Mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek a többinél – szól George Orwell feledhetetlen klasszikusának intelme, mely szemlátomást aktuálisabb, mint valaha.
A The Conversation írása értekezik ama háttérhatalmi tervezetről, mely szerint véget vetnének az olcsó fapados utak korának. Mindezen kívánalom automatikus teljesülését az EU-s „környezetvédelmi” direktívák garantálják, melyek oly hatalmas tehertételeket pakolnak a diszkont áron kínált repülőjáratok üzemeltetőire, hogy azok vagy csődbe mennek, vagy kénytelenek lesznek oly mértékű áremeléseket eszközölni, melyeknek hála versenyképességük megsemmisül a hagyományos repülési vállalatokkal szemben, a jelenlegi utasok abszolút többsége pedig kiárazódik a helyváltoztatás lehetőségéből.
A COVID-karantén feloldása óta máris nagy átlagban 30-40%-kal emelkedtek a jegyárak, ám mindez csupán laza bemelegítésképp szolgál a bukszánk előtt tornyosuló pénzügyi csapások hadának.
Az első, személyes pénzügyinkre mért halálos pöröly az Európai Bizottság berkeiből érkezik, ami a „Fit for 55” nevezetű, tavaly elfogadott törvénycsomagja keretében radikálisan megvágja az eleddig kereskedhetőnek számító szén-dioxid kvótákat. Innentől fogva a légitársaságok nem vásárolhatnak a maguk részére extra krediteket a repülőjárataik részére, ehelyett brutális drágításra és az utaskapacitás alapos szűkítésére kényszerülnek.
Erre települ rá a 2003-ban bevezetett energiaadózási direktíva előirányzott reformja, mely néhány éven belül központilag kontrollált minimumadóval sújtaná az elektromos áram előállítását és a fosszilis üzemanyagok felhasználását, valamint kötelező minimum tarifát vetne ki a repjegyek áraira.
Mindez igazán hathatós gyomrost visz be az EU gazdaságának, illetve turbó fokozatra kapcsolja az éppen zajló deindusztrializáció folyamatát, mivel a komplett nyugati világban az EU-tagországokban a legmagasabb az elektromos áram díja a külső energiafüggőségeink végett. Jelenleg Nagy-Britannia abszolút csúcstartó a világon, ahol az Egyesült Államokhoz képest ötször annyit kóstál a villany. Az uniós tagállamok körében Szlovákia az éllovas (4,5x magasabb villanyár), Magyarország pedig a még mindig roppant előkelő harmadik helyet tudhatja magának, hol a mesés munkaparadicsomnak köszönhető soha nem látott prosperitás következményeként négyszer drágább villanyszámlákat fizethetnek az ipari szereplők a hozzánk képest mélyszegénységben vergődő amerikai vállalatoknál.
A SEO Economic Research független gazdaságkutató intézet máris kiszámította, hogy a mindennemű EU-s diktátumoknak való megfelelés, ezek mellé a piaci körülmények változásához való igazodás (nyersanyag-és üzemanyaghiány, az egyre gyarapodó lokális háborúk nyomán kijelölendő kerülőutak a járatoknak és a repülőgyártók, mint a Boeing gazdasági és reputációs válsága) 2030-ig tizenháromszorosára (!) növelné meg a jegyárakat a 2019-es bázisértékekhez képest.
Mindez oly mértékben állítaná földbe a társadalmi mobilitást, hogy örökre véget érhet a jobb létszínvonalért külföldre költözés kora, a gyerekek külföldi egyetemekre járatása, de még az általában repülőn szállított nyugati hiánycikkek (kiváltképp az Ázsiában gyártott elektronikai termékek) árszínvonala is megfizethetetlenné válhat széles tömegek részére.
A dolgozó tömegek mélyszegénységének bebiztosítása, így a társadalmi mobilitás végső felszámolása végre elérhető közelségbe kerül a hatalom részéről, kik a maguk országhatárain belül rabszolgákként dolgoztathatják az uradalmuk alá tartozó peonokat. Mindezen utópia kibontakozásához roppant hathatós segédkezet nyújtanak az újonnan fellángoló, nemzeti-konzervatívnak hazudott mozgalmak.
