Az alant olvasható gyűjteményes esszé a képmutató, hazug, tényleges valójában meglehetősen istenellenes keresztényi konzervativizmus kifejezetten Magyarországon terjesztett változatának sarkalatos pontjait cáfoló összeállítása.
Ez amolyan összefoglaló kollekció, mert bár a Forradalmi Evangélium sorozat még koránt sem ért véget, szeretném ennek a förtelem métely, a kereszténység hívószavainak kiaknázásával sátáni rítusokat űző hatalomnak a nekrológját megejteni. Amely minden egyes gonosz, lakosságot sanyargató, erkölcsi érzéket felszámoló és a nép szellemi-mentális-anyagi nívóját közép-afrikai bozótvilágok színvonala alá züllesztő intézkedését mint keresztényi útmutatást, erkölcsi erényt vagy egyenesen Isten kötelezte akciót prezentálja az általa legutolsó mocskos állat sorba züllesztett lakosság egyre pusztuló elméje és halódó lelke felé.
Kezdjük néhány megelőző tétellel. Vagy kereszténység, vagy konzervativizmus, és ez egy kizáró vagylagosság. A kereszténység alapja Jézus Krisztus útmutatása (nem pedig az államhatalomé), a konzervativizmus pedig egy XIX. századi modern eszmény, melyet az abszolutista és jobbára örökletes császári-királyi hatalmak legitimitásának megerősítésére fundáltak ki.
Egy konzervatív uralkodó lehet keresztény, amennyiben az ideológia kizárólag Krisztus szavával egyező passzusait alkalmazza a népre nézvést, dehát ennyi erőből bevezethetne szimpla királyságot is, és akkor nem kellene neki az uralkodó házának hitvallása kötelezte totalitárius császári uradalmat gyakorolnia, vagy miniszterelnöki minőségében a tanításokkal ellenkező rendelkezéseket bevezetnie, miközben kidüllesztett pók hasával mellkasával pózolgat nagy cinikusan a hipnózisban és deprivációban tartott bárgyú alattvalóit előtt.
Ami viszont ténylegesen kizárt, hogy egy igaz keresztény uralkodó egyben konzervatív legyen. A konzervativizmus modern jellegéből adódóan a szekuláris állam egy válfaja.
A konzervativizmus ama hiedelemre épül, hogy emberek egy bizonyos csoportja által kitalált szokások, törvényes kötelezettségek, babonák úgymond utódok számára is szigorúan megőrzendő, továbbítandó, ellenállás esetén akár keresztülverendő értékeket képeznek.
Ilyesféle konzervatív „értékek” a fél világot két alkalommal kibeleztetésre ítélő sorkatonaság, a XIX. század szentimentális romantikájában kitalált népviseletek hordása és népdalok éneklése, az abszolutista monarchiák hatalmának tovább örökítése vagy a gyarmatbirodalmak munka és szabad kereskedelem szentségére alapozott fenntartása. Ezen „értékek” egyike-másika a XX. század során elveszett, de tolult helyükbe más, ugyanolyan jellegű, megvalósításukban azonban lehetőség szerint még aljasabb szisztéma. Örökletes monarchia helyett meghackelt demokrácia, autokrácia és megkoronázott uralkodó nélküli diktatúra, gazdasági gyarmatosítás helyett neoliberalizmus, sorkatonaság helyett Harcosok Klubja.
Aztán: a krisztusi erkölcs követése mindenkinek az egyéni lelkiismeretére van bízva, úgymond tényleges individuális önérdeke mindenkinek a homo oeconomicus mentalitás űzése ellenében a krisztusi útra lépés. Ez azt jelenti, hogy kereszténységgel összhangot mutató uralkodók regnálása, illetve törvények bevezetése természetesen lehetséges. Ugyanakkor keresztény állam vagy keresztény nemzet nincs!
A keresztény nemzet az Jézus Krisztus megfogalmazása szerint egyenlő Ábrahám, Izsák, Jákob és Dávid király nem vérség, hanem lelkiség szerinti utódaival, akik a komplett Föld bolygó területén szétszórtan élnek, és születési helyük vagy államhatalmi szerveződésük nem predesztinálja sem kereszténységüket, sem attól eltérő mivoltukat.
A „keresztény állam” hívei dolgozni járnak a mammon birodalmának építésén, ahol babiloni bábeltornyok emelésével múlatják idejüket, Jézus Krisztus igaz követői pedig az igét hintvén alkalmas és alkalmatlan időben igyekeznek eljuttatni az örömhírt a konkrét fizikai helytől mentesített közegekbe, ahol annak szavai befogadást nyernek.
Az uralkodó törvények az istentelenek életét szabályozzák, egy igaz Krisztus-követő az ő szavával ellenkező törvényeket akkor sem tartja be, ha azok megszegéséért súlyos retorzió jár. Krisztus követői nincsenek életen át leláncolva a rendszerhez CSOK-kal, babahitellel, örök munkaszolgálattal, a gyermekeik testének Baál és Moloch karjaiba helyezésének kényszerével. Vagy kívül léteznek a rendszeren nagy örömmel és boldogsággal, vagy – ahogy azt szintén Jézus elmondja – gyermektelen egyénekként törnek borsot az utódok elvételével zsaroló, azokat betörni és alantas szolgálatokra kényszeríteni kívánó uradalom orra alá.
Isten igaz gyermekei nem fizetnek adót, nem járnak templomba, nem végeznek hiábavaló és soha meg nem térülő kőkemény rabszolgamunkát, nem gyűlölik akár magyarul beszélő, akár idegen népből származó embertársaikat, nem imádnak térdre rogyva, pláne nem követnek emberi uralkodókat.
Akik szerint a „jóságos miniszterelnök uraság” Isten kiválasztotta keresztényi jótét lélek, aki gyerekkori álmai és víziói által úgymond megkérdőjelezhetetlen jogot szerzett magának a nép feletti nyakló nélküli hatalmaskodásra, azok egyenesen a sátán karjaiba helyezvén lelküket csoszognak a kárhozat feneketlen verme felé. Ebben a viszonyban az elnök személye lényegtelen, minden uralkodó pozícióban hatalmaskodó személy ukázának követése eleve kárhozatot szül, de persze súlyosbodik a büntetés, amennyiben egy kis mitugrász diktátornak még van pofája víziókra, látomásokra meg isteni rendelés meséjére alapozgatni az ő korlátok nélküli népsanyargató tevékenységét, mely rendelkezései – lásd az alábbi felsorolást – nagyrészt homlokegyenest ellent mondanak egy igaz keresztényi nemzetségre vetendő törvényes és Isten tetszését ténylegesen kiváltó renddel.
Egy Isten által uralkodásra kijelölt személynek nem az a legfontosabb tulajdonsága, hogy mesterien forgatván a szavakat kényszeríti őket a feltétlen behódolásra. Lásd közvetlen Mózes példáját, aki kifejezetten ellenkezett Istennel a népvezető szerep felvétele ellen, mert maga nem tudott jól beszélni, félt hogy nem hallgat rá Izrael népe, ráadásul emellett a gonosz brüsszelita fáraóval szemben sem volt semmi érdekérvényesítő képessége.
Ennek ellenére temérdek viszontagság és lázongás közepette kivezette a népét – a mily ironikus, munka alapú társadalmat bevezető – Egyiptomból, s hatalma demonstrálására, illetve a zsidó nép feletti uralkodási joga bizonygatására a tíz csapást és ember által véghez vihetetlen isteni csodák garmadáját prezentálta.
Az alábbi terjedelmes esszében 7, a magát keresztényi konzervatívként aposztrofáló hatalom legszignifikánsabb ragaszkodást kiváltó ideológiai nézetei kapcsán feltett kérdésre kutatjuk fel a Bibliából kinyerhető válaszokat, azaz hogy valóban keresztényi-e a mostani magyar vagy akármelyik másik ugyanezen értékekre hivatkozó államhatalom?
Ahogy azt rendre emlegetni szoktam, a Forradalmi Evangélium sorozat értekezései az írások tartalmát és igazságát bárminemű kétely nélkül eredeti formájukban fogadják el, de egyszer majd terítékre kerülnek az azokat megkérdőjelező, esetleg tán leleplező és érvénytelenítő erejű tanulmányok is. Azért szükséges eredeti formáikban alkalmazni az írásokat, mert a hatalom ezek tetszése szerint forgatott furkósbotjával ütlegeli és lehetetlenítgeti a lakosságot, és amely szemétségeiket (általuk ferdített) biblikus szólamok lobogtatásával igazolják vissza, azokat hitelesen úgymond beleköthetetlenség mentén kizárólag ugyanezen szövegek állításaikat cáfoló passzusaikat kiemelésével lehetséges eszközölni.
