Egyesítené a GOG az összes játékletöltős platformot

0

Hatalmas fejtörést okoz a szórakoztatóipari óriásoknak, hogyan tehetnék digitális letöltéseket áruló piactereiket a felhasználók számára jóval komfortosabbá. Az utóbbi években a filmstreaming üzletágban jelentősen megszaporodtak a szereplők. A korábban kvázi monopolhelyzetben lévő Netflix tucatnyi kihívót szerzett magával szemben.

A szabad piac láthatatlan keze által gondosan megszervezett kínálati bővülés végeredménye az lett, hogy a felhasználók újfent elkezdtek a kalózkodás felé kacsingatni. Leporolták a sarokba hajigált Torrent klienseiket. A kínálati bővülés ugyanis a fragmentáció átkát hozta el. Elkezdték a kiadók műveiket exkluzív platformokra szerződtetni: ami megvan az egyiken, nem elérhető a másikon. Mivel sokan nem tudnak vagy nem kívánnak 4-5 különböző szolgáltatásra előfizetni, hát választották azt az alternatívát, ahol legkényelmesebben érhető el a lehető legnagyobb választék.

Szemlátomást hasonszőrű folyamat kezd most kibontakozni a PC-játékok piacán. Kezdetben vala a Steam, majd a GOG és néhány marginális platform, végül az EA renitenskedésének következményeként létrejött Origin.

A számos káprázatos alternatíva ellenére is azonban egész szépen kitartott a Steam piacvezető szerepe, egészen mostanáig. Az Epic Games által indított új áruház ugyanis fenekestül felforgatta az egyeduralomban már kissé megfáradt, köhécselő Steam életét.

A kínai tőkéből megvalósult platform ott tesz alá a Steam-nek, ahol tud. Radikális akciózásokkal megy alá a Valve árainak. Az eladott játékok után ráadásul alacsonyabb részesedést kérnek a megszokottnál. Utóbbi mozzanatnak is köszönhető többek között, hogy egy rakás fejlesztő – elég heves ellenérzéseket gerjesztő módon – exkluzív szerződést kötött az Epic Store-ral. Nem is szándékoznak a több száz milliós rajongótáborral felvértezett Steam igényeit kiszolgálni, hacsak időközben nem változik jelentősen a széljárás.

Amellett, hogy minden bizonnyal tisztességtelen eszközök is lapulnak e viselkedés mögött (máskülönben miért mondanának le a kiadók önként egy másik kiszolgálón fellelhető gigantikus rajongótáborról?), elkezdtek jól látható módon hasonló jellegű folyamatok beindulni, melyeket a filmipar esettanulmányából kicsivel korábban megismerhettünk.

A The Witcher sorozatot, valamint a GOG platformot maga mögött tudó CD Projekt gondolt egy merészet, és elébe megy a változásoknak. Magukra vállalták a feladatot, hogy saját Galaxy appukat (mely a GOG-on fellehető játékok letöltésére és frissítésére szolgál) kiterjesszék a létező összes egyéb piactérre is. Olyan komplett listákat importálhatunk pár kattintással, melyek a Steam, Battle.net, Origin vagy akár Xbox fiókunkban pihennek.

A játékok egyetlen gombnyomással el is indíthatók. Ezek a beta változat tesztelését végző PC Gamer újságíró szerint bármelyik áruházból vajsimán importálhatók néhány másodperc alatt!

Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy a folyamatot amolyan sufnituning-szerűen vitték véghez, vagyis az áruházak egyelőre nem engedélyezték az efféle integrációt. Nem reménytelen azonban a GOG Galaxy 2.0 helyzete, ugyanis a Microsoft máris teljes erőbedobással támogatja a kezdeményezést. Ők az első cég, akik áruházában fellelhető játékokat akár a GOG Galaxy-ból is meg lehet majd vásárolni, és a telepítés-futtatás sem igényli majd a Microsoft saját áruházának meglétét.

A többi program esetén egyelőre egy automatizált futtató felület teszi a dolgát. A GOG-listánkon helyet foglaló Steam vagy Origin játékokhoz a szükséges jóváhagyások beszerzéséig fent kell hagynunk a megfelelő klienst is.

A GOG Galaxy 2.0 további nagy előnye, hogy megszabadítja a felhasználókat az akár pusztán statisztikai célból felhasználandó kémkedéstől. Nem naplózza, hogy melyik játékot milyen időben futtatunk és meddig. Sőt, amennyiben az egyik áruházat töröljük felületünkről, a szolgáltató szervereiről is eltávolításra kerül majd minden kapcsolódó adat.

A GOG Galaxy kiforrásáig természetesen hosszú út vezet. A fejlesztők egyelőre a gördülékeny működés kialakítására mennek rá, ezért a friss kliensről néhány alapvetőként számon tartott szolgáltatás hiányozni fog. Ilyen például az egységesített chat, melynek révén bármelyik online játékáruházban regisztrált felhasználók cseveghetnek egymással, tökmindegy, hogy Steam, Origin, netalántán Xbox felhasználók.

Néhány megkérdőjelezhető sikerrel kecsegtető újítás is a Galaxy része lesz. Lehetséges például, hogy a felhasználó a lakásában lévő Xbox konzolon futó játékot videóátvitel révén Mac-es GOG klienséből játssza. A korábbi Onlive platform csúfos bukásából persze leszűrhető ama tanulság, hogy e funkció nem lel majd nagy népszerűségre. Mindenesetre ez esetben nem kell sok száz kilométerekre lévő szerverekről streamelni egy játékot, így afféle érdekes gagnek elmegy az újítás. Saját bevallásuk szerint is csak azért programozzák le, mert megtehetik.

A tősgyökeres GOG-felhasználókról sem feledkeztek meg a CD-projekt fura urai. Különféle kereső és filterező algoritmusok sokaságával vértezik fel az új változatot. A teljes játékadatbázis szortírozása, csoportosítása sokkalta gördülékenyebbé válik, akár sok száz megvásárolt játék esetén sem veszítjük el áttekintésünket kollekciónk felett.

Amennyiben nem gördülnek súlyos technikai akadályok a megvalósítás útjába, a forradalmasított Galaxy kliens akár már idén napvilágot láthat. Kérdéses persze, hogy a többi piactér üzemeltetője derűsen, vagy fanyalogva áll-e az ajánlathoz, hogy saját – felhasználóiknak olykor bosszúságokat okozó – kliensük hegemóniáját feláldozzák a változatosság és a felhasználói elégedettség oltárán.