Megérkezett Marty robot, aki óbégató főnökeink leváltására szakosodott

0

Temérdek rabszolgát ösztökélnek főnökeik a szorgalmuk ingyen való fokozására ama mantra mentén, hogy majd jönnek a robotok, akik leváltják őket. A peonok viszont a „Halleluja!” teli torokból való üvöltése helyett inkább berezelnek, hogy mi lesz velük, ha többé nem kell a rendszer rabszolgáinak lenniük, nem szerezhetnek maguknak több krónikus betegséget, sérvet, nyomorékságot a munkakényszer felszámolódása révén.

Így aztán hathatós varázsigének számít a gépuralom eljövetelének belebegtetése a műszakvezető gárda részéről. Ugyanők a pipacsvörös fejjel való óbégatásuk kapcsán már nem vélekednek úgy, hogy az szintén könnyen és egyszerűen válik helyettesíthetővé néhány kósza tébláboló robot által.

A Marty névre keresztelt alkalmatosság jól borsot tör a felfuvalkodott menedzserhad orra alá.

Marty, kivel leginkább amerikai élelmiszerboltok területén találkozhatunk, oda-vissza gurulván az áruház területén roppant kifinomult szenzorai bevetésével elszórt szemetek, polcról leesett áruk, kiömlött folyadékok után kutat. Miután észrevette a vásárlók testi épségére komoly fenyegetést jelentő akadályt, rögvest heves villogásba és vernyogásba kezd, hogy valaki takarítsa mán’ fel az útban lévő szemetet.

Ahogy egy jó részlegvezetőhöz illik, természetesen saját magának roppant mód derogál felemelni a hátsóját, lapát után nyúlni, s felsöpörni vagy felmosni az akadályt képező foltot. Ehelyett a személyzetet riasztja Csipkerózsika-álmából, s addig nem tágít, míg valaki el nem távolítja a zavart keltő objektumot. A villámgyors reakció elősegítése érdekében egy visszaszámlálót is elindít, melynek lejártát követően megrovásban részesül az illetékes takarító személyzet.

Marty emellett a fogyatkozó készletek jelzésére, illetve hibás árcímkék detektálására is képes, bár ezekről az elérhető YouTube-felvételek alapján nem nyerhetünk tanúbizonyságot.

Aki szeretne egy ilyen masinériát a saját üzlete területén glasszálni látni, először is menekítse offshore-ba a vagyonát, hogy az az elmaradozó vásárlók nyomán keletkező csődeljárás idején biztonságban legyen, majd helyezze bevásárlókosárkájába Marty robotot, kinek birtoklásáért alig 35 ezer zöldhasút kell leszurkolni. Cserébe kapunk egy ronda, csipogó műanyag dobozt, ki a rá ragasztott szemeknek hála valós kinézeténél is ijesztőbbnek tűnik.

Marty kifogástalan eleganciát felmutatván állja el a betévedt vásárlók útját, hozza a frászt a kisgyerekekre ördögi kinézetével, valamint idegesíti halálba a járókelőket folyamatos csipogásával. Pont, mint egy ideális főnök.

0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás