Immár nyíltan zengik a mélyen nem tisztelt EU-s és pártállami bürokraták a sosemvolt társadalmi szerződés korszakának végét. Ilyesmit bő két évszázadon át ki sem volt szabad mondani, hogy a papíron az össztársadalmi jogi egyenlőség és tömeges békés egymás mellett élés, ténylegesen pedig az uralkodó osztály hatalmának és önkényének ellenállás lehetőségétől mentesített kibontakozását elősegítő társadalmi szerződés nem működik.
Pedig maga a társadalmi szerződés fogalma és történelme megmutatja, mekkora fikció a főúri ficsúrok részéről papírra vetett és paragrafusokba foglalt okkultista elmeprogramok hada, melyek bevetésével az emberiség szép lassú fokozatos sorvadás révén elvesztette nemhogy a jogát, de a puszta esélyét a valamire is való élet megvalósítására ezen a földi bolygón.
A szabadság minden létező eleme egyenként került kivételre a kezünkből a globális kontroll-puzzle összeeszkábálói részéről, hogy cserébe a tökéletes jogfosztottságunkért és természetes szabadságunk automatikusan, az életben maradás lehetőségéért cserébe beszolgáltatott legutolsó morzsáiért a hatalom a törvény előtti egyenlőség, szociális kohézió (béke, személyes testi biztonság szavatolása, bűnözés visszaszorítása, a vitás esetek intézményi körülmények közötti megbeszélése, stb.) és viszonylagos anyagi biztonság (folyamatos gazdasági növekedés, munkanélküliek és munkaképtelenek ellátása, öregségi nyugdíj) üres ígérvényei mentén tarthatta hipnózisban a vágási birka sorban tartott népségét.
Mára az illúzió olyannyira szertefoszlott, hogy még a legfanatikusabb rendszerapologéták hada sem hiszi el többé a kemény és alázatos munka, szorgalom, engedelmesség, szolgálat busás megtérülésének dajkameséjét. Egyedül a szabadulhatatlan és kibogozhatatlan jogi csűr-csavarásaikkal házaló értelmiségi elitek és uralkodó kasztok ragaszkodnak továbbra is ezekhez a pozíciójukat bombabiztosan bebetonzó szélhámosságokhoz, hogy lent tartván a tömegeket a nyílt színi terror bevetésének szüksége nélkül megakadályozzák az életben való érvényesülésüket.
A társadalmi szerződés alapjai
A társadalmi szerződések históriája egészen az ókori Görögországig nyúlik vissza, de természetesen jelen esszéhez nem fogok komplett kitekintőt nyújtani a világ minden létező filozófiai iskolájának álláspontja kapcsán a fogalom mibenlétéről. Ehelyett kizárólag a modern államszervezés felvilágosodásnak hívott elsötétülés korában kibontakozó akcióit szemlézném, melyek alapjai a mai Európa, Amerika és Ázsia nemzetei többsége társadalomszervezésének.
Rögtön a legelején elspoilerezem a keserű valóságot és a nyilvánvaló konklúziót, mert ennek nyomán teljesen más megvilágításba helyeződnek az elkövetkező bekezdések rigmusai.
Társadalmi szerződés ténylegesen nem létezik, mert az egy fejből kitalált fikció. Nem jogi fogalom, hanem csakis és kizárólag filozófiai koncepció.
A modern társadalomszervezés alapjait Jean-Jacques Rousseau francia-svájci filozófus rakta le az 1762-ben kiadott „Társadalmi szerződés” c. könyvében.
Nézete szerint az emberiség természetes (úgymond kiinduló) társadalmi működése az anarchia, viselkedése alapjául szolgáló vezérelv pedig a természetjog. Ezek nem úgymond objektív (gyk.: betűkkel precízen és félreérthetetlenül körülírható) fogalmak, hanem az egyének sokaságának erkölcsi-morális és személyes életszervezési módja határozza meg őket.
Valakinek belefér ezek keretébe a szükségesnek gondolt létfenntartási feltételeinek másoktól való elvétele (mai szlengben lopás, rablás, tulajdon elleni erőszak), mások akár embertársaik életének kioltása árán is megvédenék azokat. Valaki az uralma alá és a maga szolgálatába akarná hajtani a többieket, mások pedig örömmel lemondván az önrendelkezésükről belehelyezkednek a szolgaságba, nem is sejtvén, hogy a kezdetben kényelmesnek és racionálisnak képzelhető döntésük előbb parancsolgatásba, aztán elnyomásba, fizikai erőszakba, alapvető létszükségleteinek erőszakos elvonásába, végül halálba taszigálja őket. Mire a felülről erőszakkal rájuk oktrojált depriváció utoléri őket, már nem maradnak urai a saját gondolataiknak és cselekedeteiknek, végül a szélsőséges hiánybetegségek és mentális összeomlás kibontakozásának hála az ellenállás, kitörés és felszabadulás lehetőségétől örök életükre megfosztatásra kerülnek.
Rousseau egy olyan koncepciót képzelt el, amelyben az emberek anarchikus természetjogának elvételével egy közös, ún. összemberiségre nézvést kötelező érvénnyel alkalmazandó írott törvénnyel helyettesítik azokat. Ez a milliók elméjének tartalmát egyidejű központi kontroll alá vonó paragrafus-hálózat egy, a néptől elkülönülő szervezetben kerülne megfogalmazásra, bevezetésre, érvényesítésre, majd ellenőrzésre. Ezt a szervezetet mai nyelvezettel államnak hívjuk.
Az állam legitimációját, azaz elfogadottságát az nyújtja majd, hogy eredendő természetjogaik egy bizonyos részének feladásával és központi kontroll-hálózatba csatolásával az elnyomottak védelmet nyerhetnek a személyi önrendelkezésük (rabszolgaság, kényszermunka általi) erőszakos elvételétől. Az elitek pedig biztonságban tudhatják saját birtokukat, vagyonukat, annak jelentős részét felemésztő őrző-védő sereg toborzásának szüksége nélkül az állam központi rendfenntartó szerveivel megvédi az ő összeharácsolt javaikat és lelki nyugalmukat.
Adam Smith, bár az ő személye kicsit később került képbe és államszervezés helyett a modern kapitalista gazdaságtan alapjainak lerakásával foglalatoskodott, nagy szarkasztikusan megjegyezte, hogy a modern államszervezés kizárólag a tulajdon védelmét látja el pedáns módon a gazdagok védelmére és a nincstelenek ellenében.
Ennek gyökéroka, hogy a felvilágosodás minden aktora az elitből érkezvén (hiszen az írástudás és elmeprogramok kifundálása ekkoriban még úri huncutság volt) titulusához nem méltó módon rendkívüli korlátoltsággal kizárólag a maga kasztjának érdekei megértésére és képviseletére volt hivatott. Fogalmuk sem volt, hogy egy papírra vetett társadalmi szerződésnek nem a szövege, hanem az értelmezése és érvényesítésének képessége határozza meg, milyen jogokat és privilégiumokat tudnak a rendszerből kihúzni. Az értelmezést és érvényesítést pedig a korabeli analfabétizmus és modern funkcionális analfabétizmus korában rendre kivétel nélkül specializáltan ezzel foglalkozó jogászok és ügyvédek végzik. Akiket egy uralkodó osztálybeli személy meg tud fizetni a szolgálatukért, a szegény, szerencsétlen, jogilag kiszolgáltatott és paragrafusok hadával egyoldalúan vert szegény tömegek pedig nem.
A Rousseau-i társadalmi szerződés tényleges, zűrzavaros jogi pontok és csűrt-csavart értelmezések mögött megbúvó tényleges, reális jelentése az Adam Smith ragyogó meglátása mellett, hogy
emberek egy szűk csoportja megállapodik egymással, hogy elnyomás és ellenőrzés alá helyezi a többieket.
Papíron érintetlenül marad a gazdagok és szegények jogi egyenlősége, de a szegények objektíve nem élhetnek vele. Az értelmezési és retorikai csűr-csavarási keretek, majd a későbbi évszázadok során a paragrafusok egyre specifikusabban fogalmazott, mégis egyre homályosabb vagy épp betarthatatlan, alkalmazhatatlan rendelkezéseinek hála a bíróságok és állam intézményei előtt csakis annak lehet igazsága, aki ennek árát zsebében fityegő dollármilliókkal, illetve személyi feltételeit (sztárügyvéd, jogi kiskapukat fürkésző jogász, vállalati jogi osztály) meg tudja fizetni.
A társadalomszervezés tényleges és bebetonozott elvévé a jogi egyenlőség és emberi méltóság elve helyett az egyszemélyi érdek válik. Az uralkodó elit maga köré tudja vonni a szükséges erőforrásokat (pénz, személyek, rajongó szolgák, ideológiai jóváhagyás) a személyes érdekei átütéséhez. A szegények nem. Sőt, a szegények a puszta fizikai túlélésük érdekében olykor kénytelenek lemondani bárminemű érdekük vagy igényük megfogalmazásáról, mert nekik halálos függőséget gerjesztő kényszerük az őket érdekeik mentén elnyomó elit szolgálata az alázatos és joviális munkájukkal.
Fordítva, az elitek nem szorulnak rá a dolgozni kénytelen munkások szolgálatára, hiszen mindig akad belőlük annyi, éppen éhező és fázó, vagy jövőbeli megélhetéséért szorongó egyed, ahány személy a jogfosztott zsellérek egy kisebb hányadának ültetvényről távozta, éhen halása vagy lázongása ellenére is ellátja az uralkodó osztály igényeit.
A korlátolt felelősségű vállalatok jogi személyként való elismerésével az uralkodó jog immár kitalált fiktív entitásokat is előrébb sorol az élő embernél. Egy sztárügyvédek és szómágus jogászok hadával körülbástyázott magánszervezet a tőlük sérelmet elszenvedő személyek, intézmények, vagy akár egy komplett szétszennyezett és élhetetlenné tett bolygó indította jogi eljárásokkal szemben tökéletesen érinthetetlen.
Rousseau ideája tehát alapjaiban megbukott, ám a mérgező és fertőző ideológiák terjedése, akár különféle módosulások és mutációk formájában a racionalitás korában feltartóztathatatlan.
Rousseau elitista alapelve, hogy a szuverén egyének sokaságának anarchikus természetjoga alól kiszervezett állam feladata kell legyen az egyének totális elidegenítése a maguk identitásától (vö. cselekvési és gondolati szabadság), hogy az állam előtti egyenlőség megvalósulhasson és az ún. társadalmi akarat, azaz ki-ki testének, tulajdonának, vagyonának, munka után járó juttatásainak biztonsága kibontakozhasson.
Az egyén így egy tökéletesen definiálhatatlan massza (későbbi filozófusok találó leleményességgel keresztelték el a megképződött szisztémát leviatánnak) fennhatósága alá kerül, melyek ún. egységes, össztársadalmi akaratot érvényesítenek. Rousseau szerint tehát az emberek elméjének egy bizonyos darabkáját leválasztván és azokat központi kontroll hatálya alá helyezvén kivétel nélkül mindenki nézetei, érdekei, személyi szabadságjogai érvényesülhetnek.
Nem veszi észre, hogy ami az egyik ember érdeke, az másiknak a kára, és az erősebb kiterjesztett szabadsága a gyengébbek szolgasorba vetésével érvényesíthető. A későbbi marxi terminológiában bevezetett fogalmakkal élve érdekellentét húzódik az egyes társadalmi csoportok képviselői között, ezen érdekellentétek a dialektikusan meghatározott erőviszonyok mentén juthatnak érvényesülésre (az egyik csoport javára és a másik rovására). Nem láthatjuk Rousseau-tól visszaigazolását vagy levezetését annak sem, miképp transzformálódna egyének millióinak lényegesen eltérő és egymásnak ellent mondó gondolkodása egy központi elme programjába helyezvén kölcsönös függőségek meghatározta össztársadalmi harmóniává.
Későbbi műveiben megfogalmazta, hogy az embert erőszakkal kell kényszeríteni a szabadságra, azaz alig néhány év leforgásán belül megjelenik ideológiájában a hatalmi terror. Mindez úgy érvényesíthető, hogy az embert akarata ellenére is be kell vonni az állam fennhatósága alá, amelynek önkényes törvénykező-szabályozó mechanizmusa felszámolja az egyén személyes erkölcsi és morális érzékét, az eddigre tökéletesen partvonalra vetett Isten rendelte szabad akaratát. Továbbá ki nem mondott módon személyi önrendelkezése és túlélésének fizikai feltételei elválasztásra kerülnek tőle, azaz kizárólag úgy maradhat életben, amennyiben ennek a mindent leuraló leviatánnak szolgálatot teljesít.
Mai terminológiában ezt hívjuk munka alapú társadalomnak, ahol ha az ember nem rendelődik alá a túléléshez szükséges erőforrásokat szorongató központi ellenőrzés alatt tartó és annak javait kizárólagosan a maga önkénye és személyi érdekei szerint osztogató hatalom akaratának, akkor egyetlen és kizárólagos lehetséges életútja az idő előtti elhalálozás maradhat.
A végeredmény Rousseau elképzelése szerint egy természetjog mindennemű megnyilvánulásától mentesített civil társadalom, amely alatt az emberiség láthatatlan erők által alkalmazkodásra kényszerül, az érvényesített törvények hada által pedig személyisége az együttműködés és megfelelés irányába formálódik.
A társadalmi szerződés e megszilárdított viszonyrendszer úgymond kölcsönös biztosítási kereteként kerülne kivétel nélkül mindenkivel elfogadtatásra, melynek tételeivel nem szükséges egyetérteni, a szerződést aláírni, sőt, azt nem is láthatja senki soha. Az ember a létfunkciói fenntartásához nélkülözhetetlen cselekedeteivel, mint világra jövetel, iskolába járás, állami hivatalokhoz járulás, munka világába belépés automatikusan személyes jóváhagyását adja a társadalmi szerződés hatályának.
Társadalmi szerződések a nagyvilágban
Rousseau tanainak elsajátításával, illetve azok megfelelő helyeken való módosítgatásával a nagyvilág szinte minden birodalmi, királyi, hercegségi vagy demokratikus uradalom alá tartozó elitje megkezdte a maga társadalmi szerződés alapjaként szolgáló alkotmányának és joguralmi intézményhálózatának megszervezését. Természetesen csakis és kizárólag felülről, az osztályellentétek sújtotta többség bárminemű közreműködésének engedélyezése nélkül.
Érdekes módon nem az európai társadalmi szerződési filozófiák, hanem az 1787-ben elfogadott amerikai alkotmány lett a modern világ legmeghatározóbb társadalomformáló eszményévé.
John Locke angol filozófus vált az amerikai alkotmány szellemi atyjává. Ő az egyénből kiindulván képzelte el a társadalom megszervezését. Mivel Rousseau előtt élt, nem használta még a társadalmi szerződés fogalmát.
Ideológiájában meghatározott szentháromság az egyén élethez, szabadsághoz és tulajdonhoz való joga, melyekhez elválaszthatatlan adalékként társul a személyi boldogság hajszolásának lehetősége. Amennyiben ezen csorbíthatatlan kitételek valamelyike az őket írásba foglaló hatalom részéről nem teljesül, akkor az embereknek jogukban áll a rendszer ellen fellázadni, azt megdönteni, majd új rendszert alkotni. Locke a korrupt vagy zsarnoki hatalom elleni lázadást nem pusztán mint jogot, de egyenesen mint isteni kötelességet jelölte meg.
Ezen lehetőség érvényesítéséhez elengedhetetlen, hogy az emberek szabad fegyvertartási jogot tudhassanak magukénak. Ezért ragaszkodik mind a mai napig Amerika népe a háztartások felfegyverzéséhez az egyre kontrollálhatatlanabbul elharapódzó erőszak és iskolai lövöldözések ellenére is. Európában, sőt az angolszász országok többségében a lakosság a XX. század során teljes körű lefegyverzésre került.
Locke érvelése szerint amennyiben a törvényhozók a tulajdon elvételére vagy megsemmisítésére hoznak jogszabályokat, az embereket önkényes és egyenlőtlen hatalmaskodásuk által rabszolgaságba taszítják, azaz hadat üzennek, háborút indítanak a saját népükkel szemben. Az eredeti szabadságjogok visszaállítása érdekében az embereknek fegyvert ragadván le kell győzniük a zsarnokokat, kik az életükre törnek.
A kormányok megdöntésének jóváhagyása mellett kifejezett érdekessége az alkotmánynak, hogy tiltja az ún. reprezentáció nélküli adóztatást. Amely csoportokat nem látunk el szavazati joggal, vagy koruknál fogva még nem járulhatnak az urnákhoz, azoktól nem jogos adóelvonást eszközölni, mert nem lehet beleszólásuk az őket egyoldalúan sújtó adóztatás mértékébe, pláne tényébe.
A reprezentáció nélküli adófizetés megtagadása az amerikai függetlenség kivívása előtt a lakosság egyik egyes számú ellenállási módozatává vált a brit koronával szemben, mivel nem küldhettek képviselőket az angol parlamentbe, hogy ott az amerikai telepesek érdekeinek érvényesítéséhez jelen legyenek, viszont az ottani uralkodó osztály jelentős számú különadót vetett ki rájuk mindenféle irracionális jogcímeken.
Az amerikai alkotmány mostanra igencsak nyilvánvaló fogyatékossággá lett jogi kiskapuja, hogy annak egyes számú kiegészítése védi az emberek gyakorlatilag korlátok nélküli szólásszabadságát az állammal és annak apparátusával szemben – de nem a magánhatalomtól!
A folyamatosan kifelé bontakozó amerikai tech-diktatúra platformjai és megfigyelő apparátusai milliószám törölhetnek ártatlan embereket és azok megnyilvánulásait ama jogcímen, hogy megszegték a felhasználási feltételeket. A Pentagon és az állami katonai / rendészeti hivatalok bár temérdek jogi akadályba ütköznek magánszemélyek és üzleti szervezetek telefonbeszélgetéseinek, privát levelezéseinek feltörésében, vagy a lakosság megfigyelésében, ugyanezt a műveletet egy magánvállalat saját felhasználóival szemben szinte korlátlan mértékben és bárminemű érdemi indoklás szüksége nélkül gyakorolhatja.
Ezért az amerikai totalitarizmus kibontakozása előtt nem állnak megugorhatatlan akadályok, pusztán az állam minden alkotmányilag akadályoztatott funkcióját ki kell szervezni a magántőke kezébe, és máris önfeledten küldözgeti a világ minden boldog-boldogtalan embere, üzleti aktora, politikai képviselője vagy szupertitkos információkat őrizgető ügynökök hada saját személyes adatai, fotói, geolokációs rekordjai és napi rutinjai hadát Facebook-ra, osztja meg az amerikai titkosszolgálattal legféltveőrzöttebb intim titkait Instán, mutatja meg az FBI-nak személyi zsarolhatósága legérzékenyebb pontjait, segédkezik a Palantirnak egy globális antikrisztusi digitális diktatúra felépítésében.
A kibontakozó amerikai kapitálfasizmus pontosan a német nácizmus inverze. A hitleri diktatúra az ipari mágnásokat maga alá gyűrvén hajtotta a német hadigépezet akkoriban igencsak versenykocsikat megszégyenítő tempóját. Amerikában a milliárdos nagytőke tesz le megrendeléseket Donald Trump asztalára, hogy érvényesítse személyes üzleti érdekeiket a platformjaikat betiltó Kínával, személyüket regulációk hadával sújtó EU-val vagy a helyi képviseletek és moderációs irodák nyitását megkövetelő dél-amerikai országokkal szemben. Nem véletlen, hogy Musk, Zuck és Jeff Bezos egyaránt nagy örömmel sorakoztak fel Trump személye mögött az ő elnöki beiktatása napján.
Milyen különbségek fedezhetők fel ezzel szemben az európai modellben? Az EU-s „társadalmi szerződés” pontosan a társadalom életvitelének agyonszabályozására és az élet minden szférájának megadóztatására tette fel a maga identitását, amely intruzív beleszólási jogért cserébe szociális harmóniát, anyagi biztonságot és komfortot ígér.
