Kapitalista diktatúra: önkényes törvénykezést és büntetést vetett ki a Paypal a dezinformációval vádolt áldozataira

0

Kezdi annak is megmutatni a kapitalizmus a foga fehérjét, aki eleddig szentül hitt a piac istenségben és az ő láthatatlan kezében.

Óriási fejtörést okozott a COVID-riogatás idején a karhatalom részére, hogyan is háríthatnák el az életveszélyes kísérleti vakcinák ártalmaira, az új világrend totalitárius rémuralmának közeledtére figyelmeztető szólamokat? Felderíteni és egyenként elhurcolni a renitenseket nem feltétlenül volna ildomos és hatékony folyamat az erőforráshiánnyal küzdő pártállamok részéről, a magáncégek szemszögéből pedig egyenesen lehetetlen vállalkozás mindez, hiszen nem rendelkeznek az akciók végrehajtásához szükséges erőszakmonopóliummal.

Ott kell ütni az áldozatokat, ahol a legjobban fáj nekik. Hála az égnek, szerte a világon kiépült a totalitárius pénzügyi dominancia szisztémája, így az emberek kénytelenek telefirkált írólapokhoz vagy fiktív digitális számjegyekhez jutni annak érdekében, hogy létfenntartásuk biztosítható legyen.

Nem kell többé tetemes költségeket felvállalva kivonulni a szabályszegőért. bármely hatalmaskodó szervezet egyetlen gombnyomással eltüntetheti az áldozat számlájáról a pénzt, s az máris megszűnt létezni, valamint a karhatalom szemszögéből veszélyes renitensnek lenni. Ráadásképp a végrehajtás joga sem korlátozódik az erőszakmonopóliumot élvező államhatalmakra, a kapitalista pénzügyi vállalatok ugyanúgy lefolytathatják a nyílt színi fosztogatást.

business-1427801

E szellemiség jegyében határozott úgy a Paypal, hogy a jövőben álhírterjesztésre hivatkozva bárkitől levonhatnak csak úgy alanyi jogon 2500 dollárt, ráadásul az önkényes inkasszót minden egyes kikiáltott precedens alkalmával megismételhetik.

Semmi más dolga nincs a Paypal-nak, mint kiküldeni egy értesítést, hogy te rémhírt terjesztettél, cserébe lesöpörjük a komplett számládat és még további követelést is rád verünk, amennyiben egyenleged nem fedezi az általunk önkényesen indított Einstand díját.

A szerződési feltételek módosítása révén érvénybe lépett rendelkezés akkora botrányt kavart, hogy tömegével záratják le Paypal számláikat a polgárok, a cég részvényárfolyama pedig fejjel előre fúródott bele a földbe. A 2021 végi csúcspontnak számító 308 dollár helyett az utóbbi napokban 73 dollárra is lesüllyedt ugyanazon részvény értéke.

Olyannyira kapkodnak a kármentéssel, hogy 15 dolláros vesztegetési díjat ajánlanak fel annak, aki mégis a számlája megtartása mellett dönt. Emellett a szabad rablóhadjáratukra vonatkozó önfelhatalmazásukat is lóhalálában visszavonták.

web_browsing_girl

A Paypal weboldala most gyakran hibaüzenetet dob a rendszerből kiiratkozni kívánó szerencsétleneknek. Hogyhogynem technikai okok végett mindig meghiúsul a folyószámla lezárása és a rajta csücsülő pénzek visszautalása.

A Paypal egyébként teljes mértékben használhatatlanná vált az idei év folyamán. Jómagam kizárólag a tárhelyem befizetésére használom jelenleg a szolgáltatást, ám jó fél éve lehetetlen rajta keresztül bankszámláról utalni, szintén permanens technikai probléma végett, melyért persze mindig elnézést kér az ügyfélpanaszok kezelésére hivatott automata válaszrendszer.

A visszavont szabadrablási jog ellenére a Paypal továbbra is fenntart tetemes mértékű követeléseket az áldozataival szemben. Az egyik ilyen médium, a „The COVID blog” rendszeresen tájékoztatta az érdeklődő lakosságot a COVID-riogatás valós mibenlétével, illetve a kísérleti oltások veszélyeivel kapcsolatban, az oldalra beérkezett vakcina-áldozatokról pedig névvel és fényképpel ellátott nyilvántartást vezet.

A bíróságra vitt ügy vádirata szerint a Paypal 380 ezer dollár követelést tart fenn a COVID blog szerkesztőivel szemben a soha nem bizonyított és bírósági végzéssel sem igazolt rémhírterjesztésük végett.

psychotic_cultist

Beköszöntött a kapitalista diktatúra kora, hol a magáncégek gyakorlatilag bármire hivatkozva önkényesen és alanyi jogon szüntethetik meg egyik napról a másikra emberek megélhetését.

Marx, Kafka, Orwell és Huxley közösen megénekelt disztópiája megvalósulást nyer: a puszta léted elegendő ahhoz, hogy bűnösként elkönyvelhető légy a rendszer által. Annak ténye, hogy élsz, és levegőt szívsz be-ki nyújtja a precedenst a hatalomnak a korlátok nélkül végezhető meggyötrésedre, bűnössé és elítéltté nyilvánításodra.

0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás