Ezek a kínai gyerekek már kisiskolásként körberöhögik a sorkatonaságot

0

A kötelező sorkatonaság újbóli bevezetésének idehaza rengeteg kiöregedett híve van. A maximális teljesítmény ettől az áporodott bűzű intézménytől a gulyáságyú néven elhíresült utánfutós kondér, melynél nagyobb veszélyt a valódi lövegek sem jelentettek volna az országunkat megszálló ellenségre.

Bár Kínában nincs sorkatonaság, a Zhaojue megyében élő kínai kisiskolások nyugodt szívvel röhögik körbe a magyar operetthadsereg iránt nosztalgiát érzőket. Egy helyi kisebbség, a Yi népcsoport tagjai ugyanis olyan hegyi faluban élnek, mely minden irányban szakadékokkal van elzárva a külvilágtól. A 7-15 év közötti gyerekek itt egy völgyben elhelyezkedő bentlakásos iskolába járnak, melyhez mintegy 800 méter magas, szinte teljesen függőleges sziklarendszeren át juthatnak el, 2016-ig bambuszlétrák segítségével.

A kis lurkók kéthetente, illetve ünnepek előtt járnak haza az iskolából, és kizárólag szüleik kíséretében indulhatnak el a létrákon. Ennek ellenére sajnos legalább 7 halálos esetet már dokumentáltak, amikor a kevésbé jó egyensúlyérzékkel felvértezett gyerekek a mélybe zuhantak. Ők tényleg minden alkalommal az életükkel játszanak. Rendkívül nagyfokú óvatosság, önfegyelem és erőnlét nélkül napjaik meg vannak számlálva.

A diákok mellett a helyi farmerek is kizárólag a bambuszlétrákon át juthattak el a külvilágba, ahol az általuk termesztett mezőgazdasági terményeket értékesíthették. Ez könnyen kizsákmányolhatóvá tette őket, a monopolhelyzetben lévő kereskedők ugyanis maguk mentek az eladható javakért, mivel a gyakorlatilag törzsi életet élő falunép képtelen lett volna megfelelő eszközök híján önerőből az el nem fogyasztott terményt a létrákon keresztül a völgybe lehordani és eladásra kínálni.

Időközben a Yi nemzetséget is utolérte a züllött civilizáció: a keletkezett hatalmas médiafelhajtásra reagálva a kínai kormányzat végül acéllétrákat telepített a korábbi bambuszból készültek helyére, egy órával lerövidítve az iskolába vezető utat, és a beépített korlátoknak hála a lezuhanás esélye is minimálisra csökkent. A kínai kormány hangsúlyozza, hogy bár az ország területén a lakosság mintegy 10%-a még mindig a civilizációtól elszeparáltan nyomorban él, az 1980-as évektől lefolytatott gazdasági reformoknak köszönhetően 700 millió embert sikerült kiemelni a mélyszegénységből.

Mi lesz így ezekkel az elpuhult ifjakkal? Tán nem ártana nekik egy kis katonaság!