltétel nélkül való elfogadtatásában a gerjesztett élelemhiány és gazdasági összeomlás, ivóvízforrásaink és lakásaink magántőke általi kisajátítása, megélhetésünk egyre radikálisabb ellehetetlenítése. E folyamatok mind segítik a hatalom igája alá való önkéntes vonulásunk mellett való döntésünk meghozatalát.

Az Anthony Fauci közreműködésével megmérnökölt koronavírus és a nyomán bevezetett vakcinaprogram globális mértékben is kisajtolta belőlünk az engedelmeskedési hajlamot.

Meg is lett a logikus következmény. Ki gondolta volna, hogy a kísérleti vakcinák hatástalan és szemétbe való volta a legkisebb aggály eme alkalmatosságokkal szemben? Az általuk előidézett tömeges elhalálozás, szívproblémák sokasága, spontán vetélés és terméketlenség már inkább gondoskodik a komfortzónánkból való kizökkentésünkről.

A hirtelen elhalálozó, illetve hosszú távú ártalmaktól szenvedő pilóták, sportolók többsége a megélhetése elvesztésének veszélye végett nem is meri bevallani, mennyire szenved a meggondolatlanul elkövetett vakcináztatástól. Így az egyre sűrűbben előforduló közlekedési és ipari balesetek végett az oltottak hozzájuk hasonszőrű, valamint egészséges embertársaik életére egyaránt súlyos veszélyt jelentenek.

vaccination-6508792

Mialatt szemlátomást véget ért a COVID-terror, holott sem az antiszociális médiában elburjánzott cenzúrafasizmus, sem az aberrált és gyilkos intézkedések visszavezetésére irányuló karhatalmi törekvések nem számolódtak fel, az elrendelt kényszerszünet valójában egy álca a halálos sebet kapott rendszer sebnyalogatására, melynek ideje alatt sem tétlenkedik a hatalom. Készülnek már további turpisságaik érvényesítésére a lakosság felett, mint a digitális pénz és globális vakcinaútlevél bevezetése, illetve a WHO globális hatósággá emeléséről is zajlanak tárgyalások a zárt ajtók mögött.

Mialatt a hatalom sorainak újrarendezésén fáradozik, a balga engedelmeskedése következményeit viselni és elgyászolni egyaránt képtelen lakosság továbbra is békésen szunyókál. Ki gondolta volna, hogy a vérmes COVID-terror nem az oly régóta vágyott össztársadalmi spirituális ébredést hozta el végül a tömegek részére, hanem még felfokozottabb bezárkózást, megszólíthatatlanságot, a COVID-nácizmus ideje alatt vállalt szerepük erőszakos tagadását. Az sem mellékes tényező, hogy a néppusztítást elrendelő hatalmi ágak szinte mindegyike pozícióban maradt, 1-2 kivételtől eltekintve még a kulcsemberek sem távoztak az emberiség bizalmát örök életre eljátszó intézmények éléről.

Az Alcyon Plejádok friss különkiadásában egy roppant alapos összefoglalóját nézhetjük a lefolytatott COVID-terrornak, majd kifejtésre kerül, hogy a spirituális fronton zajló harmadik világháborúban immár beléptünk a végidőkbe, amikor végleg eldől, kik bizonyulnak méltónak arra, hogy szabad és boldog gyermekekként örököljék a Földet, és kiknek válik jussukká a Gyehenna tüze.

Az egész emberiség jelenleg egy kritikus helyzetben él, ahol a minket körülvevő események olyan jelek, amelyek már megjövendölték, hogy a végidőket fogjuk élni, ez egy harmadik csendes Spirituális Háború, amely globális szinten érint minket.

Az egész 2020 januárjában kezdődött, egy nagy hazugsággal, amit a sötét elit tervezett, hogy befejezze a globális népirtás tervét. A teljesen korrupt, tudatlan és arrogáns média segítségével, amely a globalista elit parancsait követve manipulálta a valóságot.

A szintetikus élelmiszerektől kezdve, a rovarokkal és más bogarakkal készített, laboratóriumban előállított húsokon át, a beoltott állatokig, az ebből következő és nyilvánvaló veszélyekkel az emberi egészségre. Mindez a génterápiás vakcinák állandó szörnyű hatásaival együtt, amelyek már lejártak, milliók halálával, és szörnyű káros mellékhatásaikkal együtt, ahogyan azt a repülőgép-pilótáknál láthattuk, és amelyet mindenáron a gyerekeken akarnak alkalmazni, hogy véget vessenek az emberiség jövőjének, ez pedig egy újabb lépés a népirtási programban. És mégis vannak még mindig országok, amelyek megtévesztéssel támogatják ezt, színészek és színésznők, akik mellette vannak, de másokkal szembefordulva, akik ennek a népirtásnak a megakadályozásáért küzdenek. Hol vannak azok a lázadók, akik mindig is ott voltak a történelem forradalmaiban, a Fény és az Igazság fáradhatatlan harcosai? A világméretű spirituális háború kellős közepén vagyunk, nincs visszaút. Harcoljunk a végsőkig, mint a Fény igazi harcosai!