A 2008-as válság óta a kapitalisták eltitkolt célja az emberiség totális napi szintű létbizonytalanságba süllyesztése, hogy létük minden egyes pillanatában egyetlen kimaradt munkanap válassza el őket a biztos éhhaláltól, és egyetlen befizetetlen csekk vagy elmulasztott bérleti díj a hajléktalanságtól.
Hála az Obama-kormányzat bankmentő programjának, melyet aztán a nagyvilág kormányai is átvettek, a vagyonukkal felelőtlenül gazdálkodó és a maguk működését fatális csődbe taszító pénzügyi intézmények immár tökéletes mentességet élveznek döntéseik következményeiktől, amikor olyan pénzügyi konstrukciókat oktrojálnak rá az emberiségre, amelyeket azok nem képesek teljesíteni.
Az egyirányú és egyoldalú behódolást megkövetelő rendszer a lakosság jövedelmének minden egyes centjét alanyi jogon elvonhatja a puszta létezés magasztos jogának elnyeréséért cserébe, miközben a népesség lassacskán beledöglik a kötelező fizetnivalók fullasztó árjába.
Az ingatlanlufi kipukkanása óta az utcára hajigált sevizahitelesek parlagon maradt lakásainak legnagyobb részét a privát tőke markolta fel, amely 2013-tól, a lakásárak újbóli felfutásától és az Airbnb platform rajtolásától globális profit-optimalizáló algoritmusokkal maximalizálja a kiadandó albérletek árszínvonalát. Mit is jelent a gyakorlatban mindez?
Már az 1980-as évek végén megjelentek az első, algoritmikus kontroll alatt álló tőzsdei ügyletek. Ezek egyik első fecskéjét Larry Fink, a napjainkban Blackrock néven ismert tőkealap tulajdonosa hozta létre. Fink egy Aladdin nevű szuperszámítógéppel úgy optimalizálta a tőzsdei kereskedést, hogy lehetőleg soha ne veszítsen az ügyleteken. A számítógép sokmilliónyi belé táplált múltbéli tőzsdei tranzakció algoritmikus elemzésével megjósolta a tőzsdei mutatók mozgását. Amely vállalat felfelé emelkedő részvényárakra számíthatott egy adott pillanatban, arra a számítógép automatikus vételi ajánlatot tett, míg a bezuhanás előtt álló részvényeken igyekezett pont megfelelő időben túladni a veszteség kikerüléséhez.
Mondani sem kell, ez a titkos algoritmikus kontroll a világ egyik legvagyonosabb emberévé tette Finket, kinek részvénypiacból való meggazdagodása minden lakossági befektetőt túlszárnyalt. Miközben a szabvány lakosság, akár brókerekre bízza befektetéseit, akár maga intézi azokat, jobbára pénzt veszít a tőzsdén, Fink a 2000-es évek második felére létrehozhatta az egész világ legnagyobb tőkés vállalatát, a már nevezett Blackrock-ot.
Mit is csinál napjainkban ez a Blackrock? A 2008-as válságot megelőzően a nagybefektetőknek még derogált lenyúlniuk a lakossági vagyoneszközökért, ami jobbára földterületeket, lakhatási célú ingatlanokat és szerény kisvállalkozói infastruktúrákat jelentett. A válságot követően mindez megváltozott, s a milliárdos nagytőke elkezdte birtokba venni a kisemmizett lakosság házait, termőföldjeit, „visszautasíthatatlan ajánlatokkal” bombázni a kis méretű, ámde piaci innovációra képes vállalkozásokat.
A 2010-es évek végére kialakult totális tőkekoncentráció teljes körű financializáció alá vonta a lakossági költéseket, ideértve az eddig soroltak mellett az élelemtermelést és a népesség szükségleti cikkeinek előállítását. A financializált termelés azt jelenti, hogy a vállalkozók kényszerítve vannak a bevételek és profitok maximalizálására, hogy a részükre termeléskapacitás-fejlesztés céljából nyújtott hiteleket kamatos kamatokkal együtt visszafizessék, vagy a profitot a portfoliócég számlájára utalják. Amely vállalkozások nem hajlandók vagy nem képesek beszállni a totális eladósodást maga után vonó halálos versengésbe, azokat a privát tőke megsemmisíti, majd vagy csődbe taszítja, vagy jóárasítva megvásárolja.
Kifejezetten a bérlakások piacán úgy nyilvánult meg a privát tőke ténykedése, hogy míg 2011-ben Amerikában a magánlakások harmada volt valamely ingatlanpiaci nagyvállalat kezében, a többi kiadását lakossági szereplők végezték, addig 2021-re a bérlakások több mint fele a nagytőke tulajdonába került.
A vállalatok algoritmikus megfigyelés alá vonják a komplett ingatlanpiacot. Ezek játszi könnyedséggel megbecsülik, mely városokban várható az elkövetkező néhány évben az ingatlanárak felfutása, majd mielőtt még a lakosság venné a lapot, rögvest ráhelyezik nyálkás mancsaikat ezekre az eleinte kedvező áron birtokba vehető lakásokra. Eztán ún. home flipping következik, vagyis a szükséges felújítási munkák végzése és a házak újrabútorozása. Ezután profitabilitási lehetőségtől függően a ház vagy eladásra kerül, többnyire dupla áron, vagy bérlemény válik belőle, esetleg a turisták rövid távú szálláshelyéül szolgáló Airbnb apartmanná alakítják.
Körülbelül 2015 óta univerzális algoritmikus kontroll uralja a komplett ingatlanpiacot, amelybe azok is kénytelenek belépni, kiknek kiadandó lakása nem áll közvetlen a nagytőke uradalma alatt. Az ő részükre szofisztikált online eszközök állnak rendelkezésre a kalkulált bérleti díjaik maximalizálásához.
Amerikában a RealPage szoftvervállalat bizonyult az algoritmikus árkontroll úttörőjének. Az általuk kibocsájtott szoftvercsomag a komplett Amerika lakásárainak historikus változásait rendezte kereshető és gépi feldolgozást lehetővé tevő adatbázisba. Mindez nem minden: valós időben figyelte település, sőt utcaszinten a kiadható, ám aktuálisan üresen álló és a már kiadott, lakott lakások számát.
Mindezeket összekapcsolván a privát tőkével és lakossági lakáskiadók személyével a szoftver elemző algoritmusa meghatároz egy olyan, a korábbi bérleti díjaknál jóval magasabb árat, mely szavatolja a kiadó magánszemélyek és vállalatok profitjának maximalizálását.
Ez az algoritmus a következő alapon működik. Tökéletesen versengő piacokon, kiváltképp amennyiben a kapitalizmus a maga hazug ígérvényének megfelelően hajlandó volna kielégíteni a lakossági szükségleteket, általában véve bizonyos mértékű túlkínálat jelentkezne a kiadó lakások tekintetében, ami azt jelenti, hogy az érdeklődőknek volna miből válogatni, a főbérlők pedig kénytelenek volnának olykor engedni az áraikból, mivel különben a fedélre vágyakozó népek találhatnak akár olcsóbb belakható helyiséget. Kiváltképp fontos a bérleti díjakkal való takarékosság azoknál, akik maguk is szeretnének megtakarításokat képezni, vagy szép lassú gyűjtögetéssel saját lakást vásárolni, esetleg önálló vállalkozást indítani.
Az algoritmikus árkontroll mindezt megakadályozza. A RealPage algoritmusa úgy szabályozza az árszínvonalat és a kiadható lakások számát, hogy utóbbi tekintetében rendre mesterséges hiányt generál, azaz a lakások bizonyos százalékát önhatalmúlag kivonja az ingatlanpiacról. Mi lesz? Alaposan felmennek a lakásárak, hiszen az érdeklődők száma így meghaladja a kiosztható fedél mennyiségét.
Akad egy közgazdasági teória, melyet az egyetemi mikroökonómia tantárgy második tanóráján okítanak, tehát a kereslet-kínálat törvényének kizárólagosságával házaló neoliberális és libertárius közgazdászok ezt már nem ismerik. Minden, a legelső tanórát követően tanított közgazdasági elmélet arról szól, miért nem érvényesül ténylegesen gyakorlatilag soha a büdös életben a kereslet-kínálat törvénye.
Az árrugalmasság definíciója szerint a termékek és szolgáltatások árai egyáltalán nem lineárisan alakulnak a kereslet és kínálat változásával, hanem függően attól, hogy létszükségleti instrumentumokról vagy felesleges luxuscikkekről van-e szó, az árváltozás mértéke akár sokszorosan meghaladhatja, vagy alá is mehet a kereslet-kínálati viszony mozdulásának.
Gyakorlatba lefordítva: a nem létszükségleti kategóriába tartozó termékek, mint különféle játékszerek, szellemi termékek (videójátékok, filmek, zenék), elektronikai cikkek stb. rugalmas kereslettel bírnak, ami azt jelenti, hogy túlzottan magas árszínvonal esetén a vásárló le tud mondani ezek beszerzéséről, vagy sokkal kedvezőbb árakat kialkudni az eladóból. Itt a kínálat növekedése (új termékek bevezetésével vagy a gyártási darabszám megnövelésével), vagy a kereslet csökkenése zuhanó árszínvonalat von maga után, tehát ezen termékek piacán jobbára stagnáló vagy egyenesen csökkenő árcédulákkal találkozunk.
Rugalmatlan kereslet elsősorban a létszükségletek terén nyilvánul meg, mint élelem, fedél, egyes rezsitételek, mint víz, villany, gáz, napjainkban akár az internet is. Ide tartoznak még az ember foglalkoztathatóságához nélkülözhetetlen tételek, mint saját autó meg bele üzemanyag, vagy a tömegközlekedés díja. Jómagam ide sorolnám a kötelezően fizetendő díjtételeket is, mint különféle adók és járulékok, illetékek, biztosítások (pl. autó hozzá rendelt kötelező biztosítás nélkül nem állítható forgalomba), melyek ugyan nem létszükségletek, mégsem kerülhetők ki.
A rugalmatlan kereslet azt jelenti, hogy az árszint növekedése nem befolyásolja érdemben az ezen termékekre vonatkozó igény szintjét, mert a lakosság egész egyszerűen nem tud lemondani az élelemről, fedélről és mozgásról. Ez esetben, ha évről évre egyre drágábbakká válnak eme termékek és szolgáltatások, a lakosság kényszerből akkor is megvásárolja vagy kibérli őket, mert egyebet nem tehet. Egyetlen, úgymond betonfalat vagy üvegtetőt jelképező korlát ezen költések előtt a lakosság jövedelmi szintje. Vagyis amennyi pénzt keres, azt mind kénytelen lehet elverni a puszta létfenntartására, de ennél több költés kierőszakolása fizikai képtelenség. Majd mindjárt felfedem, hogy napjainkban már ez is megváltozott.
Elvben létezhetnek negatív árrugalmasságú termékek is a piacon, amikor az árszínvonal növekedése a kereslet felfutásával jár együtt. Ezt speciálisan egyes luxustermékeknél figyelték meg a közgazdászok. Szerintem a felsőoktatás is ebbe a kalapba tartozik. Alább kifejtem, hogy a kapitalisták még egy módszert találtak a negatív árrugalmasság kierőszakolására, és ennek bizony nagy köze van az elviselhetetlenségig srófolt lakhatási árszínvonalhoz.
Az ingatlanpiac tökéletesen rugalmatlan keresleti instrumentumot jelképez, vagyis ama szükségletünket, hogy legyen hol álomra hajtani fejünket és ne fagyjunk halálra, a maximálisan elkölthető jövedelmünktől eltekintve az égvilágon semmi nem befolyásolja. Addig mehetnek fel az ingatlan -és bérletárak, amíg a pénztárcánktól a legutolsó lyukas fillérünk elválasztásra nem kerül.
A tökéletes keresleti rugalmatlanság egyben azt jelenti, hogy a tőke képesnek bizonyul olyan vételi – bérleti ajánlatokat az emberre verni, melyek minden egyes feltételét önhatalmúlag és önkényesen diktálja. Voltaképp egy mesterségesen gerjesztett Hobson választásával állunk szemben.
A RealPage optimalizáló algoritmusa úgy szabályozza a bérletpiacot a profitmaximalizálás érdekében, hogy szándékosan kivon bizonyos mennyiségű lakást a kínálati oldalról. Mégpedig minden településen annyit, hogy a kereslet mértéke rendre 15-20 százalékkal haladja meg a kínálati szintet, azaz az alsó hányad részére ne bizonyuljon abszolválható követelménynek a létfenntartás joga.
Az algoritmikus kontrollnak köszönhetően soha nem bővülhet a lakáskínálat olyan szintre, hogy a tulajdonosok kénytelenek legyenek lejjebb szállítani azok árszínvonalát, vagyis az egyre súlyosabb lakhatási válság és felfutó hajléktalanság kifejezett elősegítője a kapitalista profitmaximalizáló tevékenységnek.
A RealPage olyan egységes, árfixáló trösztbe (összeesküvés) tömöríti az ingatlanvállalatokat, amelyben azok fogadalmat tesznek az árszínvonal folyamatos felhajtására, ennek lehetősége hiányában a kínálat mesterséges szűkítésére.
Régebben a sokezernyi lakást birtokló vállalatok 95% környéki kihasználtságra törekedtek, hiszen azért épülnek a lakások, hogy az emberek belakják azokat. Nehogy azt higgyük, hogy e tény mindenki számára nyilvánvaló, a kapitalista ideológusok például egyáltalán fel se fogják az előző mondatot.
Az algoritmus viszont azt diktálja e vállalatoknak, hogy a lakások jelentős részét hagyják parlagon, így srófolván fel az árszínvonalat és kényszerítvén a munkásosztályt egymás taposására a rendelkezésre álló kevéske számú patkánylyuk birtokba vételének lehetőségéért.
A legextrémebb kínálatszűkítést Amerikában New York városa volt kénytelen elszenvedni, ahol a bérleménylakások több mint fele (!) maradt üresen a COVID-karantént megelőzően. E műveletnek hála a lakosság a szabvány piaci mértéknél háromszor magasabb bérleti díjakat volt kénytelen kicsengetni a halálra fagyás veszélyének ideiglenes elkerüléséért. Ennek köszönhetően a landlordok profitja 50%-kal röppent felfelé, azaz másfélszer akkora bevételre tehettek szert, mintha hagyták volna a dolgozó népességet normális árszínvonalú fedélhez jutni.
A Strategic Actions for a Just Economy (SAJE) kutatása azt találta, hogy Los Angelesben 34 ezer lakóhegységet hagytak szándékosan üresen tulajdonosaik, hogy elviselhetetlenségig tornásszák felfelé a bérleti díjakat. E mennyiségnek nem képezik részét a nyaralóként tulajdonolt vagy kiadott ingatlanok, sem azok, melyeket tulajdonosai eleve nem kívánnak bérletbe adni. Csakis a lakhatási célú, bérlemény-vállalatok birtokolta lakások kerültek nyilvántartásba.
Napjainkra a legkisebb landlordok is alávetették magukat az algoritmikusan kontrollált bérleménypiac akaratának, kiknek olyan felhőtárhelyhez kötött szolgáltatások állnak rendelkezésükre az eddig soroltak mellett, mint fizetésképtelen bérlők automatikus bírságolása vagy kihajítása, további árfelsrófolás céljából a tisztességesen fizető lakók szerződéseinek önkényes módosítása, vagy helyükbe másik, még fizetőképesebb személyek beköltöztetése és az eredeti bérlők kihajítása, a bérlők távoli megfigyelését lehetővé tevő technológiai szolgáltatások kiépítése.
Amerikában s vele Magyarországon is immár bő egy évtizede nagyobb mértékben nőnek a bérleti díjak a lakosság jövedelménél, de a hivatalosan bevallott inflációs szintnél is. A historikusan a jövedelmek 30-40 százalékát felemésztő bérleti díjak egyre nagyobb szeleteket hasítanak ki a népesség jövedelmének tortájából, s behazudott reálbér-növekedés ide vagy oda, az emberek reáljövedelmei tartós negatív spirálban vergődnek. Mostanra egy átlag dolgozó jövedelmének 60-65 százaléka fordítódik a lakhatás kényszerének kielégítésére.
Nyilván mindez az egyéb szükségletek rovására történik, így a lakásbérlők az élelem, ruházat, tisztálkodás, szakmai fejlődés költéseit kényszerülnek minél lejjebb redukálni a túlélés érdekében. A szisztéma egyben automatikus negatív visszacsatolást is keletkeztet: a bérletrabszolgák soha nem fognak tudni önerőből megtakarítani egy saját tulajdonú ingatlanra, vagy belépvén a bérleménypiacra konkurálni az azt leuraló oligopolista aktorokkal.
A fentiekből automatikusan következik, hogy idehaza a dolgozó népek milliói részére tökéletes lehetetlenség akármilyen mértékű megtakarításokat képezni, saját magukat mobilitásra késztetni, családot alapítani és gyereket vállalni. A CSOK és babahitel miatt az egész Európai Unióban Magyarországon növekedtek legelviselhetetlenebb mértékben a lakásárak, 290 százalékos növekményt produkálván a 2013-as bázisévhez képest. Vagyis a fedélhez jutás árszínvonala röpke évtized leforgásán belül csaknem megnégyszereződött.
