Felfigyeltem, hogy egészen negatív kritikákat nyert magának az orrba-szájba reklámozott budapesti AI Summit nevű konferencia, melynek előadói listáján temérdek kormányközeli megmondóember, mint Nagy Márton, Sulyok Tamás vagy Palkovics László terebélyeskedik, holott azok mit sem értenek a technológiához, kiváltképp a mesterséges intelligenciához.
Ennek a rendezvénynek a két napjára, melyre összesen 3000 vendéget várnak, 200 ezer jó magyar forintról indulnak a belépőárak, úgyhogy merő kíváncsiságból és úgymond szakmai ártalomból utánajártam, mit is kapnak a magát mesés technológiai transzformáció hipnózisába aléltató burzsoá-fattyak az ablakon kihajigált pénzükért.
Kb. azt kaptam, amit vártam. Ezek a magukat vizionáriusoknak képzelő nagyvállalati és pártállami mamelukok jól felszopkodván egymást és magukat önnön dicsőítésükre jól megmondják a nagy semmit. Ennek a technológiai Everness fesztiválnak is beillő hepajnak annyira fasza a weboldala, hogy még a görgetősávot is lespórolták róla.
Érdemes néhány másodperc erejéig elidőzni ezeken a titulusokon. Nagy kedvencem a Georgiu Achilles nevezetű úriember, ki a következő képzettségeket tudja magáénak:
Innováció Menedzsment Szakértő, Gondolatébresztő Infológus, Inspirációs Előadó, Gen-Z motivátor, Edutainer.
Nyilván ezek listáját valami mesterséges intelligenciához csatlakoztatott bullshit generátor hozta létre, hűen demonstrálván a globális MI-forradalom világmegváltó mivoltát. Már látjuk is, ahogy a mesterséges intelligencia a nonszensz szósalátáival számolja fel a szegénységet, szünteti be az elnyomást, huszárvágással orvosolja ama klímaváltozást, melyet ő maga eszkalál.
Az előadáscímek közül meg a következő tetszett meg igazán:
Az AI zabálja az energiát: gondold meg mielőtt emailt küldesz!
Először is hiányzik az összefüggés a mondat első, illetve másik fele között. Tudniillik az emailezés gyakorlatilag semmi energiát nem zabál, ellentétben ugye magával a mesterséges intelligenciával, melynek áramigénye lassan a komplett bolygót sivatagos katlanná alakítja, a lakossági villanyszámlákat meg a megfizethetetlenségig lövelli felfelé.
Tehát az e-mail küldés „meggondolásával” nekem semmi befolyásom nem lesz az AI energiazabálására.
Amikor ennyire fogalmatlan dilettánsok adnak elő, már borítékolható a remek hangulat, úgyhogy jó szórakozást kívánok annak a háromezer szerencsés vendégnek, kiknek véghez vitt akciójuk nyomán kétség nélkül megállapítható módon több fölösen elverhető milliójuk van bankszámláikon, mint IQ-pont a fejükben. Feltéve azért, hogy nevezett milliók mennyisége nem magasabb 10-nél.
Bár e sorok írása közben az előadások nagy része nem zajlott még le, az EconomX szponzorálta esemény népszerűsítésére temérdek cikk látott napvilágot a weboldalon, melyek megszólaltatják az itt előadó kis mókamikiket. Ezek közül kielemezném a szerény személyemet legkedélyesebben megnevettető szemelvényt, amolyan kedvcsinálónak a röpke 500 eurós jegyek kosárkába pottyantásához.
Frederik G. Pferdt egykori állítólagos Google alkalmazott vallásos áhítattal rajongja körbe az emberek kezei csinálmányainak termékét:
A Google-nél egy olyan munkám volt, ami máshol nem létezett: Chief Innovation Evangelist (magyarra leginkább innovációs nagykövetre fordíthatjuk – a szerk.). A küldetésem? Megtudni, hogyan képesek a világ legfényesebb elméi folyamatosan újrateremteni a jövőt, és megtanítani ezeket a készségeket mindenkinek.
