Így tette tönkre Orbán Viktor a Corvinus egyetemet és lehetetlenítette el az életemet

Egyedüli személy, aki hajlandó és képes volt befogadni ebben az állapotomban a másik (anyai) nagyanyám volt. Ő annyiban bizonyult előzékenyebbnek a többieknél, hogy a rendszerint visszatérő bullyingoló hadműveletei ellenére legalább jobbára békén hagyott, így mintegy-másfél évnyi lelki gyászidőszakot követően nagyon lassan, de biztosan megkezdhettem a felépülést.

Másik nagyszüleimtől a rám oktrojált hitvány étrendjükből és az elhordozhatatlan terheimből adódóan súlyos hiánybetegségekkel menekültem el. Extrém D-vitamin és vashiányban szenvedtem 2016-ra, ám ezek tényét csak később voltam képes felismerni, hiszen ott akkor helyben fogalmam sem lehetett a hiánybetegségeim tényéről, csak miután elkezdtem önállóan művelődni az életmód témakörökben, mely elmerülésem a korábban részemről ismeretlen területeken vált aztán a Revolife megalapításának ötletgazdájává 2016 végére.

Teljesen (úgymond tökéleteshez közeli mentális állapotban) csak az elmúlt 2-3 évben jöttem rendbe, mióta a kevéske háztartási teendő ellátása mellett immár kizárólagos érvénnyel a Revolife istápolásával és esszéírással foglalkozom.

Itt véget ér a Corvinus-sztori, de hadd mondjam el, végül mennyi erőforrásom emésztődött fel legnagyobb részt Orbán Viktornak köszönhetően. E tételeket csak tavaly ősszel számoltam újra, immár tökéletes mentális tisztaságban, mert korábban kevesebb veszteséget feltételeztem, melynek nyomán még nagyon szűken, de kijöhetett volna az utolsó félévek sikeres teljesítésének fedezete. A revideálás után világossá vált, hogy kb. annyi esélyem volt, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán.

Természetesen kizárólag a váratlan kiadások szerepelnek a felsorolásban, melyek megfizetéséhez önerőből mindössze 200 000 Ft tartalékkal rendelkeztem, és a családtagjaim / rokonaim általi kölcsönök sem bizonyultak végül elegendőnek a fatális rések betömködésére.

Mivel az átéltek fényében az éhhalált is kegyesebb sorsútnak látom e mocskos állati rendszer további keserves és kétségbeesett szolgálatánál, illetve mivel az idő közben csillagos égig lövellt tandíjat többé nem voltam képes megfizetni, ezért soha többé nem próbálkoztam meg az egy szem elmaradt tárgy letételével, mely egyébként az idő közben lecserélt néhány egyéb tárgy elvégzésének kívánalma mentén szinte semmi erőfeszítési szükséglet mellett legalább 2 újabb félévet és mintegy 1 millió forintot elvitt volna, mert visszairatkozva kevés tárgyfelvétel esetén is teljes tandíjat kell fizetni.

Epilógus

Felmerülhet a kérdés, hogy lehetett-e volna másképp, illetve egyes olvasók a káka meg csomó példája mentén biztosan rámutatnak néhány kötekedésre indokot nyújtó pontra a beszámolómban.

Nos, őszintén és mélybehatóan átvizsgálván a történteket, azt kell mondjam nem. Az egyetlen, amin spórolhatam volna, már amennyiben a rendszer azt engedélyezi, hogy egyáltalán nem kerestem volna sem rabszolgamunkát, sem nem fizetek adót ezen időszak alatt, és akkor esetleg telhetett volna az egyetem elvégzésére. De ez rendszerszinten nincs megengedve. A mocskos állati hitvány szarházi munkáért KELL kaparni akár negatív létszínvonalba és hajléktalanságba menően. Arról nem is beszélve, hogy nagyszüleim lelki terrorja végett sem mondhattam le a menekülés vágyáról, s ellentétben a mostani állapotommal nyilván meg sem kérdőjelezhettem a mélynyomorúságot generáló munka alapú társadalom szentségének tényét. Dolgozni kell, akkor is, ha ez az alávaló rendszer a megélhetést megtiltja és ellehetetleníti.

Amik szemlátomást választási lehetőségek lehettek volna még, azok időrendiségükben egymás után következtek, tehát egy probléma felmerülésének pillanatában nem állt rendelkezésre választható opcióként egy megoldás, esetleg csak jóval később, amikor már a probléma nem volt megoldható, vagy más egyéb gondok is tornyosultak mellé. Több kölcsönt sajnálom, nem mertem kérni senkitől, így is elviselhetetlen terhet pakolt a vállamra ama csaknem félmillió forint, melyet mai napig nem tudtam rokonságomnak törleszteni.

Miért az Orbán tehet a létem ellehetetlenüléséről, holott a környezetemben mindenki részt vett ebben? Nos, az ember a saját családtagjait sajnos nem válogathatja meg. Nem válthatom le saját anyámat, apámat, nagyszüleimet. Ők olyanok, amilyenek. A komplett generációmat tönkre tették. Viszont a hatalomnak, amennyiben a törvényi parancsolatait betartjuk (s én egészen 2020-ig, a COVID-karanténig maradéktalanul betartottam), nem jogos hatásköre az ember életének tönkre baszása az ő akármilyen intézménnyel szembeni személyes bosszúvágya vagy bűnöző rablási késztetései végett. Kiváltképp nem milliárdos nagyságrendű anyagi és felbecsülhetetlen erkölcsi kár okozása ama alattvalói körében, akiktől aztán a mocskos féreg pszichopátiájával elvárja a gennyes fasza feltétel nélküli szopkodását.

Mivel a nagyszüleim kivétel nélkül mind Orbán-seggnyalók, amikor olykor-olykor merészeltem is elébük prezentálni a szörnyű valóságot, nem hittek nekem, mert a szeretett Viktorkájuk ilyent biztos nem csinálna, hogy kitoljon az emberrel. Az én rokonságomban a politikát kizárólag a nyuggerek viszik, s mindennemű imbecilis propagandisztikus megnyilvánulásuk ellenére sem szóltam egy rossz szót egészen néhány évvel ezelőttig Orbán ellen.

Mindazonáltal bár az én sorsutamat az elmúlt pár év óta Isten igazgatja, őszintén kívánom, hogy takarodjon ez a mocskos állati patkány terrorhatalom a tömeggyilkos népirtó halálpropagandájával együtt a jó büdös kurva anyjába.

Nagyanyámnak hosszú évek kényszerű visszahúzódását és hallgatását követően néhány napja első ízben merészeltem elmondani, miután az az öcsém katonának vitelével fenyegetett meg a megfelelő helyre való X behúzására, hogy az én életemet a Corvinus működésének ellehetetlenítésével személyesen Orbán Viktor tette tönkre. Olyannyira nem bírta elviselni az igazságot, olyannyira tekerte fel gőgös fennhéjázásával a halálpropaganda hangerejét a tévében, hogy én magam is jól halljam, hogy végül combnyaktöréssel kellett őt kórházba szállítani, hogy egy időre úgymond kivonódjon a gyilkosság és gyűlölet pártja népirtó okkultista mantráinak bűvköre alól. A kórház sürgősségi osztályán hála az égnek nincsen tévé, habár természetesen ott is egyetlen épkézláb beszédtémája az ő meg lakótársai körében a Zelenszkij meg a Magyar Péter.

Zárásképp mellékelnék egy adalékot. Ez egy levél, melyet a Corvinus 2016-os végzős hallgatói nevében fogalmaztak az akkori évfolyamtársaim. Tudomásom szerint soha nem került ki az intézmény falai körül, pedig ha mást nem, némi sajtóvisszhangot lehetett volna keríteni a folyamat köré, habár mi értelme lett volna…

Íme a levél vágatlanul és az esetleges helyesírási / gépelési hibákat nem korrigálván:

Tisztelt Oktatóink!

A 2012-ben indult levelező, gazdaságinformatikus képzés hallgatóiként az elmúlt években már többször tapasztaltunk olyan anomáliákat, amelyet most már nem lehet szó nélkül hagyni és meg kell osztanunk az egyetem vezetőségével. Az összes félévet végigjártuk, így jelen levelünk egyben a teljes képzés minősítésének is felfogható.

A legelső két szemeszter rendben lévőnek tűnt, a szokásos beilleszkedési időszak rázós hetei után beállt a szükséges rend. Az idők előrehaladtával szemeszterről-szemeszterre szépen lassan lecsúszott először a szervezettség (a levelező képzésért felelős kulcsemberek, vezetők fel/lemondtak, elmentek), majd a színvonal is romlásnak indult. Majd eljutottunk egy olyan pontra, hogy tollat ragadtunk, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük az eseményeket sorban, az első tünetekkel.

Általános szervezetlenség

Látványos volt egy-egy szemeszter elindítása előtt és alatt érezhető, egyre növekvő rendezetlenség, szegény TO munkatársak tanácstalansága, általánosan a szervezés, szervezettség problémái, azaz az átgondolt döntések bántó hiánya. Az utolsó, 2015/16-os szemeszterben felmondott a tanulmányi előadónk, így nem volt személyes gazdája egy teljes évfolyamnak, amit nem tartunk normális jelenségnek. Az egyetem diákság felé irányuló kommunikációjának módja, csatornái, megbízhatósága, frekvenciája még az elvárható minőséget sem ütötte meg.

Élet a szorgalmi időszakban

Az első jelek közé tartozott, hogy oktatóink sorozatosan nem jelentek meg(!) az órákon, vagy tanárok, akik tőlünk(!) tudták meg, hogy órájuk lenne/lesz velünk. Tanárok, akik rendszeresen jelentős időt (akár több órát(!) is) késtek előadásokról, előadók, akik az első szeminárium után egyszerűen eltűntek és mi pedig állandóan a lyukas órákban vártunk rájuk (majd a várakozást elunva pár óra után dolgavégezetlenül hazamentünk).

Előfordult, hogy az elmaradt órákat a vizsgaidőszakban(!) kellett pótolnunk. Az sem volt egyedülálló, hogy olyan, nálunk is fiatalabb kezdők tartottak órákat (nyilván nem ez a baj), akik rendszeresen belezavarodtak a tananyagba, vagy a hallgatóságot leginkább semmibe vevő, az elvárt szinthez méltatlan “diafelolvasás”-órákon vettünk részt.

A levelező képzésre csúnya pesti kifejezéssel élve “nem hobbiból” iratkoznak be a diákok. Legtöbbünk vezetői pozícióban dolgozik, a családja mellett is helytáll egyéb teendői mellett, munka után, családi kötelezettségei után vagy épp helyett tanul. Ennek türkében nem mindig értettük az utóbbi félévek sokszor mérhetetlenül sok, kimerítő beadandóját, különösen annak okát, célját. Külön kiemelnénk a hatodik félévet, ahol 40 (negyven!) feletti beadandót kellett készíteni a félév során.

Az a vizsgaidőszak

Többségünk nem rutintalan vizsgázó, sőt a derékhad másod-, vagy többedik oklevelének megszerzésén dolgozik. Az esetek – amelyek közül csak párat emelünk ki – megítélésében megfelelő összehasonlítási alappal rendelkezünk korábbi vagy akár itteni tapasztalataink alapján.

A vizsgák közül is találkoztunk jó néhány cifra esettel, nem is egy esetben. Példának említenénk amikor például olyan “színvonalas” kérdéseket kaptunk, hogy 2008-ban hány Angry Birds játék volt az Apple Storeban (az oktató magára fog ismerni), vagy “mire nem jó a menedzsmentkontroll?” (Tirnitz Tamás, akit név szerint is szeretnénk kiemelni oktatásban, vizsgáztatásban és emberi hozzáállásban mutatott kirívóan alacsony képességei, teljesítménye miatt. Akinek egyetlen erénye, hogy pályázati pénzt hozzon az egyetemnek – ez nagyon fontos, ez már elegendő, hogy valaki ilyen kvalitással taníthasson?!). Volt, hogy egy vasárnap egész napos pótláson vettünk részt, mert a tanár “elfelejtett” órát tartani (mert másutt, saját cégét képviselve keresett inkább pénzt, pl. Stocker Miklós), majd a pótlás végén(!) 15 perc alatt bemutatott komplex Excel fájlból 3-4 nappal később már vizsgáztunk is.

Az utolsó, komplex vizsga

Gyűltek, gyűltek az abszurd sztorik és fokozódott a kiábrándultság, de talán ez a levél sem született volna meg, ha a 2016 január 7-én megtartott komplex vizsga nem teszi fel a pontot az i-re, mert úgy érezzük, a befektetett rengeteg munka, energia és időráfordítás után egyszerűen elvették tőlünk a tisztességes jegy megszerzésének lehetőségét.

Az ok igen egyszerű, idézünk a komplex vizsgához kiadott idei tájékoztatóból:

“A komplex vizsga nem a szakirányokon tanult tárgyak tananyagának tételes számonkérése, hanem a hallgatók komplex tudásának felmérésére szolgál. Célja annak az átfogó tudásnak a vizsgálata, amellyel egy gazdasági informatika szakos hallgatónak rendelkeznie kell ahhoz, hogy az üzleti, gazdasági, irányítási feladatokban felmerülő informatikai kérdéseket megfelelő módon oldja meg. Nem az egyes informatikai tárgyak részleteinek aprólékos leírása, ismertetése az elvárás, hanem a hallgató probléma-megoldó képességeinek felmérése. A számonkérés a teljes anyag lényegi részeinek ismeretére, ezek egymáshoz való kapcsolódására, az egyes fontos összefüggések értésére és gyakorlati feladatokon történő alkalmazására irányul.”

Ehhez képest gyakorlatilag 3 önálló, egymáshoz még jellegében sem kapcsolódó vizsgát írtunk meg: (i) a dokumentum menedzsment tárgy esetében milyen tételes felsorolásokat és csoportosítást vártak tőlünk. Megjegyezzük, hogy a félév végi dokumentummenedzsment vizsga open-book vizsga volt, tehát sem a félév során, sem a dokumentum-menedzsment vizsgán nem volt elvárás, hogy különösen ilyen hosszú listát fejből kellett volna tudni bármikor is (ennek értelme is megkérdőjelezhető, meg is kérdőjelezzük).

Az (ii) üzleti intelligancia esetében két tananyagrész összehasonlítása, majd az ERP esettanulmánytól független, hipotetikus egyetemi szociális médiacsatornák kitalálása volt a feladat (ennek mi köze az üzleti intelligenciához?). A Data Governance témakör ugyan említésszinten megjelenik 2-3 dián az előadások diáiban, de egyrészt messze nem ez volt a tárgy hangsúlyos része, másrészt a vizsgán kérdezett részletességgel, mélységben egyszerűen nem vettük az anyagot. Egyedül (iii) az ERP vizsgafeladatsor felelt meg a kiírásnak teljes mértékben.

A Coospace-en közzétett minta, a félév során szóban is elhangzott információk és a fenti leírás alapján joggal várhattuk, hogy egy darab esettanulmány kapcsán át kell majd gondolnunk, például:

a) a dokumentummenezsment oldalán, milyen fizikai és digitális dokumentumok lehetnek használatban; ezek életciklusa, kezelése

b) az üzleti Intelligencia oldalán megannyi kérdést tehettek volna fel például az adatmigráció/hiba, vagy a riporting rendszerek kapcsán a várt esettanulmány ürügyén.

Nem azt kaptuk, amit ígértek.

Egyéb gondolatok

7 szemeszteren keresztül nem kevés időt és közvetett, közvetlen anyagi és egyéb áldozatot hozva igyekeztünk a lehető legjobb eredményeket elérni, az elvárásoknak messzemenőleg megfelelni, amely következtében sokunk kiváló eredménnyel is végezhetett – volna. Ezért mélységes csalódásunknak kell hangot adjunk amiatt, hogy ezt az esélyt a vizsgaanyag összeállításánál, a vizsga szervezésével, lebonyolításával gyakorlatilag elvették.

