Az ezredforduló óta a permanens válságok korát éljük. Miközben a politikusok, new age spiritiszták, de még az alkesz szomszéd Pesta bácsi is a szabad piac által köreinkbe alászállt aranykorról mantrázzák ostobaságaikat, addig évről évre, sőt mi több, napról napra újabb gazdasági, ipari és diplomáciai katasztrófáktól hallhatjuk az éterbe zengő híreket.

A „nem süllyedünk” filozófia mentén addig árasztódik elménkbe a hamis és hazug pozitivizmus-mantra, valamint az „ez minden világok legjobbika” világnézettel nem azonosulók elnyomása és büntetgetése, mígnem a komplett emberi faj a kihalás peremére kerül. Ezután már csak egy láthatatlan, érzékelhetetlen, orr nem szagolta, kéz nem tapintotta vírus rémképét kell bedobni a köztudatba, hogy a totalitárius hazudozás szisztémája által gyötört emberiség egyik pillanatról a másikra álljon át a jajveszékelés, halálrettegés bűvkörének rituális kiszolgálására.

Lássuk eleink véleményét a válságokról, kik azoknak világpolitikai, gazdasági és személyes életünkre vonatkozó aspektusait egyaránt megvilágítják.

… És aztán a szar belerepült a ventilátorba.

– John Kenneth Galbraith, A Life in Our Times

workplace_ventilator

A fény az alagút végén lekapcsolásra került a megszorítások miatt.

– Steven Wright

Talán ez a világ egy másik bolygó pokla.

– Aldous Huxley

A történelem előtti időkben az embereknek legtöbbször kétféle választásuk volt egy krízishelyzet kezelésére: harcolj vagy menekülj. A modern időkben a humor révén egy harmadik alternatívát is nyertünk: harcolj, menekülj, vagy nevess.

– Robert Orben

Csak mert eddig senki nem panaszkodott, nem jelenti, hogy minden ejtőernyő tökéletes.

– Benny Hill

logo_csaj1

Minden megszállott városban maradnak kételkedők, akik azt mondják: – Nem igaz az, hogy jön a török. Minden esztendőben rémítik vele a világot, aztán meg is vénülünk, meg is halunk, de a törökkel annyi bajunk sincs, mint a cserebogárral. Az ilyeneket önti el az árvíz, pusztítja legjobban a háború. A Ráérünk család soha ki nem haló ivadékai ők.

– Gárdonyi Géza

… Amikor ezek az emberek vesznek körbe, akár magányosabb élmény is lehet, mint mikor egymagadban vagy. Lehetsz egy hatalmas tömegben, de mikor nem érzed, hogy bárkihez is szólhatnál vagy bárkiben bízhatnál, olyan érzés, mintha teljesen egyedül volnál.

– Fiona Apple

Valójában nem depressziótól szenvedsz, hanem a valóságtól, amiben élünk.

– Keanu Reeves

Nem akartam felébredni. Sokkal szebb időket töltöttem álomban. És ez roppant szomorú. Majdhogynem olyan volt, mint egy fordított rémálom, amiből ha felébredsz, megkönnyebbülsz. Én felébredtem egy rémálomba.

– Ned Vizzini, It’s Kind of a Funny Story

sad_woman

Nem ítélem el az elmegyógyintézeteket – de gyűlölöm és megvetem a gyilkos rendszert, mely megfosztja az embert józanságától, őrületbe kergeti, és a bolondok házát az úgynevezett civilizált közösség megkerülhetetlen részévé teszi.

– Eugene V. Debs

Azt mondja nekünk a tévé meg a Reader’s Digest, hogy a válság masszív személyiségváltozást generál – és e fejlődés érdemessé teszi a fájdalmat. Ám ahogy láthatjuk, a várt változások szinte soha nem történnek meg. Az emberek egyszerűen elveszettek lesznek. Fogalmuk sem lesz arról, mint mondjanak, cselekedjenek, érezzenek vagy gondoljanak. Teljesen szétesnek, és úgy is maradnak.

– Douglas Coupland, The Gum Thief

Senki nem ragadja meg a hatalmat azzal a céllal, hogy majd visszaadja.

– Fábiánus Társaság

A politikában való részvétel visszautasításának következménye, hogy végül náladnál alsóbbrendűek kormányoznak téged.

– Platón

boss_conference

A pokol legsötétebb bugyrai azok részére lesznek fenntartva, kik egy morális válság idején is megőriznék semlegességüket.

– Dante Alighieri

Amennyiben egy kormányzat ódzkodik a szabályozástól és hagyja a piaci folyamatokat saját útjukon járni, a létszükségleti cikkek a gazdagok kivételével hamarosan mindenki számára elérhetetlen árúvá drágulnak, a pénz értéktelensége nyilvánvalóvá válik, és az átverés nem titkolható többé a nép elől.

– John Maynard Keynes

A profitráta, szemben a munkabérekkel és bérleti díjakkal, nem növekedik együtt a bőséggel és esik a gazdaság hanyatlásával. Ellenkezőleg, az természetesen alacsony a gazdag országokban és magas a szegényekben, a legmagasabb pedig azon országokban, melyek a legsebesebben vágtatnak a megsemmisülés felé.

– Adam Smith

A kapitalizmus kivonja magát a létezésből, ám mielőtt ezt megtenné, 50 dollárt fogsz fizetni egy latéért, mivel az infláció mindannyiunkat megnyomorít, mielőtt az emberek mérgükben rádöbbennének, hogy az elmúlt száz év gazdasági fejlődése valójában egy fedőakció volt egy milliárdos kaszt létrehozatalára, miközben emberek nagy tömegei látják életminőségük erózióját és pusztulását.

– Terence McKenna

mi_kerul_ilyen_sokba

Ha tartozol egymillió dollárral a banknak, hatalmas bajban vagy. Ha tartozol egymilliárd dollárral a banknak, hatalmas bajban van a bank.

– John Maynard Keynes