Technológiai evangelista b***meg, akinek annyi szellemi ismerete nincsen, hogy a jövőt nem elmék teremtik. Tehát felesleges az ő jövőteremtő képességeikről tudakozódni, mert ilyen nincs nekik.
Újra és újra ugyanazt a hat „személyes dimenziót” láttam működésben: radikális optimizmus, nyitottság, kíváncsiság, kísérletezés, empátia, valamint amit én „Dimenzió X”-nek hívok – az az egyedi szupererő, amely mindannyiunkban ott van. Ezek nem veleszületett tulajdonságok, ezek szellemi izmok. És akárcsak bármelyik izom, edzhetők – akár új terméket építesz, vállalkozást indítasz, vagy újragondolod az életed és a kapcsolataid.
Ez jó. Hívták ezt a „dimenzió x”-et régen intuíciónak, kreativitásnak vagy akár isteni szikrának, de nyilván muszáj volt ugyanerre új kifejezést kreálni, a XXI. századi kívánalmakra fazonírozva. Micsoda magasságos géniuszok ezek a jövőteremtő elmék, kitalálnak új, értelmetlen szavakat már eleve létező fogalmakra! már látom is lelki szemeim előtt, ahogy a legyek belepte felpuffadt hasú afrikai kisgyerekek ujjongva felkiáltanak, hogy juhé, meg vagyunk mentve! Akik ekkora zsenik, azok nyilván a mi életünket is megváltják!
Ez a könyvem lényege: nem kell megvárnod, amíg a jövő „megtörténik” veled. Te magad tervezheted meg – kezdve a mai nappal.
Persze én magam tervezem a jövőmet, csak nehogy merészeljenek ezek a merész és fantáziadús képzelgések akár csak nüansznyival elkalandozni az uralkodó oligarchia által belém plántált vágyképektől, különben a kis gyufaárus kislány módjára álmodozhatok ugyan melegségről, szeretetről, angyalokról, de annyi bizonyos, hogy másnap reggel már jégbe dermedve fekszem egy kapualjban.
Kizárólag olyasmit enged a rendszer elképzelni, aminek megvalósulásához az uralkodó elit aktorainak személyes érdekük fűződik. Ők meg megmutatják nekem, hogy földi létem perspektíváinak álomképei kizárólagos érvénnyel a mérgező akkuk hegesztgetése és a debreceni BMW gyár kiszolgálása közti dimenziókban mozoghatnak, ahová a mesterséges intelligencia fogalmazta brosúrák szerint „a szívem húz”.
A tudatosság jóval azelőtt kezdődik, hogy bármihez hozzányúlnál technológiailag. Amikor reggel felébredsz, és nem azt kérdezed magadtól, hogy mit kell ma elintézned, hanem hogy hogyan szeretnél jelen lenni: fókuszáltabban, nyugodtabban, gondoskodóbban, kedvesebben vagy kreatívabban – máris meghatároztad a napod hangulatát. Ez az egyetlen választás alakítja a napod többi részét.
Aztán ezt az idilli hangulatot egy huszárvágással csapja szét a főnök vernyákolása, asszony követelőzése vagy a családtagok hőbörgése, hogy az öncélú kreatívkodásod helyett inkább keress magadnak kétkezi munkát, mert fantáziálgatásból nem lehet megélni! Aztán máris annyi a napod hangulatának.
A külső zavaró tényezők kizárásának és személyi létbiztonság előzetes megteremtésének lehetősége nélkül az ember nem tudja kibontakoztatni kreatív késztetéseit, mert a puszta létfenntartása érdekében a körülötte lebzselő hatalmi aktorok alanyi jogú és feltétel nélküli szolgálatára van kárhoztatva. Ha nem alkalmazkodik, éhen hal. A feltétlen alkalmazkodás egyes számú feltétele pedig az önálló elképzelések és ambíciók maradéktalan sutba vetése.
Éppen ezért, meg önmagában véve is tökéletesen semleges tényező az én AI-promptolásom minősége, mert tökmindegy mit képzelek el, a rendszer nem fogja hagyni, hogy azt megvalósíthassam!