Nem ezt vártuk, nem ezért jöttünk erre az egyetemre, nem ezért fizetünk, de ezt és így nem érdemeljük meg, illetve ezt egyszerűen az Egyetem sem engedheti meg magának.

Jelen levelünkkel nem szeretnénk semmit sem kérni, hiszen mit is lehetne? Ismétlés kizárólag elégtelen osztályzat esetén lehetséges, a ponthatárok fixek. Ezzel a gyalázatos vizsgával már nem lehet mit kezdeni, megtörtént, reméljük, feltűnik majd a várhatóan minden előzetes elvárást alulmúló, gyenge eredmény és kérdéseket indukál majd. A várható osztályzatok nem gondoljuk, a valós tudásunkat tükröznék, vagy éppen azt jeleznék, hogy a felkészülés során ne tettünk volna meg mindent, hogy a kiírásnak megfelelő vizsgán jól szerepeljünk. Tiszta lelkiismerettel és felkészülten (akár tekintsék át az utolsó szemeszteres tárgyak vizsgaeredményeit) vágtunk neki az utolsó írásos megmérettetésnek!

Még mielőtt azt gondolnák, hogy véleményünket magunkban tartottuk, felhívnánk a figyelmüket arra, hogy az elmúlt hét szemeszter alatt több tanárunkkal is megosztottuk a problémáinkat, észrevételeinket. Olyanokkal, is akiknek korábban még volt ráhatása a levelezőképzésre. Sajnos nemhogy megdöbbenéssel, értetlenkedéssel fogadták volna a panaszainkat, de egyenesen megerősítették a rossz tapasztalatokat (nincs pénz, elmentek az emberek, túlterhelés van, alulfizetettség van, nincs jegyzetbolt, nincs gazdája a folyamatoknak, nincs erős vezetés, kontroll stb) Az pedig, hogy a nappalin sem jobb (?) a helyzet, minket nem vigasztal.

Sajnáljuk, hogy ilyen rossz szájízzel és ilyen méltatlan módon kell befejeznünk jelen tanulmányainkat egy ilyen patinás egyetemen, ahol a félévek múlásával sokszor volt az az érzésünk, hogy az Egyetemen a vevőközpontú hozzáállás egyre inkább elhalványul, s a levelezős hallgatóknak leginkább csak a pénze kell.

Természetesen kivételt képeznek azon lelkes tanáraink, akik tudásukkal, emberi hozzáállásukkal, példamutató, erőt adó motivációs erejükkel, kitartásukkal és egyenletes teljesítményükkel lelkesedést öntve hallgatóikba, szívvel és lélekkel tanítva, kiváló tudással és szemlélettel is elláttak bennünket. Jelen levelünk természetesen rájuk nem vonatkozik és nem szándékunk senkit méltatlanul megbántani.

A nagy kérdés

Zárógondolatként arra a kérdésre kellene megtalálniuk a választ, hogy mit szeretnének tenni az Egyetemmel, a képzésekkel és színvonallal, hová kormányozzák tovább ezt a jónevű intézményt? Számunkra – ha mélyebben belegondolnak, levelünk egészét tekintve ez a legszomorúbb üzenet – azt a gondolatot erősítették meg, hogy még Magyarország egyik legjobb nevű intézményére sem feltétlen érdemes úgy gondolni, mint azt az helyre, ahol meglévő vagy leendő gyermekeink jövőjét meg lehetne alapozni: már a felsőfokú tanulmányokat is külföldön érdemes megszerezni, nemcsak a szakmai karriert. Ez nem baj, ez maga a dráma.

Mindenek ellenére őszintén kívánunk sok sikert, erőt, megfelelő politikai támogatást, szerencsét és okos, előrelátó döntéseket a kétségtelenül viharvert magyar felsőoktatás tengerén. Bízunk benne, jelen levelünk alapján újra origóra lehet állni és átgondolt tervezéssel minőségibb oktatási rendszert működtetni.

Latinnal kezdtük, latinnal zárjuk: Conscientia mille testes.

a végzős gazdaságinformatikus hallgatók