Citálhat valaki az isteni igazságokat cáfolni hivatott tudományos és racionalista pamfleteket a magát keresztényi konzervatívként aposztrofáló államhatalom lebontására, azok úgy pattannak le sziklaszilárdan megerősített elmeprogramjaik áthatolhatatlan pajzsáról, mint a légypiszok.
Keresztényi rigmusok hadával megtámogatott hazugságokat és központi terrort csakis és kizárólag keresztényi rigmusok hadával megtámogatott igazságok szétszórásával lehetséges tökéletesen semlegesíteni.
Hogyan kell dolgoznia egy igaz keresztény embernek?
Ezt a témakört már számos alkalommal érintettük, mindenesetre a teljesség kedvéért álljon itt alább a kőkemény és derékroppantó munka értelmének bibliai körülírása.
A munka alapú társadalom minden népsanyargató diktatúra központi és egyben univerzális vezérelve. Alapja, hogy a létfenntartási szükségletek hozzáférési jogának feltétel nélküli hűséges rendszerszolgálathoz kötésével voltaképp egy az egyben szavatolható a lakosság tökéletes és szabadulhatatlan rabszolgasága, hiszen az ember az életben maradási szükségletei, mint étel, folyadék, hőmérséklet, ruházat, újabban levegő és mozgás természetes hozzáférési jogának elzárásával, majd az uralkodói kézből annak szubjektív tetszése szerinti porciózásával az ember egyetlen testi reakciója, a korgó hasa által is a komplett életideje, ereje és szolgálata, – s ami a legfontosabb – lelke beszolgáltatására kényszeríthető anélkül, hogy az alanyi jogú és feltétel nélküli behódolás kicsikarására nyílt színi erőszakot és kényszerítő módozatok sokaságát legyen szükséges bevetni.
E viszonyrendszerben a legnagyobb megtévesztés, hogy a munka szavatolná a csikaró has problematikájának feloldását. Igazából ha az uralkodó pozíciókat élvező hatalmasok nem akarják, az ember nem juthat akár saját magától önellátással, akár irgalomból segély és juttatás révén, akár a létszükségletek hozzáférési jogát központilag porciózgató és kontrollálgató aktorok joviális szolgálata által megélhetéshez.
Egy munka alapú társadalomban az életben maradás privilegizált előjog, amellyel csakis és kizárólag ama aktorok élhetnek önhatalmúlag, akik az emberek milliói megtermelte szükségletek gyűjtése, halmozása és disztribúciója felett közvetlen kontrollt gyakorolnak. Mindenki más, ideértve a legszorgosabb és a maga jólétéért legkeményebben dolgozgató munkásállományt is, közvetlen vagy közvetetten kiszolgáltatottja az életben maradási feltételek uralkodó osztály általi porciózásának.
Lássuk mindkét oldalról, a létfenntartási feltételeink beszerzése és az ennek érdekében állítólagosan befektetendő alázatos kőkemény munka összefüggésének hamisságát.
Munkát az ember önállóan, saját erejéből nem végezhet, kivéve ha háztartási tevékenységről van szó. Az ember munkahelyen sem dolgozhat egész addig, amíg nem kezd csakis és kizárólag meghirdetett pozíciókra jelentkezni, egyre kisebb eséllyel választ nyerni a munkáltató vagy HR-es néni részéről, végül állományba vételt „nyerni” a részéről koporsóba fordulása napjáig bezárólag űzendő munkaszolgálat színhelyére. Végül, az ember nem tevékenykedhet rendszertől függetlenül, vagy indíthat önálló vállalkozást, amennyiben ennek szintén uralkodó osztály által meghatározott feltételeit nem tudja teljesíteni, pl. hogy rendelkezzen önerőből tökéletesen megszerezhetetlen, tekintélyes mennyiségű kezdőtőkével és fizesse vállalkozása első, bevételt generálni még nem képes évében is a rablóuzsora adókat.
A munka alapú társadalom tehát nem az elvégzett feladatok nyomán megjáró létfenntartási feltételek ideológiája, ahogy hazudja, épp ellenkezője: a munka kényszere által, az éhhalálunk elkerüléséhez kényszerűen beszerzendő javak kontrolljával és erőszakos elzárásával szavatolni, hogy az ember ne csak munkaerejét kívánja beszolgáltatni a hatalom asztalára korlátlan és önkényes rendelkezésre, de a gondolatait, teste és elméje minden lehetséges szóba jöhető akcióját a hivatalos munkaidején kívül is (hosszú órákat elraboló ingázgatással, főnök zaklató telefonjainak és emailjeinek megválaszolásával, kötelező érvénnyel szabadon vállalható ingyen túlórák sokaságával, csapatépítő tréningeken való részvétellel, kiváló mentális állapot prezentálásával minden körülmények között, élethosszig tartó tanulással), politikai ideológiai nézeteit és szavazatát (uralkodó szubjektív erkölcsi parancsolatainak kritika nélküli elfogadásával + közmunkáért vagy pár szem krumpliért cserébe személyére ejtett X-szel), komplett gyerekkorát és életidejét (12-20 év idomítással a jövőbeli foglalkoztathatóság elősegítése érdekében, minimum 30, de inkább 45 év igazolt munkaviszony), s végül, legfontosabb tételként a lelkét egyaránt az uralkodó osztály szabad rendelkezésére bocsájtsa.
Magyarán adja fel saját belső erkölcsi, morális és etikai iránytűjét, a szívébe vésett parancsolatok követését, belső vágyainak egy szebb világ megteremtésére irányuló kivetítését, és a felajánlott semminél is kevesebb apanázsért cserébe komplett életét feláldozván vállaljon közmunkát, leépítő gyilkos szakmunkát, vagy legalja foglalkozásként a legvégső kárhozatba menően vállalja a rendszer regnumát megerősítő propagandista agitátor szerep felvételét. Meg lehet látni az ézsaúi alkut ebben a viszonyban, ahol az ember egy tál lencséért az összes örökségét önfeledten szétszórogatja. A magasabb rendű szükségleteit és vágyait néhány, az étvágyát soha teljes mértékben kielégíteni nem képes ipari hulladékért feláldozza.
A munka alapú társadalom lényege tehát: az ember adományozza oda komplett identitását a hatalom kezébe az élete feletti korlátlan rendelkezésre, a hatalom pedig ezen akciójáért a testi funkciói legminimálisabb nívójú fenntartásának jogával JUTALMAZHATJA az áldozatát, de még ez sem kötelessége neki. Simán megteheti, hogy a vég nélküli próbálkozgatásra, jelentkezgetésre, interjúzgatásra, bizonygatásra, hitvány agyrothasztó iskolák kijárására és a foglalkoztathatósága puszta esélyének növelésére minden családi jövedelmének és vagyonának elherdálására kényszerített zselléreket még a gulágok és koncentrációs táborok létszínvonal-nívójának biztosításával sem „jutalmazza” meg, mert a rendszeren belül kikönyöröghető örök rabszolgasors egy isteni privilégium, amelynek osztogatása a pénzt és létfeltételeket saját kézben összpontosító uralkodó aktorok személyes tetszése szerint zajlik.
A munka ezért a legsátánibb átok, melynek kötelezvényét a hatalom alattvalóira vetheti. De még a munkakényszer szabvány államainál is gonoszabb a munka alapú társadalom, ami nemhogy az elemi szükségletek beszerzési jogának elnyeréséért (mert szó nincs róla, hogy azokat pusztán az elvégzett munkád által megkapnád, a lerótt szolgálatod után még magadnak kell gondoskodnod azok begyűjtéséről is) kényszeríti az embert soha le nem járó munkaszolgálatra, de a test megmaradásának legminimálisabb nívójú javaiért cserébe az ember tökéletes testi, szellemi és lelki behódolását követeli meg, gondolatai és munkaidőn kívüli mindennemű akciói átformálását a munkáltató és politikai kaszt megkövetelte irányvonal teljesítésére, miközben a jutalmak kiosztása voltaképpen egy lottósorsolás nívójának megfelelő szinten zajlik, azaz a végzett munka keménysége és az ember szorgalma, illetve a megszerezhető jövedelem közt jobbára abszolúte semmi összefüggés nincsen.
A legkeményebben dolgozó kisemberek kapják a legtöbb terrort és gyötrelmet a hatalomtól, illetve vásárolhatják maguknak a legkevesebb létszükségletet, miközben az ő rendszerhűségük elvárt szintje minden egyéb kasztnál magasabb szinten tetőzik.
A rendszerideológusok, szellemi segédmunkások fejében már alkalmasint haloványan elkezd pislákolni a lelkiismeretesség lángja, de akcióba lépés esetén a rendszer az életben maradás jogából való kivetéssel, vagy közmunkás / szakmunkás sorba lefokozással honorálja személyüket, akik ráadásul a sokmillió forintok és további értékes életévek feláldozásának mentén abszolvált egyetemi képzéseik végett totális mentális összeomlásuk napjáig sem fogják felülbírálni az ebül szerzett drágaszághoz ragaszkodásuk értelmét, amennyiben a központi indoktrináció általi tökéletes önelárulásuk által nyerhető, a züllött munkás rétegnél valamelyest joviálisabb alamizsna feladása kizárólag az addig mentálisan építgetett szellemi bábeltornyuk összeomlása árán szavatolható.
Magyarán, hogy a rendszerterrorból való szabadulások eleinte lágyan sugdaló, később egyre hevenyebb fejfájásokat gerjesztő, végül teljes körű erkölcsi-morális leépülésbe, mentális összeomlásba vagy skizofréniába vezető kósza gondolatával egyáltalán foglalkozhassanak, szükséges megkockáztatniuk a tökéletes és pedáns rendszerszolgálatukért cserébe hála jeléül rájuk vetett adósrabszolgaságuk függelékének elszakadását, ez által a hatalom általi örök, korlátlan üldöztetést a bevetett tömeggyilkos végrehajtogatások, illegális inkasszók, nyilvános megszégyenítgetések és az örök anyagi depriváció veszélyének folyamatos lengetése által.
Ezt hívják a szó szoros értelemben vett kárhozatnak, az örök gyötrődést a gyehenna tüzén, amikor az ember a kínzó éhsége ideiglenes csillapítási lehetőségéért cserébe örök elidegenítés alá helyezi az elmebetegség kibontakozásának csakhamar menthetetlenül bekövetkező napjáig bezárólag mereven eltagadott és gúnyos mondások korrupciója mögé száműzött (aki nem dolgozik, ne is egyék pl.), rothadó lelkét.
Szóval a munka alapú társadalom eredendően nemhogy istentelen, de istenellenes találmány, azaz kifejezett feladata az ember üdvösségének megakadályozása áthághatatlan és megkerülhetetlen béklyók hadának lakosságra vetésével, amely tökéletesen egyenlőtlen viszonylatban az emberi test felajánlott áldozati ajándékként a hatalom udvartartásába kerül, cserébe az nem kötelező érvénnyel gondoskodhat a létezési szükségleteinek minimumáról, ami a beszolgáltatott mindenért cserébe az alapvető testi funkciók elhalását kissé elodázó mennyiségű hulladék kaját jelenti. Még arra sem fordít gondot a hatalom, hogy legalább a munkaképessége újratermelését biztosítani képes nívójú élelemhez jusson az ember.
Ez ám a visszautasíthatatlan ajánlat! Hát nem vagyok én hülye, hogy némi üres ígérvényért cserébe ne adjam oda a testem, elmém, lelkem minden tartalmát, plusz még az összes életidőmet!
De, nagyon hülye vagy b***meg. Mellette még alantas tömeggyilkos gonosztevő is, mert a személyi korrupciódat erőszakkal lőcsölöd rá minden szembejövő embertársadra, így ahogy a Sátán elmesélte Bertalannak a maga apokrif evangéliumában, örömmel segítesz neki az emberiség végromlásba taszításában.
Hú, és ez még csak a bemelegítő volt! Lássuk ily hosszadalmas szellemi alapozgatás után a munkavégzés isteni megítélését.