Kifejtettem a Csernus-féle fércmű elemzésénél, hogy a probléma nem az egyéni döntéshozatallal, meg ötletekkel meg egyéb marhaságokkal van, azokkal Dunát lehet rekeszteni! Hanem hogy a rendszeren belül lehetőséget meg esélyt nem kapunk ezek megvalósítására, mert kezdőtőke nélkül lehetetlen, mert hatalmi jóváhagyás nélkül elgáncsolnak, mert családi-rokoni támogatás nélkül azok kitaszítanak maguk közül. Nincs az a Csernus-fajzat a világon, akinek az egyéni felelősségvállalása felülírná ezen valóságot! Hogy jómagam külső támogatás és jóváhagyás nélkül a puszta esélyét nem kapom meg egyetlen tervem megvalósításának sem!
Ha tehát magamtól is kreatív vagyok, semmi szükségem a ChatGPT segítségére, annak alkalmazása meg nem visz előrébb céljaimhoz. Ha meg nem vagyok kreatív, akkor a ChatGPT csakis mások által előemésztett ötleteket képes számomra prezentálni, de olyanokat garantáltan nem, melyek a saját egyedi és megismételhetetlen fantáziavilágomból pattannának ki.
A legtöbb ember észre sem veszi, milyen gyorsan mond nemet. Gyakran automatikusan – időt védeni, kockázatot kerülni, kontrollt megtartani. Csakhogy minden „nem” egy bezárt ajtó is. Az „igen” viszont valami újnak a kezdete.
A váltás így hangzik: az „Igen, de…” helyett (ami valójában egy „nem”) próbáljuk meg az „Igen, és…”-et. Az az egy szó – az „és” – mindent megváltoztat. A „igen, de” megöli a lendületet. Az „igen, és” életben tartja a lehetőséget. Áthelyez a problémáról a lehetőségre, a kifogásról a kísérletre.
Vonzás törvénye, manifesztáció, tudat teremtő ereje, szabadulj meg a negatív emberektől stb. újratöltve. Soha semmi új nincs a Nap alatt. Hála a mesterséges intelligenciának, eztán sem számíthatunk semmi újdonságra.
Még egyszer nyomatékosítom: ha a körülmények lehetővé teszik, akkor tényleg nagyon sok minden megvalósítható, anélkül meg semmi. Igenésezés ide vagy oda, az okkultista mantrázgatás nem fogja az asztalomra pakolni a szabad alkotás-teremtés pénzügyi feltételeit, nem ad falatot a számba, hogy kifogástalan testi és mentális állapotban folytathassam az ötletelgetést. Ha pedig ez így van, márpedig így van, akkor objektíve csakis és kizárólag ama tevékenységek választása az éhen halás elkerülésére kizárólagos érvénnyel rendelkezésre álló opciók, melyek művelésével a fizikai megsemmisülés legalábbis elodázható. Ehhez szabvány, alsórendű munkahely után szükséges nézni, amelynek felkutatása és megszerzése megköveteli az önálló kreatív-alkotó készségek elsüllyesztését.
Munkához láncolván a ChatGPT-től is csak olyant kérdezhet az ember, mely elősegíti a dolgozó jobbágy kizsákmányolhatóságának fokozását (leánykori nevén munkahatékonyságot), de nem a szolgasorsból való szabadulást, vagy az ellátandó szűk munkakörhöz nem szigorúan kapcsolódó témakörök felvetését.
A Google-nél megtanultam, hogy a leginnovatívabb csapatok nem azok voltak, akik a legkevesebb hibát követték el – hanem akik gyorsan, kicsiben hibáztak, tanultak belőle, és mentek tovább. Ez a kísérletezés lényege.
De ez a kísérletezés nincs megengedve az átlagembernek. Egyből röppen a példás büntetés, ha véletlen elnézel egy közlekedési táblát, a naffia könyört nem ismervén rabolja le pénzedet a számládról, egyetlen nem kellően átgondolt szó a szádba kenyeret adó magasságos főnök uraság felé, s máris gazdagon gyűjtheted az inspirációt az aluljáróban. Tán egy kis kupica vodka hozzá is segít a kívánt eredmény abszolválásához.
Szóval a „hibáztak, tanultak belőle, és mentek tovább” attitűd felvételéhez is olyan körülményekre volna szükség, melyek nem büntetik azonnali halállal a véletlen hibázni merészelőket. Enélkül meg nem lehet tovább lépni, miközben a végrehajtó éveken át vonogatja tőled az egyszeri kicsike hibázásod milliós díját.
A burzsuj oligarchia tagjai könnyen pofáznak, ők hogyhogynem rendre mindig felfelé bukdácsolnak a hibázásaikból, a rájuk rótt esetleges bírságok egy dianás cukor megvásárlásának megfelelő horderejű lyukat keletkeztetnek a személyes büdzséikben. Ha meg minden húr szakad, hát a „to big to fail” doktrínába csomagolt „too big to jail” mantra mentén egyszerűen kimosdatják magukat a következmények alól, és a károkozásaik olykor dollármilliárdos díját rálőcsölik a szélesebb plebsre.
Kísérletezhetsz reggeli rituálékkal, amelyek felkészítik az agyat a napra, vagy esti rituálékkal, amelyek lezárják a kört és pihenésre hangolnak. A neurológia szerint az ismételt cselekvések, főként a nap elején és végén, szó szerint újrahuzalozzák az agyat – így az optimizmus, fókusz vagy kreativitás idővel könnyebben elérhetővé válik.
Megszülethetnek a XXI. századi Moloch-imádó agyhalott zombik. Ahogy hallom, a Szilícium-völgy környékén a gyermekáldozat bemutatásának szokása is csodás reneszánsznak örvend.
Jövő-kávé: hetente egyszer találkozz egy kollégával vagy baráttal 20 percre, és csak a lehetőségekről beszéljetek: Mi lehetne jobb a munkádban, az utcádban, a városodban, az életedben? Nincs panaszkodás, nincs vita – csak képzelődés.
Munkámban: ha nem létezne. Utcában: ha csak az enyém lenne. Városomban: ha oda költözhetnék, ahova szeretnék, és nem a hatalom kénye-kedve dobálgatna, tenne hajléktalanná. Az életemben: ha megvalósulnának ama elképzeléseim, amelyekkel eszerint a kretén szerint nem rendelkezhetek, mert mindenféle ócska rituálékkal lehet csak kicsikarni azokat. És amelyek valóra válását a rendszer megakadályozza.
„Igen, és…” vacsora: egy este gyűjtsd össze a családod vagy barátaid, és játsszatok ezzel a szabállyal: minden új ötletre építeni kell, nem blokkolni. „Igen, és…” a „Igen, de…” helyett. Meg fog lepni, milyen gyorsan vált át a hangulat óvatosból kreatívba.
Oviban ez még elmegy, felnőtt korban az efféle kreatívkodások hatalmát felülírják a nyakló nélkül tornyosuló számlák meg a rendszerkényszerek végtelen árja.
Hála-egysoros: minden este írj le egy mondatot: „Ma hálás vagyok azért, hogy…”. Legyen rövid, de konkrét. Idővel az agyad elkezdi napközben keresni a pozitívumokat – ez finom, de erőteljes nézőpontváltás.
Ma hálás vagyok azért, hogy nem a munka alapú társadalom agyhalott szektáját szolgálom.
Egy-kérdéses stand-up: csapatmegbeszéléseken cseréld le a „mit csináltál ezen a héten?” kérdést erre: „mi az az egy új dolog, amit kipróbáltál ezen a héten?”. Meglátod, hogy a kíváncsiság ragályossá válik.
„Jutalmazd meg magad elvégzett feladataid után” újracsomagolva. Ennek mantráját kaptam minden létező motivációs meg pszichológiai blogon a pofámba, amikor mélyszegénységben tengődvén kellett kifogyhatatlan motivációval küldözgetnem kifelé a szóra sem méltatott önéletrajzaimat meg végeznem a reménytelen egyetemi tanulmányomat. Miközben nem volt mivel, meg hogyan jutalmaznom magamat, mert túl szegény voltam hozzá. Nem csoda, hogy végül KO-val győzött a depresszió.
Persze megtanultam a leckét: többé a kisujjamat sem mozdítom a moslék rendszer fenntartásáért, mely gúnyolódva bullyingolva pusztítja a taposott rabszolgái morálját, s egyre inkább puszta fizikai létüket is felemészti.
Van egy személyes példám is. Amikor utazom, a lányommal van egy kis rituálénk: minden este küld nekem egy üzenetet három dologgal, ami aznap örömet okozott neki és amiért hálás. Én válaszolok a saját három dolgommal. Egyszerű, de mindkettőnket átállít – a napot úgy zárjuk, hogy a jó dolgokra figyelünk, akkor is, ha távol vagyunk egymástól. Ez a rituálé ereje: a kapcsolatot és az optimizmust a mindennap részévé teszi, bárhol is vagy.
Pfejj, hányinger. Az ilyen neveltetésből lesz aztán a gyermekek részéről az aranylövés meg a kimaradt, ám hazug módon beígért öröm pótlása Xanaxszal és vodkával.
Legyen szó Magyarország szerepéről az EU-politikában, Budapest startup-szcénájának kihívásairól, vagy a mezőgazdaság átalakulásáról, amelyre generációk óta családok támaszkodnak – a bizonytalanság jelentős. Ez pedig kényelmetlen, de ez a lehetőség nyersanyaga is. Amikor nem tudjuk, mi következik, két választásunk van: várni és remélni – vagy teremteni és alakítani.
Először is az ember itt a földi szférában nem tud teremteni. Amikor meg az elit „alakít”, jellemzően mindig valami újfajta lakosság-fosztogatási metódus alakul belőle a jövedelem és anyagi javak felfelé disztribúciójával, de semmiképp sem a krízist ténylegesen megoldani képes innováció vagy találmány. A rendszer lényegi funkcióinak működése fölött meg semmilyen mértékben nem rendelkezünk befolyással, így annak alakítása lehetetlen.
Ezért ahelyett, hogy azt kérdeznénk, milyenek lesznek az AI által támogatott szervezetek 10 év múlva, inkább így kérdezném: milyennek akarjuk őket?
Helyes kérdés: milyennek akarják őket alakítani a gazdáik? És meg is adják az őszinte, egyenes választ: mechahitlerekké, újvilágrend-hírnökökké, a totalitárius központi megfigyelés kibújhatatlan eszközeivé.
A köznép meg semmilyen mértékben nem befolyásolja a milliárdos burzsoázia birtokolta instrumentumok működését.
Vonjuk le nyilvánvaló konklúziónkat: akinek „kreatív erői” kibontakoztatásához AI kell, napi szintű robotikus rutinok meg okkultista rituálék elsajátítása, az nem kreatív. A szellemi alkotóképességhez nincs hozzáférése sem az uralkodó osztálynak, sem a mesterséges intelligenciának, viszont el tudják fojtani az emberek ezirányú késztetéseit, hogy „öncélú” kreativitás helyett csakis és kizárólag a vállalati ültetvény hathatós kiszolgálásán törhessék fejeiket naphosszat, egyedül a munka oltárán emészthessék fel minden idejüket és életenergiájukat. Ha valaki belerothad a modern pusztító, leépítő munka végtelen árjába, annak puszta esélye nem adódik soha a büdös életében új dolgok kitalálására, vagy azt csakis és kizárólag a munkáltató kaszt szabta roppant szűk keretek közt teheti.
Az innovációt kizárólagosan a kifosztott rabszolgák hozzák a rendszerbe, nem a tőkés managerek! Ezért a központi kontroll (AI) alá vont kreativitás végérvényesen megsemmisíti az emberi alkotóképességet. Nem véletlen, hogy a mesterséges intelligencia bevezetésével totál elhalt a nagyvilágban a művészi kreativitás, hogy Hollywood haldoklik, hogy a játékipar romokban hever, hogy sorra halnak el a fesztiválok és az emberi alkotó tevékenység egykori színterei.
