Mindenki engem figyel, mindenki megítél
Az egocentrizmus serdülőkorban is megfigyelhető. David Elkind professzor kibővítette Piaget elméletét és megállapította, hogy a tizenévesek gyakran nem tudják megkülönböztetni a külvilágból érkező negatív impulzusokat és értékítéleteket a saját elméjükben keletkezett félelmektől, belső gátlásoktól. Ahol a felnőtté válást a körülmények késleltetik (akár a szülők is lehetnek a ludasok), ott kialakulhatnak olyan pszichés rendellenességek, melyek egészen életük deléig elkísérhetik az egyént. A nagyjából kialakult, de azért még formálható és befolyásolható személyiség ilyenkor legalább háromféle különböző módon viselkedhet, attól függően, milyen alapvető személyiségtípusba tartozik és miféle sérüléseket szedett össze környezetétől kiskorában.
A legnagyobb fokú belső szenvedésen a súlyosan önbizalomhiányos emberek esnek túl, tehát akiket szüleik mostohán kezeltek, akiknek gyakori lelki terrorral kellett szembenézniük az otthon biztonsága és kellemes melege helyett. Az ő agyukban kialakul egy súlyos gátlásos állapot, a képzeletbeli közönség jelensége.
A képzeletbeli közönség a tinédzser konstans megérzése, miszerint a külső környezet folyamatosan megfigyeli őt, és ítéletet mond róla. Gyakran előre lejátssza magában, hogy egy adott cselekedetéhez vagy gondolatához a barátai vagy rokonai mennyire negatívan fognak viszonyulni. Sok embernél ez a tévképzet egész hátralevő életében megmarad (jaaaaj, mit szólnak majd a szomszédok, meg a Józsi, Pisti, meg a főnök!), gyakorlatilag kiirthatatlanul. Felnőtt korban a képzeletbeli közönség jelenségének személyiségbe való integrálódása okozza a neurózisokat, mint a kényszerek, pánik, szorongás, illetve az ezekből eredő súlyos gátlásosság, amelyek sikertelenné teszik az embert.
Érdekes, hogy a képzeletbeli közönség, és a hozzá tartozó szorongásos állapot végeredménye a férfinél és nőnél teljes egészében ellentétes, A szorongó nő (a nőtársaival csordaszellemben való működés miatt) nem mer visszautasítani olyan impulzusokat, és ezzel olyan cselekedeteket, melyeket a későbbiekben megbán. Ezért van az, hogy az erőszakos rosszfiúk szinte mindig célt érnek a lányok többségénél az egyéjszakás kalandok felhajtásában; pedig ők alapvetően nem egyszer használatos ürítőtégelyek akarnának lenni. A szorongó férfi ezzel szemben nem mer megtenni olyan dolgokat, melyeket meg kéne tennie. Nem mer megszólítani például egy szép nőt, még akkor sem, amikor egyébként tudja, hogy az esetleges kudarcélmény sem jár majd hosszú távon negatív következményekkel. Így lesz a szorongó nőből kiégett, levetett, harmincas macskás szingli, és a neurotikus férfiból a mamahotel állandó lakója, aki önálló életvitelre képtelen.
Szőke herceg, fehér ló
Ha az egocentrizmus önbizalomhiány mellett nárciszizmussal is párosul, azaz egy elkényeztetett, ámde önmagában bizonytalan és esetlegesen identitászavaros gyermeket nevelünk, kialakul a képzeletbeli közönség mellé a személyes tündérmese. Ez a képzet szemlátomást a képzeletbeli közönség pontos ellentéte: művelőjét annyira speciálisnak és különlegesnek állította be környezete, hogy azt hiszi, a nagybetűs élet semmilyen nehézsége nem lesz hatással rá, függetlenül saját viselkedésétől és embertársaihoz való hozzáállásától.
A személyes tündérmeséjükben élő egyedek sérthetetlennek hiszik magukat, szerintük bármit elérnek, amit csak akarnak és előszeretettel vállalnak szükségtelen kockázatokat. Érdekes módon a nárciszizmus mögött is súlyos önbizalomhiány húzódik meg, ez az önbizalomhiány viszont a teljesítménykényszerből fakad az értéktelenség érzete helyett. Hiszen aki valóban speciális, természetfeletti képességekkel bír, ahogy szülei tanították, annak ezeknek a roppant felfokozott elvárásoknak meg is kell valahogy felelnie. Ha mégsem sikerül, megszégyenül egész képzeletbeli közönsége előtt.
Szemléltető példának álljon itt Dana Adiva esete, aki egy tévéműsorban elmondta, minden ismerőse azért utálja vagy irigyli, mert túl szép. Elmondja, hogy rendkívül irritálja, hogy az utcán állandóan megbámulják (képzeletbeli közönség), miközben egyébként bármit megkap, amit akar, hiszen mindenki hercegnőként kezeli (személyes tündérmese).
Van egy jó ötletem; valósítsd meg te!
A harmadik, ritkaságszámba menő, egyben leginkább nőkre jellemző egocentrikus személyiségjegy a nyíltszíni képmutatás. Ennek keretében az illető személy azt hiszi, egy adott ötlet vagy eszme kinyilatkoztatása ugyanaz, mintha azt ténylegesen, cselekvésszerűen végrehajtaná. Gyakorlatban az ilyen nő megfogalmaz egy ötletet, hozzácsap mindenféle magasztos jelzőket, de a hozzá tartozó szükséges erőfeszítéseket inkább vigyék véghez mások. Speciálisan azok a nőneműek viselkednek így, akik sikeresnek akarják láttatni magukat, miközben valójában nem azok.
Néhány jellemző példa: Jean Twenge és Keith Campbell pszichológus professzorok egy 2006-ban egyetemistákon végzett, 37.000 fős reprezentatív felmérése szerint 30%-nyi nebuló gondolta úgy, hogy pusztán a tanórákon való megjelenésért jó jegyet érdemelnének a félév végi vizsgákon. Természetesen a képmutatás jelensége sem korfüggő: terjeng egy anekdota, miszerint a balkáni háborúk során egy tévéadó meginterjúvolta a helyi nyugdíjasokat, mit szólnak ahhoz, hogy a fiataljaikat harcolni, és így potenciálisan a halálba küldik. Az egyik öregasszony a következőt nyilatkozta: „Haljanak meg nyugodtan, a világháborúban is elhullottak a fiatal férfiak”. Végül egy újabb interjú, melyről videófelvétel is készült: egy szingapúri hölgy nyilatkozik arról, hogy a nemzeti szolgálat egy helyénvaló kötelezettség, de ő maga nem vállalna részt benne, menjenek csak a férfiak.
Egocentrizmus felnőttkorban
A kognitív fejlődés (lásd még: felnőtté válás) során az egocentrizmust felváltja a felelősségvállalás, amit a felnőtt ember nem kizárólag magával kapcsolatban gyakorol, hanem mindazon embertársai iránt is, akik közel állnak hozzá (legkésőbb akkor, amikor neki születik gyereke). Akinek nem adatik meg a lehetősége a felnövésre, akár élete végéig magán hordozhatja az egocentrizmus jegyeit.
Azt hihetnénk, speciálisan a mai generációk lányainak jellemzője az egocentrizmus. Hogy ez mennyire nem így van, arról mesél nekünk a történelem. 1674-ben Angliában az asszonyok petíciót indítottak a kávé betiltásáért. A kávé az 1600-as évek elején jelent meg Britanniában francia közvetítéssel, és csakhamar az értelmiség kedvenc itala lett. Szívesen kortyolgatták az újonnan létrehozott kávéházakban, miközben aktív politikai és filozófiai eszmecserét folytattak. A kor asszonyainak ez nagyon nem tetszett, arra hivatkozva, hogy férjeik „elfranciásodtak”, és elvesztették az érdeklődést a velük való bujálkodás iránt. Kifejtették, hogy a bőbeszédűség (vö. pletykálkodás) a nők kizárólagos előjoga kell, hogy maradjon. A petíció szövegéből vett részlet gyönyörű szemléltető példája a női egocentrizmusnak.
„…Ezen felül okunk van megértést gyakorolnunk és féltékennyé válnunk azzal kapcsolatban, hogy a férfiak ezekbe a sztüxi söntésekbe járulva elbitorolják a pletykázáshoz való előjogainkat, és hamarosan túlszárnyalnak bennünket bőbeszédűségben; egy olyan tulajdonságban, melyben saját nemünk mindig is elsőbbséget élvezett.”
Elemezzük egy kicsit ezeket a mondatokat. A petíciót megfogalmazó nők azt képzelték, a férfiak attól váltak beszédesebbé, hogy imitálták a női viselkedésformákat (képzeletbeli közönség). Ezután irigykedve és nyugtalanul szemlélték, hogy esetleg a férfiak feléjük kerekednek beszédkészségben, miközben az egyébként semmilyen módon nem igazolt mendemondák szerint a nők kommunikatívabbak (személyes tündérmese). Végül az évezredes női princípiumokra hivatkozva kijelentik, hogy a minőségi beszélgetés csak a nőknek jár, ezért a férfiakat ki kell zárni belőle (nyíltszíni képmutatás). A fenti petíció tehát, ha bekukucskálunk a színfalak mögé, egyáltalán nem a kávéval kapcsolatos bonyodalmakról szól, hanem a női nem irreális és egocentrikus elvárásairól.
Férfi egocentrizmus, mint erény
A női egocentrizmusnak azért akad néhány pozitív oldala is. Egy 2011-es, a nemek és versengés kapcsolatát vizsgáló tanulmány kimutatta, hogy a hagyományosan férfiaknak való munkákért a nők nem szállnak versenybe; ugyanígy a törtető karrieristák kivételével nagy többségben nem kívánnak magas fizetésért és előléptetésekért küzdeni. Természetesen e kutatásban is megjelenik a nyíltszíni képmutatás, amikor a megállapítások ellenére a nők azon hisztiznek, hogy nem kapnak egyenlő bért a férfiakkal, pedig nem hajlandók ringbe szállni a magasabb pozíciókért, és túlórákat is kevésbé vállalnak.
Az egocentrizmus jelenléte feltételezi, hogy egy ember jóval többet tud saját magáról és képességeiről, mint másokéról, ugyanígy saját képességeit is hatásosabban tudja megítélni, mint a többiekét. Ez azt jelenti, hogy a férfi számára az egocentrizmus akár kifejezetten erény is lehet, hiszen hozzájárul a magabiztosság és a saját tudásába vetett megingathatatlan hit kialakulásához, függetlenül attól, hogy másoknak mi róla a véleménye, vagy neki mi a véleménye másokról. A versenyszférában kimondottan szüksége van a férfiaknak egocentrizmusra, mert hozzásegíti őket az észszerű döntések meghozatalához és a szükséges optimizmus kialakulásához.
Az egocentrizmust azonban érdemes távol tartani a hálószobától, az intim helyzetektől és minden olyan szituációtól, amely embertársainkkal való szoros együttműködést kíván. Mivel egy férfi-nő kapcsolattól az együttműködést és az intimitás betetőződését várjuk el, női részről az egocentrizmusnak nincs semmiféle haszna. Az egyébként mentálisan egészséges nő egocentrikus rivalizálási hajlamát maximum a nőtársaival vívott szépítkezési verseny színterén éli ki.
Mint láthatjuk tehát, az előző bekezdésekben gazdagon sorolt egocentrikus tulajdonságok mindkét nem esetében felszínre kerülnek. A különbség ott adódik, hogy a nők egocentrizmusa rájuk nézve nem jár semmiféle előnnyel, azt nem tudják érvényesíteni a saját javukra. A legtöbb egocentrikus nő, akikkel napjainkban találkozunk, maximum az ellenkező nem őrületbe kergetésére alkalmas, mindennemű várható pozitív hozadék nélkül. Ráadásul a női nemre amúgy alapvetően jellemző erények (a gondoskodási hajlam, empátia gyakorlása, szerénység) a fel nem növő, és ezáltal egocentrikus állapotukban megrekedt nők esetén elmaszkírozásra kerülnek.
