Nemrég megpróbáltam kivenni a pénzem egy részét a számlámról. Ezért bezártak egy szobába, és kihallgattak, mint egy bűnözőt, mielőtt végül meglehetősen megalázó módon kaptam egy borítékot, amely a kért készpénzt tartalmazta.
Még az egyik fiókról a másikra váltás is ördögien zavarba ejtővé és időigényessé vált.
A minap egy bankban álltam, hogy megpróbáljak pénzt áthelyezni az egyik saját számlámról egy másik saját számlámra. Nem tudom, próbálta-e ezt mostanában, de hétről hétre egyre nehezebb lesz. Természetesen jogosítványt vagy útlevelet szükséges bemutatni. Az ég segítsen, ha nincs meg az egyik vagy a másik, vagy lehetőleg mindkettő. Mindezek mellé kell a bankkártya. És a pénztáros mentális állapotától függően szükség lehet közüzemi számlára, adónyomtatványra és önkormányzati adóigazolásra. Hamarosan egy anyukád által írt levelet is bekérnek.
És persze egy valóságos litániára való kérdéssorral bombáznak minket. „Kérte valaki, hogy hajtsa végre ezt a tranzakciót?” „Nyomás alatt áll, hogy ezt tegye?” És így tovább, és így tovább. Úgy tesznek, mintha a kérdések megvédenének minket, de ezt csak a naivak és a sötét agyúak hiszik el. Ezeket az ostoba kérdéseket elmebeteg gonosz emberek találták ki, hogy elodázzák az egész eljárást, és mindannyiunkat online bankolásra kényszerítsenek.
Az egyik legostobább kérdés ez: „Várja valaki kint?”
Mellettem, a szomszéd ablaknál állt egy kis öreg hölgy, ki a kilencvenes éveiben jár. Ő is megpróbált pénzt áthelyezni egyik számláról a másikra, hogy ki tudjon fizetni egy csekket.
– Várja valaki kint? – kérdezte a banktisztviselő.
– Ó, igen – szólt naivan az idős kis hölgy – egy barátom hozott ide.
A hivatalnok arcán hirtelen oly öröm sugárzott, mintha épp megnyerte volna az ötös lottót.
– Hát akkor sajnos nem tudok segíteni – mondta széles vigyorral és oly heveny elégedettséggel, hogy palackozhattad volna a belőle áradó örömöt.
A kis idős hölgy nem értette.
– De a szomszédomnak kellett elhoznia! – magyarázta. – 93 éves vagyok. Vissza kellett adnom a jogosítványomat.
Szegény asszony nem tudja, hogy a logika és az őszinteség nem segíti ki őt áldatlan helyzetében.
– De a szomszédja nyomást gyakorolhatott önre, hogy megkösse ezt az ügyletet – mondta a hivatalnok, csupa szentséges, öntörvényű, minden rubrikát kipipáló engedelmességgel.
– A szomszédom? – kérdezte az idős hölgy. – Miért tenne velem ilyen csúnya dolgot? Közel 50 éve ismerem.
Zavartan nézett körül. – Évek óta bankolok itt. Senki nem ismer fel?
– Az nem számít – mondta a hivatalnok, miközben örömét most már kissé felhígította az indulat. – Nem tudok segíteni, ha valaki vár önre. Ez a szabály. – Aztán hozzátette a jolly jokert: – Az ön védelme érdekében.
Így hát az idős hölgy zavartan és értetlenül sétált ki a bankból, vissza a szomszédja kocsijához.
Esküszöm, hogy ez történt. És nem vagyok meglepve.
A hülyék (akikből manapság nagyon sok van) gondolkodás nélkül állítják, amit elméjükbe tápláltak, hogy az inkvizíció a mi érdekünkben van. Ez egy újabb hazugság. A bankok rá akarnak kényszeríteni minket az online ügyintézésre. Mellékesen fel akarják menteni magukat a felelősség alól, amikor elcsesznek valamit (amit rendszeresen meg is tesznek).
Úgy tűnik, a banki személyzetet ugyanazok az aktorok indoktrinálják, akik az NHS alkalmazottait, a mozdonyvezetőket, a köztisztviselőket, a tanárokat, a tanácsi alkalmazottakat és szinte mindenki mást is betörtek ebben az egyre nyomorultabb és elnyomóbb világban.
A saját számlájáról való készpénzfelvétel a türelem és az elszántság hadgyakorlatává vált.
Egy másik alkalommal bementem a bankfiókomba pénzt felvenni – kicsivel többet, mint amennyit az ATM engedne. Fizetendő számláim voltak, és szerettem volna ajándékot venni.
„Hazaviszi ezt a pénzt és otthon tartja?” – kérdezte az ügyintéző.
Rögtön feltűnt, mennyire hülye kérdés ez. A nő idegen volt, és előtte a képernyőn villogott a címem. Ez az alak akarta tudni, hogy hazaviszek-e pénzt és ott tartom-e, hogy ellopják. Micsoda idióta. Szóval kicsit óvatossá váltam. Ahogy minden értelmes ember tenné, én is „nem”-mel válaszoltam.
– Szóval, minek akarja ezt a pénzt? – kérdezte a szemtelen banktisztviselő.
– Édességet vásárolni – feleltem. Évek óta ez a megszokott reakcióm a kérdésre.
Bumm. A tekintetén láttam, ahogy potyognak lefele a metaforikus szemellenzői. Immár nem ejthetünk efféle könnyed válaszokat sem. Rögvest úgy bámult a nőszemély a képernyőjére, mintha az közvetlen hozzá szólna.
– Sajnálom, de a kérése blokkolásra került – szólt az ügyintéző.
A többi ügyfél szeme láttára bevezettek egy szobába, majd becsukták mögöttem az ajtót. És kihallgattak. Úgy éreztem magamat, mint egy bűnöző. Szerintem minden ember megalázónak vagy minimum kínosnak ítélte volna a szituációt.
Elkezdtek össze-vissza telefonálgatni. Ama utasítást kaptam, hogy válaszoljak a telefonon feltett kérdésekre. Mivel nem értettem a kérdező akcentusát, ezért szükségem volt egy tolmácsra. Személyazonosságom ellenőrzéséhez a születési dátumomat kérték tőlem. Ez kb. olyannyira titkos információ, mint Harry herceg saját bátyja iránti vonzalmának ténye.
És végül, több órás kihallgatás után, meglehetős pökhendiséggel és bárminemű bocsánatkérés nélkül megkaptam a kért pénzösszeget. Nem kölcsönt követeltem. Az az én pénzem volt.
Egy héttel később csőszerelőt kellett hívnunk egy fagyökerek által elzárt csatorna végett. A kiérkezett szakember részletesen ismertette az én bankban szerzett tapasztalataimat. Még azt is megmondta, konkrétan mekkora összeget akartam kivenni a bankból. A bankok úgy tesznek, mintha törődnének az ügyfeleikkel, de úgy tűnik, a bizalmasságra vonatkozó protokolljaik érvénytelenek.
És természetesen az is a séma része, hogy rákényszerítenek minket az online bankolásra – aztán jöhet a digitális pénz a fejünk fölé.
A bankod gyűlöl téged. Számukra nem érsz többet valami primitív számsornál egy központi adatbázisban.
Attól tartok, a bankok személyzete mindenütt túl buta ahhoz, hogy rájöjjön: amint a digitális valuta megérkezik, melyet teljes egészében online kezelnek, az majd felesleges szaporulatként leselejtezi őket a munkáltatójuknál. Mindegy szálig nyugodtan taposhatják egymást a segélyközpontban, ahol kiutalják nekik az alapjövedelmet a kis kartonpapír viskójuk fenntartására, melyeket kutyaól designerek építenek.
