Érkezik a teljes Halo kollekció PC-re

0

Az utóbbi 15 évben állandó rendszerességgel került elő a PC-játékosok igénye az eredetileg kizárólag Xbox konzolokra érkező Halo játékokra. Megjelent ugyan az első két felvonás, melyekből a Gearbox Software által portolt első epizód egész jól sikerült. A házon belül átírt második rész azonban már eléggé langymeleg fogadtatásra lelt. Ráadásul alap esetben kizárólag a szintén nem kifejezetten közkedvelt Windows Vista alatt volt hajlandó működni.

A Halo Wars nevezetű stratégia és az alapvetően mobilokra szánt Spartan Strike ugyan sikeresen megérkezett kedvenc platformunkra, ám a Microsoft továbbra is adós maradt részünkre a fontosabb címekkel.

Hirtelen úgy megtáltosodtak, hogy most viszont egy huzamban bejelentették a teljes Master Chief Collection érkezését PC-re. Ez nem pusztán a Halo 3, ODST, Reach és Halo 4 játékokat tartalmazza, hanem az első két rész remasterelt változatát is.

A címeket nem egy csomagban dobálják majd ki. Ehelyett egyenként kell megvásárolnunk az alkotásokat, és a megjelenési időpontokat is kicsit szellősebbé teszik, bár pontos dátumokat egyelőre nem kaptunk. Természetesen nincs kizárva annak lehetősége, hogy a végén akár egy csokorban is beszerezhetők legyenek a darabok.

Az epizódok nem pusztán a Windows Store-ban, hanem Steam-en is napvilágot látnak majd, és kronológiai sorrendben érkeznek. Vagyis a 4 egymás utáni fő epizódot megelőzi majd a Halo Reach, ami a sorozat előzményének tekinthető.

A portolást újfent nem a Microsoft végzi, ehelyett a 343 Industries, Splash Damage és Ruffian fejlesztőműhelyeket bízta meg a feladattal. Ahogy azt kell, maximálisan 4K felbontást kapunk a darabokhoz a magától értetődő egér -és billentyűzet támogatással egyetemben. Egyéb, PC-exkluzív előnyöket még nem harangoztak be.

A Halo 5, valamint a várhatóan a következő generációs Xbox-ra érkező Halo Infinite-ről nem szól a fáma.