Tilcsák be az erdőt: veszélyes varázsgombák gyógyítják ki az embereket a depresszióból

0

FIGYELEM: Képeink illusztrációk, nehogy valaki ezek alapján kezdjen el gombászni!

Többek között a gyógyszeripar lobbija és a hippimozgalmak újbóli felemelkedésének megakadályozása végett egy rakás természetben is megtalálható, semmiféle káros hatással nem rendelkező, sőt, bizonyos esetekben gyógyító szer áll tiltás alatt. Ezen szereknek, növényeknek élettani hatásait a tudomány nem is vizsgálja, a bennük található természetes molekulákat ugyanis nem lehet szabadalmaztatni. A gyógyszeriparnak ezért érdekében áll kétes hatású mesterséges molekulákat kifejleszteni, és a bizonyos esetekben gyógyító hatású növények, természetes gyógyszerek terjedését megakadályozni.

A gyógyszeriparnak köszönhetjük, hogy egészen néhány évvel ezelőttig a depresszióűző és rákellenes D-vitamin nem volt minden boltban kapható, helyette kizárólag vénnyel lehetett roppant nehézkesen beszerezni. Sok kedves olvasó nem tudja, hogy ő maga is illegálisan létezik a világon, tehát börtönben a helye, mert az agya által termelt egyik természetes molekula, a DMT be van tiltva Európa legtöbb országában, így Magyarországon is.

A DMT legismertebb előfordulása az ayahuasca nevű főzetben található, melyet Dél-Amerikai indián törzsek fogyasztanak nap mint nap. A világ minden tájáról szaladnak módosabb turisták ayahuascázni, melyet egy törzsi sámán celebrálta szertartás keretében kell felhörpinteni. Ezután a beszámolók szerint egy rövidebb, akár hányással is járó rosszullét után megjelenik a Nagy Szellem, és fejünkre olvassa az eddigi életünk során elkövetett bűneinket.

Az Ayahuasca-szertartásnak terápiás célzata van, ahol a Nagy Szellem életünk rendbetételére utasít bennünket, különben a hazugságokkal átitatott életmódunk folytatása hátrányos következményekkel jár. Ijesztően hangzik a dolog, ám a Nagy Szellemet kizárólag a jóindulat vezérli, a tudomány által megmagyarázhatatlan oknál fogva nagyon is különbséget tesz a jó és rossz viselkedésjegyeink között. Szemben például az alkohollal, ahol az alkoholista saját ösztönállat énjét zúdítja rá jobb sorsra érdemes embertársaira.

Nem mindenki engedhet meg magának egy Dél-Amerikai túrát, és nem is kell ennyire messzire szaladnunk a tilalomfákért. Elegendő mindössze a hozzánk legközelebb eső erdőbe betévednünk, és felismernünk azon gombafajtákat, melyek nem mérgezőek, viszont kalapjuk megtapogatásakor kékes színűvé válnak. Ez utal bennük a Psilocybin jelenlétére, mely a varázsgombák fő hatóanyaga.

Természetesen nem garantált, hogy bármelyik erdőben találnánk ilyen fajta gombákat, mint a kubai badargomba. Előfordulásuk esetleges, ráadásul egy laikus erdőjáró könnyedén pórul járhat, amennyiben véletlenül sikerülne néhány kifejezetten mérgező kalapocskát a kosárkájába termelnie. Ennél érdekesebb tény, hogy a gombaszakértők nagy része sem ismeri a varázsgombákat. Ennek fő oka szerintem, hogy ők kizárólag a 100%-osan ehető fajták neveit és kinézetét tanulják csak meg, a maradék mind bekerül a „mérgező” kalapba, egyebet nem is kell tudni róluk.

Mivel a tudomány mindezidáig ignorálta a természet csodáit, így nyilván a varázsgombákról sem tudhatunk semmi olyant, melyekkel bárminemű tudományos szaklap érdemben foglalkozna. Most azonban az Imperial College London lefolytatott egy kis létszámú csoporton végzett kísérletet, ahol ezen gombák hatását vizsgálták kifejezetten rossz mentális állapottól szenvedő embereken.

Egy 19 fős kontrollcsoportba olyan egyedeket válogattak be, akik depresszióban szenvedtek, valamint állapotuk nem javult sem gyógyszeres kezelés, sem pszichoterápia hatására. A csoport tagjai első alkalommal 10, majd a következő héten újabb 25 gramm Psilocybin tartalmú gombát kaptak, majd öt héttel később felmérték, milyen állapotban vannak.

A publikált kutatás szerint a varázsgomba gyakorlatilag „újraindítja” az emberek agyát. A paciensek egy héttel később kivétel nélkül állapotuk javulásáról számoltak be, valamint kilencen még 5 hét eltelte után is érzékelték a gombák áldásos hatását. Ez pont elegendő időnek bizonyult legtöbbjük számára arra, hogy képesek legyenek önerőből megszabadulni depressziójuktól a számos negatív mellékhatást tartogató antidepresszánsok és hatástalan terápiák helyett.

Az alanyokon MRI-vizsgálatot is elvégeztek, mely visszaigazolta, hogy a varázsgombák eredményesen szabályozták (csökkentették) az amygdala vérellátását, melynek magas szintje vezet a depressziósokat sújtó túlzott stressz-reakciók kirobbanásához.

Természetesen egy valamit is érő pszichiáter jól tudja, hogy életmód –és gondolkodásbeli váltás nélkül az egyének bármikor visszasüllyedhetnek depressziójukba a következő kudarcélmény után. Ám ez esetben elegendő csupán a varázsgomba tripet megismételni, és újabb hetekre biztonságban vagyunk a búskomorságtól. Ilyen körülmények közepette egy terápia is jóval hatásosabb lehet, hiszen a depresszióba visszavezető legfontosabb kockázati faktort, a visszaesés veszélyét kiiktattuk, semmi nem állhat a kognitív terápia útjába.

A tudóscsapat szeretné az ígéretes kutatásokat folytatni. Következő körben jóval nagyobb kontrollcsoportra lesz szükségük, mivel a mostani vizsgálatokat csak 19 főn végezték, ám mind a 19 paciens korábban eredménytelen gyógyszeres kezelést és / vagy terápiát kapott, ennek fényében az eredmények rendkívül bíztatóak.