Jelen korunk apokalipszise spirituális alapon ragadja magával az áldozatokat. Nyilvánvalóvá válik, kik azok, akik a Krisztus által kijelölt keskeny ösvényen haladnak, és kik masíroznak határozott léptekkel és kidüllesztett mellkassal a szakadékba ívelő széles sztrádán.
Jó hírem a magukat-keresztény konzervatívoknak hazudó antikrisztusi reakciósok számára, hogy ők maguk az utóbbi vonalat követik rendíthetetlen hévvel és heveny vakbuzgósággal.
Szemléztem nemrég egy keresztény-konzervatív hazudozókat lejárató irományt, de most ennél is tovább megyünk: annyi vérmes mételyező ostobaság érkezett az éterbe e körből, hogy muszáj valakinek – jobb híján az én becses személyemnek – kielemeznie és gyehenna tüzére vetnie ezeket az igazán förtelmes szóömlenyeket, melyek célja, hogy a modern kori reakciós fasizmus keresztény konzervativizmus ideájának megfelelően rendezgesse a rendszert szerintük a megváltás, Krisztus követői szerint pedig a végső pusztulás irányába.
Alig néhány éve mindannyiunkat megdöbbentett, hogy az egyébként meglehetősen agresszív és tekintélyelvű protofasiszta csoportosulások elkezdtek individuális szabadságjogok mantráit hangoztatván felszólalni a vakcina-mandátumok ellen. Hirtelen elkezdte zavarni őket a végletekig fokozott COVID-nácizmus.
Rövid ideig hasznosnak bizonyult kiállásuk az igazságért, mivel többek közt az ő segítségükkel sikerült földbe állítani a mindannyiunk életét pokollá tévő hivatalos COVID-narratívát. Ugyanakkor kérészéletű szentlélek általi ihletettségüket a későbbiekben nem sikerült szavazatokká konvertálniuk, valamint az orosz-ukrán, illetve izraeli-palesztin háborúk is eltérítették figyelmüket, így csakhamar visszavedlettek korábban megszokott állapotukba.
Azért érdekes mindez, mert 2022-23 során gyakorta értekeztem a vakcina-diktátumok mellett heveny fanatizmussal kardoskodó, jobbára neoliberális beállítottságú és milliárdos érdekcsoportok befolyása alatt álló rémhír-médiumok bukásáról. E viszonylag rövidke időszakban az ún. alt-tech közösségi oldalak, élükön az Elon Musk irányította Twitterrel, folytatva a Truth Social-lel, Parler-rel és Gab-bal, bezárva a széljobboldali portálokkal egészen megbokrosodhattak: miközben a „lippsi” rémhírmédiumok sorban húzták le rolóikat, addig a „konteós” médiumok tulajdonosai még plusz követőhadakat nyerhettek.
Csakhogy az idő szekere lendül tovább, s az elmúlt egy évben a jobboldali médiumok istápolói is alapos földbe állásokról számolnak be. Köszönhető jobbára mindez a nevezett két háborúnak: ahol a COVID még úgy-ahogy egységes szekértáborok közti harcra késztette a jónépet, ott az újonnan eszkalálódó helyi vagy akár potenciálisan globális háborús konfliktusok már idáig egységes ideológiai berkekben is roppant súlyos konfliktusokat szülnek.
Míg az általam látogatott alternatív portálok gyakorlatilag mindegyike vakcinaellenes elfogultságot mutatott, addigra mostanra ugyanazok egyik fele Izrael, másik részük Palesztina és a Hezbollah mellett vívja virtuális dzsihádját, olykor akár ugyanazon portál szerkesztői közt is. Ugyanez igaz az orosz-ukrán konfliktusra: az online híroldalak egyik része folyton Putyin fényezésével és Zelenszkij gúnyolásával foglalatoskodik, másik részük éppen fordítva: az oroszokat kárhoztatja és az ukránokat pátyolgatja.
Totál összeomlott tehát a jobboldal körében eleddig egységes látszatot keltő narratíva, s ennek következménye meglátszik egyrészt a látogatottsági és üzleti statisztikáikon, másrészt az alt-right „közösségek” totális szétbomlásán. A Gab nevű, Mastodonra épülő portál például a karantén idején tömve volt organikus interakciókkal, mostanra azonban száraz sivataggá válván egymással diskuráló botok és MI-generálta lélekszegény mémek terméketlen kútjává pusztult.
A hanyatlás másik faktora az idehaza is ismert, ún. világrendszer-ideológia végletekig való erőszakolása. Ez azt jelenti, hogy voltaképpen két globális (regnáló nyugat és feltörekvő kelet) világuradalmi tömb közti csendes háborút éljük meg éppen, melyből a széljobb szerint nyilván automatikus győztesként emelkedik a bolygó élére a Kína-India-Oroszország uralta karhatalmi tengely. Hogy elébe menjünk a tökéletes biztonsággal elkerülhetetlen változásoknak, egész egyszerűen muszáj már most a világ összes látnoki képességgel felvértezett országirányítójának a keleti despoták felé nyalni, hiszen itt és most kínálkozik a vissza nem térő alkalom, hogy a sakkbábukként ide-oda tologatott nemzetek listáján megfelelően helyezkedvén az elkövetkező évtizedek-évszázadok győzteseinek oldalán állók közé lavírozhassuk magunkat.
Csakhogy e törekvés is roppant heveny ellenállást szül. Kiváltképp a valóban keresztény-konzervatív, ezért reakciós karhatalmi ukáz helyett a Krisztus szavában hívő népek részéről, akik még emlékeznek a dialektikus materializmus vallásüldöző ideológiájára, a szovjet uralomra a maga gulágjaival és politikai leszámolásaival, tanulhattak a Mao Ce-tung féle kulturális forradalomról vagy tapasztalhatták saját bőrükön a keresztény és muzulmán, hindu, buddhista vagy éppen ateista-materialista (kínai, koreai) látásmód közti kibékíthetetlen ellentétek következményeit, amennyiben azokat kezeletlenül hagyjuk.
Adott tehát egy ún. nyugati (reakciós szleng szerint transzatlanti vagy neoliberális) hatalmi kör, mely jobbára egységes vallási és gazdaságszervezési mintázatot mutat, azonban belülről a bomladozás jeleit mutatja, illetve egy formálódó keleti, egymással is heveny konfliktusokat vívó, ugyanakkor roppant népes, vallásilag diverz, gazdasági és államszervezési ideológia szerint demokráciától államszocializmuson át egész a katonai diktatúráig bezárólag rendkívüli változatosságot mutató tömb, melyek nem pusztán kitörnének a nyugati liberális demokrata modell uralta morális iránymutatásból, de egyenesen átvennék és maguk képére formálnák annak intézményeit.
Aki nem egy totális ideológiai vakságban és szellemi sötétségben senyvedő öngyilkos szekta becses személyzetének tagja, az világosan láthatja az igazságot, hogy a két, egymással összecsapni készülő nagy világrend közt voltaképp semminemű lényegi különbség nincsen. Adott egy globális rendszerszervező ideológia, ezt kívánja egy kizárólag létszám terén erőt mutatni képes másik ideológia leváltani.
Szó sincs azonban valós rendszerváltásról, úgymond a globálissá terebélyesedett uzsoraszisztéma, hierarchia, önkény felszámolásáról. Arról van szó csupán, hogy az eleddig szellemi eszközökkel (törvényekkel, inkasszókkal, gazdasági embargókkal, regulációkkal) operáló láthatatlan diktatúrát egy nagyon is jól látható és tapasztalható despotizmus akarja helyettesíteni. E diktatúra ugyan a fizikai erőszaktól sem rettenti el magát, de eszközei ugyanúgy jobbára szellemiek, mint a másiknak, pusztán más mintázatot mutat. Az ő kenyerük inkább a fenyegetőzés mindenféle megszállással, nukleáris offenzívával és diplomaták, turisták túszul ejtésével diktátumaik teljesülésének elmaradása esetén, ugyanakkor egészen meglepő módon kiberhadviselés terén is meglehetősen aktívnak mutatkoznak.
Ily körülmények közt meglehetősen nehézkes, voltaképp lehetetlen akármelyik oldal mellett kardoskodva kiállni, mert ahogy az Alien vs. Predator filozófiai tanulságából leszűrhetjük: akárki is nyer, mi, istenadta nép hótbiztosan és garantáltan veszítünk.
Mindez nem szegi „derék vezetőink” kedvét, hogy országainkat, termőföldjeinket, munkaerőnket, gyermekeinket és unokáinkat áldozati ajándékként felkínálja egyik vagy másik érdekcsoport számára, s itt a már nevezett megosztottság-halom végső konklúziója. Akármennyire is igyekeznének egységes ideológiai elfogultságot, kiállást mutatni, a szó valódi értelmében vett valódi kollektivizmussal hadilábon álló eszményeik egész egyszerűen szertefoszlanak a megkövetelt egységes fellépés talaján.
Egy zsidó származású széljobboldali blogger, mint Ben Shapiro soha nem fogja elismerni Izrael felelősségét a háborúban. Egy öngyűlölő anti-imperialista közgazdász Richard Wolff vagy Michael Hudson tökéletes vakságot fogad az orosz gazdasági modell és háborús terjeszkedés anti-humánus volta előtt, amennyiben azt a soha el nem engedett adósságokkal operáló neoliberalizmussal hasonlítgatják össze. A lokális despotizmusok hirtelen megnemesednek, amint a novicsokkal és nukleáris fenyegetésekkel operáló államhatalmakkal Soros Györgyöt és a Blackrock-ot eresztjük össze.
Szóval hála a világszerte eszkalálódó káosznak és össze-vissza háborúskodásnak, immár a szélsőjobboldal pribékjei is kezdik a szétesés jeleit hordozni magukon. Egyik jobber politikus Izrael, másik Palesztina mellett tesz vakhitet. Egyik jobboldali közgazdász a liberális vadkapitalizmust élteti és védelmezi a Kínai Kommunista Párt árudömpingje ellenében, másik épp fordítva: az olcsó kacatok inváziója jót tesz a piaci versenynek.
Akkora a káosz, hogy nyugodt szívvel kijelenthetjük: a jobboldal kollektív kiállásra és mentális erőszakoskodásra épülő regnumának vége. Még a vérfanatikus álspiritiszták meg asztrológusok is egymásnak esnek mostanság mondjuk a kormány népesedés-ösztönzői vagy a gazdasági intézkedései hatásosságának megítélése kapcsán, mert ugye minden spiritiszta guru kizárólagos feladata aktuálpolitikával foglalatoskodni a lelki és szellemi iránymutatások közlése helyett.
Ily körülmények közepette rongyolunk bele a következő oldalakon elemezendő három kisesszébe, melyek mindegyike tartalmaz roppant tanulságokkal szolgáló megmondásokat. Elsőként a G7 gazdasági blogon fellelt irományt szemlézném, melynek tartalmából kiderül, hogy a fentebb már kielemzett világrend-elmélet józan megfontolás mentén nem egyéb, mint egy hatalomittas uralkodók által hivatkozási alapként alkalmazott blöff:
