Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, mikor a 2000-es évek közepén egy kis ökoblogot vezettem Earth Mums néven. Ez a környezetpusztítás problémájának fogyasztói megoldásaira összpontosított. Akkor még azt hittem, hogy bár a kapitalizmus a bioszféránk pusztulását okozza, talán még mindig meg lehet hackelni, hogy bizonyos szempontból a megoldás része legyen.
Felhívott egy bioüzemanyag startup, amely látta a munkámat az Earth Mums-nál. Fel akartak venni, hogy írjak keresőbarát cikkeket, hogy forgalmat irányítsak a weboldalukra. Elmentem az irodájukba egy megbeszélésre. Amíg várakoztam, hallhattam a három partnert – igazi magas oktánszámú vállalkozó típusokat – nevetni és beszélgetni a maguk által forgatott üzletekről.
Egyikük nyilvánvalóan épp frissen mondott fel a Lectric Soda nevű termék tanácsadó posztján, amelyet az Earth Mums olvasói nagyon szerettek. Ez egy környezetbarát háztartási tisztítószer, melyet zacskónként kevesebb mint egy dollárért lehetett megvásárolni.
“Ne mondd, hadd találjam ki: azt tanácsoltad, hogy duplázzuk meg az árat?” – kérdezte az egyik partner.
“Mondtam, hogy négyszerezzük!” – kontrázott rá a tanácsadó srác.
Hihetetlenül álságosnak találtam, hogy készítenek egy terméket, ami valóban segíthet abban, hogy a háztartások kedvezzenek a környezet számára. Erre fel elérhetetlenebbé teszik azt, miközben ökoharcosokként aposztrofálják magukat, akik meg akarják menteni a bolygót. Mondtam nekik, hogy sokkal többet kérek, mint amennyit valaha is fizetni fognak nekem a munkáért, és kimentem a francba. De legalább láthattam, ahogy a Lectric Soda ára nem sokkal később négyszeresére növekedik.
Annyira lesokkolt és elkeserített az élmény, hogy végül bezártam az Earth Mums blogot. Láttam, hogy ezek a srácok és a hozzájuk hasonlók a fogyasztói ökológiai felelősségvállalást egy olyan trendi elit dologgá fogják változtatni, aminek az ára messze kívül esik a normális emberek lehetőségein, és pontosan ez történt végül. Nem sokkal később láttam az Eco Chic, a Whole Foods és a Tesla érkeztét és ennek a teljesen új luxuspiacnak a többi részét, melyet arra terveztek, hogy a gazdag emberek jól érezzék magukat, mialatt a világ lángol. De legalább megteremtik maguknak az illúziót, hogy profitálhatunk a problémáinkból.
Ez csupán ilyen szemtől szembeni illusztrációja volt a problémának. A Lectric Soda minősége nem javult, nem lett nehezebb elkészíteni vagy beszerezni, a kínálat és a kereslet ugyanaz maradt. Az árat azért változtatták meg, mert a piac elviselte. A piac láthatatlan keze nem fogja varázsütésre visszaállítani a terméket a “helyes” értékére. Az ilyenek árát a vállalkozók, tanácsadók, szélhámosok, marketingesek és reklámszakemberek narratív manipulációi fogják meghatározni.
A “hagyjuk a piacot dönteni” valójában azt jelenti, hogy hagyjuk a manipulátorokat dönteni, mert a piacokat azok uralják, akik kiválóak a manipulációban. Ezt tanítják nekünk: hagyni, hogy a piac döntsön azt jelenti, hogy hagyjuk a kereslet és a kínálat viszonyát a maga természetes medrében haladni. Mintha az óceán árapályáról, vagy évszakokról vagy ilyesmikről beszélnénk. De a valóságban mind a kínálatot, mind a keresletet rendre szélsőséges agresszióval manipulálják. Manipulálják a gyémántpiacot. Manipulálják a lakásárakat. Manipulálják az olajszállítást.
Az emberek manipulációja olyan tevékenység, ami kapcsán soha nem gondolták volna korábban, hogy ezt is akarják. Manipulálni a nőket, hogy rosszul érezzék magukat a testükben, hogy megvásárolják a szépségápolási termékeket. Manipulálni az embereket, hogy 2000 dollárt fizessenek egy 20 dolláros táskáért, ha van rajta valami széles körben felismerhető krixkrax. Befolyásolni őket a Listerine megvásárlására a “halitosis” szó feltalálásával és tömeges meggyőzéssel, hogy aggódniuk kell emiatt. Manipulálni az embereket, hogy elhiggyék, a Beanie Babies értékes gyűjtői tárgyakat takar, miközben szabvány plüssjátékok.
A kapitalizmus olyan civilizációt tár elénk, melyet a csalás ural. Azok jutnak csúcsra, akiknek sikerül minél több embert becsapniuk. Átverni őket, hogy többet fizessenek. Becsapni őket, hogy megvásárolják az ő termékét, de ne valaki másét. Becsapni azokat, akik valóban értéket termelnek, hogy téged tegyenek a közvetítőjükké, aki fizetést kap, annak ellenére, hogy semmit sem termel. A versenytársak belevezetése rossz pénzügyi döntésekbe. Becsapni az embereket, hogy kérdezzék meg orvosukat a rendkívül jövedelmező gyógyszertermékekről. Manipuláció részvények, kriptovaluták, NFT-k vásárlására vagy eladására. Az emberek becsapása a jogrendszer befolyásolásával és ügyvédi gárda felfogadásával, akik mindenhez jobban értenek az átlag embereknél. Átütni fejük fölött az ötletet, hogy hagyják privatizálni a saját ivóvizüket, majd palackba visszatöltve eladni nekik ugyanazt százszoros áron.
Ez egy átverési verseny. Aki a legtöbbet csal, az nyer. Hogyan mentheted meg a bolygót az emberi viselkedés keletkeztette pusztulástól, amikor minden emberi viselkedést egy bizarr átverési verseny befolyásol? És a legnagyobb átverés mind közül a narratíva, hogy a rendszer tökéletesen működik és maximálisan fenntartható. Ez az átfogó átverés, ami összetartja az összes többit.
A kapitalizmus támogatói gyakorta fikázzák a szocializmust, mint kényszerítő szisztémát, melyben az emberek erőszak által vannak a rendszerben tartva. De akkor mi a fenének nevezzük ezt? Jelentkezett valamelyikünk arra, hogy egy óriási, soha véget nem érő átverési verseny közepébe hajítsák? Mi van, ha nem akarom az egész életemet arra pazarolni, hogy ki legyek téve az emberek trükközési késztetéseinek? Mi van, ha nem akarok olyan társadalomban sínylődni, ahol mindenki megpróbálja becsapni és átverni a másikat ahelyett, hogy együttműködne a társadalom javára? Hát jól figyelj. Én ebbe nem egyezem bele. Engem erre kényszerítenek.
Amikor a kapitalizmus romboló és korrupt természetéről beszélsz az interneten, az emberek azt mondják: “Hurr, hurr, és mégis részt veszel a kapitalizmusban”, mintha ez a saját egyéni döntésed lenne, nem pedig pontosan a szóban forgó probléma. Igen, arra kényszerítenek, hogy részt vegyek egy kapitalista társadalomban, hogy kifizessem a számlákat és életben maradjak! Ezt a problémát próbálnám kezelni. Olyan, mintha rabok panaszkodnának a börtönrendszerre, majd képmutatóknak neveznék őket, mert ha annyira nem tetszik nekik a helyzet, miért nem sétálnak ki onnan?
– És mégis részt veszel a társadalomban, nahát! Milyen okos vagyok!
Meggyőződésem, hogy ez jelentős tényező a társadalmunkban tapasztalható mentális és egészségi leépülés szempontjából. Csapdába estünk ebben a rendszerben, ahol pszichológiailag folyamatosan az üzenetek végtelen áramával bombáznak bennünket, melyek megpróbálnak gondoltatni, éreztetni, vágyatni és utáltatni bizonyos dolgokat, csak mert ez pénzt hoz valakinek. Hogyan érvényesülhet a mentális egészség egy olyan civilizációban, ahol mindenki elméjét folyamatosan tépkedik szét a tömeges pszichológiai manipulációval? A kapitalizmus ugyanúgy mérgezi az elménket, ahogy levegőnket és vizünket.
Ez már csak ilyen. Nagyon rossz, és még rosszabb lesz. Szörnyen messze vagyunk attól, hogy a politikai status quo-ban bárminemű valódi változás megtörténjen, ami akár csak távolról is elérhetőnek tűnik. Mindössze annyit tehetünk, hogy továbbra is felhívjuk a figyelmet a valóságra, amennyire csak tudjuk, és reméljük, hogy elegendő számú ember nyitja ki szemét, majd kezdi látni, hogy mire van szüksége az emberiségnek.
