Ahogy nyitogatjuk az üzleti weblapokat, szinte mindegyiken elénk ugrik valamiféle pszichológiával, pénzügyi tudatossággal vagy üzleti spiritualitással (a gondolat teremtő ereje, vonzás törvénye és egyéb bullshitek) foglalkozó cikk. Közös mindezekben, hogy busás összegekért bérelhető coach, tréner, vagy üzleti tanácsadó löki képünkbe ezeket a mindenre is jó univerzális tanácsokat.

Persze mindezzel semmi baj, hiszen a kapitalista eszmény szerint pénz által üdvözül az ember, és kizárólag a gazdagok juthatnak be a mennyek országába, ami üzleti nyelvre átfordítva nyilvánvalóan a multinacionális cégvilág CEO pozícióit jelenti.

Tréningjeiket viszont nemritkán a szerencsétlen munkaerőre is ráoktrojálják, kiknek délutánonként kötelező csapatépítő szúszázáson kell keresztül szenvedniük magukat ahelyett, hogy a munkáltató a szeánszokra fordított súlyos pénzeket odaadná a dolgozóknak. Még akkor is jobban járna mindenki, ha a főnök inkább kidobálná a zöldhasút az ablakon.

A mindfulness tréningeket gyakorlatilag minden lélekgyilkos munkahelyen receptre írják. Céljuk az értelmetlen rendszerben végzett értelmetlen munka elviselhetőségének javítása. Mindez természetesen nem a munkakörülmények jobbítása, hanem az áldozatok elméjének átprogramozása révén.

corporate_mindfulness_training

A mindfulness a kapitalista szféra gyorséttermi spiritualitásává vált, melyből bármikor haraphatunk néhány falatot, ha megerősítésre szorul a neoliberális status quo.

Súlyos pénzügyi krízisben szenvedsz a gátlástalan kizsákmányoló munkáltatód végett? Csak változtass a hozzáállásodon, s máris kisebb számjegyek jelennek meg a befizetendő csekkjeiden! Nap mint nap fuldokolsz az amorális vállalati gépezet fojtogatásában? Lélegezz mélyeket, majd állj tótágast a kedélyállapotod azonnali feljavításához!

A mindfulness, mint a pillanatban élés művészete kiváltképp sokoldalú franciakulcsát nyújtja a modern kapitalizmus szerszámosládájának. Amint az elme bezáródik a jelen pillanatába, hirtelen megszüntethető, illetve végtelenségig elodázható marad a mételyező rendszerproblémák sokaságával való szembenézés, mint az abuzív munkahelyi légkör, vagy az uralkodó osztály totalitárius rémuralma az őket szolgáló kasztok felett.

Csak lógj egy ideig ezekben az újspirituális körökben, s megtapasztalhatod, hogy a legtöbben a saját maguk elől való menekvés céljából választják ezeket a tanfolyamokat. Végül is egyszerűbb folyamat a napi szintű stressz levezetése, mint alakítani valahogy a minket körülvevő élhetetlen környezetet. Néhány bizsergető légzőgyakorlat, intim masszázs máris kompenzál minket a zsákutcába futott házasságunkért. Némi andalító prédikáció a biztos mennybe jutásunkról elfeledteti velünk a valóságot, hogy nap mint nap a pokol tüzében lángolunk.

stupid_capitalism

A hazug álspiritualitás az utóbbi évtizedben a teljes pszichológiai és önfejlesztő szférát leuralta, de sokaknál a korábban szórakozásra, házimunkára, családi vagy baráti összejövetelekre szánt időt is átvette. Szabadulj meg a negatív emberektől és családtagoktól, ne barátkozz olyanokkal, kikkel való interakcióidból nem remélhetsz személyes hasznot, tedd nyakadba a lábad a karmád kitakarításához, tantrikus szexet űzzél, de kizárólag holdtöltekor magzatpózban, bal kisujjaddal a Wall Street felé fordulva. A profán kábítószer, szexfüggőség, videójáték és Netflix helyét átvette a spirituális kábítószer, kompulzív szex, álvalóság és elmében fogant tündérmese, melyben nem élnek csúnya, rossz negatív emberek, kiváltképp kik merészelnék egy kávé mellett bátortalankodva szóba hozni az egyre súlyosbodó mentális zavarodra utaló jeleket.

Az álspiritualitás a korrupt hatalom szolgája. Igazából évezredes hagyománya van az intézménynek, ám a skizofrénia elmébe plántálása korábban soha nem zajlott ekkora sikerrel. Régebben el kellett menni templomba, hol a mormogó prédikátor a hatalomnak való feltétlen engedelmesség, a császárnak való adózás kötelezvénye, valamint láthatatlan szellemekkel, ördögökkel, démonokkal való riogatás mentén (melyeket hogyhogynem kizárólag ő maga képes érzékelni és tova űzni) végezte az alattvalók megrendszabályozását. Viszont nem volt rá garancia, hogy az ember az elvárt hallelujázáson és rángatózáson felül a fejében is hazaszállította, majd életmódjába integrálta az uralkodó osztály érdekei szempontjából oly ildomos tanokat.

enthusiast_colleagues

A hamis spiritualitás tehát a valóságérzékelésünk korrumpálásáról szól. Mi a helyzet a valódi spiritualitással? Az pontosan ennek ellenkezője. Felnyitja szemünket a földi élet értelmetlenségének keserű valóságára, szenvedésünket nem produktív mederbe tereli, hanem átéleti velünk, hogy ez által szembesüljünk bűneinkkel és tisztulhassunk meg azokból.

A bűnös ember alanyi jogon alakul át rabszolgává, hiszen bármit megtesz az őt tökeinél fogva rángató hatalomnak, csak ne derüljenek ki az ő gyengeségei, vagy esetleges – nem éppen fényes – múltbéli cselekedetei. A szenvedés útját választó egyén, bár ideiglenesen valóban átélhet nagy kínokat, feloldozást nyer Istentől a szembesülés erejének köszönhetően. Akinek a rendszerben nincs semmije – elfedendő gyarlóság –, az szabad gyermekké válván immár maga rángathatja dróton a rendszert és hívhatja tetemre annak gerinctelen, ótvar kiszolgálóit, valamint aberrált, gyilkos parancsolgatóit egyaránt.

A spirituálisan felemelkedett személy a császár színe elé járulván is nyugodtan mondhatja, hogy nincs felettem hatalmad, a farizeusok pofájába tolhatja, hogy meszelt sírok vagytok, a hétköznapi teendőiket végző dolgos és megbecsült emberek ténykedését látván pedig megjegyezheti, hogy a halottak temetik a halottakat és szolgálják a halál urát.

Az igazi spiritualitás nem köntörfalazó, hanem nyers és durva. A lelkedbe tipor. Az egódat meggyötri. Kegyetlenül tolja az igazságot a képedbe, s amint átvergődöd magad a méregdrága gurut meg vállalati trénert soha nem látott beavatáson, nem tudod többé elképzelni, hogy hívhatják milliárdok az általuk űzött halálkultuszt életnek.

pikwizard-serious-graphic-designer-writing-on-book

Az igazság bántó, keserű és mardosó. Mindezek ellenére a legprofitábilisabb vállalkozás, amit ember művelhet, mivel a szükségszerű áldozathozatalt követően százszor annyit kapsz vissza, mint amennyi léthazugságodtól a szembesülés ereje megszabadított.

A világ hazugsága, hogy összeegyeztethető a kapitalizmus a spiritualitással, a krisztusi szellemiség az antikrisztusival. Valójában örök ellentét feszül a két kategória között. A valódi spiritualitás a rendszer és társadalom által erőszakkal belénk vert hazug énképünk szétzúzatását és világnézetünk radikális átalakítását követeli meg tőlünk, ezért rettegnek tőle annyira sokan. Mégiscsak jobb egy életen át depresszióban vergődve előre-hátra bukfencezni, mint egyszeri alkalommal gyökeres transzformáción átesni.

Az álspiritualitás átvette a kormánybotot a világ felett. A gyarmati rendszer, a vadkapitalizmus, a konzumerizmus és az imperializmus tökéletesen elidegenítette az emberiséget ősi (mélyen spirituális) gyökereitől, környezetétől, de még saját magától is. A hitetlenség elburjánzása elvezetett a mai állapothoz, melyben az emberek inkább választják az életen át tartó haldoklást, testi, mentális és szellemi leépülést, örök szomorúságot és gyötrelmet, csak ne okozzanak csalódást uralkodóiknak.

Hollywood diktálja az életmódunkat, a Krisztust keresztre feszíttető klerikália az erkölcsünket, legmaterialistább kizsákmányolóink váltak isteneinkké, a mammon (pénz) pedig az emberiség szent Bibliájává, melynek egyparancsolata szerint az öncélú vagyonfelhalmozás és mások javainak, idejének, életének elvétele jogos jussa a mammon hatalma előtt térdre rogyó elitista brancsnak.

guide_to_success

A spiritualitás az igazsággal való szembesülést, a nyílt őszinteséget promotálja. Mire épül ezzel szemben a mammon rendszere? Titkolózásra, elhallgatásra, megtévesztésre. Te rosszul tudod. Még nem vagy azon a szinten, csak ha már tíz évet lehúztál nálunk, és a teljesítményedet is megfelelőre értékeltük. Csak az elöljáróid érthetik, hogy működik a rendszer. Te butácska vagy, nem értheted a világ lényegét. Szükséged van ránk, elitekre, hogy az életedet vezessük. Madzagon. Nélkülünk még a cipőfűződet sem tudnád bekötni. Na, itt írd alá. Ne törődj az apró betűs résszel, csak formaság.

Az álspiritualitás támogatja és pátyolgatja a hatalmat, az igaz spiritualitás megsemmisíti. A korrupt hatalom nem élné túl azt a napot, mikor a lakosság rádöbben a keserű valóságra. A rendszer azonnali hatállyal összeomolna, amint kivetnénk a fényre. Ahogy George Orwell megfogalmazta: hierarchikus társadalom kizárólag a szegénység és tudatlanság talajára építhető. A hatalomnak minden áron fenn kell tartania ezt az állapotot, hogy képviselőgárdája trónon maradhasson.

Lépj hát ki a fényre, s töltekezz az igazság erejével! Persze dönthetsz úgy is, hogy benne maradsz a hazugság-mátrixban, de két dologgal tisztában kell lenned döntésed kapcsán.

Első: a világ, melyet szolgálsz, hamarosan el fog múlni. Talán előbb is, mint hinnéd. Amennyiben annak elhalása pillanatában még mindig benne maradsz a rendszerben, akkor neked is véged.

pikwizard-smiling-business-executive-having-fun-in-conference-room

Második: lehetsz akármennyire engedelmes, joviális és szorgos rabszolga, amit a rendszer ad neked az önárulásodért cserébe, az soha nem fog kielégíteni. Titokban, valahol a lelked mélyén nagyon is jól tudod, hogy mint a teremtés koronája vagy épp az evolúció csúcsa többre vagy hivatott olyan tevékenységeknél, melyeket a legprimitívebb csúszómászó férgek is el tudnak végezni. Ezért vagy ébredj fel végre, vagy pedig ne vedd zokon, ha a hatalom szellemi, értelmi és erkölcsi színvonaladnak megfelelő táplálékot juttat hamarosan a tányérodra.

Jelen írás részben a Caitlin Johnstone – „False Spirituality Is The Friend Of Corrupt Power. True Spirituality Is Its Enemy.” c. cikkének magyar nyelvű szabad fordítása.