Oka van annak, amiért az oktatási rendszer ennyire szar, és ugyanezen okból kifolyólag soha nem is kerül megjavításra. Soha nem lesz jobb. Ne is várjatok erre. Elégedjetek meg azzal, ami van. Mert ennek az országnak a főurai nem akarják, hogy jobb legyen. A valódi nagyurakról beszélek most, az igazi tulajdonosokról, a hatalmas, vagyonos üzleti érdekeltségekről, kik mindent uralnak és minden fontos döntést ők hoznak.
Felejtsétek el a politikusokat. A politikusok azért vannak odaállítva, hogy megadják nekünk a választás szabadságának illúzióját. De nem. Valójában nincs választásod. Gazdáid vannak. A tulajdonuk vagy. Mindent ők birtokolnak. Övék az összes használható földterület. Tulajdonosai és főnökei a nagy cégeknek. Már rég megvették pénzen a szenátust, a kongresszust, a közigazgatást, a városházákat, farzsebükbe pakolták a bírákat és övék minden nagy médiavállalat, szóval minden hírt és információt, melyet hallhatsz vagy láthatsz, ők kontrollálnak. A tökeidnél fogva rángatnak.
Minden évben milliárd dollárokat fordítanak lobbitevékenységre, hogy megkapják, amit akarnak. Hát, mi tudjuk, mit akarnak. Még többet maguknak, és egyre kevesebbet másnak. De elmondom neked, mit nem akarnak: nem akarnak kritikus gondolkodásra képes polgárokat. Nem akarnak jól informált, tanult embereket, kik képesek a gondolkodás műveletére. Nem érdeklik őket ezek, nem áll érdekükben.
Ez így van. Nem tartanak igényt olyanokra, kik a konyhaasztal előtt ülvén képesek volnának kisilabizálni annak keserű valóságát, mennyire át vannak baszva a rendszer által, ami 30 évvel ezelőtt kihajította őket a fedélzetről (megj: ez a beszéd 2005-ben keletkezett, s 1975 környékén indultak meg a később Reagan nevével fémjelzett neokonzervatív reformok, ahol a tőke visszavette a hatalmat a munkásosztálytól). Nem akarják ezt. Tudjátok, mit akarnak? Engedelmes munkásokat. Behódolókat. Embereket, kik elég értelmesek, hogy a gépeket működtessék meg a papírmunkát elvégezzék, ugyanakkor kellőképpen hülyék, hogy passzívan elfogadják a folyamatosan szarabbá váló munkákat alacsony fizetéssel, hosszú munkaidővel, megvágott béren kívüli juttatásokkal, eltűnő túlórabérrel és felszívódó nyugdíjjal, mely abban a pillanatban válik kámforrá, hogy igénybe vennéd, és már a társadalombiztosításodért is jönnek.
Akarják a nyugdíjra félretett pénzedet is. El akarják venni tőled, hogy a bűnöző sameszaiknak adhassák azt a Wall Street-en, és tudjátok mit? Meg is fogják szerezni. Előbb vagy utóbb mindent elvesznek tőletek, mivel övék az egész kibaszott világ. Ez egy nagy klub, és te nem vagy benne. Te meg én nem vagyunk klubtagok. Mellesleg ez ugyanaz a bunkósbot (megj: eredetileg ez egy szójáték, angolul a „club” szó ütőt vagy bunkósbotot is jelent), mellyel egész nap a fejedet ütik, hogy mit gondolj a világról. Egész napokon át a média által verik a fejedbe, hogy mit higgyél, mit gondolj és mit vásárolj.
Az asztal feléjük lejt, emberek. A játék meg van bundázva, és senki nem veszi ezt észre, igazából le se szarják az emberek. Keményen dolgozó őszinte és jó emberek – szakmunkások, értelmiségiek, tökmindegy, miféle titulust aggattál magadra –, de még a szegényebbek is megválasztják ezeket a gazdag faszszopókat, akik aztán szarba sem veszik őket. Kurvára nem törődnek veletek. Egyáltalán nem. És úgy tűnik, ez senkit nem érdekel, észre sem vesszük a problémát.
Pontosan ezt akarják a tulajdonosaink. Az amerikaiak alukáljanak csak tovább szándékos tudatlanságban, hogy ne vegyék észre a nagy vörös, fehér és kék lófaszokat, melyeket minden nap feldugnak a seggükbe. Mert ennek az országnak a gazdái ismerik az igazságot: azért hívják a rendszert Amerikai Álomnak, mert jó mély álomba kell szenderülnöd ahhoz, hogy elhidd.
