Elkezdték üldöztetni a vakcinaútlevelek ellen felszólaló művészeket

0

Mehetnek a lágerba azon előadóművészek, akik helytelenítik a sárga csillag viselésének kötelezvényét a különféle zenés rendezvényeken. Hatalmas fejtörést okoz a fesztiválszervezők részére, hogyan csábíthatnák vissza a COVID-rettegésbe belezombult lakosságot az önfeledt züllés hodályaiba. Végül egyetlen huszárvágással megoldották az ügyet: mindenki oltasson, a többiek pedig maradjanak elzárva a gettóban.

Semmi probléma nem volna a folyamattal, hiszen minden magáncég úgy nácul, ahogy akar. A „piac láthatatlan keze” majd nyilvánvalóan elrendezi, hogy az oltatlanok is részesülhessenek olyan rendezvényekben, melyekről viszont az oltakozók kerülnének kizárásra, és ezen fesztiválok az egészséges piaci verseny szellemében akár magasabb rendű mókákat is garantálhatnak a szórakozni vágyó, félelmükben másokat megbélyegezni nem kívánó emberek részére. Miért van mégis olyan érzésünk, hogy utóbbi alternatíva nem valósulhat meg?

Ian Brown, aki egy elég ismert és népszerű zenész, több meghívást is kapott fesztiválokon fellépésre, melyek legnagyobb részt a vakcináztatást követő időszakban kerülnének megrendezésre. Ő azonban nem rejtette véka alá azon véleményét, mely szerint szégyenletes dolog megkövetelni a vérzivataros náci időszakra jellemző papírhalmokat. A Twitteren tett kijelentései hatására több rendezvény szervezősége is felmondta szerződését, a folyamattal párhuzamosan pedig egy rakás belőtt zombi rontott neki, kötelező mengelei oltakozást követelvén szegény igazmondó Ian Brown fejére.

Bár Boris Johnson, Anglia miniszterelnöke is pedzegeti az eboltási kiskönyv hordásának kötelezettségét a bulizni vágyó ifjúság részére, a jelenlegi hivatalos álláspont szerint a helyek tulajdonosai maguk dönthetik el, megkövetelik-e hasonló jellegű dokumentum felmutatását a bejáratnál.