Okkultista szimbolizmus és szómágia bodó attila módra

Bodó attila egy igazi égetni való boszorkányhoz méltón temérdek skizofrén és démonizáló ostobaságot talált ki az őt körülvevő szimbólumok, jelek, formák, színek, szagok, szómágiák sokaságára.

A hülye feje szerint a lelkész szó a lélek + ész (gyk: elme) szavak összetételéből keletkezett, tehát olyan személyeket takar, akik elmével akarják megérteni a lélek folyamatait, ami a BA szerint lehetetlen vállalkozás.

Nem értem, ezt a kretént hogy engedhették át nyelvtanból, merthogy az -ász -ész szócskák itt toldalékot képeznek, nem pedig egy második szót. Azaz a lelkészségnek szemantikailag semmi köze az elméhez, kizárólag hangzattanilag egyezik azzal. Nyilván a madarász szavunkat is azért írjuk így, mert tudvalevőleg a madár az ász!

Akadnak persze -ász -ész végződésű összetett szavaink is, ilyenek az aduász, vagy a lángész kifejezések. Csakhogy a lelkész pont nem ilyen.

A „Miért szőrösödnek a nők?” c. okádmánya szerint a haj az bélyeg, meg a bűn eszköze, az elbukás jele. A hosszú haj a bűnnek bélyege, amiért Éva elcsábította Ádámot. Fizikailag el lehet tüntetni, van rá eszköz, és a nő dicsekedhet eztán a szépségével. Mindemellett a szőr leborotválása szerinte egyenlő a bűn takargatásával. Mondom hogy totál perverz pedofil állat ez a figura. És persze újabb visszaigazolása ez BA testgyűlöletének.

Ez a nő, aki itt nyilatkozik, rendre visszatérő módon megjelenik, s előadmányainak koncepciója mindig ugyanaz: megint elbukott, megint nem hallgatott Istenre, de most megbánja bűneit, mindenkinek előadja, hogy aztán már másnap megint újra elbukhasson, és újból megbánhasson mindent, de sosem tanul a hibáiból. – Miféle perverzió ez?

Persze, aki képes őszinte megbánást tanúsítani, nemhogy 7-szer, de 77-szer is megbocsáttatnak neki. De hogy merészelik az ilyenek kioktatni a náluk kevésbé bűnösöket, és hogy van pofájuk másokat szapulni, hogy biztos csak takargatják az ő bűneiket, mert az embernek kötelező minden egyes nap bűnt elkövetnie, elbuknia, meghalnia, majd poraiból újra feltámadnia? Ez az okkultista Új Világrend titkos köreinek rituáléja! Már megint elbuktunk, holnap is elbukunk, aztán újra meg újra minden egyes nap, amíg végeláthatatlan bukdácsolásainkból meg nem születik az új ember, aki nem bukdácsol többet, hanem helyrehozza mindazt, amit ez a velejéig gonosz Isten elrontott a teremtésben.

Lássuk, hogy állunk a Biblia szerint a szőrrel és az automatikusan rá tapadó bűnnel:

Mózes ugyan valóban törvénybe hozta, hogy a férfiember ne vágasson magának kerek hajat, se ne csúfítsa el szakállát, ám hiányzik ennek visszaigazolása mögül a bűn bélyegének szála, amely szerint ugye bodó attila szerint tilos megborotválkoznunk. A papok részére csak a kopaszra nyírásukat tiltotta meg Mózes, de a normál hajvágást nem.

Ézsaú születetten szőrös volt, míg Izsák csupasz. Mégsem olvashatjuk ennek folytán, hogy Ézsaú szőrösségénél fogva alanyi jogon bűnös volt. Sőt: elhangzik a BA okádmányában, hogy minden csecsemő szőrtelenül születik, ezzel szemben Ézsaú csupa szőrösen jött ki az anyjából!

Az androidoknak nincsen hajuk, akkor ezek szerint a BA-félék szerint azok képezik le a tökéletes, tiszta, bűntelen embert. Akiknek nem kell takargatniuk meg vagdalniuk a szőrt, mert hát eleve nincs nekik.

Mózes egyes betegségek gyógyítását kifejezetten a megnyiratkozás kívánalmához kötötte. Tessék, ez jelzi a sömör gyógyulását a Biblia szerint:

Hogyha valamely embernek egészen elhull a haja, kopasz az, és tiszta az. És ha előlről hull el a haja, elől kopasz az, és tiszta az.

Kopasz és tiszta. Tehát nem bűnös. Így pedig a bélpoklosság kezelendő:

Megfaradt Profeta

…A megtisztulandó ember mossa ki az ő ruháit, borotválja le minden szőrét, és mosódjék meg vízben, és tiszta lesz; így menjen be azután a táborba, de a sátorán kivül maradjon hét napig. A hetedik napon pedig borotválja le minden szőrét: a haját, szakállát, szemöldökeit és minden egyéb szőrét borotválja le, és mossa ki ruháit, és mossa meg a testét vízben, és tiszta lesz.

Eszerint tehát a megtisztulás érdekében a szakállat, de még a szemöldököt és a fanszőrt is le KELL borotválni!

Ennek az Oshóba oltott Oszama bin Ládennek tán nem kéne a képmutatásról pofázgatnia, amikor ő maga csakis és kizárólag a retkes szakállának mutogatásával igyekezne azt a nemlétező fene nagy bölcsességét demonstrálni. Ez az igazi képmutatás!

Íme a bodóattilai hamis próféták várható sorsa egyenesen Zakariás szájából:

…Ha prófétálni fog még valaki, azt mondják annak az ő apja és anyja, az ő szülői: Ne élj, mert hazugságot szóltál az Úr nevében! És általverik őt az ő apja és anyja, az ő szülői, az ő prófétálása közben. És azon a napon megszégyenülnek a próféták, kiki az ő látása miatt az ő prófétálásaik közben, és nem öltözködnek szőrös ruhába, hogy hazudjanak.

Baranyborbe Bujt Farkas

Eszerint tehát a hazudozó tévtanítóknak kell „szőrös ruhába öltözködniük”, minél hosszabb bundát meg pofaszakállat növeszteniük. Ebből a szempontból mondjuk bodó attila helyesen cselekszik, hiszen seggig érő szakállával bizonyítja az ő hazudozó tévtanító természetét.

Ahhoz mit szólsz, drága bodó attila, hogy az istentelen pogány japán férfiak nem szőrösödnek annyira, mint az európaiak és nem bűzlenek, amikor izzadnak? Pedig nekik hát tényleg temérdek takargatni való bűnük van, hiszen nem isszák a te féreg fajtád monológjait feltétel nélkül, sem nem fohászkodnak naphosszat a te förtelmes fajtád skizofrén elméjében fogant isteneknek. A te értékítéleted szerint a japánoknak jetiknek kéne lenniük, valamilyen oknál fogva mégsem idomul az ábrázatjuk a te aberrált képzelgéseidhez.

Egy másik mételyező posványában ecseteli, hogy Hitlernek adtak műkincseket, művészetet, s elvették tőle a kezdőcsomagot – ami nyilván a holokauszt lett volna a kezdetektől. Ezzel szemben Hitlertől elvették a művészetet, hiszen nem vették fel az akadémiára, mert a professzorok nem találták elég tehetségesnek. Hitler pedig erőszakoskodott, hogy márpedig ő festő, később építész akar lenni. Tehát annyira az Isten szavát közvetíti a bodó attila, hogy homlokegyenest az ellenkezője az igazság az ő hányadék mormogásainak.

Az „Az ítélkező típusú emberek” nevű poshadt monológjában a következőt ejti meg:

Rányomom a bélyeget, hogy a vörös az a paráznaság színe… így kötözzük meg egymást. Aki ítélkezik, az megkötözi embertársait, s aki ítélkezik, azt meg is kötözik mások.

Ez azért érdekes, mert bár ő nevez másokat ítélkezőknek, heveny elmebajában megfeledkezett ama tényről, hogy korábbi szófosásaiban ő maga kárhoztatta a vörös hajú nőket, szexuálisan túlfűtöttnek és paráznának beállítván őket, illetve ecsetelte, hogy a piros-fehér-zöld magyar zászlón a piros színt választok mind el fognak veszni.

Bodó attila tehát maga egy ilyen ítélkező típusú ember, amely fajtát éppen kárhoztatja. Hogyan is állunk az önmagukkal meghasonuló emberekkel, mi is válik elkerülhetetlen sorsává eme fajzatnak? Íme:

Minden ország a mely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.

Tehát itt az ideje, hogy bodó attila Jézus Krisztus szavának megfelelően eltűnjön végre a Föld színéről.

Mindezen okkultista mágiázgatásai azonban semmik ahhoz képest, ami ámokfutást a számokkal leművel.

Ai 2025 szamok

Boszorkányos számmisztika

A számok jelentése kapcsán előadott retorikai hallucinációi borzalmasan hitványak, arról nem is beszélve, hogy az ilyen bodóattilai számmágusokat a Biblia szerint érdemes volna máglyán elégetni.

Lássuk ennek demonstrálásához a „Beszélő számok: 2019-26” nevet viselő szófosását.

Rögtön ütős felvezetéssel kezd:

„Ne használd a kiáltó szót arra, hogy hazugságban tartsd magad.” – tehát ha lekapcsollak, beköltözik házamba az igazság?

„Ha valaki azt hiszi, hogy a Kiáltó Szó által megmenekül, az az ember akkora hazugságban van s akkora tévelygésben van, hogy az nagyon veszélyes.” – Így van, mert általad elkárhozik az ember.

Na de a lényeg nem ez, hanem a számok.

Alapvetése, hogy mindannyian az 1-ből indulunk ki, szimbolizálván az Istennel való egységet. Eddig oké. De mi jön ezután?

A 2-es jelképezi szerinte a bibliai kígyót, amely bűvöletének hála az ember kezdi eltekerni fejét az Istenre való torz és merev figyelemről, s lehorgasztani azt a kígyó szavának befogadása felé. Ádám elkezdi kétségbe vonni Istent. A 3-asban az elme mellett immár a test is engedelmeskedik az istentelen gondolatoknak. A 4-esben az ember megfaragja magának a királyi trónszékét, amelynek hála saját magát ültetheti az Isten helyébe.

Eztán az 5-ös jelképezi a fejreállást, amikor a fej helyet cserél a testtel, hűen szimbolizálván, hogy az ember a totális földhöz ragadtság béklyójában kezd vergődni. Az ember deviánssá válik, végleg eltávolodik az Isten útjáról. A 6-os a feje tetejére állított teremtés, amikor az ember immár a komplett bolygó maga képére formálására törekszik, kiragadván Isten kezéből a kontrollt a természet formálása alól.

Végül elérkezünk bodó attila kedvenc számához, a 7-eshez. Ez az ő perfekt számjegye, amely egyben a legutolsó esélyt jelenti az 1-esbe, azaz az egységbe, az Istenbe való visszatéréshez. A 7-es felső szára mutatja, hogy merre kell visszamenni (nyilván a 6-oson és a többi számon át).

Ezután már a nemlétező számjegyek következnek, melyeket a tökéletes isteni teremtést önkényesen kibővítvén az ember talált ki. A 8-as jelképezi ama végtelen körforgást, az örök mókuskereket, monotóniát és szomorúságot, amelynek egyben szabadulhatatlan rabjává válik mindenki, aki nem fordul vissza a 7-esnél a 6-os felé. Egyben belép az ember a sátán örömébe. Tehát az Istent elnevezte sátánnak ez a szerencsétlen, a sátánt meg Istennek. Szerinte a sátán száma nagyobb, mint Istené, tehát automatikusan kinyilvánítja, hogy annak ereje is magasságosabb.

Végül a 9-es szerinte az önmagát istenné felmagasztaló ember száma, aki immár jobban tudja, hogyan kell a Föld bolygót gondozni, természetet és a világot kontrollálni, mint maga az Isten. Itt az ember megérkezett a végső menthetetlenség állapotába, amelyben a sorsa visszafordíthatatlanul a gyehenna.

Na ennyi baromságtenger után lássuk a számok valódi jelentését, melyek megfejtését a magasságos Istentől kaptam – ellentétben a BA sátáni sugallataival. Lám, én is tudok Isten nevével példálózni, ehhez nem kell tudomány.

Voltaképp a számoknak abszolúte nincsen semmi jelentésük. Aki ennek ellenkezőjét hiszi, az hülye, mint a segg. Eleve minden álspirituális sarlatán csakis és kizárólag a számok kinézete alapján projektál azokba valami fejből kifundált jelentést, amely számok ráadásul Indiából kerültek át arab közvetítéssel Európába, tehát abszolúte köze nincs az öreg kontinens lakosságának ezekhez az ide-oda kanyargó krixkraxokhoz. Ha más volna a számok ábrázatja, egyből más jelentéseket társítanának hozzájuk ezek a delúzióktól szenvedő képzelgők.

Érdekes módon egyikük sem mondjuk a római számok alapján kívánja fejtegetni azok jelentését, mert a szimpla vonalakból összeálló számjegyek miatt igazán súlyos egzisztenciális válságba keverednének a képzettársításaikkal. 🙂

Ai jezus hatalom

Mindenesetre csak hogy bodó attila kedvére tegyek, és mindenki lássa, mennyire egyszerű számmisztikai baromságokat kitalálni, íme az én Istentől eredeztetett megfejtésem a számok üzenetére. Bodó attila most kénytelen lesz fejére hamut szórván taknyát-nyálát egybefolyatva térdre ereszkedni előttem, és könyörületért rimánkodni, hiszen épp most említettem, hogy Istenből szólok!

Tehát az 1-es a kiindulópont, valóban jelképezheti az ősegységet. Csakhogy az 1-es eleve megszűnik létezni, amint az ember leszületik ebbe a zárt, véges rendszerbe. Itt ugyanis eleve a kettősség világában jövünk létre. Ideális esetben ugye van egy apánk meg egy anyánk, saját magunk lába közt vagy fütyi, vagy nuni kerül kinövesztésre, és nincs az a bodó attila, aki eme igazságot képes lehetne a maga Istenre való hivatkozásával a sátán segedelmével eltörölni. Mindez azt is jelenti, hogy földi leszületésünket követően teljesen lehetetlen az 1-be visszakerülni, hacsak a bodó attila nem kíván visszabújni az anyjába. Ahhoz, hogy visszataláljunk Istenhez, be kell járnunk a komplett életutat 2-től a 9-ig, s az 1-be végül a 10-esnél fogunk megérkezni, ami ugyanazt az 1-et jelenti, csak épp egy jóval magasabb szinten.

Aki vissza akarja küldeni embertársait az 1 felé, az szó szerint a világba, a sátán alá rugdossa vissza őket, hűen demonstrálván, a bodó attila miféle úr nevében prófétál.

Ha megtaláljuk helyünket a világban, kialakul a harmónia, azaz a 3-as. Ez a család idill, ha sikerül megvalósítani. BA nem ismeri a mondást, hogy ha ketten egyet értenek valamiben, azt a közös akaratot az Isten szentesíti. Ő úgymond a harmadik, aki BA szerint a test uralmát jelképezi. Persze előbb-utóbb szinte mindenkiben megfogalmazódik az igény a családi környezet elhagyására, vagy legalább tágítására, beteljesítvén az „ember elhagyja az anyját és az apját” isteni rendelését.

Ai angyal lany bucsuzkodik

A 4-es a négy égtájt jelképező volta mellett a síkban való mozgásunkat jelképezi (előre-hátra, jobbra-balra). Ugyanakkor a harmadik irány, a fel-le és a hierarchia egyelőre nem érvényesül, azaz a 4-esben még nincs hatalmunk mások felett, illetve arra sem, hogy a felső világokból, az isteni szférából tudást, inpirációt, értelmet és gondolatot hívhassunk le.

A 4-es a szorgosan dolgozgató hangyatársadalom tökéletes száma, de nem véletlen, hogy senki nem érzi magát tartósan jól ebben az állapotban, hiszen az életlehetőségek rendkívül beszűkültek maradnak. Éppen ezért akiben marad bármiféle aspiráció az igazság megismerésére, az megy tovább az 5-ös felé.

Az 5-ös maga az ember száma, mert pontosan félúton helyezkedik el az 1-es és a 9-es között. Az ilyen bodóattila-fajzatok viszont a sátán számának tartják. Na most ha a sátán egyenlő az emberrel, ez azt is jelenti, hogy maga a sátán akkor idéződik meg, úgymond válik élővé, ha az ember elkezd abban feltétlen hinni, vagy projektálni azt embertársaira, ahogy a bodó attila teszi. Tehát magyarán az sátánozza az 5-öt, akinek az elméjében a sátán már tökéletesen lebonthatatlan erődöt vert.

Innen lódulunk tovább a 6-ra, ami mint jól tudjuk, a sátán kontrollálta úgymond földi hatalom összefoglaló neve. A 666 azt jelenti, hogy az ember teste-lelke-elméje tökéletesen a sátán akaratának rendelődik alá, végleg elvágván őt az isteni világok megismerésének lehetőségétől. Nem véletlen, hogy 6 = hatalom.

A 6-os úgy alakul ki, hogy az 5-ösben sátán őrülete alatt vergődő bodóattilák időnként kontrollálatlan és irányítatlan pusztítási-gyilkolási ösztöneik kiélésére késztetik magukat, amely műveletnek hála kivégzik az igazakat, üldözik a prófétákat, befogják az igazmondók száját. Eme irányítatlan őrjöngés-tombolásnak válogatás nélkül bárki áldozatává válhat, senki nincs biztonságban, így a hatalom megszervezi az emberiség feje fölé emelendő, úgymond totalitárius kontroll-hálózatot, amelynek aztán a tetejébe helyezteti magát a törvényeivel (szellem), erőszak-monopóliumával (test), hitélet állami zsebből apanázst kapó egyházaival és újvilágrend-doktrínáival (lélek leláncolása).

Ezeken, amíg az ember a 6-os bűvkörében vergődik, LEHETETLENSÉG áthatolni. Mindenki, aki nem kívánja megismerni az isteni igazságot, beszorul a 666 alá, azaz mindig és minden körülmények között csakis és kizárólag azt gondolhat, azt cselekedhet, úgy rendezgetheti a maga kis lelkivilágát mindenféle bogyók kapkodásával meg modern kori inkvizíciók látogatásával, ahogy annak lehetőségeit a hatalom megszabja.

A 6-os szám jelképezi tehát a sátán totális uradalmát, s egyben ama szintet, amelyen semelyik, a lelki működéstől elvágott ember nem kerekedhet felül. Örökké benne sínylődnek a mókuskerékben, miközben napról napra egyetlen befizetetlen csekk választja el őket a hajléktalanságtól, és egyetlen kimaradt munkanap az éhhaláltól.

Innen, ha az embernek sikerül rálelnie a Krisztus által kijelölt spiritualitás útjára (a keskeny ösvényre), megérkezhet a 7-esbe, ami egyben a szellemi világokba való belépés kapujaként is szolgál.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás