Kiszivárgott a Windows XP forráskódja

0

Ahogy az asztrológusok jóslataikban sorra előre jelezték, 2020 a titkok felfedésének éve, ahogy láthatjuk, gyakorlatilag minden szempontból. Egyre többen állnak ki és beszélnek a családtagjaik, vagy rendszer által elkövetett abúzusaikról, mely életen át szóló traumákkal látta el őket. Politikai és gazdasági botrányok sokasága kerül napvilágra gyakorlatilag napi szinten. És akkor még nem is beszéltünk a koronavírus-pánik keltette felfordulásról és megtévesztő hadjáratokról.

Ebbe a mintázatba illeszkedik bele az esemény, hogy szeptember végén kiszivárgott a Windows XP, illetve néhány kisebb Microsoft operációs rendszer (például a DOS legutolsó verziója) forráskódja. Kezdetben szkeptikusnak bizonyult a jónép a hír hallatán, hiszen az adattenger a híres-hírhedt 4Chan-en látott napvilágot, ahol gyakorta előfordulnak trollkodások és átverések.

Időközben többen beleharaptak a tiltott gyümölcsbe, és visszaigazolták, hogy a forráskódok lefordításával valódi, működő Windows XP-t nyernek, ámbátor néhány szükséges driver, illetve szoftver hiányzik a disztribúcióból, melyeket leginkább külső cégek szállítottak a Microsoft részére saját hardvereiket támogatandó.

WP_20170605_17_35_33_Pro

A hurráoptimista hangok szerint a Windows XP forráskódjával minden akadály elhárul a kor szoftvereinek, PC-jétékainak és hardvereszközeinek hiteles emulációja elől, sőt, akár a legújabb számítógépek is elláthatók módosított Windows XP-kkel azok számára, akik ki nem állhatják az állandóan más és más bugokkal telítődő, állandóan változó, mindennel inkompatibilis, felhasználóikat disztopikus megfigyelés alatt tartó Windows 10-et.

Nem eszik azért olyan forrón a kását. Mivel a tiltott gyümölcs nem a Microsoft önszántából került a nyilvánosság elé, a forráskódok felhasználása, vagy akár csak egyes komponensek működési elvének alapos feltérképezése nagy bajt hozhat a jelenleg leginkább hobbiból tevékenykedő emulátor-programozók fejére.

A jövő mérnökei viszont, ha felhasználása tiltott is, a forráskódok vizsgálatával, elemzésével jelentős inspirációt meríthetnek és szakmai fejlődésük is lendületet vehet.