Mialatt a jobbágysorba süllyedő lakosság léte ellehetetlenül, az uralkodó osztály a maga privát jetjeivel gyakorlatilag zavartalanul folytathatja tovább a komplett bolygó halálra szennyezését.
Egy eurómilliomos személy pénztárcáját csak minimális mértékben terhelné meg az újfajta adó, miközben egy magánrepülőgép károsanyag-kibocsájtása utasonként egy szabvány menetrend szerinti járat 14-szeresét is átlépheti.
A magángép-szituáció pedig oly áldatlanná vált, hogy a 2020-ban alig 120 ezer levegőbe ereszkedett magánjárat száma két évre rá 500 ezer fölé duzzadt, azaz a gazdagok jó meghatvanszorozták a károsanyag-kibocsátásukat. Ráadásul ezen furikázgatások legnagyobb része rövid távú út, melyek hossza nem haladja meg a 750 kilométert.
Érdekesség még, hogy 2022-ben a legtöbb magánjáratot London és Párizs közt indították a gazdasági elit tagjai, mely világvárosok között alig két órányi zötykölődést megkövetelő nagy sebességű vonat közlekedik.
E roppant eltúlzott burzsuj követelések kielégítése érdekében Európa mind az 500 millió lakosának súlyos áldozatokat kell hoznia, leginkább azzal, hogy alanyi jogon és automatikusan lemondanak a tizennegyednyi rész kibocsájtással járó utazgatásaikról az oligarchia privát repcsizgetései javára.
Bár léteznek aktív törekvések a helyzet orvoslására, jelenleg az őrzött államhatárok gátjaitól mentes tagországok közt nem létezik elfogadható sebességű és elérhető árú alternatíva a légi közlekedés leváltására. Pedig a kontinens területét jellemző és az annak metropoliszai közt fellépő viszonylag kis távolságok tökéletesen ideálissá tennék az uniót egy minden nagyobb város összeköttetését biztosító egységes gyorsvasút-rendszer kiépítéséhez, akár a francia TGV hálózat meghosszabbításával, akár egy Japánhoz hasonlatos mágnesvasút-rendszer kiépítésével.
Ennek segítségével az Európán belüli repkedés nagyja megszűnhetne, s kizárólag az interkontinentális útjainkhoz volna szükséges repjegyek váltása.
Addig is, míg egy ilyesféle vasúthálózat 70-80 évet felemésztő regulációs előkészítése zajlik, egyes államok, mint Ausztria, Hollandia és Franciaország megpróbálnak az Európai Bizottságnál kilincselvén a privát gépek megregulázását kicsikarni. Csakhogy mindezen törekvéseik eleddig kudarcot vallottak: az EB egyáltalán nem kíván a normál utasjáratokra vetett pénzügyi teher súlyán könnyíteni, egyúttal szintén nem szándékozik a roppant ártalmas magánjáratokat azok károkozásával arányos költségekkel sarcolni.
A központi makacsság kompenzálására egyéni törvények bevezetésével próbálkoznak az államok. Franciaország szimplán betiltaná vagy alaposan megadóztatná a privát luxusjáratokat. Amszterdam reptere felfüggesztené a charter járatok bérleti lehetőségét, Spanyolország pedig a rövid távú repkedéseknek vetne gátat.
Ezen országok indoklásként hozzák, hogy ha közös áldozathozatal szükségéről beszélünk a szén-dioxid kvóta 2050-ig előirányzott teljesülése kapcsán, akkor bizony a gazdagok nem nyerhetnek mindenféle homályos privilégiumaikra való hivatkozással felmentést ezek alól.
A repülőgépek utasonként 50-szeres károsanyag-kibocsájtást eszközölnek a vasúti közlekedéshez képest. Ami ennél is meggyőzőbb indok a tervezett szigorítások bevezetésére, hogy a repkedés általi bolygópusztítást az emberiség egészen kis százaléka forszírozza: az utasok alig 1 százaléka generálja az üvegház-hatású gázkibocsájtás mindegy felét. Azaz egy szűk kisebbség luxizási vágyainak visszafogása árán a nagy többség akár békén is hagyható.
