Nyugi, úgysem lesz jövőre Sziget Fesztivál!

0

Figyelem: ez egy gyors bejegyzés, ami azt jelenti, hogy nem felel meg teljes mértékben az általam jellemzően felállított minőségi strandardnak, az üzenete viszont annál fontosabb.

Zúgolódnak a népek, mert az elmúlt két év „elvonási tüneteit” követően nem sikerült a 2022-es Sziget lineup-jára annyira ütős neveket elővarázsolni a kalapból, hogy az rögvest a teljes fiatalságot rángassa magával az oltópontok felé. Veszélybe került az elmaradt örömök pótlása a minden korábbinál nagyobb mértékű züllés biztosítása révén.

Felfogni nem bírom, hogy létezhetnek még a világban ütődöttek, akik ama naiv ábrándos képzeletvilágba ringatják magukat, hogy majd a 2020 előtt megszokott elmebeteg „normalitás” szépen visszatér, és az emberiség a koronavírus-riogatásból semmit nem tanulván újból belelovallja magát az általa jól megszokott bomlásba, haldoklásba, pusztulásba. Forgatni a mókuskereket újabb tíz éveken keresztül, kapkodni a leépítő és döglődő múmiává tévő gyógyszarokat, aztán irány a temető. Még csak ez kéne.

Teljes nyugodalommal biztosítok tehát mindenkit afelől, hogy felesleges az életünket pokollá tévő és ellehetetlenítő hatalom részére elkezdeni az engedelmeskedést, mert ilyen hozzáállás mellett, melynek révén a lakosság nagy része a hatalom vágóállatává lett, biztosan nem lesz megtartva a Sziget Fesztivál.

covid_pass_valid

Felesleges a lineupot vizslatni és miatta elégedetlenkedni, mivel a valóban értékes, meghallgatásra érdemes művészek első számú ismertetőjele, hogy inkább vállalják az üldöztetést és terrorizálást, de kitartanak amellett, hogy nem szabad megengedni egy oltások révén bevezetett apartheid diktatúra regnálását. Az ilyeneket persze nem is látják szívesen a lineup-ban.

Ha meg is lesz tartva a dzsembori, a várható eredmény ugyanaz lesz, mint volt az idén az EXIT, valamint a holland Verknipt fesztiválok esetén: az oltottak jól összefertőzik egymást, míg ahova az egészséges ember is belépést nyer, onnan a koronavírus fejvesztve menekül világgá. És még mindig nem kapcsolnak egyes bolondok, hogy a koronavírus nem a levegőben terjed, sőt, nem az egészségesek fertőzik meg a betegeket az általuk nem hordozott vírussal. A koronavírus terjedésének egyetlen hiteles és igazolható gócpontjai a hazugság lelőhelyei. Ahol tömény a hazugság, vagy annak tengerében vergődő emberek gyűlnek össze egy helyen, ott a koronavírus tarolva szedi áldozatait.

Továbbá: az oltott látogatók sem fogják élvezni a rendezvényt, mivel az efféle fesztiválok által megcélzott korosztályban szerencsére nem akkora mérvű az oltakozási kedv, hogy az oltottak az összes barátaikat is magukkal rángatták az ostobaságba. Legjobb esetben is tehát megosztódik majd a társaság, illetve felbomlanak barátságok az oltás / nem oltás témakör mentén. Nem lesz már ugyanolyan a buli, nyomott lesz a hangulat.

bricks-friends-friendship-823723

Ahogy jeleztem azt korábban, tudom, hogy nagyon nehéz, de egy kicsit érdemes még türtőztetnie magát mindenkinek, amíg el nem vonul az apokalipszis vihara. Ezt követően valóban bepótolhatunk mindent, de egy sokkal magasabb színvonalon és öröm-állapotban, mint amit egy Sziget Fesztivál adhat!

Könnyedén kikövetkeztethető, hogy mivel az álnok hatalomnak való engedelmeskedés, tehát az össztársadalmi hazugság elfogadottságának mértéke az egekbe repült, a koronavírus-helyzet az elkövetkező hónapokban újabb mélypontokat fog elérni.

Amennyiben a következő Sziget kizárólag vakcinaigazolvánnyal lesz látogatható, úgy könnyedén az USA-ban zajlott Astro World sorsára juthat az esemény. Egy halom öntudatlan, oltott zombi bólogat majd jobbra-balra a mindennemű józanságát elvesztett előadó erőtlen, testet-lelket-tudatot elveszejtő vernyákolására, majd egy hirtelen jött pánikot követően tucatnyi halott és több száz hirtelen keletkezett szívroham lesz az ugrabugráló tömeg jussa, ami egyébként egy gazdagon dokumentált, ám a féknyúzterjesztő propagandamédia által eltussolt mellékhatása a COVID-vakcináknak.

Aki tizenévesen ezekkel a kísérleti kígyóolajokkal oltatja magát, az kerülje messziről a Sziget Fesztivált meg gyakorlatilag bármely más rendezvényt, mert jó eséllyel csúnya véget fog érni a földi pályafutása.

pexels-gustavo-fring-3985170

Aki szeretne jövőre Szigetezni, annak teljesen felesleges rohanni a legközelebbi oltópontra, mert ilyen körülmények közepette vagy közönség, vagy megtekintésre érdemes előadó nem lesz jelen, vagy pedig valamiféle pártállami rendelkezés nyomán pont az utolsó pillanatban fogják földbe döngölni a hepajt, ahogy az történt idén pl. a 30 ezer fős beltéri Qlimax, vagy nyár végén a 80 ezres Tomorrowland esetén.

Persze néhány hónapon át azért kell fújtatni kicsit a halálba vezető hazugságot, hogy szegény fiatalság bepalizható, beáldozható tengerimalaca legyen a kísérleti vakcinizmus Moloch-i rendszerének. Mit gondoltok, miért épp most, a vakcinakampány maximumra pörgetésekor kezdik reklámozni a jövő évi fesztiválokat, úgy, hogy egyébként teljes a bizonytalanság a jövő évi szezon kapcsán?

Semely korszaknak, melyben gyermekeket áldoztak fel egy úgymond magasabb rendű cél érdekében, nem lett jó vége.