Gyakorlatilag egyetlen cégtől függ az egész világ chipellátottsága

0

A szabad piac nyújtotta változatosság és árubőség újabb mintapéldáját van szerencsém a tisztelt publikum előtt prezentálni.

A nagyvilágban soha nem látott igény mutatkozik mikrochipekre. Míg korábban ezek felhasználása kizárólag számítógépekre és high end elektronikai berendezésekre korlátozódott, napjainkban gombostű mérettől felfelé szinte mindenben megtalálhatók eme alkalmatosságok, sok helyütt akár egyszerre több is: háztartási gépekben, járművekben, harcászati eszközökben, telefonokban és karórákban, kísérleti COVID-vakcinákban.

Úgy hihetnénk, a milliárdos tételnagysággal bíró megrendeléseket egymással versenyző cégek százai igyekeznek hajbókolva teljesíteni. A valóság éppenséggel az, hogy az egész világon alig néhány chipgyártó vállalat létezik, kik az egész bolygót ellátják az aktuális technológiai szintnek megfelelő színvonalú lapkákkal.

Sebaj, azért mégiscsak akad bőséges választék – vágja oda az egybites aggyal megáldott kapitalista. Nos, a szomorú tény az, hogy nem.

chiphiany

Rendben, hogy chipgyártó cégből akad egypár, csakhogy napjaink nanométeres gyártási pontossággal tervezett alkalmatosságai nem potyognak csak úgy le mannaként az égből, azokat le is kell gyártani valamivel. Ehhez egy extrém ultraibolya litográfia technológiát alkalmazni képes gépezetre van szükség, melyet – most kössük fel a gatyát – az egész világon egyetlen helyen állítanak elő!

Az aktuálisan legfrissebb 5 nanométeres gyártástechnológia az extrém ultraibolya litográfiának köszönhetően vált megvalósult utópiává azt követően, hogy egészen a 90-es évekig nem tartották elképzelhetőnek az 1 mikron alatti tranzisztorméretet. A technológia aprócska bökkenője, hogy az egészséges versenyszellem jegyében nem létezik cég a világon, mely képes lenne 5 nanométerre hangolt gyártóberendezést előállítani – kivéve a holland ASML Holding vállalatot.

Meglepő módon egészen nagyjából 5 évvel ezelőttig a kutya sem ismerte a céget, pedig 1984-ben alapította egy Philips-től szalajtott mérnökcsoport, majd néhány évvel később vált önálló, független céggé. Csodával hatásos módon túlélte a Kínába telepített technológiai vállalatok árleszorítását, a dotkomlufi kipukkanását, majd a 2008-as válságot is, holott forgalmuk és megrendeléseik volumene egyaránt alulmaradt egy rentábilisnak mutatkozó vállalathoz képest.

A 2010-es években rájuk mosolygott a szerencse, mikor az Intel jelentős tőkeinjekciót hajtott végre a cégben a processzorok gyártástechnológiájának további finomítására. A processzoróriás reményeit fejezte ki, hogy a befektetés révén hamarosan 10 nanométer alatti tranzisztornagysággal felvértezett CPU-k is napvilágot láthatnak.

A művelet telitalálatnak bizonyult: az ASML egyedüli cégként szállította az 5 nanométeres gyártástechnológiát. Ennek köszönhetően 2020-21-ben rekord bevételeket könyvelhettek el, s már készülnek a 3 nm-es lapkák bevezetésére is.

Mindez azt jelenti, hogy az egész világ chipellátását egyetlen vállalat kontrollálja. Hiába a tetemes megrendelések chipekre, ha nincs azokat legyártani képes berendezés és infrastruktúra, akkor az égvilágon semmi nem fog kigördülni a CPU-gyárak kapuin.

Nem véletlen tehát a csillapodni nem kívánó globális chiphiány. Egy ASML-berendezés többszáz millió dollár áron kerül kézbesítésre, mely folyamathoz komplett uszályokra vagy jumbo jetekre van szükség.

Hogy tetézzük a bajt, nem is valószínű, hogy az ASML a közeli jövőben méltó konkurenciára lel. A legtöbb vetélytárs már a 7 nanométeres gyártás kutatásával is felhagyott. Ígérvények szerint hamarosan jön a 3 nm-es tranzisztornagyság, ami egész egyszerűen ledolgozhatatlan előnyt jelent.